Megjelent a javaslatcsomag, amely többek között a vagyonnyilatkozati rendszeren, a vagyonkezelő alapítványok szabályain, a közbeszerzési szabályokon és az Integritás Hatóság jogkörein is változtat.
A francia kormány egyre nagyobb nyomás alatt áll egy 11 éves kislány meggyilkolása miatt, akinek feltételezett gyilkosát többször is szexuális bűnözőként jelentették a rendőrségen, mégsem történt ellene érdemi lépés.
Megvan a hivatalos időpont: június 13-án nyit a "Verás by Palkonyha" a főváros 11. kerületében. A pékműhelyként, cukrászdaként és kávézóként üzemelő helyszínen kézműves péktermékekkel, házi fagyikkal és hűsítő koktélokkal várják a vendégeket.
Átlépte a bűvös kétezer milliárd forintos álomhatárt a hazai online piac forgalma. A belföldi rendelések is élénkülnek, de továbbra is a régiós és keleti óriások dominálnak. A magyar PwC szerint ez már az alkalmazkodás korszaka a magyar e-kereskedelemben.
A rendező lapunknak reagált azokra a vádakra, amelyek a megalázó módszereiről szólnak. Almási-Tóth szerint az a tanári koncepciója, hogy a hallgatókat "fel kell szabadítani, hogy gátlástalanul tudjanak a színpadon létezni", de mindig alkalmaz intim koordinátort is.
A szerb hadvezetést nem a zágrábi díszszemlék és a Rafale-okról készült látványos felvételek érdeklik. Belgrádban sokkal inkább azt figyelik, mennyit repülnek a horvát pilóták, és mikor jelennek meg a NATO legérzékenyebb műveleti területein, ahol már nem a presztízs, hanem félig-meddig a harci tapasztalat számít
Érvek és ellenérvek egy vitában? Higgadt kommunikáció? Nem erről volt híres Ahmed Vanessa és Ahmed Vanessa kapcsolata, mert ők inkább a konfliktus kezelés egészen egyedi formájában hisznek. Az Exek csatája új évadának egykor szerelmespárjánál egy veszekedés után nem az volt a kérdés, ki kér majd először bocsánatot, hanem az, hogy mi marad egyáltalá
Vádat emeltek négy mentésirányító ellen Gálvölgyi János három évvel ezelőtti, életveszélyes rosszullétének ügyében. Az ügyészség pénzbüntetést és a foglalkozástól való eltiltást kért a vádlottakra, amiért nem a megfelelő sürgősségi szinten kezelték a színész tüdőgyulladását. Bár a család nem tett feljelentést, a színész lánya, Dorka reméli, hogy az
A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvéd
A gyümölcsfák nyári metszése (vagyis a zöldmetszés) igazi tudomány! Ha rosszkor csinálod, nem csak a fa, de a termés is megsínyli. Most eláruljuk, mikor és hogyan érdemes metszeni!
A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
A Kos vigyázzon arra, mit mond, a Bika, az Oroszlán, és a Szűz is veszekedős napra számíthat. Karrier horoszkóp: 2026.06.10. Kos A szavaid úgy hathatnak a jelenlegi helyzetre, mint olaj a tűzre. Élvezed, ha káoszt teremthetsz, és külső szemlélőként figyelheted azt. Ugyanakkor fogadd is el, hogy ez a fajta viselkedés következményekkel jár! Bika Anna
A nyári hőség számos kellemetlenséget okozhat, ugyanakkor a szervezet működését is jelentősen befolyásolja. Kevesen tudják, hogy a meleg és az alacsony vércukorszint (hipoglikémia) együtt különösen veszélyes kombináció lehet. Kánikulában a test folyamatosan azon dolgozik, hogy lehűtse magát. Ilyenkor fokozottabban izzadunk, amivel megnő a folyadékv
Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magya
A londoni Ash Koosha szinte teljesen egyedül, mesterséges intelligencia segítségével készítette el a „Dreams of Violets” című filmet, amely az első teljesen AI-generált nagyjátékfilmként bekerült a Tribeca Filmfesztivál programjába. Az alkotás új kérdéseket vet fel arról, hogyan alakíthatja át az AI a kreatív szakmákat és a filmes munkahelyeket.
Jelentős változások lépnek életbe július 1-jétől az özvegyi nyugdíj szabályozásában. A módosítás elsősorban az élettársakat érinti, és több ponton szigorítja a jogosultsági feltételeket. Az új rendelkezések nyomán szűkülhet azok köre, akik a jövőben hozzájuthatnak az ellátáshoz.
A szakmai ajánlások ma már májgyulladást okozó vírusfertőzések pontos azonosítását, a májfibrózis korai diagnosztizálását és a kockázati csoportok célzott szűrését helyezik előtérbe, hogy a súlyos májkárosodás megelőzhető legyen. A kivizsgálás során a laborvizsgálatok mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a korszerű vírustesztek, valamint a máj áll
Közel negyedórán át körözött Eszék felett egy Londonból érkező Ryanair-járat, miután a légiforgalmi irányításban egy mulasztás miatt nem volt időben beosztott szolgálatban. A gép végül biztonságosan leszállt, a hatóságok vizsgálatot indítottak.
Mi lenne, ha a hulladékra nem problémaként, hanem nyersanyagként tekintenénk? Miközben a legtöbb vállalat még mindig a „gyárt–használ–eldob” modellben gondolkodik, egy magyar származású vállalkozó több mint húsz éve bizonyítja, hogy a körforgásos gazdaság nem idealista vízió, hanem üzletileg is működő valóság. Tom Szaky és a TerraCycle története al
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
A természetes, a félszintetikus és a szintetikus opioidok használata, általában más anyagokkal kombinálva, továbbra is a kábítószerek okozta halálesetek vezető oka Európában -