Miközben Hollywood egyre inkább a mozis premier fontosságát hangsúlyozza, a Netflix továbbra is a streamingben hisz. A vállalat filmes részlegének vezetője most egyértelművé tette: ha egy rendező ragaszkodik a hagyományos mozibemutatóhoz, könnyen lehet, hogy nem a Netflix lesz a partnere.
Az aszalt gyümölcsök és az olajos magvak ma már az egészségtudatos táplálkozás szimbólumaivá váltak. Egy marék mandula, néhány szem dió vagy egy adag aszalt sárgabarack sokak számára a tudatos nassolást jelenti. Ezekben a termékekben azonban olyan szennyezők is megjelenhetnek, amelyek szabad szemmel nem láthatók, mégis komoly élelmiszerbiztonsági j
Vannak olyan kvízek, amelyeknél már az elején sejted, milyen eredményre számíthatsz és vannak olyanok, mint ez a műveltségi kihívás. A kérdések elsőre talán egyszerűnek tűnnek, de ahogy haladsz előre, könnyen előfordulhat, hogy a végén saját magadat is megleped azzal, mennyi mindenre emlékszel. Ezért is érdemes végig koncentrálni és nem feladni egy
A diszkont légitársaságok közül először a Wizz Air vezeti be a flottájánál a Starlink műholdas fedélzeti internetet, amely fokozatosan lesz elérhető 2027-től. A légitársaság közleménye szerint ez a lépés nemcsak fontos mérföldkő a Wizz Air számára, hanem hatalmas előrelépés a megfizethető és folyamatosan online utazási élményben is.
Az áprilisi országgyűlési választások óta először utazik Brüsszelbe Orbán Viktor, hogy részt vegyen a Patrióták Európáért pártcsalád vezetőinek csúcstalálkozóján.
Az Újpest FC nyerte a férfi futsal-NB I 2025/26-os szezonját, miután hétfőn a döntő negyedik felvonásán 5-2-re győzött Nyíregyházán, és ezzel 3-1-re bizonyult jobbnak a párharcban.
Varju László lesz a Demokratikus Koalíció elnöke azt követően, hogy Dobrev Klára és vele együtt a teljes elnökség lemondott a katasztrofális választási vereség után április 12-én – számolt be róla a HVG.
A kiégést sokan még mindig elsősorban a túlterheléssel azonosítják, a kutatások azonban arra utalnak, hogy legalább ilyen károsak lehetnek az értelmetlennek vagy a munkakörhöz méltatlannak érzett feladatok. Az úgynevezett „illegitim feladatok” nemcsak a motivációt rombolják, hanem hosszabb távon a stressz, a fluktuáció és a kiégés kockázatát is növ
Vilmos herceg a hírek szerint azt tervezi, hogy ha trónra lép, szigorítani fogja a királyi birtokokra vonatkozó szabályokat. Ezzel a lépésével többek között azt is megakadályozná, hogy a nem aktív királyi családtagok bérmentesen lakjanak a palotákban.
A gyermekvédelem volt az egyik fő téma a parlamentben a hétfői ülésen. Mi történt? A szociális és családügyi miniszter a mai napon menesztette öt gyerekvédelmi szervezet vezetőjét – ezt Magyar Péter jelentette be parlamentben. Kátai-Németh Vilmos felmentette Segítség az áldozatoknak: A vezetők eltávolítása mellett a Tisza-kormány arról is döntött,
A koncerten résztvevők elmondása szerint a banda egyetlen számot játszott el, mielőtt az énekesnő rosszul lett. "A defibrillátorral is felszerelt egészségügyi személyzet azonnal megkezdte az újraélesztést, a központi rohamkocsink is gyorsan megérkezett, sikerült a fiatal nőt újraéleszteni" – árulta el az OMSZ szóvívője, Győrfi Pál.
A néhány órás nászrepülés világszerte ritkaságnak számító természeti látványosság. A kérészek csak az utódnemzésért élnek, amint petét raknak, elpusztulnak. A Híradónak nyilatkozó szakértő azt mondja, a kérészek általában június közepén rajzanak, eddig a Tisza középső szakaszán voltak előrajzások, a java még csak most jön.
Májusban 43,5 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, szemben az egy évvel korábbi 129,5 milliárd forintos szufficittel - írja friss gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
Hatalmas, aranyhalra emlékeztető koi pontyot akasztott meg egy horgászhölgy az Ecsédi-tónál. A vízterület egyik legismertebb és leglátványosabb lakója ismét megmutatta magát, amivel felejthetetlen élményt szerzett a szerencsés horgásznak.
Gondolkodtál már azon, milyen lenne, ha egyetlen helyen átláthatnád az összes projektedet és feladatodat? Az új projektmenedzsment platformok világába bevezetve sokkal átláthatóbbá és egyszerűbbé válik a munkamenet.
A menstruációs ciklus nem csupán arról a néhány napról szól, amikor megjön a vérzésünk. A hormonális változások egész hónapban hatással vannak az energiaszintünkre, az étvágyunkra, a hangulatunkra és még arra is, hogy milyen ételekre vágyunk. Egyre többen esküsznek a ciklusszinkron étkezésre, amely a menstruációs ciklus egyes szakaszaihoz igazítja
Az uniós forrásokhoz szükséges feltételek teljesítése, pótköltségvetés összeállítása, és intézményi reformok szükségesek, hogy Magyarország ne kerüljön bóvli kategóriába az ősszel a hitelminősítőknél. Mi történt? A három nagy hitelminősítő jelezte, hogy Magyarországnak mit kell teljesítenie, ha z ősszel is meg akarja tartani a befektetésre ajánlott
Ember Márk és felesége különleges módon emlékeztek meg házassági évfordulójukról: az Instagramon olyan esküvői felvételeket osztottak meg, amelyeket korábban még nem láthattak a követők. Ne hagyjátok ki a lehengerlő fotókat!
Túltermelési válság okozott összeomlást az európai burgonyapiacon, ami a hatalmas importnyomás miatt a hazai termelőket is nehéz helyzetbe hozta. Bár a nyugat-európai készletek mostanra apadni kezdtek, és a hazai kereslet is élénkül, a rendkívüli aszály, a tavaszi fagyok és a súlyos talajvízhiány miatt egyre több magyar kis- és közepes gazdaság hag
Szentkirályi Alexandrának két XII. kerületi lakásban is van tulajdonrésze, egy 728 négyzetméteres balatonkenesei üdülő viszont csak az övé. Autója nincs a fideszes képviselőknek, csak Lázár Jánosnak, bár az egyiket ő is lízingeli.
Dr. Szászi Istvánnak ítélték oda a magyar üzleti élet egyik legrangosabb elismerését, az Év Menedzsere Díjat. A magyarországi Bosch csoport vezetője hosszú évek óta aktív szerepet vállal a hazai innovációs ökoszisztéma kiépítésében
A tárgyalások megrekedtek az Egyesült Államok és Irán között, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy Tel-Aviv és Teherán ismét lőni kezdték egymást a hétvégén. Mi történt? Az Egyesült Államok elnöke a Truth közösségi média oldalán szólította fel Izraelt és Iránt, hogy hagyjanak fel a harcokkal – írta meg a HVG. Azonnali tűzszünetre szólította fel a ké
Érvek és ellenérvek egy vitában? Higgadt kommunikáció? Nem erről volt híres Ahmed Vanessa és Ahmed Vanessa kapcsolata, mert ők inkább a konfliktus kezelés egészen egyedi formájában hisznek. Az Exek csatája új évadának egykor szerelmespárjánál egy veszekedés után nem az volt a kérdés, ki kér majd először bocsánatot, hanem az, hogy mi marad egyáltalá
Fásy Ádám szerint sárba tiporják az emberi méltóságát, mert nem felel meg "a magyar média hatalmon lévő sajtó ízlésének", és mert nem az általuk támogatott pártra szavazott.
A hőség kedden tovább fokozódik, több helyen 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A napsütést azonban nem mindenhol élvezhetjük zavartalanul, délutántól ugyanis egyre több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok, amelyeket erős széllökések is kísérhetnek.
Horvátország több alapvető élelmiszerből továbbra is behozatalra szorul, miközben gabonából és olajnövényekből jelentős többletet termel - írta hétfői elemzésében a Jutarnji List című horvát napilap. Az újság a horvát mezőgazdasági minisztérium és a statisztikai hivatal adatai alapján készített elemzésében azt írta: a horvát mezőgazdaság egyik legn
A napokban rajtoló 2026-os labdarúgó-világbajnokság kapcsán a munkáltatóknak nemcsak a szurkolói láz, hanem a várható termelékenység-visszaesés miatt is fájhat a fejük. A szakértők szerint a rendhagyó kezdési időpontok és a torna hossza jelentős gazdasági károkat és munkahelyi mulasztásokat okozhat.
Az NB I. bevétele nagyjából kilencszeresére nőtt az Orbán-kormány alatt. Mi történt? Látványos grafikonon mutatta be a G7, hogy miként ömlött a pénz a magyar fociba az Orbán-kormány másfél évtizedes regnálása alatt. Csak 2025-ben 70 milliárd forint bevétele volt az NB I.-es csapatokat fenntartó társaságoknak, ami éves alapon 10 százalékos növekedés
Hajszálon múlt egy fiatal férfi élete vasárnap Budapesten. A Petőfi hídról a mélybe vetette volna magát, ám a helyszínre érkező rendőrök az utolsó pillanatban utána kaptak, és sikerült megakadályozniuk a tragédiát.
A bizalom elvesztésének leggyorsabb útja, ha egy vezető akkor is jólétet tettet, amikor valójában nehézségekkel küzd. Russell Robinson stratégiai tanácsadó szerint az igazi vezetés az önismerettel, a saját értékek és határok tisztázásával kezdődik.