Koncertek, mesevilág, cirkuszi élmények, kézműves foglalkozások és rengeteg játék várja a családokat a Hajógyári-szigeten, ahol idén is a gyerekeké lesz a főszerep.
A női testtel kapcsolatban olyan, mintha a társadalomban sosem létezne olyan állapot, ami valóban megfelelő lenne. Ha valaki vékony, azért válik azonnal beszédtémává, ha pedig telt, akkor pontosan azért. A női testet folyamatosan értelmezzük, kommentáljuk és megfejteni próbáljuk a mindennapokban. Dr. Poór Judit párkapcsolati tanácsadó és szexológus
A mérsékelt alkoholfogyasztás nem jelenthet komoly egészségügyi kockázatot. Egy pohár vörösbor vacsora mellé vagy egy hűsítő sör munka után – ezeket sokan még mindig ártalmatlan szokásnak tekintik. Egy vadonatúj tanulmány szerint azonban a rendszeres alkoholfogyasztás már kis mennyiségben is növelheti egyes daganatos betegségek kockázatát.
Nem okozott meglepetést a kiskereskedelmi forgalom növekedésének áprilisi lefékeződése az elemzőknek, akik szerint az erőteljes béremelkedés és a mérsékelt infláció miatt továbbra is a fogyasztás marad a gazdasági növekedés legfontosabb húzóereje.
Huszonkét év házasság után elvált feleségétől Kőhalmi Zoltán. A népszerű humorista a közösségi oldalán, egy őszinte és a tőle megszokott fanyar humorral fűszerezett bejegyzésben tudatta a nyilvánossággal, hogy békében, harmadik fél és drámák nélkül váltak el útjaik a gyerekeik anyjával.
Nagyon sokan dolgoznak több munkahelyen, ezért értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy ha egyidejűleg két munkahelyen dolgozom és mindkét keresőtevékenységemből származó kereseteim után megfizettem az előírt járulékokat, úgy ezekre az időszakokra a nyugdíj megállapításakor kétszeresen szerzek-e szolgálati időt?
Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter is reagált arra a hírre, miszerint Magyarországon most először mutatták ki az afrikai sertéspestist (ASP) házisertésekben. A miniszter hangsúlyozta, bár az eset kiemelt figyelmet igényel, a megbetegedés az emberre egyáltalán nem veszélyes, így a hazai sertéshús fogyasztása továbbra is
A Mary Rose több mint négy évszázadon át feküdt a Solent-szoros iszapjában, mielőtt 1982-ben újra a felszínre emelték. VIII. Henrik egyik legismertebb hadihajója néhány perc alatt süllyedt el 1545 nyarán, a roncs pedig megrázó részletességgel őrizte meg a fedélzeten rekedt emberek utolsó pillanatainak nyomait.
A Keleti pályaudvar szomszédságában, a Mosonyi utcában bújik meg immár három évtizede egy igazi budapesti intézmény: a Rosenstein Vendéglő. Az idén 30 éves családi hely a hagyományos magyar-zsidó konyha egyik meghatározó alakja, ahol a generációkon át öröklődő ízek a valódi, családias vendégszeretettel találkoznak. A jubileum alkalmából mi is megkó
Ipar Napjai Nagydíjat nyert 2026-ban a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. átlátszó fűthető fóliája, amely Metal Mesh technológiával egyszerre kínál magas optikai átlátszóságot, gyors és egyenletes fűtést, valamint energiahatékony működést. A vállalat jelenleg az egyetlen Európában, amely saját, házon belüli Metal Mesh gyártási képességgel rendelkezik, é
A fesztiválok varázsa és szabadsága továbbra is vonz, de a kényelem és a felkészültség egyre fontosabb számomra. Íme néhány személyes tapasztalat alapján összegyűjtött tipp, hogy a fesztivál valódi élmény legyen, ne túlélőtúra.
Kína az év második felében növelheti búzaimportját, miután a betakarítási időszakban lehullott heves esőzések miatt a termés egy része károsodott. Bár a minőségromlás mértéke egyelőre kezelhető szinten maradt, az esetlegesen megugró kínai kereslet tovább drágíthatja az amúgy is emelkedő globális búzaárakat, miközben az aratás még javában zajlik, és
Áll a bál Szoboszlai Dominik elhíresült képe miatt. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya hétfőn tett közzé egy képet, amelyen megérkezik a csapat edzőtáborába. A fotón Szoboszlai egy feltűnő ruhát visel, amelyre felkapta a fejét mindenki. Többek között a cégek is.
A legendás istálló és a LEGO Csoport közös projektjének köszönhetően a rajongók most ugyanazokat a sisakokat építhetik meg, amelyeket Oscar Piastri és Lando Norris visel majd a McLaren jubileumi, 1000. Forma–1-es futamán a hétvégi Monacói Nagydíjon.
6,6 millió dolláros magvető (seed) befektetési kört zárt a magyar alapítású Kodesage, amelynek mesterségesintelligencia-platformja a nagyvállalatok elavult, úgynevezett legacy szoftverrendszereinek feltérképezését, dokumentálását és megújítását segíti – az ügyfél saját informatikai környezetén belül. A kört egy kiemelkedő európai kockázatitőke-befe
Közzétették azt a 23 pontos javaslatcsomagot, amelyet az önkormányzati szövetségek vittek be a kormányhoz. Visszakérik a települések a védőnői szolgálatot, az építésügyi engedélyeztetést, a gyámügyi igazgatáson belül a gyermekvédelmet, valamint adott esetben az iskolákat is.
A gyermekkori sportolás és fizikai aktivitás a hosszú távú felnőttkori egészség, a magasabb kognitív teljesítmény és a stresszmentes élet legfőbb záloga.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet. Az elsődleges forgalmazók 242,4 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amelyből az ÁKK, megemelt értékesítéssel, 155,0 milliárd forintot fogadott el.
Ezer éven is túl nyúló történelmünk, anyanyelvünk, gazdag hagyományaink, közösen vallott értékeink fűznek össze bennünket, magyarokat határainkon innen és túl – írta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön, a nemzeti összetartozás napján a Facebook-oldalán.
Újabb részletek derültek ki a Revolut kártyás feltöltési szabályairól, amelyek sok ügyfél számára kellemetlen meglepetést okozhatnak. A pénzintézet továbbra sem közli előre, pontosan mekkora összegig lehet bankkártyával pénzt feltölteni a számlára, a felhasználó pedig jellemzően csak akkor szembesül a korlátozással, amikor már átlépné azt. A helyze
A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Álmos Péter szerint az évtizedek óta tartó alulfinanszírozottság miatt a magyar egészségügy számos területen rosszabb állapotban van, mint húsz-harminc évvel ezelőtt – becslése szerint mintegy 6000 milliárd forintnyi forrás hiányzott az ágazatból az elmúlt két évtizedben. Az Indexnek adott interjújában arról beszélt,
Falusi Mariann hatalmas kalandor, és nagyon szeret nem túl hétköznapi helyeket felfedezni. Egy ilyen utazásban volt része nemrég, az énekesnő ugyanis úgy döntött, most, hogy itt a nyár, valami hűvösebb helyre vágyik, ahol jeges hegyek veszik őt körül.
A Partners Group korlátozza a visszaváltásokat a vagyonos lakossági befektetőknek szánt magántőkealapjaiban, miután a vártnál jóval többen igényeltek kifizetést – írja a Financial Times. A svájci alapkezelő esete azért fontos, mert azt jelzi, hogy a magánhitelalapok után most már a magántőkepiacon is megjelent a likviditási stressz.
Megjelent a Krasznahorkai – út a Nobel-díjig könyv, amely az író életművét járja körül, és fél év kutatómunkájának eredményét mutatja be eddig soha nem látott fotókon, esszéken, interjúkon, háttértörténeteken és friss nézőpontokon keresztül.
A finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Jacob Friis szerint pénteken újabb nehéz kilencven perc vár tanítványaira a magyarok ellen azok után, hogy vasárnap négygólos vereséget szenvedtek Németországban.
A környezetvédők szerint a Jared Kushnerhez köthető albániai luxusprojekt védett élőhelyeket veszélyeztet, a kormány viszont munkahelyeket és befektetéseket ígér.
A reggeli kávézás szinte mindannyiunk számára egy szent és sérthetetlen rituálé, de mi lenne, ha azt mondanánk, hogy a megszokott tej vagy növényi ital helyett létezik egy sokkal egészségesebb, krémesebb alternatíva? Bár elsőre bizarrul hangozhat, a kávérajongók és az egészségtudatos életmód követői most egy igazi szuperélelmiszerért rajonganak, am
A The Sun információi szerint a korábbi brit glamourmodell férjének 100 ezer fontos, azaz 41 millió forintos bírságot kell fizetnie, ha ki akar szabadulni a fogságból. Bennfentesek szerint azonban a hosszadalmas papírmunka miatt a Lee Andrews még jó darabig nem térhet haza.
A Nemzeti összetartozás napja arról szól, hogy a magyarságot nem a határok, hanem az összetartozás tudata köti össze - hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető alelnöke csütörtökön Facebook-oldalán.
Ha valaki arra számított a több tízmilliárdos NER-es külföldre irányuló vagyonmenekítésről szóló áprilisi hírek után, hogy a bankszámla-statisztikákon is látszódni fog ez, annak csalódást kell okoznunk. A jegybank csütörtökön közzétett friss banki adatai alapján vagy a hatósági zárolások voltak nagyon hatékonyak, vagy nem volt tömeges a jelenség. A