Az élet változásai gyakran átírják a barátságainkat is. Néha eljön az a pont, amikor fel kell tennünk a kérdést: vajon a találkozásaink még mindig egyformán töltenek, vagy már csak a múlt emléke tart össze minket?
A svájci képviselők egy új javaslatot mérlegelnek, amely enyhítené az UBS-re vonatkozó tőkekövetelményeket, és elfogadása esetén több milliárd dollárral csökkenthetné a pénzintézet terheit a kormány eredeti törvénytervezetéhez képest - írta meg kedden a Reuters.
Az Anthropic nemrég bemutatta eddigi legfejlettebb mesterséges intelligencia-modelljét, a Claude Fable 5-öt. A fejlesztés hatalmas érdeklődést váltott ki a technológiai világban, ugyanakkor a kriptoközösség egy része komoly aggodalmakkal figyeli az új rendszer érkezését. A vállalat szerint pedig a Claude Fable 5 jelentős előrelépést jelent a hossza
Egy amerikai bíró előzetesen jóváhagyta a Visa és a Mastercard módosított, 38 milliárd dollár értékű egyezségét azokkal a kereskedőkkel, akik a túlzott mértékű bankkártya-elfogadási díjak miatt indítottak eljárást a két kártyatársaság ellen. A megállapodás egy 2005 óta húzódó versenyjogi pert zárhat le.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett az idei négy felkészülési mérkőzésen, frissességet hozott a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden 3-1-re legyőzte a kazah csapatot Debrecenben.
Újabb fejezetéhez érkezett a UniCredit és a Commerzbank közötti felvásárlási csata, miután az olasz bank szerint legújabb részvényvásárlási ajánlatát a részvényesek 10,9 százaléka fogadta el. A német pénzintézet állítása szerint viszont egyetlen intézményi befektető sem támogatta a tranzakciót - írja a Reuters.
Az egészségügyi miniszter szerint nem csak vezetőcserére van szükség, azt is meg kell újítani, ahogy az intézmény beszél önmagáról, a hibáiról, a betegekről.
A Másfélfok elemzése szerint a háború nemcsak a térségben, de Európában is komoly problémákat okozhat, miközben az EU csak az azonnali enyhítésre koncentrál.
Japán három legnagyobb bankcsoportja közös stablecoin-kibocsátást tervez a 2027 márciusában záruló pénzügyi évben, ami a digitális fizetési megoldások iránti növekvő igényt jelzi a készpénz- és kártyahasználat által dominált országban.
Gyökeresen átalakítja a vagyonnyilatkozati rendszert, megszünteti a közérdekű vagyonkezelői alapítványokat, jelentős jogköröket ad az Integritás Hatóságnak, átláthatóvá teszi a magántőkealapok tulajdonosi szerkezetét és szigorítja a közbeszerzési szabályokat. Magyar Péter miniszterelnök történelminek nevezte a javaslatcsomagot, és ha megszavazzák,
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.
Az európai fogyasztók egyre borúlátóbbak a gazdasággal kapcsolatban, mivel az emelkedő energiaárak és a geopolitikai feszültségek tovább súlyosbítják az évek óta tartó inflációs nyomást. A pesszimizmus a harmadik egymást követő évben nőtt, a mértéke 2026-ban elérte az 56 százalékot a 2025-ös 54 és a 2024-es 49 százalék után, derül ki a Boston Consu
Dráma Daruszentmiklós utcáin: felborult a kanyarban a lovaskocsi, öt mentő és két helikopter indult a helyszínre. Nagy volt a riadalom Daruszentmiklós utcáin, amikor egy vágtató lovak húzta fogat részeg kocsissal a bakon, hátul hét utassal a kanyarhoz ért. A fogat megbillent, majd felborult. Utasai pedig a kocsissal együtt földre zuhantak. Egyszerr
Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig "reflexből, bármi áron az intézményt védeni".
Mit üzen ma a gazdálkodóknak Birkás Márta szemlélete? Az Agroinform online konferenciája a talajvédelem, a vízmegőrzés és a korszerű talajművelés legfontosabb kérdéseit járja körül.
Az agy egészsége nem csupán a genetikán múlik: a kutatások szerint az is sokat számít, hogy mit teszünk nap mint nap a tányérunkra. Bizonyos hétköznapi élelmiszerek ugyanis meglepően nagy szerepet játszhatnak az agyműködés megőrzésében.
Tíz év, több száz különleges helyszín és megszámlálhatatlan luxuskaland - és még mindig nincs vége. A HighLife stábja a Karib-térség egzotikus szigeteitől a világ legkülönlegesebb golfpályáiig bejárta a földkerekséget, és olyan helyekre is eljutott, ahová csak kevesek tehetik be a lábukat. A legemlékezetesebb utazásokat, váratlan helyzeteket és kul
A decemberi nagy havazások mindenkit reménnyel töltöttek fel, hogy végre lesz csapadék, és a talajokból a hiány pótolva lesz. Amit azonban azóta látunk, az elmaradt a feltöltő mennyiségtől.
Egy floridai bitcoinbefektető a közösségi oldalán közölte, hogy szándékosan nem fizette be időben az adóját, a nála maradó pénzből pedig bitcoint vásárolt. Az illető azzal számol, hogy a bitcoin többet fog emelkedni, mint amennyibe az amerikai adóhatóság késedelmi kamatai és büntetései kerülnek. Adófizetés helyett bitcoinvásárlás A férfi állítása s
Jelentős bizonytalanság van mostanában a tőzsdéken: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, ám emellett egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket.
A betegség gyakran észrevétlenül alakul ki, miközben súlyos károkat okozhat a létfontosságú szervekben. Gazdiként fontos felismerni az árulkodó jeleket és megérteni, miért kulcsfontosságú az idősödő kedvencek rendszeres szűrése.
A Somersby bemutatja új globális kreatív platformját, a "Time Out from the Bullshitet", amely egy mindenki számára ismerős érzésből indul ki: a világ tele van felesleges nyomással és lehetetlen elvárásokkal. Minden nap videók, filterezett képek és kéretlen életvezetési tanácsok ömlenek ránk, még sorban állás közben is meetingelünk, és izzadni kezdü
Az öt-, hat- vagy hétüléses kivitelben elérhető Q7* maximális sokoldalúságot és kiváló használhatóságot biztosít a mindennapokban. A tágas utastér — benne a megvilágított, változtatható átlátszóságú panoráma-napfénytetővel — garantáltan elnyeri az utasok tetszését. A hajtásról egy 3,0 literes V6-os dízelmotor gondoskodik, amely MHEV plus technológi
A Törökországban, Bulgáriában és Görögországban kialakult kedvezőtlen állategészségügyi helyzet miatt Magyarország új védelmi intézkedést vezetett be: a haszonállatokat szállító járművek csak tisztítás és fertőtlenítés után léphetnek be az országba. A cél a ragályos állatbetegségek behurcolásának megakadályozása és a hazai állomány védelme.
Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint Győrfi Pál leváltása nem egyszerű szóvivőcsere, hanem egy új kommunikációs szemlélet kezdetét jelenti az Országos Mentőszolgálatnál. A tárcavezető úgy véli, a mentésben nagyobb transzparenciára, őszinteségre és a hibák nyíltabb kezelésére van szükség.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a rendőrség Dr. Kátai-Németh Vilmos szociális -és családügyi miniszter a Fidesz-kormány által rendelt játék kismotorok miatt: a Balásy Gyula cégeivel kötött szerződés szerint 185,3 millió forintba került a közel 55 ezer kismotor, vagyis darabja átlagosan 15 441 forintba, ami háromszoros ár, tekintve, hogy ötez
Az ING Groep NV globálisan is bevezeti az előfizetésekre épülő lakossági banki modellt, amellyel átláthatóbb és személyre szabottabb szolgáltatásokat kínálna, és jelentősen növelné a díjbevételeit - tudósított a Bloomberg.
A Telex szerezte meg Z. Zsolt vallomását. Még azt is megüzenték neki, melyik ügyvéd lássa el a képviseletét. Miután a politikai ígéretekben csalódnia kellett, részletes vallomást tett konspirációs technikákról és külföldön élő feleség miatt euróban fizetett kenőpénzről.
A nyár eleji időszak nagyon sok haszonnövényünk életében meglehetősen fontos időszak. Ekkor igen intenzív növekedés mellett zajlik több, fontos kultúránk esetében is a termésképződéshez szükséges szöveti differenciálódás, a fontosabb terméselemek kialakulása. Amennyiben ekkor valamilyen negatív külső hatás éri a haszonnövényeket, az később a termés