Dióssy Klárinál tavaly áprilisban diagnosztizáltak mellrákot. Az ismert műsorvezető ma már nyugodt és derűs, sugárzik belőle az életigenlés, miközben őszintén mesél a betegségéről, a megpróbáltatásokról és a gyógyulás folyamatáról. Bár az elmúlt év tele volt fájdalommal és kihívásokkal, Klári ma már újra dolgozik, terveket sző, és hálás mindazoknak
A forint hosszú ralija új erőre kapott április 12 után, azóta régen látott szinteket tesztelt az árfolyam. Kérdés, hogy meddig tart a lendület és az elszakadás a nemzetközi tendenciáktól, miközben a befektetők figyelmét ismét egyre inkább az iráni háború köti le.
Hamarosan érkezik Christopher Nolan legújabb mozija, az azonos című ókori hősköltemény alapján készült Odüsszeia, melyben Matt Damon Odüsszeuszként próbál hazakeveredni Ithakába a trójai háború után.
Előfordult már, hogy megvágtuk az ujjunkat, megláttuk a vért, mégsem éreztünk azonnal fájdalmat? A szervezet ilyenkor furcsa, de teljesen természetes módon működik: a fájdalomérzet gyakran néhány másodperccel később érkezik meg.
A kormánytagok az ülés előtt vízügyi és agrárszakemberekkel egyeztetnek a jelenlegi helyzetről, majd döntenek a rövid távon szükséges intézkedésekről, és elrendeljék a közép- és hosszú távú vízgazdálkodási megoldások, illetve fejlesztések kidolgozását.
Márciusban 93,6 milliárd forinttal, több mint négy százalékkal gyarapodott a lakossági devizabetétek összege, így elérte a 2361 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Ez annak tükrében különösen figyelemre méltó, hogy az utóbbi egy-két évben nem növekedtek érdemben a magánszemélyek magyarországi bankszámlákon devizában tartott megt
A német pénzügyi felügyelet, a BaFin jelentős és növekvő kiberkockázatokra figyelmeztetett a mesterséges intelligencia fejlődése kapcsán. A hatóság egyúttal bejelentette, hogy új részleget hoz létre a pénzügyi intézmények célzott ellenőrzésére - jelentette a Reuters. A témával a május 28-ai Financial IT konferenciánk kiberbiztonsági szekciójában is
Az ársokkok ellenére sem javult a közúti fuvarozás helyzete: a védett üzemanyagár, a mérsékelt infláció és a hazai GDP enyhe növekedése sem volt elegendő ahhoz, hogy a szektor kilépjen a tartós veszteségből – derül ki a DigiLog Consulting stratégiai tanácsadócég által közzétett, 2026. első negyedéves Közúti Fuvarozási Árindex iparági elemzéséből.
Magyar Péter szerint nem igaz, hogy a Tisza kormányzati pozícióba nevezné a párt "kémelhárítójaként" avagy hekkereként elhíresült "Buddhát", azaz M. T.-t, akit korábban jogerősen elítéltek, mert megzsarolt valakit, hogy nyilvánosságra hozza az intim fotóit. "Buddha" neve akkor került reflektorfénybe, mikor az előző kormány nyilvánosságra hozott egy
Munkahelyek tűnhetnek el, új szakmák születhetnek – holnap érkezik az Integrator FM új epizódja az AI és a robotika munkaerőpiacra gyakorolt hatásáról.
Ahhoz képest, hogy mennyit halljuk, méltatlanul kevés szó esik arról a magyar közéletben, hogy pontosan mit is jelent a „függetlensség”. Pedig ha az ember egy pillanatra félreteszi a kötelezően elszavalt médiapiaci népmeséket a padlásszobákban bujkáló szerkesztőségekről, a mécses mellett írt ellenálló cikkekről, valamint a CEU Nádor utcai épületéne
Az érettségi vizsgák izgalmai és emlékei szolgáltatták a témát a legutóbbi #Bochkor műsorban, ahol Bochkor Gábor és vendégei osztották meg a tapasztalataikat. Ganxsta Zolee arról mesélt, hogyan sikerült átmennie a vizsgán tanulás nélkül, ám a legemlékezetesebb történetet Hargitai Bea osztotta meg, aki egy feszült pillanatban hagyta ott a történelem
Egészen extrém hullámzások jellemezték az építőipar teljesítményét az elmúlt hónapokban. Az óriási növekedéseket és zuhanásokat szakította meg a márciusi adat, amikor a termelés kismértékben, 0,5%-kal nőtt havi alapon.
Nyilvánosságra hozta az MG az első fotókat a hamarosan bemutatkozó szedánjáról, amely a 07 névre hallgat. Egyelőre sok a kérdés a típus körül, de a külsejét minden szemszögből megmutatták.
Edward Cullen már történelem, Gotham sötétje lett az új játszótér. Így jutott el a csillogó vámpír fiú a fekete maszkos Batmanig: Robert Pattinson 40 éves lett.
Tizennégyezres tömeg, rohamrendőrnek maszkírozott Beton.Hofi és egy váratlan színházi bejelentés: Pogány Induló másodszor is megtöltötte az MVM Dome-ot. A 20 éves rapper a koncert előtt beengedte a stábunkat az öltözőjébe, ahol családja és barátai körében beszélt a kezdeti félelmeiről és jövőbeli terveiről.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Székely János szombathelyi megyéspüspök főtanácsadónak nevezte ki Rubovszky Ritát, akinek a neve korábban az oktatásügyi miniszteri poszttal kapcsolatban merült fel.
2026 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 3,9, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Európa legnagyobb távközlési vállalata, a Deutsche Telekom kismértékben megemelte az idei évre vonatkozó eredményelőrejelzését. A döntés hátterében az áll, hogy a vállalat az első negyedévben mind a hazai, német piacon, mind pedig amerikai leányvállalatánál, a T-Mobile US-nél növekedést tudott elérni - írja a Bloomberg.
2026 márciusában az ipari termelés volumene 6,7, munkanaphatástól megtisztítva 3,7%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A feldolgozóipari alágak döntő többségében növekedés következett be. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 3,1%-kal nagyobb volt a 2026. februárinál, közölte a KSH.
A színész már két éve nem jelent meg a vörös szőnyegen, és ez nem holmi sztárallűr. Két nő is súlyos vádakkal illette, de úgy tűnik, James Franco végleg maga mögött hagyta a múltat.
A nyári viharok idején egy parkoló jármű is pillanatok alatt súlyosan megsérülhet. A biztosító szerint néhány egyszerű lépéssel komoly károk előzhetők meg.
Az szja-bevallásokból kiderült, hogy a leggyakoribb hibák a gyermekek után járó kedvezmények igénylésénél fordulnak elő. A NAV összefoglalta a tipikus hibákat, amelyekre a szülőknek érdemes figyelniük, különösen a többgyermekes családok esetében. Fontos tudni, hogy a kedvezmények igénybevételének szabályai szigorúak és részletesek.
A születésnapi depresszió nem feltétlenül jelent klinikai depressziót, de valós élmény lehet sokak számára. Fedezd fel, hogyan ismerheted fel és kezelheted ezt az állapotot.
2026 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 3,9, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Sokan szeretik az új autók jellegzetes szagát, azonban egy friss német kutatás kiderítette, hogy több mint százötven párolgó vegyi anyagból áll össze az a bizonyos illat.
2026 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 3,9, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 2,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,4, az egyéb építményeké 3,0%-kal bővült. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar t