2026. június 1. hétfő

jún. 1
10:45
A legmagasabb német állami kitüntetést kapta meg Nádas Péter, az államfő adta át neki (SzMo)
Nádas Péter a Németországi Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének magas fokozatát vette át Frank-Walter Steinmeier német államfőtől. A kitüntetést azután kapta meg, hogy a Pour le Mérite rend is tagjai közé fogadta.
jún. 1
10:45
Gáspár Laci autórajongása nem ismer határokat – ezt a Halálos iramban-rajongók imádni fogják (rtl.hu)
Gáspár Laci köztudottan hatalmas autórajongó, a legismertebb verdája pedig egy feltűnő lila Lamborghini Huracán, ami az évek során szinte már a védjegyévé vált. Az énekes korábban maga is beszélt arról, hogy gyerekkori álma teljesült azzal, hogy megvehette a luxusautót. Egy autóőrültnek viszont sosem elég négy kérek, ráadásul vannak kultikus darabo
jún. 1
10:45
Erős évkezdés a műtrágyapiacon: nőtt az értékesítés és a bevétel is (Öko-drive)
7,2 százalékkal nőtt a műtrágya-értékesítés mennyisége az első negyedévben.
jún. 1
10:45
Fut a cég: ismét a dobogón végzett a Knorr-Bremse Budapest (Digital Hungary)
Bronzéremmel díjazták a Knorr-Bremse Budapest munkatársainak kitartását a 14. Fut a cég versenysorozaton, a nagyvállalatok kategóriájában. A piacvezető vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalat elkötelezetten támogatja a sportéletet: az aktív életmódot ösztönző Vasúti Fék Egyesülete háromszáznál is több tagot számlál, akik tucatnyi sportá
jún. 1
10:45
"Fogalmam sincs miből élnénk meg." – A millenniumi és Z generációs férfiak kihívásai a családfenntartás terén (Bien)
A fiatalabb generációk férfijai vágyakoznak a tradicionális családmodell után, de a gazdasági realitások gyakran megnehezítik ezt számukra. A modern párkapcsolatokban sokszor a női partner keres jobban, ami új szerepköröket hoz létre.
jún. 1
10:45
Milyen virágos növényekkel javíthatjuk a háztáji veteményes védekezőképességét? (Agrárszektor)
Egyre több kutatás és gyakorlati tapasztalat igazolja azt, hogy a jól megválasztott virágos növények akár a kártevők visszaszorításában is segíthetnek vagy épp a beporzók odacsábításával járulhatnak hozzá kertünk ellenállóbbá tételéhez. De vajon milyen virágos növényekkel javíthatjuk igazán a háztáji veteményes védekezőképességét? A kérdésre Godó L
jún. 1
10:45
Egyre erősödik az El Niño: veszélybe kerülhetnek a termések és nőhet az energiaigény (Zöld Trend)
Szakértők szerint ősszel és télen tetőzhet az El Nino hatása Kínában.
jún. 1
10:51
Tömegek rohanták meg a nyugdíj- és egészségpénztárakat (Menedzsment Fórum)
A nyugdíjpénztárból nem sokat költöttek lakáscélra a magyarok, az egészségpénztáraknál viszont egyre népszerűbb a lakáscélú felhasználás.
jún. 1
10:51
Káosz a budapesti Bl-döntő után – késelés, erőszak (Blikk)
Párizshoz hasonlóan Londonban is káoszba torkollott a budapesti labdarúgó Bajnokok Ligája döntő utáni ünneplés. Erőszak, előállítások, késelés. Ez a rövid angliai mérleg.
jún. 1
10:51
Armageddon – Tűzijátékgyár lángokban Máltán (Infostart)
Videó is van az esetről, távoli, mégis félelmetes.
jún. 1
10:51
Ma éjfélig kell beadni a TAO-t (Gondola)
A NAV éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár társasági adó (tao), és több mint 100 ezer társaságtól kisvállalati adó (kiva) bevallást.
jún. 1
10:51
Mindig azt hittük, hogy ez okozza Európa vesztét, erre a cégek most ezért magasztalják az EU-t (Portfolio)
Miközben a világ számos pontján erősödik a geopolitikai bizonytalanság, és a jogállamiság világszerte visszaszorulóban van, Európa egyre inkább biztos menedékké válik a nemzetközi üzleti élet szereplői számára. Erről tanúskodik több friss felmérés is – számolt be a Politico.
jún. 1
10:51
A fa, amelyik neked mézet ad, a többi növényt viszont megmérgezi (Agroinform)
Valóban veszélyben vannak a magyar tölgyesek a fehér akác miatt?
jún. 1
10:51
A ChatGPT lehet az új belépési pont a kriptovilágba (FinTechRadar)
A mesterséges intelligencia és a kriptovaluták egyre szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, aminek legfrissebb példája a MoonPay és a ChatGPT együttműködése.
jún. 1
10:51
Magyar Péter Sulyok Tamás leváltásáról: Nem személyre szabott jogalkotással fogunk élni, az Alaptörvényt módosítjuk (SzMo)
A miniszterelnök azt még nem árulta el, hogy pontosan hogyan fogják módosítani az Alaptörvényt, hogy elérjék a köztársasági elnök leváltását, de azt igen, hogy körülbelül egy hónapig fog tartani ez a folyamat. Azt is jelezte, hogy a szükséges jogszabály más, korábban lemondásra felszólított vezetőket is érinteni fog.
jún. 1
10:51
minden idők egyik legismertebb filmsztárja és szexszimbóluma (Magyar Hírlap)
Marilyn Monroe Los Angelesben született Norma Jean Baker néven.
jún. 1
10:51
Magyar Péter őrjöngött, rendőrrel fenyegetőzött (Demokrata)
Erősen indította a hetet Törpojáca: kora reggel feldúltan elrohant a Sándor-palotába.
jún. 1
10:51
Vízzel teli fürdőkádban hagyta magára kisbabáját a 20 éves apa, amíg a telefonját nyomkodta a másik szobában (Sassy)
A 20 éves apa nemcsak felügyelet nélkül hagyta a fürdőkádban a csecsemőjét, de a történtek után a helyszínről is távozott. Az ügyészség szerint mire a rendőrök és a mentők megérkeztek, a férfi már nem tartózkodott a lakásban, és később a kórházban sem érdeklődött a kisbaba állapota felől.
jún. 1
10:51
Tessék választani: energetikai függetlenséget vagy termésbiztonságot szeretne? (Magro)
Vajon összeegyeztethető-e a hidraulikus rétegrepesztés technológiája a fenntartható gazdálkodással és a vízvisszatartással, vagy az energiabiztonságra törekvés a termőföldek kiszáradását gyorsítja fel?
jún. 1
10:53
Itt a döntés: így változik holnap a benzin ára (Portfolio)
A hónap elején folytatódik az árcsökkenés a hazai nagykereskedelmi piaci árakat illetően - írja a holtankoljak.
jún. 1
10:57
Hosszú szünet után szélerőmű épülhet Magyarországon (Piac és Profit)
Az ALTEO leányvállalata, az Aerope Holding Kft. jogerős építési engedélyt kapott egy 19,95 MW-os szélerőmű projektre, ami fontos mérföldkő a megvalósításban. A szükséges hatósági engedélyeket (környezetvédelmi, HÉSZ módosítás stb.) már korábban megszerezték.
jún. 1
10:57
Gólfesztivált hozott a vb-főpróba (Infostart)
A világbajnokságra készülő brazil labdarúgó-válogatott hat gólt szerezve fölényesen nyert Panama csapata ellen.
jún. 1
10:57
Mindig, minden élethelyzetben a vásárlók mellett: születésnapi kampánnyal jelentkezett a PENNY (Kreatív Online)
A Penny friss kampányában egyedülálló és emlékezetes módon, születésnapi keretek között fogalmazza meg jól ismert márkaértékeit.
jún. 1
10:57
Őshonos gyümölcsfáink nyomában – miért értékesek a régi almafajták? (Agroinform)
A Kárpát-medence gyümölcsöseiben kialakult régi almafajták, mint a batul és a pónyik, nemcsak ízükben, hanem ellenállóképességükben és alkalmazkodóképességükben is kiemelkednek.
jún. 1
10:57
Beárazták itthon a frissített 7-es BMW-t! Íme az ára! (Autónavigátor)
Nagyban függ az alaposan átszabott 7-es BMW ára a hajtáslánctól, illetve a teljesítménytől. Melyik a legolcsóbb? Máris mutatjuk!
jún. 1
10:57
Minden idők egyik legismertebb filmsztárja és szexszimbóluma (Magyar Hírlap)
Marilyn Monroe Los Angelesben született Norma Jean Baker néven.
jún. 1
10:57
Majdnem 200 milliárd forintot kalapáltak össze Balásy Gyula cégei tavaly (Telex)
Osztalékot egyik nagy cégéből sem venne ki Balásy.
jún. 1
11:03
Tisza-kormány: leváltják Sulyok Tamás köztársasági elnököt, körvonalazódik az EU-s pénzek felhasználása is (Portfolio)
Történelmi áttörést ért el a Magyar Péter vezette Tisza-kormány május 29-én pénteken Brüsszelben, mivel az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeképp 16,4 milliárd eurónyi befagyasztott európai uniós forrás válik mégis felhasználhatóvá a következő hónapokban. A történelmink nevezett megállapodás mellett a kormány azt is bejelentette,
jún. 1
11:03
Szürreális jelenetek zajlottak a Facebook lépései miatt a Hay irodalmi fesztiválon (Könyves Magazin)
"Pislogj egyszer, ha hallasz minket, Sarah, kétszer, ha [Mark] Zuckerberg egy seggfej." A Facebook mérgező kultúráját leleplező könyv szerzője a Meta jogi lépései miatt nem beszélhetett az elmúlt napokban rendezett Hay Fesztiválon.
jún. 1
11:03
Fontos bejelentést tett Vitézy Dávid (Magyar Hírlap)
Új menetrend és útvonalak lépnek életbe a fővárosban.
jún. 1
11:03
A héten hétköznap is megnyitják a látogatók előtt a Karmelitát és Rogán volt minisztériumát (Telex)
Bár az elején azt ígérték, csak hétvégente lehet ezeket megnézni, a kormány szerint az érdeklődés óriási.
jún. 1
11:03
A klíma dönti el, mely inváziós növények hódítják meg a világot (PlanetZ)
A tudósok szerint a hőmérséklet és a csapadékviszonyok alapvetően meghatározzák, mely inváziós növényfajok tudnak sikeresen terjedni egy adott területen. A klímaváltozás új lehetőségeket teremthet a betelepülő fajok számára.
jún. 1
11:05
Eltűnik a 3% alatti Otthon Start-kamat az egyik nagybanknál (Portfolio)
Az UniCredit Bank június 1-jétől 3 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt, vagyis megszünteti a korábbi 2,8 százalékos kamat melletti hitelfelvétel lehetőségét - írja a Bankmonitor.
jún. 1
11:07
Görögországban terjeszkedik az UBM Csoport (Portfolio)
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett az UBM kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan a takarmánygyártó és takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően az UBM Csoportteljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet - áll a cég közleményében.
jún. 1
11:09
Startol a 10. Mézesvölgyi Nyár: 25 este a csillagok alatt! (Blikk)
Quimby, Charlie, Geszti Péter, Csuja Imre és Oszvald Marika – István, a királytól és Csengetett, Mylord?-tól a Szécsi Pál-estig. Pár nap és megnyitja kapuit Pest megye legnagyobb összművészeti fesztiválja.
jún. 1
11:09
"Diktatúrában szokás" – így reagált a Fidesz Magyar Péter bejelentésére (Infostart)
Csak diktatúrákban szokás egy köztársasági elnököt erőszakkal és zsarolással, fenyegetéssel eltávolítani a hivatalából – reagált a Fidesz közleményében arra, hogy Magyar Péter miniszterelnök hétfőn bejelentette: a Tisza Párt alkotmánymódosítást kezdeményez a köztársasági elnök eltávolítása érdekében.
jún. 1
11:09
Emiatt elégedetlenek a frissdiplomások a munkahelyükön (HR Portál)
Egy friss DPR-kutatás szerint a pályakezdő diplomások többsége elsősorban a bérezéssel és a szakmai előrelépési lehetőségekkel elégedetlen. A felmérés ugyanakkor rámutat arra is, hogy a hallgatók már az egyetemi évek alatt is aktívan jelen vannak a munkaerőpiacon, sokan tanulmányaik mellett dolgoznak.
jún. 1
11:09
Enyhültek a kamatemelési félelmek Amerikában, megszületett a megállapodás a befagyasztott EU-s forrásokról (ProfitLine)
Továbbra is az Irán elleni háborúval kapcsolatos hírek mozgatták a piacokat, de a két héttel korábban indult, a gyors megegyezés reménye által vezérelt optimizmus maradt a meghatározó.
jún. 1
11:09
Macron kiénekelte Trump zsebéből a súlyos milliárdokat (Portfolio)
Emmanuel Macron francia elnök Versailles-ban rendezi meg a Choose France befektetési fórum kilencedik kiadását, amelyen 71 nemzetközi projekt keretében történelmi rekordot jelentő, összesen 93 milliárd euró értékű beruházást jelentenek be – a tavalyi 40 milliárd eurós szám több mint kétszeresét. Az ugrást főként a mesterséges intelligenciához és ad
jún. 1
11:09
Vitézy Dávid bejelentette: teljesen felforgatják Budapest közlekedését (Portfolio)
Július 1-től megújul a budapesti és az agglomerációs éjszakai közlekedés, összehangoltabb, sűrűbb járatok és közvetlenebb kapcsolat jön létre a belváros, a külső kerületek és a környező települések között - tette közzé Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
jún. 1
11:09
A legnehezebb Budapest-kvíz: még a legokosabb magyarok is nehezen veszik ezeket a kérdéseket (Promotions)
Ebben a kvízben Budapestről teszünk fel nektek kérdéseket, amelyekre tényleg csak a kiválasztottak tudják a helyes válaszokat.
jún. 1
11:09
Kényszerbetegségéről vallott Bajor Imre lánya (AC News)
Bajor Lili a színészet és a tanítás mellett ma is időseknél takarít. Azt mondja, a munka feltölti és nincs mit szégyellnie.
jún. 1
11:09
Fedezd fel Máltát a vízi sportokon keresztül! (Telex)
Akármi is hoz lázba a tengeren, a máltai vízi sportélet pezseg az energiától.
jún. 1
11:09
Az RTL vezére szerint új működési modellre van szüksége a médiának (Médiapiac)
A médiaipar történelmi fordulóponton áll: az AI önmagában nem stratégia, az adat és a technológia sem az. Az igazi kérdés az, hogy a szereplők képesek-e új működési modellt kialakítani – mondta Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója a Marketing és Média szakkonferenciáján.
jún. 1
11:11
Négyezer fős kutatás mutatja a laptoppiac fordulatát (Telex)
A több mint 4000 válaszadót vizsgáló kutatás szerint a refurbished piacot ma a tudatos vásárlók mozgatják, akik nem feltétlenül a legolcsóbb gépet keresik, hanem jobb minőséget ugyanannyi pénzért.
jún. 1
11:11
Komoly „baj” volt a TV2 hírgyártásával – Ezt a tévé vezérigazgatója ismerte el, miközben fényezte a csatorna többi műsorait (Médiapiac)
A TV2 Csoport komoly időszakon van túl, és komoly változások előtt áll, de a vállalat továbbra is a magyar médiapiac meghatározó szereplője marad – bizonygatta Vaszily Miklós, a TV2 Csoport vezérigazgatója a Marketing és Média szakkonferenciáján. Szerinte a média jövőjét továbbra is a releváns tartalom határozza meg, bármilyen platformon fogyasztjá
jún. 1
11:15
Olcsóbb áramot kapnak az elektromos autótulajdonosok (Piac és Profit)
Az OMV június 1-től 11-ig négy kijelölt e-töltőállomáson bruttó 100 Ft/kWh áron kínál ultragyors elektromosautó-töltést.
jún. 1
11:15
Felemásan festenek az orosz búzatáblák, ilyen lehet az idei termés (Agroinform)
Az őszi búza jó állapotban kezdte a vegetációs időszakot Oroszországban, míg a tavaszi búza vetése jelentősen csúszott. Az utóbbi miatt kérdéses, hogy bejönnek-e a kincstári becslések.
jún. 1
11:15
Tovább zuhannak a nem védett üzemanyagárak, egy hét alatt literenként nagyjából 60 forinttal lehetnek olcsóbbak (444.hu)
A benzin és a gázolaj piaci ára is március eleji szintre eshet kedden.
jún. 1
11:15
Katalin hercegné és Vilmos herceg ennyit fizettek az új álomotthonukért, mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk (Glamour)
Tavaly költözött át Vilmos herceg és Katalin hercegné három közös gyermekükkel az Adelaide Cottage-ból a Windsor Great Parkban található, nyolc hálószobás Forest Lodge-ba. Most kiderült, a bérleti díjon felül magas illetéket is fizetniük kellett szerződéskötéskor.

Keresés