Sikeresen perelt be egy vendéglátóipari céget az Egyesült Királyság első engedélyezett AI-ügyvédi irodája egy kifizetetlen szabadúszó HR-tanácsadó megbízásából. Miközben az automatizált jogi szolgáltatások költséghatékony megoldást kínálnak, a szakértők a munkaügyi panaszok körében terjedő AI-hallucinációkra és a szabályozás hiányára figyelmeztetne
A Mandiner rovatvezető-helyettese egy publicisztikában erősítette meg a mintegy 60 fős leépítést. Írásában három csoportba sorolta a távozókat, akik közül némelyekről azt írta "vérzik értük a szíve", másokról azt, örül a távozásuknak.
A teljes szakmát és a nyilvánosságot is bevonná a kormány a közmédia átalakításába – közölte Facebookon Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A kedden elfogadott médiatörvény-módosítást több kritika is érte, mivel gyors elfogadását nem kísérte egyeztetés a szakmával.
A független online sajtó erősödésére számít és a NER-közeliek puszta túlélését is bravúrnak tartaná az iparági konszenzus egy most publikált, átfogó felmérés alapján. A hazánk meghatározó médiumainál dolgozó szakemberek megkérdezésén alapuló jelentés szerint a Facebook rovására nőhet az AI által generált hírösszefoglalók szerepe, de javulhat az újs
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indít az edzőtermeket üzemeltető vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételek (ÁSZF) fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzésére. A vizsgálat célja annak feltárása, hogy az edzőtermek szerződési feltételei tartalmaznak-e olyan kikötéseket, amelyek ind
Egyre több vállalat alkalmazza az additív gyártástechnológiákat végfelhasználású alkatrészek és kisebb-nagyobb sorozatok gyártására olyan területeken, mint az ipari berendezésgyártás, a robotika, az egészségügy vagy a fogyasztói termékek gyártása.
James Cameron Titanicjának bemutatója óta közel három évtized telt el, a film körül mégis újra és újra felbukkannak különös kulisszatitkok. Az egyik legérdekesebb internetes legenda szerint a híres, párás autóablakra simuló kéz valójában a rendezőé volt. A történet azonban a jelek szerint egy félreértett részletből nőtt önálló mítosszá.
A nyár beköszöntével és az érettségi szezon lezárultával sok fiatal számára egy új, ismeretlen érzés köszönt be: a kapunyitási pánik. A "mit kezdjek az életemmel?", "merre menjek?", "tanuljak vagy ne tanuljak?" kérdések elsőre ijesztőnek tűnhetnek, de a szakértők szerint a legtöbben keresztülmennek ezen az időszakon. Komócsin Laura nemzetközileg ak
Emma Heming Willis 50. születésnapján megható üzenetet tett közzé a közösségi oldalán: a nehéz évekre visszatekintve férje betegsége kapcsán is megszólalt, és különleges kérést intézett a követőihez.
Ha te is unod már, hogy a vendégvárás kimerül a bolti chips kitöltésében és a pogácsákban, akkor most mutatunk valami sokkal jobbat. Összedobtunk két olyan brutális fogást, amikkel te leszel a következő baráti banzáj abszolút királya.
A Rockstar Games hivatalosan is bejelentette a Grand Theft Auto VI árát, amely hónapok óta az egyik legnagyobb kérdés volt a videojáték-iparban. Az alapkiadás 80 dollárba, az extrákat tartalmazó Ultimate Edition pedig 100 dollárba kerül majd. A fejlesztő azt is elárulta, hogy milyen előrendelői jutalmak várják a játékosokat, és a dobozos kiadásokró
Az Európai Unió hivatalosan nem ismeri el a tálib vezetést Afganisztán legitim kormányaként, mégis velük tárgyal az afgán állampolgárok visszaküldéséről. Hölvényi György, a KDNP EP-képviselpője szerint ez jól mutatja az uniós migrációs politika ellentmondásait.
A trendek azt mutatják, hogy a klímaváltozás kihat a biztosítási és támogatási rendszerekre is, amelyek a vetésszerkezet színesítésére ösztökélik a gazdálkodókat.
A Fővárosi Törvényszék a mai napon első fokon, nem jogerősen elutasította Orbán Viktor volt miniszterelnök keresetét abban a sajtó-helyreigazítási perben, amely a 24.hu a SPAR élelmiszerbolt-lánc vezérigazgatójának egy osztrák lapban közzétett interjújának szemléje miatt indult a hírportál ellen.
Amikor egészségesen kezdünk táplálkozni, a bőrünk állapota gyakran romlik az első hetekben. Ez a változás természetes része a szervezet alkalmazkodásának.
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
A 2026-os választások után kiadott Befolyás-barométer élére Magyar Péter került,, Orbán Viktor a negyedik helyre esett vissza. Már két Z-generációs újonc is van Szoboszlai Dominik és Azhariah személyében.
Sokan félnek az egyedülléttől, pedig az nem mindig egyenlő a magánnyal. Fuller Bianka pszichológus szerint ha valaki nem menekül a helyzet elől, hanem elkezd tudatosan együtt lenni önmagával, az egyedüllét félelem helyett komoly erőforrássá, a fejlődés eszközévé válhat.
A Gesztenye úti mesék könyvsorozat első kötete 2025-ben jelent meg Nyúlék címmel. Ebben egy hét tagú nyuszicsalád jelenik meg, a középső gyermek szemszögéből, érzéseiből kapunk betekintést a mindennapi életükbe. Sándor Petra a kötet szerzője kiemelte, gyerekkora óta szeretett meséket írni. Az az ötlet, hogy ténylegesen megírjon egy könyvet, a kislá
A Velencei-tó jövőjéről szóló viták gyakran a vízpótlás körül forognak, ám ez önmagában nem jelent hosszú távú megoldást – írta a Másfélfok blogon a MATE Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének egyetemi docense. A szakember az InfoRádióban arról beszélt, hogy az alkalmazkodás a valódi megoldás, ezért olyan turisztikai és rekreációs fejlesztések
Milyen kihívásokkal néznek szembe a hazai gyökérzöldség-termelők, és hogyan lehet hatékonyan alkalmazkodni a klímaváltozáshoz? Az Agroinform online konferenciája gyakorlati tanácsokkal és innovatív technológiákkal segíti a termelőket.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A vállalat a jövőben nemcsak a hidrogénüzemű személyautók fejlesztésére fókuszál, hanem egy teljes hidrogén-ökoszisztéma kiépítésére is. Ennek része a hidrogén előállítása, tárolása, szállítása, valamint az ehhez kapcsolódó infrastruktúra és üzemanyagcellás technológiák fejlesztése, amelyek hosszú távon új alternatívát jelenthetnek a fenntartható k
Egy friss nagymintás kutatás szerint az AI egyre látványosabban hat a hazai munkaerőpiacra: a magyar munkavállalók közel ötöde tud olyan személyről a környezetében, aki a mesterséges intelligencia miatt veszítette el az állását. A felmérés emellett arra is rávilágított, hogy az AI nyertesei egyelőre egyértelműen a férfiak: több mint kéts
Még az angolok döntő többsége is elismeri: csapatuknak óriási szerencséje volt: a játékvezető elvett a hajrában a ghánaiaktól egy tizenegyest. A BBC honlapján a szavazók – akik között azért természetesen lehetnek ghánaiak is – közel nyolcvanszázalékos többséggel amellett vannak, hogy a játékvezetőnek büntetőt kellett volna ítélnie.
Ha a szervezet folyadéktartalma sokkal nagyobb mértékben csökken, mint amilyen mértékben az elveszített folyadék pótlásra kerül, akkor kiszáradásról, más néven dehidrációról vagy exsiccosisról (ejtsd: ekszszikkózis) beszélünk. A kiszáradás a folyadékháztartás felborulása, amely az esetek többségében a sóháztartás (elektrolit-háztartás) felborulásáv
Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (Eiopa) 2026 júniusában közzétett pénzügyi stabilitási jelentése alapján az európai biztosítási és foglalkoztatói nyugdíjszektor a geopolitikai bizonytalanságok és a piaci ingadozások ellenére is ellenállónak mutatkozott. A dokumentum részletesen vizsgálja a geopolitikai folyamatok, a magántők
Harry herceg és Meghan Markle a gyerekeikkel együtt júliusban Angliába utaznak. A királyi szakértők szerint a párnak fogytán a pénze, ezért van szüksége a királyi család nyújtotta friss fotókra.