Műhelyiskolások számára rendeztek hagyományteremtő versenyt a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern tagintézményében. Az eseményen Karvázy Eszter, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal osztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan projekt kapcsán érkeztek a fürdővárosba, mely nagy jelentőséggel bír a felnőttek alapalapkészség
Az úgynevezett orvosbárói struktúrák leépítésének lehetőségeiről készített vitairatot a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet álláspontja szerint ezek a rendszerek idegenek az egészségügytől, a jól működő ellátásban nincsenek leválthatatlan, nagyhatalmú szereplők. A MOK tavaly egy felmérést is készített, amely szerint csaknem minden második orvos tapas
A gyártók a magas alapanyagárakra hivatkozva változtatnak az összetételen, amit a fogyasztók nem mindig vesznek észre. A fogyasztóvédők szerint nem járunk jól az új csokiverziókkal.
Lehet, hogy olcsóbb lesz a tankolás, de vajon túléli-e a technika? Az EU-ban vizsgált E20-as üzemanyag magasabb alkoholtartalma komoly kihívás elé állítja a régebbi járművek és mezőgazdasági gépek tulajdonosait.
Vannak témák, amelyeket ideig-óráig el lehet kerülni egy kapcsolatban, de vajon meddig érdemes ezt tenni? Az elhallgatott dolgok ugyanis idővel feszültségekké alakulhatnak át.
Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
Az Alien franchise cselekménye több száz évet fog át, és mára az egyik legismertebb sci-fi univerzummá nőtte ki magát. A filmsorozat sikere után szinte mindenki látott benne fantáziát: készültek folytatások, előzményfilmek, crossoverek, sorozatok, regények és képregények is. A bővüléssel együtt egyre több alkotó és stúdió próbált saját irányt adni
Mennyire volt keresztény a Fidesz kormányzása? Milyen hasznai és hátulütői voltak annak, hogy az eddigi kormánypárt keresztény-konzervatív erőként hirdette magát?
Mert valójában nem a szerelem hiányzik az embereknek, az mindig ott van velünk, hanem a bizonyosság. Olyan, mint a hit, bár tudod, hogy ez távol áll tőlem azóta is, hiába próbáltam. – Kovács Kincső Csenge Nem tudtam kiismerni benned, hogy szerelmet vagy bizonyosságot keresel című novellájához Nagy Benedek Máté írt vakreflexiót.
Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.
Natasa Pirc Musar szlovén államfő nem állít miniszterelnök-jelöltet, mert jelenleg egyik politikai erő sem rendelkezik a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel, ezért a jelölés lehetőségét a képviselőkre bízza - közölte maga az államfő szombaton Ljubljanában.
A színésznő alig több mint egy héttel a franciaországi forgatás megkezdése után hagyta el a produkciót. Az HBO közleménye szerint a karaktert teljesen újragondolják és a következő hetekben új színészt keresnek.
A francia autógyártó konszolidált árbevétele éves összevetésben 7,3 százalékkal, 12,53 milliárd euróra emelkedett, árfolyamhatások nélkül 8,8 százalékos volt a növekedés. Az autóipari üzletág bevétele 6,5 százalékkal 10,81 milliárd euróra nőtt, míg a finanszírozási tevékenységet végző Mobilize Financial Services bevétele 13 százalékkal 1,72 milliár
A magyar-kanadai származású David Szalay egy osztrák lapnak adott interjúban beszélt arról, hogyan változott meg a magyarsághoz való viszonya a Tisza Párt sikere után. Az író szerint a választás bizonyította, hogy működik a demokrácia, és a korrupció miatt minden változás jót tesz az országnak.
Testünk zsírszövete elengedhetetlenül fontos szervezetünk egészséges működése szempontjából. Az sem jó, ha túl kevés a mennyisége, és az sem, ha túl sok. Az egészségünk megőrzése és a betegségek kialakulási kockázatának csökkentése céljából hasznos dolog a testzsírszázalékunk, azaz szervezetünk zsírtartalmának ismerete.
A trópusi erdők normál körülmények között a légköri szén-dioxid egyik legfontosabb természetes elnyelői. Két friss, műholdas adatokon alapuló tanulmány azonban azt mutatja, hogy ez az egyensúly mindkét nagy trópusi erdőövezetben – Afrikában és az Amazonas medencéjében is – megbillent. Az emberi tevékenység és az éghajlati szélsőségek együttes hatás
A Coachella a legnagyobb sztárok fellépéseiről szól. Justin Bieber, Sabrina Carpenter és Karol G koncertjei egyszerűen letarolták idén a színpadot. De a fesztivál élmény nem csak a zenétől volt teljes. A figyelem az elképesztő megjelenésekre is fókuszál. Az egyedi, bevállalós szettek ma már elválaszthatatlanok az eseménytől, így összegyűjtöttük a l