A Rolls-Royce még 2022-ben dobta piacra a Spectre nevű modelljét, ami azóta egy jelentős újításon ment keresztül. A Spectre Series II típust most mutatta be a gyártó, amelynek Black Badge változata 680 lóerős teljesítményével a valaha volt legerősebb Rolls Royce-nak számít.
A kínai Geely Holding autóipari portfóliómárkáinak 2026. első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az elektrifikált járművek az összes eladás 52,4 százalékát tették ki - tájékoztatott a Geely Auto Central and Eastren Europe.
Míg Európa vasútvonalain ma már modern nagysebességű szerelvények száguldanak, a Románia és Moldova között közlekedő Prietenia egy másik korszakot idéz meg. A Bukarest és Kisinyov között haladó vonatot sokan az utolsó valódi szovjet hálókocsis járatként ismerik, ami ma már egy kész látványosság a vasutak iránt érdeklődők számára.
A jármű Innsbruck felé haladt, és hirtelen gyorsult. A rendőrök követték a járművet, és a megengedett 130 km/h helyett 220 km/h sebességet mértek. A járőrök megállították a járművet, és ellenőrizték a sofőrt, egy 52 éves lengyel állampolgárt. A helyszínen elkobozták a jogosítványát, és négyszámjegyű kauciót szedtek be. A gyorshajtás súlyossága miat
Alaposan megkéri az árát az ET5-nek a Nio, de vajon tényleg jó vétel ennyiért, vagy csak túl magabiztosak voltak a márkánál? Főként erre kerestük a választ a tesztben, mutatjuk, mire jutottunk!
Ismét megrendezésre kerül a nagysikerű Múzeumok Éjszakája, aminek keretében országszerte több múzeumot és kulturális intézményt tudunk egyetlen karszalaggal meglátogatni. Budapesten több olyan lehetőséget is találunk, amelyek az utazás tematikája köré építenek. Összegyűjtöttünk most közülük hetet azoknak, akik egy „világkörüli” kalandra indulnának
Az öt-, hat- vagy hétüléses kivitelben elérhető Q7* maximális sokoldalúságot és kiváló használhatóságot biztosít a mindennapokban. A tágas utastér — benne a megvilágított, változtatható átlátszóságú panoráma-napfénytetővel — garantáltan elnyeri az utasok tetszését. A hajtásról egy 3,0 literes V6-os dízelmotor gondoskodik, amely MHEV plus technológi
Tizenhét uniós tagállam írt alá közös szándéknyilatkozatot Luxemburgban annak érdekében, hogy felgyorsítsák az önvezető járművek fejlesztését és bevezetését Európában.
A Francesinha első pillantásra talán csak egy túlméretezett melegszendvicsnek tűnik, valójában azonban Portugália egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. A portói specialitás többféle húsból, vastag sajtrétegből és egy sörös-paradicsomos szószból áll össze. A húsimádóknak biztosan tetszeni fog, de még nekik is érdemes lesz éhesen megkóstolni.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. június 1. és 7. között "2Wheelers" elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott. Fotó: police.hu A rendőrség az európai szintű ellenőrzés keretében Magyarország egész területén elsősorban a jól láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meg