A peer-to-peer kriptokereskedők ellen nemrégiben végrehajtott brit rendőrségi razziák rávilágítottak a Bitcoin eredeti ígéretének középpontjában rejlő feszültségre: vajon fennmaradhat-e a pénzügyi szabadság, ha az állam számára láthatóvá válik? A brit pénzügyi felügyelet (FCA) szerdán nyolc londoni címen razziázott, ahol gyaníthatóan illegális peer
Kedden összeül a jegybank monetáris tanácsa, hogy meghozza az első döntését az alapkamatról a választások óta. Bár a forint erőssége miatt akár lazítás is jöhetne, a Mandinernek nyilatkozó szakértők most még nem várnak kamatvágást, hiába Magyar Péter választási győzelme.
Az elmúlt héten a címvédő Ferencvárost legyőző győriek három meccsnyire vannak, hogy tizenhárom év után ismét bajnokok legyenek, nem engedhetnek meg maguknak pontvesztést.
Vitézy Dávid leendő közlekedési miniszter élőben nyilatkozott a Kontrollnak. A közlekedési szakpolitikus beszámolt az általa tervezett fejlesztések menetéről, arról, hogy milyen helyzetet hagyott maga után Lázár János, továbbá a vasút állapotáról is beszélt.
Egyetlen felvétel maradt használható állapotban abból a sorozatból, amelyet Ihor Fedorovics Kosztyin készített a csernobili atomerőmű-baleset első óráiban – ez a kép később a tragédia egyik legismertebb vizuális dokumentuma lett.
Több mint 20 óra a levegőben, megszakítás nélkül? A Qantas tervei szerint néhány éven belül közvetlen járatok indulhatnak Sydneyből Londonba és New Yorkba, ez pedig teljesen új szintre emelheti a hosszú távú repülést.
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet – hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
Palácsik-Ráthonyi Tímea szerint néhai férje, Andy Vajna halála után többen is megpróbálták megszerezni a vagyonát. Elmondása alapján egy amerikai barátja által ajánlott két ügyvéd segített neki eligazodni a bonyolult céghálózatban.
Vannak olyan ételek, amelyek gyerekkorunktól velünk vannak: már a nagyi is készítette és most mi is szeretnék meglepni a családot. A karfiolleves ilyen, és ha nem emlékszel vagy nem találod a régi receptedet, mutatjuk, hogyan készítsd el.
Egy tyúk, nyolc madár, egy X-szerkezet: Pálfi György új filmjében a tyúk felfelé ívelő története és az ember lefelé tartó tragédiája egyszerre rajzolódik ki. A rendező az ötlet születéséről, a forgatás technikai kihívásairól és a zene szerepéről is mesélt nekünk.
Beindult a pollenallergia-szezon. Ha téged is érint, most maradj velünk, hiszen egy orvos meglepően egyszerű módszert javasol a szénanátha tüneteinek kezelésére.
A székelyföldi influenszer korábban paródiákkal szerzett követőtábort, a kampányban viszont már a Fidesz mellett kampányolt, és Magyar Pétert, valamint a Tisza Pártot hiteltelenítő videókat készített.
Az AI‑ból származó valós pénzügyi megtérülést csak egy szűk élmezőny szállítja. Az 1217 felsővezető megkérdezésén alapuló PwC AI Performance Study szerint az AI által teremtett gazdasági érték közel háromnegyedét (74 százalék) mindössze a vállalatok ötöde (20 százalék) realizálja. Az élenjárók az AI‑t kétszer-háromszor gyakrabban vetik be növekedés
Április végén ritka sarkvidéki hideghullám tör be Kelet- és Délkelet-Európába. A betörő légtömeg a megszokottnál 10-15 fokkal alacsonyabb hőmérsékletet hoz. Ez a lehűlés komoly fagykárral fenyegeti a már virágzásnak indult szőlőültetvényeket és gyümölcsösöket - írta a Severe-weather.
A csigák komoly károkat okozhatnak a kerti növényekben, főként csapadékos időben. Cikkünkben bemutatjuk, mikor jelennek meg, mely növényeket veszélyeztetnek, valamint elkerülhető hibákat és hatékony védekezési lehetőségeket ismerhetsz meg.
Oroszország jelenleg jelentős készletet halmoz fel nagy hatótávolságú drónokból, és ezt az adottságot zsarolási és nyomásgyakorlási eszközként használhatja fel.
A mesterséges intelligencia (AI) és a dróntechnológia házasítása nem csupán a fenntarthatósági elvárásoknak való megfelelést segíti, hanem radikálisan átírja a növényvédelem költségszerkezetét is.
Sem Orbán Viktor, a Fidesz, sem Semjén Zsolt, a KDNP elnöke nem ül be az Országgyűlésbe, a Mi Hazánk Mozgalom viszont ott lesz, és rá fog mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre - erről írt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en közzétett bejegyzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttattak.
Hetvenegy ukrán drónt semmisített meg azt orosz légvédelem a megszállt krími Szevasztopol körzetében, a támadás következtében 34 többlakásos és 17 családi házban károk keletkeztek - közölte Mihail Razvozzsajev, a haditengerészeti kikötőváros kormányzója vasárnap reggel a Max üzenetküldő alkalmazáson.
A neurodiverzitás az emberi agy és gondolkodás természetes sokféleségét írja le, és az utóbbi években egyre hangsúlyosabb témává vált a kortárs irodalomban is. Egyre több szerző mutatja meg, hogyan élik meg a világot azok a karakterek, akik eltérően érzékelik, gondolják vagy dolgozzák fel a környezetüket. Az alábbi könyvek különböző műfajokon keres