Isten hozott a múlt század húszas-harmincas éveiben! Mintha visszamentünk volna az időben a Dicsőséges Tanácsköztársaság környékére, vagy a németországi Nemzetiszocialista Párt hatalomra törésének a korszakába?
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó fogyasztási szokások – beleértve a locsolkodást, a tojásfestést és az édességfogyasztást – nem csupán kulturális hagyományként jellenek meg, hanem a szezonális kereslet markáns megnyilvánulásaként is. Hiszen ez az időszak nemcsak a családoknak, hanem a kereskedelemben dolgozóknak is egy kiemelt időszak. Vannak kijel
Több nemzeti radikális közszereplő is arra buzdítja a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy az egyéni körzetekben a Fidesz jelöltjeit támogassák. Az érvelés szerint a párt a 106 egyéni körzet egyikében sem tud nyerni, így az ott leadott szavazat elveszne.
A brit királyi család működése hátterében az elmúlt években látványos átrendeződés zajlott. A fókusz egyre inkább a jövő felé tolódik, és ebben Vilmos herceg kapja a főszerepet, aki nem csupán rangjaiban, de tényleges feladataiban is egyre közelebb kerül a királyi trónhoz. Ebben a folyamatban pedig III. Károly is aktív szerepet vállal.
A korábbi egyházfők csak néhány állomáson vették kézbe a feszületet, XIV. Leó viszont végigjárta a több mint 1 órás keresztutat azzal a feszülettel, amely egykor II. János Pál pápa számára készült.
Azt írta, "a rendkívüli idők rendkívüli döntéseket igényelnek, így most nekem kell meghoznom a döntést, mellyel nem engedem a Fidesz jelöltjét nyerni a választókerületben".
Eleged van a kellemetlen puffadásból, ami még egy átlagos étkezés után is megkeseríti a napodat? Meglepően egyszerű változtatás is elég lehet: ha a hagyományos köretek helyett zöldségeket választasz, már rövid időn belül érezhető különbséget tapasztalhatsz. Ebben a cikkben megmutatjuk, miért működik ez a módszer, és hogyan segíthet a könnyebb emész
Marsi Anikó és Gyarmati Gábor boldog házasságban élnek, de Gábor gyakran eltűnődik azon, milyen jó lett volna, ha harminc évvel korábban találkoznak, hiszen teljesen odavan a feleségéért. Olyannyira, hogy szinte mindent elnézne neki. Azonban van egy dolog, amit soha nem tudna megbocsátani a tévésnek.
A több mint 12 ezer milliárd dollárnyi ügyfélvagyont kezelő Charles Schwab még ebben a negyedévben elindíthatja a spot bitcoin- és etherkereskedést, vagyis ügyfelei hamarosan közvetlenül vásárolhatnak és adhatnak el kriptoeszközöket a brókercég platformján. A társaság vezérigazgatója, Rick Wurster egy elemzőknek tartott tájékoztatón beszélt arról,
Oláh Gergő nemcsak a dalain keresztül, hanem a mindennapokban is aktív szerepet vállal a fiatalok támogatásában. A Tv2 A mi történetünk doku-realytijében is szereplő énekes számára a társadalmi felelősségvállalás nem kampány, hanem küldetés.
Szombat reggel van, a húsvéti készülődés igazi hajrája. Fontos észben tartani, hogy a kereskedelmi egységek nyitvatartása az ünnep alatt módosult: míg tegnap, nagypénteken zárva voltak az üzletek, és holnap, illetve hétfőn is pihennek a kereskedők, a mai szombati nap az utolsó lehetőség a friss alapanyagok beszerzésére.
Vigyázz! A mai napon jobban jársz, ha ezt semmiképpen nem teszed! Cikkünkben azt is eláruljuk, miért! Sőt, azt is, hogy mit csinálj ma inkább helyette!
Valamiért az emberek gyakran azok iránt kezdenek érdeklődést érezni, akik távolságtartóbbnak tűnnek. De vajon miért működik ez így, és miért tűnnek izgalmasabbnak az elérhetetlen emberek?
Egyre többen esküsznek a böjtölésre, mint gyors és hatékony fogyási módszerre – de vajon tényleg működik, vagy csak egy újabb túlértékelt trend? Segít a zsírégetésben, javítja az anyagcserét, vagy akár árthat is? Ebben a cikkben utánajárunk a böjtölés valódi hatásainak, és megmutatjuk, kinek éri meg, és kinek nem. A böjtölésről sokan azt kérdezik:
A baloldali politikus Facebook-posztban közölte, hogy visszalép a képviselőjelöltségtől. Döntését azzal indokolta, hogy nem kockáztathatja a körzet sorsát és a Fidesz győzelmét.
Kiemelt megjelenés jár a választás előtt kiadott önkormányzati újságban a térség fideszes képviselőjének. Rétvári Bence nemcsak ily módon szerepel az őrbottyáni eseményeken: az önkormányzati rendezvényeken is kiemelt szerepet szánnak neki annak ellenére, hogy ez egyébként a választás előttig nem volt jellemző a településen.
Több sebből vérzik a korábbi rendőrszázados ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőeljárás, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az ügy egyik pillanatról a másikra átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségtől a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hatáskörébe.
Érezted már úgy, hogy túl sokat dolgozol? Netán úgy, hogy nem tudod otthon se elengedni a melót? Ha igen, akkor könnyen lehet, hogy te is munkamániás vagy. Mutatjuk, milyen jelekre kell figyelned!
Elcsúsztál az előkészületekkel, de mégis szeretnél ünnepi hangulatot az asztalra varázsolni? Néhány klasszikus húsvéti alapanyaggal és egy kis kreativitással akár 30 perc alatt is készíthetsz látványos, finom fogásokat.