Az első cannes-i filmfesztiválján olyan belépőt villantott Sydney van den Bosch, hogy a vörös szőnyegen szinte megállt miatta az élet. A magyar modell és műsorvezető igazi hollywoodi dívaként ragyogott a világ egyik legcsillogóbb eseményén.
Megnyúltak a palántáid? Ne ess pánikba! Megmutatjuk, mitől lesznek nyurgák, hogyan ismerd fel időben, és mit tehetsz a helyrehozásukért, bőséges legyen a termésed.
Lannert Judit vizsgálatot rendelt el egy 45 milliárdos tankönyvszerződés ügyében. Az oktatási és gyermekügyi miniszter arról ír a posztjában, hogy a közpénzek felhasználásával kapcsolatban nincs helye automatizmusoknak és megválaszolatlan kérdéseknek.
Új fejezetet nyitott az életében Garami Gábor: a legendás műsorvezető tavaly jelentette be, hogy a rádiózás után egy óceánjáró hajóra szegődik zenélni. Azóta a világ tengereit járja jazz-zenészként, miközben – bevallása szerint – egy régi álma vált valóra. Az életét közben rejtélyes kéz- és hátfájdalmak nehezítik, de nem nyugszik, amíg a végére nem
Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
Vadon Jani vezetésével megalakult a BozótBrigád, amely elsőként egy Árpád-kori templomromot és egy kisnemesi udvarház maradványait tisztította meg a bozótostól. A Filmdzsungel munkatársaiból és önkéntesekből álló csapat Csepelyen dolgozott, amiről egy kisfilmet is közzétettek a YouTube-on.
Hiába ápolod gondosan a hortenziát, mégsem akar virágozni? A háttérben sokszor kevésbé ismert okok – mint a rossz metszés vagy a talajproblémák – állnak.
A NIS körül minden a megszokott mederben folyik: az oroszok nem adnák el a szerb olajcéget, a magyarok megvennék, amit az oroszok nem adnának el, az amerikaiak pedig engedélyeznék a létrejönni nem akaró üzletet. Ebben a geopolitikai túlélőshowban újabb két hét hosszabbítást kapott a MOL, miközben az OFAC valahol Washingtonból úgy figyeli a balkáni
Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
A szén-monoxid-mérgezés nyáron is komoly kockázatot jelent, különösen a nyílt égésterű vízmelegítők és a rosszul szellőző helyiségek miatt. Bár sokan csak a fűtési szezonhoz kötik a veszélyt, a Katasztrófavédelem adatai szerint tavaly 1055 esetben riasztották a tűzoltókat miatta – és az esetek döntő többsége lakóépületekben történt.
A Greenwich-i Királyi Obszervatórium és az LSE kutatói arra figyelmeztetnek, hogy az MI-alapú azonnali válaszok és a kognitív kiszervezés lustává teszik az emberi agyat, rontják a memóriát és elfojtják az innovációt.
Brit példán keresztül érzékeltette a Nemzeti Mérnökpolitikai Központ, hogy milyen, amikor egy állam villamosenergia-rendszere válaszút elé érkezik. Miközben a szigetország gőzerővel telepíti a szélturbinákat és a napelemparkokat, a fizikai hálózatot
A Mercedes-Benz Los Angelesben mutatta be az első teljesen elektromos AMG-modellt, amellyel egyszerre próbálja meghódítani az elektromobilitás jövőjét és megtartani a klasszikus sportautók rajongóit.
A koszmó a fejbőr pikkelyes jellegű hámlása, a seborrheás bőrgyulladás enyhe formája. Ez a rendkívül makacs elváltozás főként az újszülötteknél és csecsemőknél alakul ki, és egyes gyermekek hajlamosabbak lehetnek rá – mondja dr. Karászi Viktória, a Gyermekgyógyászati Központ bőrgyógyásza, aki szerint kitartó, türelmes kezeléssel meg lehet szabaduln
A Moody's közölte, hogy valószínűleg stabilra javítja a magyar osztályzat kilátását, ha jelentősen és tartósan javulnak Magyarország és az EU kapcsolatai.
A huitlacochét a legtöbb helyen növénybetegségként kezelik, Mexikóban azonban régóta különleges csemegének számít. A kukoricán növő gomba puha, enyhén édeskés és aromás ízű, ezért quesadillákban, főételekben, italokban és modern éttermi fogásokban is megjelenik. Termesztése a vártnál jóval érzékenyebb folyamat, itthon leginkább a szarvasgomba körül
Miközben 2025-ben még több tízmilliárd forintos károkat okoztak a pénzügyi csalások Magyarországon, 2026 első negyedévére érzékelhető fordulat indult el: az OTP-nél 60 százalékkal csökkent a sikeres átverések száma, az Erste pedig tízből nyolc kísérletet kiszűrt. A bankok azonban figyelmeztetnek: a legveszélyesebb módszer ma már nem a kártyamásolás
A magyar kkv-k számára továbbra is vannak elérhető exportpiacok, de a külpiaci jelenlét feltételei érezhetően megváltoztak. A kisebb rendelési tételek, az óvatosabb készletezés, a költségnyomás és a gyors kiszolgálási elvárások
Ha Savocáról eddig nem is láttunk képeket, a szicíliai falu látványa mégis ismerős lehet: Francis Ford Coppola és stábja ugyanis itt forgatta A Keresztapa több emlékezetes jelenetét. A kultfilm pedig azóta is meghatározza a mesébe illő település mindennapjait.
Május végén már több magyarországi hely is simán hozza azt az érzést, mintha egy mediterrán mini nyaralásra ugrottunk volna le: naplementés teraszok, bringázás a Tisza-tó körül, virágzó levendulások a Balaton-parton és könnyed kirándulások a Dunakanyarnál.
Létezik egy törvényes lehetőség azoknak, akiknek nincs biztosítási jogviszonyuk, mégis szeretnék növelni a későbbi nyugdíjukat vagy megszerezni a hiányzó szolgálati időt.
A petúnia azért vált ennyire népszerűvé, mert látványos, gyorsan fejlődik, és megfelelő gondozás mellett egész nyáron át virágba borítja a környezetét.
Az „España vaciada”, tehát a „kiürülő Spanyolország” a vidéki népesség elöregedését és elvándorlását jelenti. Ez a spanyol mezőgazdaságot és élelmiszer-termelést is fenyegeti. Mi lesz a földekkel?
Ki gondolta volna, hogy az alvási szokásaink szabályossága – vagy éppen annak hiánya – komoly hatással lehet a szívünk egészségére? Egy friss tanulmány szerint a rendszertelen alvás nemcsak a fáradtságot növeli, hanem a szívbetegségek kockázatát is. Az American Heart Association folyóiratában megjelent kutatás több mint 2000, átlagosan 69 éves feln
A körvonalazódó gazdaságpolitika a korábbinál sokkal sikeresebb gazdasági pályát alapozhat meg. Ez elvezethet a magyar euróhoz, de a négy-öt éven belüli csatlakozás valóságos csoda lenne.