Nagyszabású bűnüldözési akciót indítottak a kanadai hatóságok a 2026-os labdarúgó-világbajnokság közeledtével annak érdekében, hogy a tornára érkező szurkolók biztonságát garantálják.
Santi Cazorla a Villarreal és az Arsenal legendás játékosa, a spanyol válogatottal kétszeres Európa-bajnok. 41 évesen is a spanyol élvonalban játszik. Egy sérülés után az élete is veszélybe került, de soha nem adta fel.
A hónap végén az az érzés, hogy egy lépést sem haladtunk előre? Ismerős a helyzet, ami nem feltétlenül a jövedelem mértékével függ össze, sokkal inkább azzal, hogy van-e mögötte rendszer.
Az elmúlt 16 évben nem használtuk ki jól az unió fejlesztési segítségét, vagyis buktunk forrásokat és kedvező hiteleket. Mindez most gyorsan megváltozhat, az Európai Beruházási Bank például szívesen beszállna a bérlakásprogramba.
Főként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport, olvasható a társaság közleményében. A magyar tulajdonú befektetési csoport portfólióvállalatainak összesített árbevétele közel 30 százalékkal 912 milliárd forintra emelkedett 2025-ben. A 18 európai országban jelen lévő társaság bevételén
Miközben folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy milyen technikákkal és cégcsoportok közvetítésével sikerült eltüntetni az MNB-alapítványok vagyonát, lassan feledésbe merül, hogy ez a vagyon eleve súlyos jegybanki szereptévesztés folytán és könyvelési ügyeskedés révén keletkezett, így az alapítványok történetének szomorú végét szinte sorsszerűen
A magyar gyerekeket meg kell védeni a furcsa hajlamokat népszerűsítő rendezvények látványától. A szülőknek érvenysíteniük kell a gyermekeket védő jogokat. Ellen kell állni a szélsőségnek.
Elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport. A sorozatot az Opten támogatja. Mi történt? A Wallis Csoport portfólióvállalatai 2025-ben 912 milliárd forintra növelték árbevételüket, ami a cégcsoport eddigi legmagasabb árbevétele, és több mint 27 százalékkal haladja meg az egy év
Pár héttel a június 23-ra tervezett világbemutató előtt a márka közzétett néhány vázlatot, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk a hétüléses SUV kialakítását. Az új Skoda Peaq különösen fontos projektet jelent a gyártó számára. Nemcsak a márka által valaha gyártott legnagyobb elektromos jármű lesz, hanem a Volkswagen csopor
Darabonként nettó 15 ezer forintért vásárolt a kereskedelmi forgalomban 5-6 ezer forintért kapható műanyag kismotorokat a korábbi, Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium Balásy Gyula vállalkozásaitól.
Újabb éjszakai dróncsapás rongálta meg a Csongarnál található, Herszon megyét az elcsatolt Krím félszigettel összekötő közúti hidat – közölte Vlagyimir Szaldo, a térség oroszok által kinevezett kormányzója kedden a saját közösségi csatornáján.
Az űrben végzett gyógyszerfejlesztés kilépett a kísérleti fázisból, egyre több vállalat gyárt hatóanyagokat a mikrogravitáció körülményei között, hogy hatékonyabb és könnyebben adagolható készítményeket állítson elő - írta meg a Cnbc.
Az uborka az egyik leggyorsabban fejlődő zöldségnövény a kiskertekben, és megfelelő körülmények között meglepően nagy lombtömeget képes nevelni néhány hét alatt. Éppen ezért sok kerttulajdonos szembesül azzal, hogy a növény hamar elfoglalja az ágyások jelentős részét. A támrendszeres termesztés erre kínál praktikus megoldást, miközben a növény egés
A Nébih országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól az amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek.
Bár a magyar háztartások banki hiteltartozása elérte a soha nem látott 13 500 milliárd forintos rekordösszeget, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint a lakosság fizetőképessége stabil, és a hitelek minősége is lényegesen jobb, mint a korábbi válságok idején.
A Prologis Research friss elemzése szerint 2025-ben világszerte a modern logisztikai területek már mintegy 30 százalékában használtak automatizációs megoldásokat, ami 5-10 százalékos növekedést mutat az öt évvel korábban mért adatokhoz képest. A Prologis trendelőrejelzése szerint globálisan további erősödés várható: 2035-re a modern raktárak akár f
Több mint 180 millió forint értékű vagyontárgyat foglalt le a NAV egy jelentős adótartozást felhalmozó játékkereskedőnél, a készpénztől az árukészletig.
Márciusban még nem nyilvános kormányhatározatot írtak Orbánék a 451 milliárdba kerülő beruházásról, a NER-es oligarcha cége 98 százalékos előleget kapott, röpködtek hozzá a százmilliárdok.
Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben vezette fel Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolását célzó törvényjavaslatról szóló vitát. Szerinte a hivatal az orwelli Igazságminisztériumhoz hasonlóan "tornyosult" a magyar emberek feje fölé, és pont annyi köze volt a szuverenitáshoz, mint a híres irodalmi mű minisztériumának az igazsághoz.
Vilmos herceg trónka kerülése esetén szigorúbb szabályokat vezethet be többek között a királyi ingatlanhasználatra, beleértve a lakhatási juttatások és albérleti lehetőségek felülvizsgálatát is. Célja egy átláthatóbb és költséghatékonyabb monarchia kialakítása lehet.
A bolognait ma már szinte nincs, aki ne ismerné. Azt viszont nem mindenki tudja, hogy a legelső, eredeti recept szerint elkészített fogás teljesen máshogy nézett ki, mint amit ma megszoktunk. Alberto Alvisi az ezernyolcszázas években paradicsomszósz nélkül, fahéjjal főzte meg az ételt. A ma elterjed ragú alla bolognese csak a huszadik század végefe
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták az Országgyűlés honlapján a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, legalábbis azokét, akik egyben országgyűlési képviselők is. A kormánytagok igencsak eltérő vagyoni helyzetből kezdik meg ezt a ciklust.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) éves szinten 2 százalékkal kisebb, 2,982 milliárd tonna globális gabonaterméssel számol a 2026/27-es szezonban - áll a szervezet legfrissebb jelentésében.
A csütörtökön kezdődő észak- és közép-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt az Infostart felidéz néhány különleges epizódot a tornák történetéből. Nem elsősorban olyanokat, amelyek az eredményekhez, a pályán történt eseményekhez kapcsolódnak, inkább olyanokat, amelyek mégis jellemzőek és emlékezetesek. Ezúttal 1954 a téma, a második magyar világb
Július 1-jétől határozatlan időre felfüggeszti a Raiffeisen Bank a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, valamint a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel lakáscélú hitel kiváltására szolgáló konstrukcióinak befogadását. A pénzintézet tájékoztatása szerint a döntés 2026. július 1-jén lép hatályba, és visszavonásig marad érvényben.
Vidus Gabriellát, az RTL Magyarország vezérigazgatóját, a legbefolyásosabb hazai médiavezetők idei Top 50-es rangsorának első helyezettjét kérdeztük a média jövőjéről, az MI-korszak paradoxonáról, a médiaipar előtt álló együttműködési kényszerről és arról, miért lesz egyre értékesebb a hiteles, szerkesztett tartalom egy zajos digitális világban. -
Új kutatás szerint az északi-sarkvidéki folyódelták mintegy 58 milliárd tonna fagyott szenet tárolnak. A korábban alig vizsgált területek fontos szerepet játszhatnak a jövőbeli klímafolyamatokban, ezért a kutatók szerint a klímamodellek frissítésére is szükség lehet.
Deák Dániel szerint a Megafon márkaneve a 2026-os kampányra inkább teherré vált, mint előnnyé. A politikai elemző a Médiapiac podcastban beszélt arról is, hogy a jobboldali sajtó sokszor unalmassá vált, a Tények brandje is elfáradt, a Fidesz pedig szerinte jelenleg „nyalogatja a sebeit”.
Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
Grósz Juditot nevezte ki Tarr Zoltán miniszteri biztosnak a közmédia átalakításának vezetésére. A szakember feladata a politikai propaganda megszüntetése és egy pénzügyi audit levezénylése lesz.