Környezettudatos Gazdaságért különdíjat kapott Lukács Ákos, az Ey Magyarország Klímaváltozási és Fenntarthatósági Szolgáltatások üzletágának vezetője a 31. Év Menedzsere Díjátadó Gálán. A Menedzserszövetség különdíja azokat a kiemelkedő vezetőket ismeri el, akik tevékenységükkel meghatározó szerepet vállalnak a fenntartható gazdasági működés előmoz
Nemcsak egy vidám, nyári számlappal bővült a Tudor Black Bay stopperes kínálat, hanem egy kisebb tokkal is. Régóta a márka alapkollekciójának része a Tudor Black Bay Chrono. Van belőle klasszikus
A hat helyes válasz ezen a műveltségi kvízen már olyan eredmény, amellyel bátran elégedett lehetsz. A kérdések között vannak ismerősnek tűnő feladványok, de néhány olyan is akad, amely könnyen próbára teheti még a tapasztalt kvízjátékosokat is. Vajon emlékszel rá, ki írta az Állatfarm című regényt, vagy hogy melyik kontinensen található a Niagara-v
Közel negyedórát körözött Eszék felett a Ryanair Londonból érkező szombat éjszakai járata, mert a szolgálatba beosztott légiforgalmi irányító nem érkezett meg időben a munkahelyére - írta az Index.hr internetes portál kedden.
Májusban 1,8 százalékra lassult a fogyasztói árak éves emelkedési üteme az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy nyugat felől érkező hidegfront szerda estétől heves zivatarokat hoz, amelyek a Dunántúlon rendszerbe is szerveződhetnek. Csütörtökön a front az egész országban érezteti hatását, erős északnyugati széllel és jelentős lehűléssel.
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (Usda) májusi projekciója szerint az USA marhahústermelése 2,7 százalékkal csökkenhet 2026 második negyedévében a 2025. április–júniusban előállított mennyiséghez viszonyítva.
Újra medvék bukkantak fel az Aggteleki Nemzeti Park területén: ezúttal egy anyamedvét és bocsát észlelték a szlovák határ közelében. A szakemberek arra kérik a kirándulókat, hogy fokozottan tartsák be a látogatási és biztonsági szabályokat.
A legveszélyesebb E-szám: ha látjuk a csomagoláson, ne vegyük meg az élelmiszert! Egy francia kutatócsoport nagyszabású vizsgálata szerint az élelmiszer-színezékek nagymértékű fogyasztása összefüggésbe hozható a 2-es típusú cukorbetegség és a
A múlt héten mindössze 55 milliárd forintért vett állampapírt a lakosság, ami töredéke a két héttel azelőtti heti közel 370 milliárdos vásárlásnak és alig több a múlt heti 51 milliárdos mélypontnál. A FixMÁP iránti kereslet a két héttel ezelőtti tizedére esett vissza. Ám így is ez volt a legnépszerűbb papír. Az Államadósság Kezelő Központ kedden e
Olaszország északkeleti tengerparti strandjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, több teret biztosítva a strandolóknak – jelentette a La Repubblica című napilap kedden.
Jelentős kamatcsökkentést jelentett be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK): több népszerű lakossági állampapír kamata is fél százalékponttal mérséklődik a jövő héttől. A jelenlegi, magasabb kamatozású sorozatokat még június 12-ig lehet megvásárolni, az új konstrukciók pedig június 15-től lesznek elérhetők.
A vagyonadót érintő szakmai diskurzus jórészt arról zajlik, hogy a vagyonadó jó vagy rossz, miközben a valódi kérdés nem az, hogy szükség van-e rá, hanem az, hogyan lehet olyan rendszert kialakítani, amely működőképes, kiszámítható és társadalmilag elfogadható.
A TISZA-kormány jó előre ismertetett gazdasági programja nem egyetlen ágazatra céloz, hanem a teljes üzleti környezetet formálná át. A felálló országvezetés a korrupció visszaszorítása mellett az EU-források hazahozatalát, az ipari
Van az a reggel, amikor a kávé már csak lelki támogatás, és tényleges segítséget inkább valami olvadt sajtos, tojásos, ropogós cucc tudna nyújtani. Ilyenkor nem egy fél banánra meg chiapudingra vágyik az ember, hanem egy rendes reggelire.
Míg Európa vasútvonalain ma már modern nagysebességű szerelvények száguldanak, a Románia és Moldova között közlekedő Prietenia egy másik korszakot idéz meg. A Bukarest és Kisinyov között haladó vonatot sokan az utolsó valódi szovjet hálókocsis járatként ismerik, ami ma már egy kész látványosság a vasutak iránt érdeklődők számára.
Egy hét alatt, június 1. és 6. között 334 gyorshajtót mértek be a a főváros X. kerületében, Kőbányán a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az akció eredményének összesítése után.
A túlturizmus nemcsak Európa nagyvárosait érinti: egy mindössze 16 fős lakosságú skót sziget is kénytelen korlátozni a látogatók számát a váratlanul megugró érdeklődés miatt. A Hebridákhoz tartozó Ulva a Bbc egyik televíziós műsorában való szereplését követően került a figyelem középpontjába, a turisták pedig szinte azonnal felfedezték maguknak a f
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most azonban valami egészen furcsa történt. A trend visszatért, de nem ott, ahol bárki számított volna rá.
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.
Egy több mint száz év után előkerült portré, egy fiatalabbnak tűnő Mona Lisa és egy máig lezáratlan művészettörténeti vita. Az Isleworth Mona Lisa története azért izgalmas, mert egyszerre kínál szenzációs lehetőséget és komoly szakmai kételyeket.
Ritka az ötödik generációs családi vállalkozás Magyarországon, de a Gál család már az 1860-as években is köteleket gyártott, mára pedig igazi női vállalkozás lett.
Sokan ismerik azt az érzést, amikor hónapokig tartó odafigyelés, diéta és mozgás után végre sikerül megszabadulni néhány kilótól, majd egy idő után a mérleg mutatója lassan, de biztosan ismét felfelé indul. Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy egyszerűen elfogyott az akaraterőnk, a szakemberek szerint azonban a súly visszaszedése ennél jóval összetet
A kriptós közösség egy része aggodalommal figyeli az Anthropic új mesterségesintelligencia-modelljének, a Claude Fable 5-nek a megjelenését. A néhány órája elérhető Fable 5 állítólag sokkal erősebb a komplexebb feladatok végrehajtásában, köztük a szoftveres sérülékenységek felismerésében. Mivel a kriptós felhasználók gyakran saját maguk kezelik a p
A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulás
A miniszterelnök egy új törvénycsomag benyújtását jelentette be, amely a korrupció felszámolását célozza. A reformok teljesítése a feltétele annak, hogy Magyarország hozzáférjen a korábban befagyasztott 16,4 milliárd eurónyi uniós forráshoz.
Dennis Rodmant minden idők egyik legjobb lepattanózójának tartanak. Az ötszörös NBA bajnok azonban nemcsak profi játékáról, de extravagáns külsejéről és botrányairól is igen híres. A ma már 65 éves sportolónak nem mindennapi életéről és sikereiről készült dokumentumfilm már elérhető az RTL+ Premium felületén.
A környezetgazdasági foglalkoztatás szintje egyrészt mutatja egy ország gazdasági működésének környezeti hatékonyságát, ezzel képet ad a körforgásos gazdaságra áttérésben elért eredményekről, másrészt az életminőség egyik elemének helyzetébe is betekintést nyújt. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a környezetgazdaság az innovációs lehetőségek sz
Bár a hőségnek még nincs vége, enyhén lehűl a levegő szerdán, mivel többfelé heves zivatarokra kell számítani. A meteorológiai szolgálat az ország teljes területére figyelmeztetést adott ki, ami egyes vármegyékben másodfokú.
A napokban látott váratlan eladási hullám miatt hirtelen bitcoin-pánik söpört végig a kriptopiacon. A háttérben azonban a Strategy már egy újabb százmilliós visszavásárlást készített elő. Gúnyt űznek a piacból a szektor legnagyobb bálnái, vagy csupán egy zseniálisan megkomponált pénzügyi sakkjátszmát látunk? Miután a Strategy (MSTR) egy egészen apr
Egy új, különleges tejtermék egyre több receptben bukkan fel, amelyet sokan a túró és a joghurt ötvözetének tartanak. Magyarországon is egyre többen választják.
Csodát tesz a kerti virágaiddal és gyakorlatilag semmibe nem kerül: ez az értéktelennek tartott konyhai maradék a legtöbb háztartásban a kukában végzi. Szinte biztos, hogy neked is van otthon belőle, nézzük, mi is ez pontosan!