Január 1. és március 31. között az Automobile Dacia 64 679 járművet gyártott, 14 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában. A Ford Otosan termelése 6 százalékkal 63 740 darabra nőtt. Az ágazat teljesítménye az év első három hónapjának mindegyikében elmaradt a tavalyitól. Márciusban 48 175 személygépkocsit szereltek össze Romániában, 4,5
A Bitcoin ATM-ek a 2010-es évek derekán kerültek a figyelem középpontjába azzal, hogy egyszerű és gyors átjárást biztosítanak a készpénz és a kriptovaluták között. Bár hazánkban ez a fajta vásárlási metódus is betiltásra került, globálisan egyre népszerűbbek, ugyanakkor pont ez az egyszerűség teszi sebezhetővé a támadásokkal szemben. A Bitcoin Depo
A reklámipar keresztúthoz érkezett. Ahogy egyre többször támaszkodik a mesterséges intelligenciára, úgy válik napról napra nyilvánvalóbbá, hogy a sajátosan emberi készségek, az intuíció, az érzelmek nélkülözhetetlenek a hiteles megszólaláshoz. Humor, nosztalgia, nyers hangzás, tökéletlen képi világ, történetmesélés, analóg megoldások, kézműves kido
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott.
Elismert orvosként mi sarkallta arra, hogy ringbe szálljon a politikában? Mit gondol a helyi egészségügyről? Mi a legnagyobb kihívás a pécsi régióban? Ezekről is kérdeztük a Fidesz pécsi jelöltjét az MCC rendezvényén.
A Testamentumok sorozatadaptációja visszavisz minket Gileád sötét világába, de nem mindenben követi hűen az eredeti történetet. A szolgálólány meséje folytatásaként érkező széria több ponton is változtatott a könyvhöz képest – részben azért, hogy jobban illeszkedjen a már ismert tévés univerzumba. A történet középpontjában Agnes és Daisy állnak, ak
Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg példáula fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózásában. A Deloitte szakértői ezért azt javasolják a magánszemélyeknek, hogy alaposan nézzék át a benyújtás előtt a bevallásukat.
Drámai pillanatok játszódtak le a Révész Zsuzsa meggyilkolásával vádolt Sz. Tamás büntetőperének tárgyalásán. Az RTL egykori kommunikációs vezetőjével a lánya volt párja végzett még két éve novemberben, az akkor alig nagykorú férfi tettéért maximum húsz év fegyházbüntetést kaphat.
Szombaton – szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi debütálása után – rendezi meg az újabb pusztakezes viadalát Rácz Félix, a gála helyszíne ezúttal Szentendre lesz. A nézőtéren, mint mindig, most is számtalan celeb lesz (sőt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is elígérkezett), közöttük a hazai mulatós zene egyik, szó szerint is nagyágyúj
A hosszan főzött csontleves a magasabb kollagén- és zselatintartalma miatt a bélfal épségét támogathatja. Ezzel szemben a hagyományos csirkehúsleves gyulladáscsökkentő hatásával és a légúti tünetek enyhítésével lehet előnyösebb.
Április 8-án pontosan egy hónapja, hogy a FEM3 visszakapta korábbi, jól ismert nevét a TV2Klub helyett – a nézői reakciók és a friss adatok pedig egyértelműen igazolják a döntés helyességét. A csatorna 2026. március 8. óta eltelt időszakban jelentős növekedést ért el mindkét kiemelt célcsoportban, teljes napon és főműsoridőben egyaránt, a megelőző
Oroszország nem jelent veszélyt azokra az országokra, amelyek nem törekednek a biztonságának megingatására – mondta Dmitrij Peszkov csütörtökön Moszkvában újságíróknak. A Kreml szóvivője arról is beszélt, hogy egyelőre kérdéses, lesz-e az előző évhez hasonlóan húsvéti tűszünet Ukrajnában.
A Manchester City elleni 4-0-s FA Kupa-vereség után a Bajnokok Ligájában sem javított a Liverpool, a negyeddöntő első mérkőzésén idegenben 2-0-ra kapott ki a Paris Saint-Germaintől. A BL-címvédő lefocizta Szoboszlai Dominikékat. Az angol lapok szétszedték a csapatot.
Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
Az informatikaképzés a rendszerek, az algoritmusok, az adatkezelés, valamint a szoftver- és hardverfejlesztés elméleti és gyakorlati tudománya. A terület magában foglalja a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus és a gazdaságinformatikus szakot, amelyek a digitális világ működéséhez szükséges tudást adják át. A végzettek szoftverfejleszt
Az európai ember máig agónban, önnön kikerülhetetlen fontosságának tudatában és a világ főszereplőjeként él, sőt, annál inkább úgy él, minél inkább felváltja és elmossa az egyént a világ középpontjába állító pszichológiai/fogyasztói nézőpont a teológiai világképet. – Péntek Orsolya írása Lakásgalériában nyílt Fekete-fehér című kiállításához.
Az energetikai és gazdasági válság kezelésére készül a kormány – erről beszélt Orbán Viktor az Indexnek adott interjújában, aki szerint Magyarország a háború kitörése óta válságkezelő üzemmódban működik, és ez várhatóan 2026-ban, sőt akár 2027-ben is így maradhat.
A Morgan Stanley elemzői szerint az amerikai nagybankok akár 320 milliárd dollárnyi szabad tőkét érhetnek el az enyhített tőkemegfelelési szabályok hatályba lépésével, ami jelentős fordulatot hozhat a bankszektorban.
Az inflációs sokk miatt öt év alatt megduplázódott a tojás ára. A drágulás véget vetett a tízéves növekedési trendnek, és a családokat a vásárlás drasztikus visszafogására késztette.
A miniszterelnök az Indexnek adott interjújában a kiskereskedelem területét nevezte a 16 éves kormányzásának legnagyobb kudarcának. Szerinte többször is megpróbálta megerősíteni a magyar tulajdon arányát a szektorban, de ez nem sikerült neki.
A kriptovaluta-nyomozó ZachXBT 2026. április 8-án közzétett elemzésében egy észak-koreai IT-munkásokhoz köthető belső fizetési rendszert azonosított. A kiszivárgott adatok több mint 390 fiókot, üzenetnaplókat és tranzakciós előzményeket tartalmaztak. A feltárás azután történt, hogy április 1-jén egy 285 millió dolláros támadást a Drift Protocol ell
A Kap Nemzeti Irányító Hatósága 2026. március 30-án tette közzé a 48/2026. számú közleményt, amely a „Működő minőségrendszerhez történő csatlakozás támogatása” (Kap-Rd46-1-25) elnevezésű pályázati felhívás módosítását tartalmazza. Ez a módosítás jelentősen bővíti a támogatható tevékenységek és a pályázók körét, különösen az ökológiai gazdálkodás te