A Miskolci Egyetem és a Premet Kft. 2023. február 1-jén kezdte meg újszerű kondenzátoranyagok fejlesztését és vizsgálatát, amely projekt az idei évben sikeresen lezárult. A közös munka célja olyan nagyhatékonyságú kondenzátoranyagok előállítási technológiájának kidolgozása volt, amely nemzetközi szinten is újdonságnak számít, és az ipari gyakorlatb
Nem hosszabbítja meg szerződését, távozik az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpooltól Ibrahima Konaté, az együttes francia válogatott védője.
Ha Sulyok Tamás nem mond le köztársasági elnöki tisztjéről, a Tisza párt módosítani fogja az alaptörvényt - mondta a miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón.
Sydney Sweeney-t az utóbbi hetekben rengetegen kritizálták, főleg az Eufória sorozatbeli pikáns jelenetei miatt. A színésznő azonban mit sem törődik velük, sőt most egy merész poszttal is visszavágott kritikusainak.
Bajor Lili egy podcastműsorban beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány alatt vállalt munkáját a mai napig folytatja. A színésznő szerint OCD-je és rendmániája miatt találta meg magát ebben a feladatban.
Bár vannak kedvező jelek a tejpiacon, még nem látszik az alagút vége – derül ki Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatójának interjújából.
Áprilisban egy sokatmondó Instagram-videóval tudatta követőivel, hogy hivatalosan is megérkezett a "hot ex-wife" korszakába, azaz dögös ex-feleségként folytatja. Az újrakezdéshez pedig új otthon is dukál.
A megfelelő óvintézkedések nélkül a strandokon könnyen összeszedhetjük a makacs felfázást vagy a gombás fertőzéseket, amelyek kellemetlen tünetekkel járnak.
A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé, nem is Orbán Viktoré, nem egy párté és nem egy politikai rendszeré, hanem a magyar emberek közös alkotása - mondta a miniszterelnök hétfőn a Sándor-palota előtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatón, miután Görög Márta igazságügyi miniszterrel felkereste az államfőt.
1816-ot a történelem a "nyár nélküli évként" tartja számon. Egy több ezer kilométerrel távolabb bekövetkezett természeti katasztrófa miatt Európában és Észak-Amerikában júniusban is fagyok pusztítottak: a termés tönkrement, az élelmiszerárak az egekbe szöktek, és sokan attól tartottak, hogy az időjárás végleges fordulatot vett.
Az amerikai kormány új eszközzel próbálja megalapozni a jövő generációinak pénzügyi tudatosságát. Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma hivatalosan is elindította a Trump Accounts alkalmazást, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy már gyermekük születésétől kezdve befektetési számlát nyissanak számukra. A program különlegessége, hogy a szö
A SPAR Magyarország márkaforgalma 2025-ben 1185,5 milliárd forintot ért el, ami 5,9 százalékos növekedést jelentett a megelőző évhez képest. A vállalat a kihívásokkal teli piaci környezet ellenére is folytatta fejlesztési programját: 27,7 milliárd forintot fordított meglévő áruházai korszerűsítésére és új üzletek létesítésére. Miközben három új egy
Vasárnap délután ismét megmozdult a föld Chile középső partvidékén. A Richter-skála szerinti 6,0-os erősségű földrengés epicentruma a Valparaíso régió közelében volt, a rengést pedig nemcsak a tengerparti városokban, hanem a mintegy száz kilométerre fekvő Santiago lakói is érezhették.
Zenés majálist tartott vasárnap délután, Eleken a térségi Tisza közösség. A programra a hat országgyűlési képviselő mellett elsősorban azokat az önkénteseket várták, akik az elmúlt időszakban részt vállaltak a közös munkából. Ráki Zsolt az elmúlt hetek munkájával kapcsolatban azt mondta, felállt a kormány és elkezdték végrehajtani a tervezett progr
A párizsiak győzelmével zárult budapesti Uefa Bajnokok Ligája-döntő nemcsak sporttörténeti, hanem társadalmi szempontból is emlékezetes esemény maradt. A Paris Saint-Germain és az Arsenal mérkőzésén hallássérült fiatalok látták el a labdaszedői feladatokat, munkájukat pedig a győri Széchenyi István Egyetem kutatóinak közreműködésével továbbfejleszt
Vasadi Péter költészetének érvényét az alkotói feszültségbe vont, a keresztény hitvallásában megalapozott, az örömhírt hozó és a legmélyebb kétségek mélységek tériszonyával sújtott ember keresetlen ábrázolási kísérleteiből nyeri. – Vasadi Péter ma lenne 100 éves. A hét versét tőle választotta Jánossy Lajos.
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
A dán Fayard hajógyár az uniós tilalom közeledése és a dán kormány tiltakozása ellenére is folytatja a Jamal-félszigetről közlekedő orosz LNG-tankerek karbantartását – derül ki a Financial Times tudósításából - jelentette a Financial Times.
A hazai napi fogyasztási cikkek piaca 2025-ben 5,6 százalékkal bővült, meghaladva az inflációt, és az év második felétől már a volumenértékesítés is növekedésnek indult. A diszkontok, drogériák és az e-kereskedelem voltak a piac egyértelmű nyertesei, miközben a bolthálózat tovább zsugorodott: mintegy 450 üzlet zárt be, és több mint 400 független bo
Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint a mesterségesintelligencia-robbanásból profitálni kívánó technológiai vállalatoknak bizonyítaniuk kell, hogy támogatják az Európai Unió energia- és klímacéljait. Ellenkező esetben nem számíthatnak kedvező fogadtatásra Európában - számolt be a Politico.
A francia csapat egy táblán hagyott egy rövid, kézzel írt üzenetet az öltözőben. A gesztusra a drámai, tizenegyesekkel végződő Arsenal elleni finálé után lettek figyelmesek a szervezők.
Az amerikai indexek is emelkedéssel zárták a pénteki napot, az S&P és a Nasdaq 0,2%-kal, a Dow pedig 0,7%-kal zárt magasabban, így mindhárom index tovább emelte korábban beállított rekordszintjét, egy újabb pozitívban zárt hét végén.
Tudod, van az a kék, amitől az ember fejben azonnal szabadságra megy. Máltán pedig ebből kapásból több árnyalat is vár: az égkék horizont, a mély, sötétebb tengervíz és az aranysárga mészkősziklák együtt adják azt a jellegzetes mediterrán látványt, amit nehéz elfelejteni. A máltai tengerpartok ráadásul elképesztően változatosak: találni itt puha fe
A miniszterelnök hétfő reggel a köztársasági elnökkel egyeztetett, aki továbbra sem hajlandó önként távozni. A kormányfő szembesítette Sulyokot azzal, hogy nem volt még nála népszerűtlenebb államfője az országnak.
A marketing világában sokszor a leglátványosabb eszközök kapják a legtöbb figyelmet. Online kampányok, óriásplakátok, videós hirdetések, influenszerek. De más is hatással vannak a vásárlókra. A papírtasak pontosan ilyen. Egyszerűnek tűnik, mégis erős kommunikációs eszköz. Egy jól megtervezett papírtasak márkaélményt közvetít, bizalmat épít és reklá
Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.
Magyar Péter kormányfő május 31-éig adott határidőt Sulyok Tamás köztársasági elnöknek a lemondásra. A miniszterelnök szerint a regnáló államfő eljátszotta a magyar állampolgárok bizalmát azzal, hogy az elmúlt két évben nem szólalt fel több ügyben sem. Sulyok Tamás a lemondás lehetőségét elutasította, majd a két közjogi méltóság egyeztetését követő
Jelentős növekedést ért el 2025-ben Ember Márk cége, a Commiculus Kft. A színész vállalkozásának árbevétele egyetlen év alatt közel hatszorosára emelkedett, miközben a társaság több mint 42 millió forintos nyereséget termelt. A tulajdonos ugyanakkor úgy döntött, hogy nem vesz ki osztalékot a cégből.