Max Verstappen jövője körül folyamatosak a találgatások, most pedig több forrás is megerősítette, a négyszeres világbajnok menedzsmentje valóban egyeztetéseket kezdeményezett a Red Bull egyik riválisával.
A rágógumik műanyag alapúak, így fogyasztásuk során mikroműanyag-részecskék szabadulhatnak fel, amelyek bekerülhetnek az emésztőrendszerbe. Bár egészségügyi kockázatuk nem bizonyított, a mértékletesség ajánlott. A mikroműanyagok jelen vannak a környezetben és számos termékben, ezért tudatos fogyasztásra van szükség.
Az egyik sérült szülő Vadim Ermolaev, ukrán oligarcha, az ukrajnai háború kezdete óta Monacóban tartózkodó "menekült", akit 2023 decemberében vont szankciók alá Zelenszkij ukrán elnök.
Nemzetközi szakmai elismeréseket nyert a Földközi-tengeren elhunyt és eltűnt menekültek emlékére létrehozott „21 Tage Stille” („21 nap csend”) installáció. A kampány kreatív partnere a White Rabbit Budapest ügynökség volt, a teljes technológiai megvalósításáért, automatizálásáért és vizuális tartalomgyártásáért pedig az Umbrella Collective felelt.A
A királyi család nemrég megerősítette, hogy György herceg még ebben az évben megkezdi tanulmányait az Eton College-ban. Egy szakértő szerint Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek valószínűleg vannak teljesen természetes aggályaik legidősebb fiuk oktatásával és jövőjével kapcsolatban.
A Sky vállalná, hogy a következő öt évben mintegy 820 milliárd forintnak megfelelő összeget költ az ITV stúdióüzletágára, miközben az ITV műsorszóró és streaming részlegének felvásárlására készül. A megállapodást már júliusban bejelenthetik, és olyan műsorok jövőjét érintheti, mint a Coronation Street, az Emmerdale vagy a Love Island. A gigaüzlette
Kedden tetőzik a kánikula, 40 fok feletti forróság is tombolhat még ma. Helyenként már lesznek záporok, zivatarok, amelyek környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Szerdán már kicsit enyhül a hőség, csütörtökön pedig jön a lehűlést hozó hidegfront.
A világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése született a Németország – Paraguay meccsen, a legjobb 32 között. Mi történt? Bombameglepetés a labdarúgó-világbajnokságon: a Transfermarkt játékosérték-becslő oldal által az ötödik legértékesebb válogatottnak tartott Németország tizenegyesekkel búcsúzott a csoportkörből harmadik helyezettként továbbkús
Meghosszabbították a vörös kódot, az egészségügyi miniszter azt kéri, hogy vigyázzunk magunkra, és figyeljünk egymásra. A hőség legnehezebb napja a kedd, kövesse velünk.
A kormány a határidő lejárta előtt módosította a babaváró támogatásról és a hallgatói hitelrendszerről szóló rendeleteket. A döntés értelmében a babaváró gyermekvállalási határideje novemberig hosszabbodik, míg a diákhitel-kamatstop az év végéig marad érvényben. A változások több tízezer érintettnek jelentenek könnyebbséget.
A víziközműszolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését, a hálózatok, medencék, víztornyok ellenőrzésével, karbantartásával, és a nagy melegben nem végeznek olyan rekonstrukciós vagy karbantartási munkát, amely vízhiánnyal vagy nagyobb vízmennyiség felhasználásával jár, mint amilyen a hálózatöblítés - válaszolta az MTI k
Az érkező bizottság véleményezheti és vizsgálhatja azt, hogy a módosítás sérti-e a jogállamiság és a demokratikus alkotmányosság európai normáit. Mi történt? Még a héten, csütörtökön Magyarországra látogat a Velencei Bizottság delegációja, hogy véleményezzék azt az Alaptörvény-módosítást, mely elmozdítaná pozíciójából Sulyok Tamást – tudta meg az E
Vannak növények, amelyek az utóbbi időben utálatos gyomból kedvelt vadnövénnyé szelídültek. Ilyen a tyúkhúr, a gyermekláncfű és nyáron a kövér porcsin is.
A Körösvölgyi Sokadalommal és a Mestermunka című néptáncszínházi előadással már megkezdődött a Gyulai Várszínház hatvanharmadik nyári évada. A programok igazából július harmadikától indulnak be. Elek Tibor úgy fogalmazott, A feleség negyvennél kezdődik című produkciót azért nem ajánlja, mert már korábban elfogyott rá az összes jegy. Felhívta viszon
A megfelelő hidratálás nemcsak a folyadék mennyiségéről szól, hanem arról is, hogy a szervezet az elveszített ásványi anyagokat és elektrolitokat is pótolni tudja.
A feng shui szerint a konyha energiái nagyban befolyásolják az otthon harmóniáját, ezért nem mindegy, milyen tárgyakat tárolunk ebben a fontos élettérben.
Egy nemzetközi felmérése szerint Európában a magyarok bíznak leginkább Trumpban és Netanjahuban, miközben Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij iránt náluk a legalacsonyabb a bizalom, Putyin és Hszi Csin-ping megítélése pedig az egyik legkedvezőbb a kontinensen.
A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a t
Az aszálykárok jelentősen befolyásolhatják a gazdák pénzügyi helyzetét. A cikk bemutatja, mikor és milyen módon járhat haszonbér-kedvezmény, és mire érdemes figyelni a jogosultság érvényesítéséhez.
Életének 60. évében elhunyt Gazsi Zoltán, a hazai menedzser-társadalom egyik legmeghatározóbb és legkedveltebb személyisége, az Eisberg vállalat korábbi ügyvezető igazgatója. A szomorú hírt a Forbes közölte, mély tisztelettel adózva a szakmában és a közösségi médiában csak "Gazsizoli"-ként ismert vezető életműve előtt.
A világ állami vagyonalapjai és jegybankjai (amelyek összesen mintegy 29 ezermilliárd dollárnyi vagyont kezelnek) egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek portfólióik átalakítására a romló geopolitika miatt.
Egy koreai kutatás szerint a mikroplazmával kezelt víz hatékonyan csökkentette két rovarölő szer maradékát perillalevélen és brokkolin, miközben nem okozott jelentős színváltozást.
Rendkívüli helyzet alakult ki a Dömsödi Holt-Duna-ágon, ahol az elmúlt napokban szórványos, majd tömeges halpusztulás kezdődött. A horgászok pénteken vették észre az első aggasztó jeleket, vasárnapra pedig már tucatjával lebegtek a tetemek a harmincegy fokosra melegedett, sűrű növényzettel borított víz felszínén.
A Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team hallgatói csapata ötödször nyerte meg a Shell Eco-marathon energiahatékonysági versenyt, ezúttal 332 km/kWh világcsúccsal. A lengyelországi Silesia Ringen több mint húsz európai egyetem csapatát előzték meg, tovább erősítve hazai és nemzetközi hírnevüket.
A kötet középpontjában egy fiatal nő, Virág története áll, aki az Egyesült Államokban dolgozik takarítóként, miközben megpróbál szembenézni gyerekkori traumájával: nagyapja éveken át szexuálisan bántalmazta. – Három kérdésünkre a hét írója, Kállay Eszter válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.