A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, a májusi óriási emelkedés után, a fogyasztók hangulata júniusban kissé tovább javult. Mindeközben az üzleti szféra kilátásai alig változtak. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe fél ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, íg
A társházigazda mexikói válogatott 3-0-ra legyőzte a cseh csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának mexikóvárosi mérkőzésén, így története során először rajtolt három sikerrel.
A cikk bemutatja, mit érdemes ellenőrizned, mikor próbálkozhatsz óvatosan házilag, és melyik helyzetben jobb szakembert hívni. Szó lesz a beszorulás okairól, a zár és a kilincs hibáiról, valamint arról is, hogyan előzheted meg, hogy az ajtó újra beragadjon. (x) Miért szorulhat be az ajtó? A beszorult ajtó mögött több ok is állhat. Lehet, hogy maga
A Wendy’s részvényei közel 30 százalékot emelkedtek június 24-én, miután a Reddit WallStreetBets közössége ismét mozgósította a befektetőket a bajba jutott gyorsétterem-lánc megmentésére. A forgatókönyv kísértetiesen emlékeztet a 2021-es GameStop-őrületre, amely akkor az egyik legnagyobb short squeeze-et és mémrészvény-robbanást hozta a tőzsdén. A
Ha úgy érzed, hogy az év első fele kicsit nyögvenyelős volt, van egy jó hírem: 2026. június 30-án a Jupiter – a nagy szerencse, a bőség és a lehetőségek bolygója – belép a tüzes, magabiztos Oroszlán jegyébe. Ez az év egyik legfontosabb asztrológiai váltása, ami valóságos áldáshullámot indít el.
Marsi Anikó szerint volt egy kéthetes időszak, amikor férjével a válás szélére sodródtak. A műsorvezető szerint a békülésük után sem tartanak nagy megbeszéléseket, hanem egyszerűen továbblépnek.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium a következő napokban érvénybe lépő harmadfokú hőségriasztás miatt részlegesen feloldja a hétvégi kamionstopot. Eredetileg 2026. június 27-én, szombaton 22 órától június 28-án, vasárnap 22 óráig lett volna érvényben a nehézgépjárműveket érintő korlátozás. Ezen változtat most a Közlekedési és Beruházási Minisz
Sikeresen lezárult a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) eddigi legnagyobb összegű európai uniós vissza nem térítendő támogatásból megvalósult fejlesztési programja. A „Digitális fejlesztés és oktatási innováció a Budapesti Gazdasági Egyetemen” című RRF-2.1.2-21-2022-00031 projekt 2022. június 7. és 2026. június 30. között, 1,603 milliárd for
A Federal Reserve (Fed) szerdán közzétett éves stressztesztje szerint az Egyesült Államok 32 legnagyobb bankja stabil pénzügyi helyzetben van, így egy súlyos gazdasági visszaesés esetén is képes lenne folytatni a hitelezést. A vizsgálat alapján a pénzintézetek együttesen több mint 700 milliárd dollárnyi feltételezett veszteséget is el tudnának nyel
A Birodalom különlegessége, hogy egy-egy epizódszerepben feltűnnek azok a felnőttfilmes sztárok is, akik inspirációként szolgáltak az alkotáshoz. Az ötödik részben Kovi tűnik fel. Ne hagyd ki a legpikánsabb jeleneteket sem: minden csütörtökön új rész az RTL+ Premiumon!
Utolsó frissítés: 2026-06-25 Szombattól 2 csillagjegy élete gyökeres és pozitív fordulatot vesz. Nézd meg, hogy rád mosolyog-e a boldogsága hétvégétől! Szombat reggeltől hatalmas kő esik le 2 csillagjegy szülötteinek szívéről. A kozmikus energiák végre kitisztítják az utat a régóta halogatott sikerek és a belső béke előtt. Néha pont akkor változnak
Egy új, ingyenes eszköz lehetővé teszi a művészek számára, hogy eldöntsék, engedélyezik-e vagy sem képmásuk mesterséges intelligencia általi felhasználását.
Ha a következő viselkedéseket gyakran tapasztalod, jó eséllyel olyan környezetet teremtettél a cicádnak, ahol boldognak és kiegyensúlyozottnak érzi magát.
Dorosz Dávid volt politikus, parlamenti képviselő, budapesti főpolgármester-helyettes, könyvet írt a klímaváltozásról, tavaly pedig megjelent az első regénye, a Mindenki lelép. A mai műsorban a második, idén februárban megjelent thrilleréről beszélgetünk. Először a tavalyi, "Mindenki lelép" című regényéről váltunk pár szót, melynek alcíme: Thrill
Pénteken az autósoknak érdemes felkészülniük, hogy számos kisebb, független töltőállomás zárva tart majd. Azért tiltakoznak, mert állításuk szerint nem kapták meg a hatósági ár miatti veszteségeikre ígért kompenzációt.
Az Amazonas-medence sűrű esőerdői, kanyargó feketevizes folyói és kristálytiszta patakjai számos halfajnak adnak otthont. Az ő tartásuk kedvencként egy igazán különleges élmény lehet, hiszen egy szelet dzsungel költözhet be hozzánk.
Az őszi káposztarepce termesztésben legfontosabb szemponttá a kockázatkezelés vált. A változékony csapadékeloszlás, a hőstressz, a rovarkártevők és a betegségek mind olyan tényezők, amelyek próbára teszik az állományokat. Ilyen termelési környezetben azok a hibridek adnak valódi biztonságot, amelyek nem egyetlen tulajdonságban erősek, hanem komplex
A kézi kaszálás nemcsak nosztalgikus hagyomány, hanem a biodiverzitás megőrzésének is kulcsa lehet. A kaszálótáborban mindezt gyakorlati tapasztalattal sajátíthatod el.
Ruszin-Szendi Romulusz egy szerdán megjelent interjúban a honvédségen belüli nemi szerepekről, az alkalmassági szűrésekről és az átműtött emberek helyzetéről is beszélt. A honvédelmi miniszter szerint a katonai szolgálatnál elsősorban az számít, hogy valaki képes-e ellátni a feladatát.
Nyáron sok terasz pont akkor válik használhatatlanná, amikor a legtöbbet szeretnénk kint lenni. A délutáni órákban nemcsak a levegő hőmérséklete emelkedik meg, hanem a burkolatok, falak és bútorok is jelentős hőt tárolnak.
Donald Trump bejelentette az USA és Irán közötti megállapodás aláírását, amire a piacok azonnal reagáltak: a Bitcoin 67 000 dollár közelébe ugrott, az olaj esett, a kriptopiac pedig látványos ralit indított.
A tárca szombaton 22 órától vasárnap reggel 6 óráig oldja fel a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek közlekedésének korlátozását, így hétvégén csak vasárnap 6 és 22 óra között lesz érvényben kamionstop. Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba A korlátozás eredetileg szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig tartott volna. Az intézkedést a rugalmasabb forgalo
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala hajtott végre helyszíni nyomozati cselekményeket a Semmelweis Egyetem központi épületénél. Az egészségügyi miniszter órákkal korábban már jelezte: a Tisztítótűz művelet az egészségügyben is folyamatos lesz.
Nem ritka, hogy úgy látjuk, mintha a nyári hónapokban egyre csak szaporodnának at anyajegyeink. Ez nem csupán optikai csalódás: a napfény valóban hatással van az anyajegyek kialakulására és megjelenésére.
„Nem tartom ördögtől való dolognak, főleg, ha lenne róla egy értelmes párbeszéd, amelyből kiderülne, vajon a társadalom többsége támogatná-e, hogy egy miniszter, államtitkár vagy polgármester csak meghatározott ideig maradhasson hivatalban” – mondta Lázár János azután, hogy a Tisza Párt Alaptörvényt módosítana ez ügyben.
A rozmaring a nyári forróságban akár egyik napról a másikra is kiszáradhat. A túlöntözés és a rossz vízelvezetés komoly veszélyforrások! Mutatjuk, mire figyelj.
Hatalmasat fordult a világ a Doktor Szöszi sztárjával, aki az elmúlt évek magánéleti válságai után újra ragyog a boldogságtól. Hollywood közkedvelt színésznője egy New York-i gálán végre a nyilvánosság előtt is felvállalta a jóképű külföldi milliárdost, aki elrabolta a szívét.
Április végén került a mozikba Az ördög Pradát visel 2, azaz a második rész, amelyet nagyon sokan vártak. Most kiderült: hamarosan a a Disney platformon is meg lehet nézni a filmet.
Hat megyében másodfokú, míg tizenegy megyében elsőfokú figyelmeztetés lépett érvénybe magas középhőmérséklet veszélye miatt. Az elsődleges veszélyforrást az jelenti, hogy a napi középhőmérséklet 27 fok felett alakulhat.