Pánikra semmi ok az Atlanti-óceánon hajózó óceánjárón nemrégiben kitört hantavírus-járvány ellenére sem - nyugtatott meg Rusvai Miklós virológus. Bár a Dél-Amerikából származó, emberről emberre terjedő Andes-vírus súlyos megbetegedést okoz, a szakember szerint Európában nem fenyeget tömeges fertőzés. A professzor emellett a hazai hantavírus-esetekr
Az idei első negyedévben 2,3 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste, amely tízből nyolc esetben ki tudta szűrni az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadásokat, csalárd tranzakciókat - közölte a pénzintézet. A bank jelenleg egy mesterségesintelligencia-alapú, öntanuló csalásmegelőző rendszeren dolgozik. A témával a május 28-ai Financial
Távozott posztjáról Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke. A hivatal megerősítette a hírt. Tájékoztatásuk szerint a megbízatás megszűnése egy jogszabályi előírásból fakad, amely az adóhatóság vezetőjének mandátumát a miniszterelnök megbízatásához köti.
Az Európai Bizottság fontolgatja, hogy a túlzottdeficit-eljárás indíthat Németországgal szemben. Erre azután kerülhet sor, hogy a német költségvetési hiány átlépte az uniós szabályokban rögzített határértékeket. A lépés politikailag rendkívül kényes helyzetbe hozhatja az Európai Unió legnagyobb gazdaságát – tudta meg az Euractiv.
Sodró Eliza kisfiáról mesélt, Ember Márk pedig az apaságról, a házasságról és az elmúlt évek változásairól beszélt Friderikusz Sándornak. A talkshow legutóbbi részében az is kiderült, hogy a két színész már gimnazista koruk óta ismeri egymást.
NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatozik a Magyar Honvédség a héten több magyarországi helyszínen a közös műveleti és reagálási képességek fejlesztése érdekében - közölte Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök.
Új információk láttak napvilágot az olasz labdarúgást megrázó prostitúciós botrány kapcsán. Állítólag a Milan korábbi francia hátvédje, Theo Hernández szervezhette a partikat, amelyeken a futballisták escortokkal szórakoztak, illetve akár kéjgázt is szívhattak.
A német Allianz 52 százalékos nettó profitnövekedésről számolt be az első negyedévben. Ehhez nagymértékben hozzájárult indiai vegyesvállalati részesedéseinek az értékesítése - írja a Reuters. A biztosító árfolyama 1,6%-os emelkedést mutat a frankfurti tőzsdén a DAX 0,7%-ával szemben.
Kármán András pénzügyminiszter átfogó gazdasági programot ismertetett bizottsági meghallgatásán. A tervek között szerepel a kata visszaállítása, a mediánbér alatti keresetűek szja-terhének csökkentése, a különadók fokozatos kivezetése és az euró 2030-ig történő bevezetése is. A korrupcióval szemben zéró toleranciát hirdetett, és teljes költségvetés
Újabb illegális gyümölcsárusokra csaptak le a hatóságok Budapesten. A fogyasztóvédelmi ellenőrök egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában több tonnányi szamócát és áfonyát foglaltak le, miután súlyos higiéniai és nyomonkövethetőségi problémákat tártak fel. Az ellenőrzés során több árus sem tudta igazolni, honnan származik az általa értékesített
Hogyan kell olvasni Krasznahorkait, mivel érdemes kezdeni, és mi az, ami miatt a Nobel-díjas író életművét világszerte értik? Hogyan változott műveinek fogadtatása nyugaton? Ezekről is szó volt a Magyar Tudományos Akadémia május 4-én és 5-ei közgyűlésén megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Hónapokkal ezelőtt hunyt el a Reszkesstek, betörők! legendás színésznője, Catherine O'Hara. A fiát alakító Macaulay Culkin azonban azóta sem tudja feldolgozni ezt a veszteséget, sőt, azt mondja, tartozik is a színésznőnek.
Áprilistól az Agence Najoua felel a Fragola PR és social media kommunikációjáért. Az együttműködés célja a Fragola új arculatának népszerűsítése, illetve a pozicionálás: bár a Fragoláról a legtöbbeknek a fagylalt jut eszébe, a márka ennél sokkal többről szól.
A magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai kvalifikáció első állomásaként is tekinthet a Szerbia elleni világbajnoki selejtezőre, amelynek első mérkőzését csütörtökön 18 órától Nisben, a visszavágóját pedig vasárnap 17.30-tól Veszprémben rendezik.
Kilép a Demokratikus Koalícióból Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere. A politikus - jelezve, hogy a DK alapító tagja, alelnöke és EP-képviselője volt - azt írta szerdán a Facebook-oldalán, hogy két napja értesítette Dobrev Klára pártelnököt a döntéséről.
Csehországban 2025-ben történelmi mélypontra esett a sörfogyasztás, miközben az alkoholmentes sörök iránti kereslet továbbra is dinamikusan növekszik – derül ki a Cseh Sör- és Malátaszövetség legfrissebb adataiból - közölte az ESM Magazine.
Andrij Jermak az ukrán elnöki hivatal vezetője volt mindaddig, amíg a Timur Mindics-csel kapcsolatos korrupciós botrányőt is utólérte. Volodaimir Zelenszkij számára azért kínos a kapcsolat, mert Jermak a hivatali ideje alatt a legújabb hangfelvételek tanúsága szerint az állami bankszektor felett is átvette köreivel az uralmat.
Csalás során szerzett pénzt fogadott a bankszámlájára és adott tovább az a zalaegerszegi férfi, aki ellen pénzmosás miatt emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
A vörös szőnyegen idén is számos látványos ruhaköltemény tűnt fel Cannes-ban. Jane Fonda azonban egyetlen pillanat alatt ellopta a show-t flitteres fekete estélyijével és időtlen eleganciájával.
Nyugat-Afrikában a juhtenyésztés túlmutat a mezőgazdasági termelésen: a fajták nem csak gazdasági, hanem kulturális és társadalmi jelentőséget is hordoznak
Az Európai Unió új szabályozása szerint július 1-jétől vámot vetnek ki a 150 eurónál kisebb értékű küldeményekre is – vagyis azokra a csomagokra, amelyek eddig mentesültek ez alól. A változás a Temuhoz, a Sheinhez és más, Ázsiából szállító webáruházakhoz kötődő vásárlásokat is érintheti.
Az elektromos autók térnyerésével egyre több autósban merül fel a kérdés: vajon az EV-khez (Electric Vehicle) különleges abroncs szükséges? Az elektromos modellek nehezebbek, azonnali nyomatékot adnak le, és teljesen más vezetési élményt kínálnak, mint a belső égésű motoros autók. De valóban speciális abroncsot igényelnek? Összefoglaltuk a legfonto
A Központi statisztikai Hivatal friss közlése szerint közel négy százalékkal haladta meg márciusban az építőipar volumene az egy évvel ezelőttit, habár az első negyedévet összességében nézve még mindig csökkenés tapasztalható.
A Semmelweis Egyetem legújabb kutatása szerint a virtuális valóság (VR) használata csökkentheti a serdülők fájdalomérzetét a műtéteket követő első órában. A technológia a beavatkozás előtti szorongást nem enyhítette számottevően, figyelemelterelő hatása miatt azonban a jövőben hasznos kiegészítője lehet a kórházi ellátásnak - számolt be a Semmelwei