Az észak-macedóniai Golem Grad szigorúan védett szigetén a teknősök saját populációjukat pusztítják el. Az elhúzódó udvarlás során az agresszív hímek kimerítik a nőstényeket, és gyakran letaszítják őket a sziklákról.
A modell visszatért Indonéziába, és végre elárulta azt, amit sokan csak találgattak: utazásának egyik fő célja, hogy egy helyi spirituális gyógyítótól tanuljon, valamint segítségével feldolgozza a súlyos baleset traumáját.
Március végétől kezdve száraz és így egyre aszályosabb időszak van mögöttünk, ami súlyos károkat okozott az agráriumban. A várt délnyugati áramlással egy kevés eső már a múlt héten is érkezett és erre a folytatásban is jó esély mutatkozik, de az aszály teljes megszűnéséhez valószínűleg ez még kevés lesz, írja friss előrejelzésében a HungaroMet Zrt.
A szociális és gyermekvédelmi rendszer, illetve az esélyegyenlőség megerősítését, a fogyatékkal élők hatékony támogatását ígérte Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszterjelölt az Országgyűlés szociális bizottságának ülésén, kinevezése előtti meghallgatásán kedden.
A közel-keleti béketárgyalások megakadása miatt ismét emelkednek az olajárak, és erősödnek az inflációs félelmek a globális piacokon. A bizonytalanság a dollár erősödését és a kötvénypiacok hozamemelkedését hozta magával. Eközben a befektetők arra számítanak, hogy az irányadó kamatok a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak magas szinten. A be
Komoly aggodalom alakult ki az Exatlon Hungary egyik legkedveltebb versenyzője, Roli körül. A nézők egy része attól fél, hogy sérülése miatt számára véget érhet a verseny.
Magyar Péter szerint az egész világ a magyarok bátorságáról beszél a Kossuth téri ünneplés után. A miniszterelnök legfrissebb posztja alapján úgy tűnik, augusztus 20-án is hasonló hangulatú, nagyszabású népünnepélyre készülhet a Tisza-kormány.
Újra napirendre kerül az EU-tagság kérdése Norvégiában, miután Izland augusztusban népszavazást tart a csatlakozási tárgyalások esetleges újraindításáról. Az oslói EU-párti politikusok szerint egy pozitív izlandi eredmény alapvetően változtatná meg Norvégia helyzetét, amely az Európai Gazdasági Térségben gyakorlatilag egyedül maradna EU-n kívüli or
Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László tavalyi regényéért vihette haza az Artisjus Irodalmi Nagydíját, de sokan mások, köztük Kornis Mihály is elismerésben részesült.
A leendő szociális- és családügyi miniszter a Szociális Bizottság előtti meghallgatásán élesen az Orbán-kormány gyermekvédelmi politikáját. A leendő miniszter teljes átvilágítást és felelősségrevonást ígért a Szőlő utcai és a bicskeihez hasonló ügyekben.
Május 11. és június 7. között a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet 13. alkalommal szervezi meg közös adománygyűjtő kampányát, amely 1000 nehéz körülmények között élő gyermek felejthetetlen nyári táboroztatásához járul hozzá, ahol a felzárkózásukat segítő programokat biztosítanak nekik. Az országszerte bármely Tesco üzletben megvásárolható 300 f
Új, két csoportszobás bölcsőde épült Villányban közel 420 millió forintos beruházással, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával – közölte a helyi óvodai intézményfenntartó társulás elnöke.
Olaszországban a desszert ritkán puszta lezárása az étkezésnek: sokszor külön rituálé, amely ugyanúgy hozzátartozik a nyaraláshoz, mint a délutáni eszpresszó, a tengerparti séta vagy az esti aperitivo. A legismertebb édességek mögött ráadásul gyakran régiós történetek, vitatott eredetlegendák és nagyon egyszerű, mégis pontosan eltalált alapanyagok
Az elmúlt időszakban többször is volt hiány az EU-ban egyes kulcsfontosságú gyógyszerekből. Közös beszerzésekkel és új gyártói kapacitásokkal orvosolnák a problémát.
Diána hercegné 1992-ben vált külön Károly hercegtől, a magánéletére azonban a következő években is rengetegen voltak kíváncsiak. Ebből az időszakból maradt fenn az a könnyed történet is, amely szerint Diána a kilencvenes évek közepén Vilmost és Harryt is magával vitte a Mission: Impossible londoni forgatására, ahol Tom Cruise-zal is találkozott.
Az idén várható erős El Niño jelenség az egyre melegedő éghajlattal párosulva "példátlan" szélsőséges időjárási eseményeket válthat ki - figyelmeztetnek a klímakutatók. A meteorológusok szerint az El Niño már júniusban kialakulhat, és különösen erős lehet - közölte a Climate Change News.
Komoly vitát váltott ki a világ legnagyobb, 2200 milliárd dolláros norvég állami vagyonalapjánál zajló etikai felülvizsgálat. A kormány által felállított bizottság ősszel teszi közzé javaslatait az alap befektetési irányelveiről. A civil szervezetek azonban attól tartanak, hogy a változás az átláthatóság rovására mehet.
A Richter közzé tette 2026 első negyedéves eredményeit. A devizahatások miatt az árbevétel 1,7 százalékkal csökkent éves összevetésben. Ennek, valamint az előző évhez képest kisebb pénzügyi eredmény-hozzájárulásnak a hatására a nettó eredménysor 4,2 százalékkal esett vissza év/év alapon. Ennek ellenére a profit (65,3 milliárd forint) meghaladta a p
Óvatos hangulat jellemezte az európai részvénypiacokat, miközben a befektetők a közel-keleti geopolitikai fejleményeket, az amerikai–iráni tárgyalások elakadását értékelték. A Stoxx600 index 0,1%-kal emelkedett az előző napi záráshoz képest, a szektorok teljesítménye azonban vegyes képet mutatott. A védelmi részvények kifejezetten gyengélkedtek, mi
Franciaország nem enged annak a nyomásnak, amely az Európai Unió következő hétéves költségvetési keretéről szóló tárgyalások 2026 év végi lezárását sürgeti – jelentette ki Benjamin Haddad francia Európa-ügyi miniszter jelentette ki hétfőn, egy nicosiai tanácskozás margóján a Politicónak.
Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a külföldről érkező érdeklődés a magyar ingatlanpiacon. Mi történt? A money.hu legfrissebb, Forbes.hu-nak is eljuttatott elemzése szerint a külföldi jövedelemmel rendelkező hiteligénylőknek érdemes előre felkészülniük arra, hogy a magyar bankok eltérő feltételekkel ésesetenként szigorúbb kockázatkezeléssel foga
A kriptoipar az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül Európában, a szabályozási környezet változása pedig teljesen új lehetőségeket nyitott meg a vállalatok előtt. A tokenizáció ma már nem csak a startup világ privilégiuma: az Európai Unió MiCA-rendeletének hatályba lépésével egyre több cég számára válik reális és jogszerű üzleti opc
Az idei kiesés ezért különösen érzékenyen érinti az ágazatot – annál is inkább, mert a kiállítók jelentős része már komoly előkészületeket tett a részvételre.
Alig derült ki, hogy Szabó Zsófi második gyermekét várja, máris elindultak a találgatások arról, vajon meddig marad még képernyőn a népszerű műsorvezető. A TV2 megválaszolta a kérdést.
A Tour de Hongrie kedvelőinek szeme Gyulára szegeződik kedden, de két másik kerékpáros közvetítés is van a sportcsatornák élő közvetítéseinek sorában. Pályára lép az al-Nasszr, az Atlético Madrid és a Southampton futballcsapata is.
A világ második legnagyobb vagyon- és alapkezelője, a Vanguard az elkövetkező öt évben meg kívánja duplázni európai eszközállományát. Emellett az a célja, hogy Nagy-Britannia legnagyobb lakossági befektetési platformjává váljon.
A céges kultúrában, sőt azon túl is sokat hallott mondás, hogy a legjobb vezetők nem törekednek tudatosan a hatalomra, sőt sok esetben véletlenül kerülnek vezetői pozícióba. Az elképzelés mögött az a gondolat húzódik, hogy aki nem a státuszért vagy a kontrollért akar vezetni, az hitelesebb, empatikusabb és hosszabb távon eredményesebb lesz. De vajo
Görög Márta igazságügyiminiszter-jelölt a parlamenti bizottsági meghallgatásán vázolta fel a leendő tárca programját. A korrupcióellenes intézkedések mellett a választási rendszer arányosabbá tételét is megígérte.
Azonnali közlekedési korlátozást 13 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni - olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, a tehergépkocsik ellenőrzése során vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 108 alkalommal, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 322 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 147