Még mindig sok generáció élénken emlékszik arra az időszakra, amelyet ma gyakran az internet hőskoraként emlegetünk: amikor a webes felületek - részben technikai korlátok miatt - egyszerűek, átláthatók és meglepően csendesek voltak. Bár az emberi érzékszervekre és ösztönökre építő megoldások már jóval az online korszak előtt is jelen voltak a reklá
A tavaszi időszak rengeteg frissítő zöldséget tartogat számunkra, melyek azon túl, hogy sokoldalúan elkészíthetők, igazi energiabombák is egyben, ráadásul fogyasztásukkal a nyári álomalak sem tűnik már olyan elérhetetlen célnak.
A válás után sok családban nem egyik napról a másikra áll helyre az élet rendje. Új párkapcsolat születik, új lakásba költöznek, más szabályok alakulnak ki – és közben a gyerekeknek is alkalmazkodniuk kell egy teljesen új helyzethez. Amikor két külön családból érkező felnőttek és gyerekek próbálnak közös életet kialakítani, mozaikcsalád jön létre.
Árral szemben úszni soha nem könnyű: bár a vegán életmód egyre népszerűbb, a többségi társadalomban még mindig nem számít megszokottnak. Egy mindenevő közegben így gyakran adódnak félreértések és konfliktusok. Egy kutatás szerint négyféle megközelítés segíthet abban, hogy vegánként kevesebb súrlódással kezeld ezeket a helyzeteket. Nem ritka ma már,
A múlt héten mindössze 51,67 milliárd forint értékben vett állampapírt a lakosság. Ez az évi legalacsonyabb adat. Az évi 7 százalékos fix kamatot fizető FixMÁP iránti kereslet közel a felére zuhant.
Lehet, hogy amit eddig rossz szokásnak hittél, valójában az intelligenciád jele? Meglepő, de bizonyos hétköznapi „hibák” gyakran az átlag feletti IQ-val járnak együtt. Ha te is magadra ismersz ezekben a viselkedésekben, könnyen lehet, hogy okosabb vagy, mint gondolnád. Nézd meg, melyik 3 szokásról van szó! Ha gyakran halogatod a feladataidat, rende
Megjelent a KPMG „See it differently” tanulmányának első része, amely részletesen bemutatja, hogyan készülhetnek fel a cégek a 2026 nyaráig bevezetendő EU-s bértranszparencia-irányelvre. A tanulmány körüljárja a globális munkavállalói mobilitás jelenlegi legfontosabb kérdéseit és kihívásait, valamint az aktuális trendeket is.
A Black Eyed Peas sztárja egy futurisztikus, háromkerekű elektromos autóciklivel orvosolná a nagyvárosi közlekedés nehézségeit. A Trinity névre keresztelt jármű nem az önvezetést, hanem a sofőr és a gép közötti intelligens interakciót helyezi a fókuszba.
A Lenovo bejelentette globális partnerségét David Beckhammel, amelynek keretében a világ egyik legismertebb kulturális ikonja és a világ egyik vezető technológiai vállalata egyesíti erőit. Az együttműködés a Lenovo globális futballban betöltött egyre növekvő szerepére épít, ideértve a 2026-os férfi és a 2027-es női FIFA labdarúgó-világbajnokság hiv
A modern civilizáció egyik legfontosabb kérdése, hogyan biztosítható hosszú távon olcsó és tiszta energia a lakosság számára úgy, hogy közben a kontinens ne kerüljön függő helyzetbe külső szereplőktől. Az Európai
Szerényen „Atommániások Klubjának” nevezi magát az a Putyin-párti csoportosulás, amely szerint az orosz elnöknek Donald Trump példáját kellene követnie.
A máj egészsége elengedhetetlen a szervezet optimális működéséhez. Dietetikusok szerint bizonyos ételek különösen jótékonyak, segítik a méregtelenítést és hozzájárulnak a létfontosságú szerv egészségének megőrzéséhez. Cikkünkben bemutatjuk az 5 leghatékonyabb ételt, amelyek támogatják a májat és a szervezet harmonikus működését is.
Ma Valter és Dénes ünnepel. Érdekesség, hogy ma van a Nemzetközi Roma Nap is, amihez országszerte kulturális programok és közösségi események kapcsolódnak
Egyre fizikálisabb és taktikusabb a topfutball. Persze ma is vannak olyan játékosok, akik miatt akkor is érdemes leülni meccset nézni, ha elsősorban szórakozni akarunk, de ilyen téren néha van azért hiányérzetünk. Hozunk hét olyan játékost, akit anno imádtunk nézni.
Az elmúlt héten többen is a nyilvánosság elé álltak, Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is beszélt arról, hogyan telepedik rá a politika olyan területekre, mint a bűnüldözés és a honvédelem. Szerbiai gázvezeték, amerikai alelnök – minden volt a választás előtti utolsó héten.
Ritkán adódik olyan pillanat a csillagászatban, amikor egy óriáscsillag haláltusáját szinte élőben lehet követni. Most pontosan ez történik egy elképesztő méretű kozmikus monstrummal.
A Mississippi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a 3D-nyomtatott hidrogél-alapú rendszerek laboratóriumi körülmények között hatékonyan pusztítják a rákos sejteket.
Nem baj, ha nem kapott levélben értesítőt az NVI-től arról, hol tud szavazni, és az sem végzetes, ha lejártak a személyi okmányai. Ezekre van szüksége, hogy részt tudjon venni az április 12-i választáson.
Nem készülhetett húsleves nélküle, több okból is jó lenne, ha újra felfedeznénk. Két generációval ezelőtt – főleg vidéken – nem létezett vasárnapi húsleves sáfrányos szeklice nélkül. A sárkányos szeklice (más
Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a
A szexuális úton terjedő betegségek sokféle, többnyire kellemetlen, kínos tünetet okozhatnak, ugyanakkor egy adott tünet, például az égő, fájdalmas vizelés, a viszketés vagy a váladékozás több különböző betegségre is utalhat. Ezért dr. Karászi Viktória, a Nőgyógyászati Központ
Bár a palántázás gyors és kényelmes megoldásnak tűnik tavasszal, nem minden növény hálálja meg az átültetést. Vannak fajok, amelyek akkor fejlődnek igazán, ha magról, közvetlenül a földbe vetve indulnak útnak.
Hiába a figyelmeztetés: egy autószerelő szerint ez a dízelmotor rengeteg problémát okoz, mégis tömegek vásárolják Magyarországon. Gyakori meghibásodások, drága javítások és rejtett hibák – mégis népszerű maradt. Mi áll a háttérben, és tényleg ennyire rossz a helyzet? Megmutatjuk, mire érdemes figyelned, mielőtt döntesz! Az autószerelő, akivel beszé