Egy új, kifejezetten családokra szabott óriáshajó indul 2027-ben Miamiból – jelentette be a Royal Caribbean. A Hero of the Seas érkezése azt jelzi, hogy a tengerjárós iparágban egyre nagyobb hangsúlyt kap a fedélzeti élmény, miközben a szolgáltatók egyre intenzívebben versenyeznek a családi utazókért.
Elsőre talán furcsának tűnhet, ám valójában egy olyan idegtudományi alapokon nyugvó technikáról van szó, amely segít tudatosabbá válni, csökkenti a hibákat és javítja a koncentrációt.
Az afrikai sertéspestis (Asp) terjedésében a vaddisznók jelentős szerepet játszanak, ám továbbra is a sertéstelepek közötti átvitel a meghatározó fertőzési útvonal. Mindez az Inrae, az Anses és az Envt francia kutatóintézetek közös járványtani tanulmányából derült ki - közölte a Pig Progress.
Az MKKP csütörtöki, rendkívüli sajtótájékoztatóján nem a visszalépést jelentette be, hanem azt, hogy folytatja a "nem 50+1 százalékos" ügyek képviseletét. A párt szerint a korrupció elleni fellépés, a fiatalok Erasmus-lehetőségei és a pénzügyi kiszámíthatóság mind jól mutatják, mi forog kockán.
A világ országai egyre kevesebb költségvetési mozgástérrel rendelkeznek a válságok kezelésére – figyelmeztetett Kristalina Georgieva a Reuters szerint. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója egyúttal óva intette a kormányokat az erőn felüli kiadásoktól.
Az Icelandair légitársaság kampányának célja, hogy bemutassa, lehetetlen rossz fotót készíteni Izland tájairól: gejzírek, fekete homokos strandok, élénk színű gleccserek és az északi fény teszik az országot a fotósok paradicsomává. A szigetország nemzeti légitársaságának „igazán gyenge fotós” (really bad photographe’) elnevezésű programja lehetőség
Április elején megnyitotta első koszovói áruházát a Decathlon, amellyel egyben a nyugat-balkáni régió piacát is teszteli. A mintegy 3000 négyzetméteres új üzlet kasszarendszerét a magyar Laurel Kft. szállította. Ezzel Koszovó már a nyolcadik ország, ahol a világ egyik legnagyobb sportszerkereskedője a székesfehérvári vállalat megoldásaira támaszkod
A legtöbb régiós fővárosban nőtt az az idő, amely alatt egy átlagos lakás árát ki lehet gazdálkodni. Bár Budapest továbbra is a kedvezőbb városok közé tartozik, a lakásvásárlás terhe itt is folyamatosan emelkedik.
A szerb vezetés terrorveszélyről és meghiúsított merényletről beszélt, Oromhegyesen és Ilonafalván viszont alig érzékelt bárki is bármit a nagyszabású akcióból: a húsvéti ebédek, locsolkodás és a hétköznapi teendők zavartalanul zajlottak és zajlanak. A hivatalos narratíva és a helyiek tapasztalata között feltűnő a szakadék – ami sokakban egy politi
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres világbajnok Max Verstappen versenymérnöke és a jelenleg konstruktőri vb-címvédő McLarenhez igazol.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Magyar riport, 1948 című időszaki tárlata mellett most különösen érdemes felkeresni az intézményt, mivel idén látható utoljára a világ első állandó Robert Capa életmű-kiállítása is.
Japán kutatók szerint lassan újratöltődik a Kikai-kaldera vulkán magmakamrája. Az égitest 7300 évvel ezelőtti kitörése a feltételezések szerint elpusztította az ősi Dzsómon-kultúrát.
Szilva István jogász, tősgyökeres sajóbábonyi, akinek bár nem voltak politikai ambíciói, 2014-ben a helyiek buzdítására indult a választáson, és azóta a város polgármestere.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12–10-re legyőzte az olimpiai- és Európa-bajnok szerbeket a világkupa görögországi divízió I-es tornáján, ezzel eldőlt, hogy ott lesz a sorozat nyári nyolcas döntőjében. Az olimpiai bajnok Faragó Tamás értékelt az InfoRádióban.
A múlt héten tette közzé az Energiaügyi Minisztérium, hogy 130 ezernél is több pályázat érkezett a lakossági energiatárolási pályázatra. Ez jóval több, mint az eredeti tervekben szereplő 40 ezres támogatotti létszám. A győztesek kiértesítése elkezdődött, de egyelőre nem tudni, hogy mennyi pályázó kap támogatást. Amennyiben az érintettek nagy része
A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
Irán példája azt mutatja, hogy a kriptovaluták a szankciók alatt működő államok számára már nemcsak pénzügyi menekülőutat, hanem üzleti és geopolitikai eszközt is jelentenek. A digitális piac így egyszerre szolgálja az iráni állam kereskedelmi ügyleteit, a szankciók megkerülését és a lakosság túlélését egy olyan gazdaságban, ahol a hagyományos pénz
A közlemény szerint a Mol Move alkalmazásban a parkolás néhány lépésben elindítható. A felhasználóknak kizárólag a parkolás díját kell megfizetniük, és a Mol Move minden, a használatot támogató extra funkciót: például az emlékeztető értesítéseket vagy a hosszabbításhoz kapcsolódó kényelmi megoldásokat is díjmentesen biztosít. Az alkalmazás valós i
Egy Svédországban elindított projektben a varjúfélék gyors tanulási képességére alapozták az utcák csikkmentesítését. Ehhez nem kellett más, csak ezeknek a madaraknak az ok-okozati összefüggések felismerésére való képessége és egy kis jutalom.
Irán partjaitól alig néhány kilométerre fekszik egy apró sziget, amely első pillantásra inkább egy sci-fi film díszletére emlékeztet. A mindössze 41 négyzetkilométeres Hormuz-sziget a térség feszült geopolitikai helyzete miatt sosem számított klasszikus nyaralóhelynek, mégis egyre több utazó figyelmét kelti fel különleges hangulatával.
Alig hirdették ki a két hetes tűzszünetet Irán és az Egyesült Államok között, a Közel-Keleten máris újra felerősödtek a harcok: a bizonytalanság az energiapiacokra is azonnal begyűrűzött. Katonai szakértők szerint a hadműveletek intenzitása ennek ellenére sem csökkent a gyakorlatban, a konfliktus pedig továbbra is az eszkaláció irányába halad.
Ha arra vágysz, hogy nyáron kellemes árnyékot vessen a kertedre egy fa, de nem szeretnél hosszú évekig várni arra, míg a csemete kiterebélyesedik, akkor a világ egyik leggyorsabban növekedő fája, a császárfa tökéletes választás lehet. Tavasszal káprázatosan szép, lila virágokat bont, és a legenda szerint bőséget és szerencsét hoz.
Orbán Viktor a Debrecen felé vezető úton, egy benzinkúton minősítette a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésének kiszivárgását. A miniszterelnök szerint az ügy bűncselekmény, a beszélgetés leiratát a héten hozta nyilvánosságra a Bloomberg.
Az Időkép számolt be róla, hogy több webkamerájuk is elcsípte azt a zölden izzó tűzgömböt, amely közép-európai, azaz magyar idő szerint éjjel 2 óra 21 perckor húzott át a déli égbolton.
Azzal valószínűleg már sokan tisztában vagyunk, hogy a bőrápolás nem korlátozódik csupán a krémekre és szérumokra, hanem sokszor a fürdőszobából ered ez a mindennapi rítus. A zuhanyzás, amely napi rutinunk szerves részét képezi, ha nem megfelelően végezzük, komoly kihívások elé állíthatja bőrünk egészségét és hidratáltságát.
Megint aktivizálódtak azok a balliberális értelmiségi körök, amelyek látványos felhívásokban vázolják fel Magyarország jövőjét – felelősséget nem vállalva. A Tisza Párthoz köthető szakértői háttér és gazdaságpolitikai javaslatok egy irányba mutatnak: egy piacpárti fordulat felé, amely egyértelműen szociális-gazdasági megszorításokat hozna hazánkba.