A Csoszon-kor királyi asztalán minden apró tálka, minden falat és minden alapanyag szigorú rend szerint került az uralkodó elé. A 12 köret, a levesek és az egészségi állapothoz igazított fogások együtt mutatják meg, mennyire kifinomult rendszer szerint működött a koreai udvari étkezés.
Kína elfogadta a mezőgazdaság és a vidéki területek modernizálását célzó új ötéves tervét. Ennek célja az élelmezésbiztonság erősítése, a termelés hatékonyságának növelése, valamint a gabonatermelési kapacitás jelentős bővítése 2030-ig.
Oláh Ibolya az elmúlt két évtizedben hullámzó karriert tudhatott magáénak. A 2003-as Megasztár ezüstérmese bár sosem tűnt el a színpadról, a nagy nyilvánosság elől az utóbbi években kissé háttérbe szorult. Az énekesnő az RTL Reggeli című műsorában őszintén vallott arról, hogy a közelmúltban olyannyira elkeseredett a hazai közállapotok miatt, hogy f
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentette: az eddigi főigazgató nyugdíjba megy, és új megbízott igazgató, valamint orvosigazgató került az intézmény élére.
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
"Ezeket bizony baromi nehéz elhagyni: nem a TikTokot megnyitni, hanem inkább egy könyvért nyúlni, vagy almát hámozni a chipses zacskó feltépése helyett" – írja Kaiser Orsi, aki ebben a személyes írásban a 21 napos szabály mítoszáról és arról is mesél, neki miért nem megy olyan egyszerűen az új szokások beépítése.
Napra pontosan 40 éve szerepelt utoljára futball-világbajnokságon a magyar válogatott. A franciák elleni vereség után még napokig ment a számolgatás, de a továbbjutás elmaradt. Détári, akinek a mexikói vb-n kellett volna mennybe mennie, nem hagyott nyomot.
Kifulladt a lakásár-robbanás: a Duna House adatai szerint 2026 tavaszára megállt a drágulás, a vevők pozíciója erősödik, és egyre nagyobb alkukkal lehet lakáshoz jutni.
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Grósz Judit fogja össze miniszteri biztosként a közmédia körüli teendőket – jelentette be Tarr Zoltán miniszter, hozzátéve: a közmédia vezetésére a pénzügyi és működési auditot követően nyilvános pályázatot írnak ki, addig átmeneti vezetése lesz a szervezetnek.
Az osztalékelőleg fizetésére nemcsak cégjogilag, hanem személyi jövedelemadózás szempontjából is speciális szabályok vonatkoznak, amelyek eltérőek attól függően, hogy az osztalékelőleg a későbbiekben osztalékká válik-e vagy sem. Amennyiben nem válik osztalékká, akkor úgy kell tekinteni, hogy a magánszemély a részére korábban kifizetett osztalékelől
Június van, elkezdődött a nyári szezon a Balaton mellett is és egyre többen teszik fel a kérdést, hogy hány fokos a magyar tenger, valamint, hogy milyen időjárás várható a tó mellett?
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
Bakács Tibor kritikus egy interjúban megerősítette, hogy ő írta a kampányban Orbán Viktort DPK-rendezvényen interjúvoló, egyébként milánói főkonzul diplomamunkáját. Azt is elmondta, hogy korábban pénzért, fülmonitoron keresztül súgott a tévésnek a műsorai alatt.
Közleményükben a programok közül elsőként a június 12-én, pénteken a reptérről Békéscsaba belvárosába induló, látványosnak ígérkező mintegy kétórás felvonulásra hívták fel a figyelmet. Vasárnap délután Besenyei Péter műrepülő világbajnok tart légibemutatót. A háromnapos rendezvényen mindezek mellett lesz kamionos gyorsulási verseny, dakar kamionos
Embertpróbáló heteket él most meg Orosz Barbara, akit folyamatosan a sírás kerülget. A műsorvezető szeretett nagymamája ugyanis 24 napja kritikus állapotban fekszik a kórházban. Barbara minden nap látogatja és fogja a kezét, és már most érzi nagyszülője hiányát és azt az űrt, amit hagyhat maga után.
Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat.
Kortárs művészek alotásai és neves sportolók, csapatok relikviái kerülnek kalapács alá a Megyünk tovább Előre Alapítvány aukcióján. Jelenleg online, jövő héten hétfőn pedig személyesen is lehet majd licitálni. A bevételből az Országos Onkológiai Intézet légkondícionálását támogatják.
Az ionháztartás és a vízháztartás nem választható külön egymástól. Az emberi szervezetben található nagy mennyiségű folyadék tartja oldott állapotban az ásványi anyagokat. Az ionok elektromos töltéssel rendelkező ásványi anyagok.
11 518 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon 2025 májusában, ami 5,6 százalékos éves növekedést jelent, és a 2024 májusához képest már több mint 20 százalékos bővülést mutat. Az év első öt hónapjában összesen 59 809 új személyautó került a hazai utakra, ami közel 10 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A piac tehá
Görög Zita a 2000-es években a legsikeresebb nemzetközi karriert befutó magyar modellek és színésznők egyike volt. Különleges szépsége és tehetsége révén nemcsak a kifutókon, hanem a nemzetközi filmiparban is komoly lehetőségeket kapott. Az Underworld című filmben alakított karaktere, Amelia egy életre beégett a retinánkba.
A modern profi sportban a kiesés réme nem csupán szakmai kudarc, hanem egy kíméletlen gazdasági katasztrófa. Amikor egy élvonalbeli klub alacsonyabb osztályba kényszerül, a jegybevételek megcsappanása, a szponzori szerződések átértékelődése és a közvetítési jogdíjak drasztikus zuhanása azonnal több tízmillió eurós lyukat üthet a költségvetésen. Nem
A NAV végrehajtói több mint 180 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat egy játékkereskedőnél. Adótartozás miatt. A pénztárgép és a széf tartalma mellett az árukészlet jelentős részét is végrehajtás alá vonták.
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos jelentős vagyongyarapodásról számolt be a benyújtott vagyonnyilatkozatában.
Egy nagy nemzetközi kutatás öt, jól elkülöníthető szakaszt azonosított az emberi agy fejlődésében és öregedésében. A legfontosabb fordulópontot 32 éves kor körül találták, amikor az agyi hálózatok a legstabilabb állapotukat érik el.
A Pedagógusok Szakszervezete üdvözli, hogy az oktatási és gyermekügyi miniszter megszüntetné a jelenlegi formájában a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét. A szervezet elnöke, Totyik Tamás az InfoRádióban azt mondta, a rendszer jelentős pluszterheket rótt a pedagógusokra, ráadásul szerinte az előző kormány még csak a a forrását sem biztosí