2026. június 4. csütörtök

jún. 4
13:21
Szoboszlai lett a szezon legjobbja a Liverpoolnál (Demokrata)
A futballista 2023-ban igazolt a Liverpoolhoz, amelyben harmadik szezonjában, áprilisban elérte a 100 mérkőzéses mérföldkövet.
jún. 4
13:21
Uniós átlagban 0,9 százalékkal, Magyarországon 3,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene 2026 áprilisában (Üzletem)
2026. áprilisban (a szezonálisan kiigazított adatok szerint) az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal csökkent, éves összevetésben viszont 0,9 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
jún. 4
13:21
A tápkultivátor a profik eszköze (Magro)
A klasszikus Pétisó univerzális, hiszen egyszerre pótolja a nitrogént, a kalciumot és magnéziumot, nem savanyítja a talajt, ráadásul prillezett változata alacsony talajnedvesség tartalom mellett is jól hasznosul.
jún. 4
13:21
Miből fizetjük az idei nyaralást? Itt a válasz! (Haszon.hu)
A magyarok fele idén is útra kelne, többségük azonban szigorú költségkerettel vág neki a pihenésnek. Egy friss, reprezentatív felmérés szerint a nyaralást tervezők több mint fele fejenként legfeljebb 200 ezer forintot tud elkölteni, miközben sokan csak a megtakarításaik felhasználásával tudják finanszírozni a vakációt.
jún. 4
13:27
Kegyelmi időszakban a magyar gazdaság (Piac és Profit)
A magyar gazdaságban a kormányváltás után egyelőre „kegyelmi időszak” figyelhető meg, a nemzetközi befektetők bizalmat szavaznak az új gazdaságpolitikának, amit a forint erősödése és az állampapírhozamok csökkenése is mutat – hangsúlyozta Kiss Péter, az Amundi befektetési igazgatója egy háttérbeszélgetésen.
jún. 4
13:27
Szavaztak a Liverpool szurkolói, Szoboszlai Dominik lett a szezon ásza (Infostart)
A magyar válogatott csapatkapitánya a klub majdnem összes mérkőzésén a kezdő tizenegy között lépett pályára, a legtöbb szurkoló viszont sokoldalúsága, góljai, valamint látványos és eredményes szabadrúgásai miatt adta le a voksát rá.
jún. 4
13:27
Antonio Costa arról beszélt Belgrádban, hogy az EU nem zsarolja Szerbiát, és az ország uniós csatlakozása csak magától az országtól függ (444.hu)
Megkérdezték az Európai Tanács elnökétől, hogy Brüsszel miért támaszt folyamatosan új feltételeket.
jún. 4
13:27
Szoboszlai barátait behálózta a Real Madrid új elnöke, Dominik lehet a következő (Promotions)
Ez a nyár a hatalmas meglepetéseké lesz az átigazolási piacon, nagy változások Liverpoolban.
jún. 4
13:27
100 forintnyi liszt sincs a kilónként 1100 forintos kenyérben – ki nyeli le a hasznot? (Agrofórum)
Az egyre szaporodó száraz évjáratokban meddig éri majd meg kenyérgabonát termeszteni Magyarországon? A debreceni búzatanácskozáson erre a húsbavágó kérdésre is keresték a választ.
jún. 4
13:27
Pelletált szervestrágya: jó irány a technológiába illesztve (Agrárágazat)
A pelletált szervestrágya mind fontosabb eszköz a mezőgazdaságban, hatékonyabbá teszi a tápanyag-utánpótlást.
jún. 4
13:27
Újra a Tesla az élen a globális elektromos járműeladásban (Autószektor)
A globális piac 13 százaléka esett a Teslára az idei első három hónapban, meghaladta a kínai BYD Auto 11 százalékos és az ugyancsak kínai Geely 10 százalékos részesedését. A BYD 2024 utolsó negyedéve óta folyamatosan előzte a Teslát, így a tavalyi negyedik negyedévben a BYD piaci részesedése még 15 százalék, a Tesláé 10 százalék volt. Az idei első
jún. 4
13:33
Az Orbán-kormány mulasztása miatt súlyos büntetést kaphat Magyarország (Portfolio)
Az Európai Bizottság továbbléptetett egy kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, mivel Budapest nem ültette át jogrendszerébe az átdolgozott energiahatékonysági irányelv rendelkezéseit. A 2023-ban elfogadott szigorúbb szabályozás az EU teljes energiafogyasztásának csökkentését célozza, a tagállamoknak 2025 októberéig kellett volna be
jún. 4
13:33
Kvíz: Azt hiszed, jól ismered a Velencei-tavat? Ez a 10 kérdés könnyen rád cáfolhat! (Pénzcentrum)
Ha Magyarországon belül tervezünk strandolós kiruccanást, a Velencei-tó sokaknak kézenfekvő választás: könnyen megközelíthető, vize már a strandszezon elején felmelegszik, és családi strandoláshoz is ideális. A környék viszont nemcsak a fürdés miatt izgalmas: többféle kirándulóprogramot, kulturális megállót és meglepő tóparti látványosságot is tart
jún. 4
13:33
Új autóipari óriás vetheti meg a lábát Szlovákiában (autopro)
A Hyundai-csoporthoz tartozó Hyundai Wia szlovákiai leányvállalata több mint 400 új munkahely létrehozását tervezi Turócszentmártonban.
jún. 4
13:33
"A mi álomlányunk" – eddig nem látott fotókat posztolt Meghan Markle az 5 éves Lilibetről (SzMo)
Meghan Markle személyes Instagram-posztban köszöntötte kislányát az ötödik születésnapját. A bejegyzésben egy közös kép is szerepel a mosolygó Harry herceggel, ami ritka bepillantást enged a család életébe.
jún. 4
13:33
Kvíz: 10 magyar város, tudod-e, mi volt a nevük a római korban? (SzMo)
Pannonia a Római Birodalom egyik provinciája volt. A korabeli települések római elnevezése ma már feledésbe merült, de vajon ismered-e ezeket a településneveket?
jún. 4
13:33
Lilibet 5. születésnapját ünneplik (Magyar Hírlap)
Meghan Markle és Harry herceg felköszöntötték gyermeküket.
jún. 4
13:33
Életben van az egy hete a Mount Everesten eltűnt serpa (Demokrata)
Megtalálták csütörtökön, és életben van Hillary Dava, más néven Dava Serpa.
jún. 4
13:33
Partnertalálkozóval ünnepelt a 20 éves Uniotech (Transpack)
Az Uniotech a partnereivel közösen ünnepelte jubileumi születésnapját, ahol izgalmas programok várták a vendégeket.
jún. 4
13:33
A LEGO is ünnepel, már bárki megveheti Norris és Piastri jubileumi monacói sisakjait (Racing)
A McLaren pilótái különleges dizájnnal versenyeznek Monacóban, a LEGO pedig elkészítette a sisakok miniatűr mását.
jún. 4
13:33
Aranyfedezet a digitális pénz mögött – mit jelent a Tether új VISA-kártyája a felhasználóknak (BitcoinBázis)
A Tether, a a kriptoszektor egyik meghatározó vállalata bejelentette, hogy a Fasset nevű globális digitális banki és befektetési platformmal együttműködve elindítja a világ első aranyfedezetű, neobanki Visa kártyáját. A kártya a Visa hálózatán működik, így világszerte elvileg bármely Visa-kártyát elfogadó kereskedőnél használható. A felhasználók fi
jún. 4
13:33
Először azonosították az Asp-vírust hazai házisertésekben: megszólalt Bóna Szabolcs miniszter (Agrárszektor)
Rendkívüli egyeztetést hívott össze Bóna Szabolcs azt követően, hogy közvetlenül a román határ mellett található Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy sertéstelepen kimutatták az afrikai sertéspestist. A szakminiszter hozzátette: meg kell várni a piaci reakciókat, amelyekre válaszul hangsúlyozta: egyetlen, gyorsan és szakszerűen kezelt esetről van sz
jún. 4
13:36
Brit választások: bukhat a kormányfő, de káosz jöhet utána (Növekedés)
A 2026. májusi brit választások eredménye megerősítette azt a tényt, hogy az Egyesült Királyság hagyományos kétpártrendszere felbomlott. Az angliai önkormányzati, valamint a skóciai és a walesi parlamenti választásokon a Munkáspárt és a konzervatívok mellett a Reform UK, a zöldek és a Liberális Demokraták is országos jelentőségű erőként jelentek me
jún. 4
13:39
Szoboszlai Dominikot választották a szezon játékosának Liverpoolban (444.hu)
A szurkolói szavazatok több mint kétharmadát szerezte meg a magyar válogatott csapatkapitánya.
jún. 4
13:39
Eddig tartott a mérséklődés: ismét emelik az egyik üzemanyag árát! (Autónavigátor)
A közelmúltban tapasztalt üzemanyagár-csökkenést néhány napnyi stagnálás követte, most azonban ismételten drágulást jelentettek be.
jún. 4
13:39
Magyar Péter az ír miniszterelnökkel tárgyalt Budapesten (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök szeretné, ha minél több ír befektetés érkezne Magyarországra.
jún. 4
13:39
A Mount Everest alaptáborába indul Suhajda Szilárd özvegye és kisfia: "Az életem azóta egy háromszögben mozog" (rtl.hu)
Suhajda Szilárd 2023 májusában indult el a Mount Everest csúcsára, a tragikus expedícióról azonban már sosem tért haza. A Fókusz stábja a hegymászó indulásakor az otthonukban forgatott, így a kamerák jelenlétében zajlott le az utolsó telefonbeszélgetés is a sportoló és felesége, Legindi Tímea között. Az expedíció óta eltelt években az édesanya élet
jún. 4
13:39
Az oroszokat segítő kínai cégek lehetnek az EU következő szankcióinak célpontjai (AC News)
Az EU új szankciókat készít elő az Oroszországot segítő kínai és más külföldi cégek ellen, ami tovább élezheti a feszültséget Kínával.
jún. 4
13:39
Az Ep elvetette Belgrád Horvátországgal kapcsolatos vádjait (Balk)
Az Európai Parlament Külpolitikai Bizottsága elfogadta a Szerbiáról szóló éves jelentés módosított tervezetét, amely élesen bírálja a szerb vezetés által terjesztett összeesküvés-elméleteket, a tüntetőkkel szembeni fellépést és a Horvátországgal szemben megfogalmazott vádakat. A dokumentum elfogadásával egy időben egy Horvátországban menedéket talá
jún. 4
13:45
A nem-cöliákiás gluténérzékenység (NCGS) (WebBeteg)
A régóta ismert lisztérzékenység mellett egyre gyakrabban találkozunk a nem-cöliákiás gluténérzékenység elnevezéssel is, amely egy glutént tartalmazó ételek fogyasztása után változatos tünetekkel jelentkező, egyre több embert érintő kórképet jelöl.
jún. 4
13:45
Szakértő árulja el, hogyan kerülhetsz közelebb a testvéredhez felnőttként (Glamour)
Testvéreink azok az emberek, akik jó esetben egész életünkön keresztül végigkísérjük egymást. Azok, akikkel veszekedtünk már azon is, kié legyen az emeletes ágyon a felső szint, de geopolitikai vagy társadalmi témákat érintő kérdésekben sem értettünk feltétlen egyet. Hogyan legyünk jó testvérek felnőttként is, még akkor is, ha hiába együtt nőttünk
jún. 4
13:45
Eljárást indított a Médiatanács a Kossuth Rádióban elhangzottak miatt (MMonline)
A Kossuth Rádió egyik reggeli műsorában elhangzottak miatt indított eljárást a Duna Médiaszolgáltatóval szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület egy másik esetben bírságot szabott ki burkolt reklám közzététele miatt. Huszonnégy alkalommal sértette meg a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vo
jún. 4
13:45
Tarr Zoltán: a legfontosabb, hogy a nemzeti egységet mindenben meg tudjuk élni (Magyar Hírlap)
A Tisza Párt politikusai is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról.
jún. 4
13:45
Svájc és Magyarország új innovációs hidat épít: világelső tudás találkozik magyar technológiai ambíciókkal (Helló Magyar)
A világ egyik leginnovatívabb országának számító Svájc és Magyarország technológiai, mérnöki és kutatás-fejlesztési szereplői először rendezik meg a Svájc–Magyar Innovációs Fórumot:
jún. 4
13:45
Egyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek (Zöld Trend)
Jelentősen visszaesett a dízelautók iránti kereslet.
jún. 4
13:47
Hátfájás terhesség alatt (WebBeteg)
A terhességi hátfájás nem ritka panasz, ám ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül kellene hagynia. A jó testtartástól a masszázsig azonban számos módon enyhítheti ezt a panaszt.
jún. 4
13:51
Sertéspestis: létfontosságú kérdést tisztázott az agrárminiszter (Infostart)
A hazai házisertés-állományban megjelent afrikai sertéspestis vírus miatt egyeztetésre hívta hétfő délutánra a sertés termékpálya szereplőit az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
jún. 4
13:51
Bóka János levélben fordult az Európai Bizottsághoz a köztársasági elnök elleni "gyűlöletkampány" miatt (Gondola)
Levélben tájékoztatta Michael McGrath európai biztost Bóka János arról, hogy állítása szerint a miniszterelnök és a Tisza Párt a köztársasági elnök eltávolítására törekszik.
jún. 4
13:51
Az összes dolgozóját elbocsátja Balásy Gyula cége – teljes összeomlás felé halad a birodalma (ATV)
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Balásy Gyula többségi tulajdonában lévő Visual Europe Group. A rendezvénytechnikai óriáscég szinte a teljes állományától, közel kétszáz munkavállalójától megválik.
jún. 4
13:51
Így jelentkezhetsz a júniusban induló kötelező Natura 2000 képzésekre (Agroinform)
Hamarosan megkezdődnek a KAP-RD23-1-24 kódszámú, Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések felhíváshoz kapcsolódó kötelező képzések.
jún. 4
13:51
Döbbenet: ez a világ legegészségesebb zöldsége a tudósok szerint (Femcafe)
A zöldségek egészségre gyakorolt hatását régóta vizsgálják a kutatók, és időről időre újabb és újabb rangsorok jelennek meg arról, melyek tartalmazzák a legtöbb hasznos tápanyagot. Egy friss tudományos összesítés most ismét felborította a megszokott elképzeléseket, és egy olyan növényt állított a lista élére, amely sokak számára hétköznapinak tűnhe
jún. 4
13:51
A jövő héten hétfőn és kedden ülésezik az Országgyűlés (Demokrata)
Négy vizsgálóbizottság tagjait és tisztségviselőit választja meg hétfőn az Országgyűlés.
jún. 4
13:51
Ez dráma, először van sertéspestis egy házisertéstelepen (Agrárágazat)
Ijesztő fejlemény a mezőgazdaságban, hogy először mutatható ki az afrikai sertéspestis egy házisertés-állományban.
jún. 4
13:51
Olvassa át a támogatásokról szóló cikkeinket, újra sok hasznos infót hoztunk! (Magro)
A 2026-os év ötödik hónapjában is voltak olyan hírek a Magro.hu oldalán, amelyek támogatásokról és pályázatokról szóltak, érdemes elolvasni ezeket.
jún. 4
13:57
Nehéz mérkőzésre számítanak a vendégek (Magyar Hírlap)
Látóhatáron a finn-magyar derbi.
jún. 4
14:03
Csoportos leépítés jöhet Balásy Gyula cégénél (Infostart)
Sajtóinformációk szerint a vagyonát és a cégeit az államnak felajánló milliárdos, Balásy Gyula egyik cége, a Visual Europe Group csoportos leépítést jelentett be. Az adóhatóság zárolta Balásy cégeinek számláit.
jún. 4
14:03
Szoboszlai Dominik lett a Liverpool idényének játékosa a szurkolók szavazatai alapján (Gondola)
A Liverpool szurkolói Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának, a magyar válogatott csapatkapitánya a voksok több mint kétharmadát kapta.
jún. 4
14:03
Évi 5 százalékkal nőhet a biztosítási piac az Allianz globális jelentése szerint (Portfolio)
2025-ben a globális biztosítási díjbevétel 7,1 százalékkal, mintegy 456 milliárd euróval bővült, Magyarországon 16,6%-os növekedéssel a teljes díjbevétel 5 milliárd eurót tett ki - állapította meg az Allianz 2026-os Globális Biztosítási Jelentése. A magánbiztosítási védelem iránti igény strukturálisan növekszik, ez a következő tíz évben globálisan
jún. 4
14:03
Alpintechnikával mentették ki a kalandor őzt Budapesten (Drive)
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai egy ijedt őzt mentettek ki Budapesten. Az állat valószínűleg átúszta a Dunát, a Bálna közelében viszont a magas partfal miatt nem tudott önállóan kijutni.
jún. 4
14:09
Tiltakoznak a taxisok a nyomkövető rendszer ellen (Infostart)
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete a BKK új adatgyűjtési rendszerének azonnali felfüggesztését kezdeményezi. Úgy vélik, az utasok mozgása is nyomon követhetővé válhat, és főleg más adatbázisokkal összekapcsolva a rendszer alkalmas lehet arra, hogy egyes utasok mozgási mintázatai, rendszeres útvonalai, tartózkodási helyei vagy napi szokásai rekonstr

Keresés