2026. április 21. kedd

ápr. 21
17:27
Álljunk ki Sulyok Tamás mellett! – petíció indult a köztársasági elnökért (Demokrata)
Orbán Viktor is a petíció aláírására buzdít.
ápr. 21
17:28
Egy elveszettnek hitt vers került elő Federico García Lorca hagyatékából – 93 évig rejtve maradt (Librarius)
A költemény 1933-ban születhetett, amikor Frederico Garcia Lorca a Diván del Tamarit című ciklusán dolgozott.
ápr. 21
17:30
Ekkor vezetnék be az Eurót Magyarországon, de egy apró részletről elfelejtettek szólni (naphire.hu)
Sok magyar ember nem számolt azzal, hogy milyen ára lenne az Euró bevezetésének.
ápr. 21
17:30
Egy korszak lezárul: Tim Cook távozik az Apple éléről (Fintech)
Tizenöt év után új fejezet kezdődik az Apple történetében: a vállalat bejelentette, hogy Tim Cook lemond vezérigazgatói posztjáról. A helyét szeptember 1-jétől John Ternus, a hardverfejlesztésért felelős senior alelnök veszi át. Bár a váltás nem teljesen váratlan, mégis egy korszak lezárását jelenti – nemcsak az Apple, hanem a teljes technológiai i
ápr. 21
17:30
Magyar animációs film robbantott Cannes-ban: egy dzsungelbeli beavatási történet került a versenyprogramba (Librarius)
Az Adgwa-Ata című rövidfilm meghívást kapott a Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok hete szekciójának versenyprogramjába.
ápr. 21
17:30
Repülővel indulunk, vonattal érkezünk: így utazhatunk Európában egyetlen jeggyel (Drive)
Egy külföldi utazás legnehezebb része sokszor nem maga a repülés. A valódi kihívás gyakran a leszállás után kezdődik: kijutni a repülőtérről, eligazodni a helyi közlekedésben, majd elérni a végső úti célt. Erre kínálnak egyre több helyen megoldást a kombinált repülő- és vonatjegyek, amelyek egyetlen foglalásba sűrítik az utazás teljes útvonalát.
ápr. 21
17:32
Gundel Takács Gábor: Fiatalon színészi ambíciókkal bírtam (Librarius)
Gundel Takács Gábor: Izgatnak az olyan kérdések, mint „a zebra fekete alapon fehér csíkos-e vagy fehér alapon fekete” - interjú.
ápr. 21
17:33
"Tét nélküli játéknak indult" – Moskát Anita a rangos brit díjjal jutalmazott novellájáról (Könyves Magazin)
Mivel jár egy neves nemzetközi elismerés, és mennyire ismertek a magyar szerzők a külföldi spekulatív irodalomban? Hogyan szólnak a valóságunkról az onnan elemelt fantasy történetek? Moskát Anitát kérdeztük annak kapcsán, hogy nemrég elnyerte a rangos Bsfa (Brit Sci-Fi Szövetség) díját A mesterhazugság (Liecraft) című novellájáért.
ápr. 21
17:33
Amikor egy művész azt csinál egy autóval, amit csak akar (Autószektor)
A Renault szabad kezet adott Joshua Videsnek, hogy a Renault Carwalkon tartott performansz során újragondolja a Twingo E-Tech elektromos modellt. Április 8. és 13. között Vides a közönség szeme láttára alakította át az autót. Kizárólag a karosszériára koncentrálva a Twingót önálló műalkotássá varázsolta. Joshua Vides kortárs művész és formatervező
ápr. 21
17:34
Bogányi Gergely saját szerzeményének nyilvános lemezfelvétele (Librarius)
Bogányi Gergely neve a nemzetközi zenei életben is ismert, interpretációit sajátos hangzásvilág és mély érzelmi átéltség jellemzi.
ápr. 21
17:36
Nem biztos, hogy normális női panasz a gyakori alhasi fájdalom (EgészségKalauz)
Ne legyintsen rá, ha sokszor küzd erős alhasi fájdalommal!
ápr. 21
17:36
Reviczky Gábor és Novák Emil életműdíjat kap (Librarius)
Reviczky Gábor és Novák Emil életműdíjjal történő kitüntetése lesz a 13. Savaria Filmszemle egyik kiemelt eseménye.
ápr. 21
17:39
Ítéletet mondtak az elemzők az Apple új vezéréről (Portfolio)
Az Apple új vezérigazgatója a 25 éve a vállalatnál dolgozó hardverfejlesztési vezető, John Ternus lesz. Elemzők szerint ez a döntés azt jelzi, hogy a cég továbbra is a meglévő eszközeibe integrált mesterséges intelligenciára épít, és nem egy önálló, MI-központú termékkel kíván előrukkolni.
ápr. 21
17:39
Fenyegetések érték, Balogh Levente lemondta teljes erdélyi turnéját (SzMo)
A Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa biztonsági okokra hivatkozva törölte a négy erdélyi városba tervezett motivációs előadássorozatát. Saját bevallása szerint magánszemélyektől kapott fenyegető üzeneteket.
ápr. 21
17:42
Te is vennél tojást mostanában? Jó, ha tisztában vagy vele, mi derült ki róla (Agrárszektor)
Az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) adatai szerint az étkezési tojás ára vegyesen alakult az év első tizenöt hetében, az M-es méretkategória drágult, míg a nagyobb méretű, L-es tojások ára csökkent.
ápr. 21
17:45
Kiszivárogtak a részletek a veszélyes AI-modellről: napokon belül Európába érkezik az eddig elzárt csúcsmodell (Portfolio)
Az Anthropic hamarosan az európai bankok számára is elérhetővé teheti Mythos nevű mesterségesintelligencia-modelljét. A lépés azután következik, hogy több nagy amerikai pénzintézet már hozzáférést kapott a technológiához, miközben a szabályozók is egyre komolyabban foglalkoznak a rendszer kiberbiztonsági kockázataival. Erről a témáról is szó lesz m
ápr. 21
17:45
Le ne maradj erről a pályázatról: április végéig lehet jelentkezni (Agroinform)
Elérhetővé váltak a vadgazdálkodási célú támogatások: a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer (VPR) keretében a jogosult szervezetek pályázat útján juthatnak forráshoz, a beadási határidő április vége.
ápr. 21
17:45
Orbán Viktor is aláírta: 20 ezer támogatót gyűjtenek Sulyok Tamás leváltása ellen (ATV)
Húszezer aláírást gyűjtenek Sulyok Tamásért, akit Magyar Péter leendő miniszterelnök az április 12-i választáson történt győzelme után lemondásra szólított fel az "Orbán-bábokkal" együtt.
ápr. 21
17:45
Úgy érzed belassul a net? Csináld meg ezeket a wifi routernél, és érezni fogod a gyorsulást (Femcafe)
A router állapota, elhelyezése, beállítása és terheltsége mind döntően befolyásolja a hálózat teljesítményét.
ápr. 21
17:45
Zelenszkij támadja Trump küldötteit (Magyar Hírlap)
"Ez egyszerűen tiszteletlenség".
ápr. 21
17:45
Fagykár után erre figyeljen minden termelő (Mezőhír)
A mezőgazdaság szereplőinek most a tavaszi fagykár után gyorsan kell lépniük, ha kompenzációt szeretnének.
ápr. 21
17:47
Károly király megható szavakkal köszöntötte Erzsébet királynőt (Magyar Hírlap)
2026. április 21-én töltötte volna be a királynő a 100. életévét.
ápr. 21
17:48
Bemondták: beletaposhat a gázba az aranypiac (Menedzsment Fórum)
Hiába a sokszor párhuzamosan jelentkező piaci sokkok, az arany felfelé veheti az irányt.
ápr. 21
17:48
7 csillagjegy, akik április végén lezárhatnak egy nehéz időszakot (Bien)
A 2026-os év áprilisának végén hét csillagjegy számára különösen fontos lehetőséget tartogat az univerzum: egy nehéz időszak lezárását.
ápr. 21
17:51
Zelenszkij bejelentette, hogy helyreállították a Barátság kőolajvezetéket (SzMo)
Ezzel elhárult a technikai akadály a szállítás újraindulása elől. Kijev ugyanakkor a vezeték üzembe helyezését az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós támogatási csomag felszabadításához köti.
ápr. 21
17:51
Hatalmas gyomros Németországnak: Oroszország leállíthatja a kazah olajszállításokat (Demokrata)
A német kormány az orosz–ukrán háború kezdete óta a kazah olajszállításokra támaszkodott.
ápr. 21
17:54
Nem az akaraterő hiányán bukik meg az életmódváltás (Digital Hungary)
Az idő helyett a rendszer a kulcs a döntési fáradtság ellen Míg egy évtizeddel ezelőtt a nők még elsősorban a tökéletes étrendet vagy a leghatékonyabb zsírégető edzést keresték, mostanra a fókusz drasztikusan eltolódott egy másik irányba. Ma már nem az információ hiánya szab gátat a változásnak, hanem a rendszerszintű kimerültség, a mentális túltö
ápr. 21
17:57
Meglépte a nagybank: mesterséges intelligenciára bízzák a befektetéseket, de komoly veszélyre figyelmeztetnek (Portfolio)
A Lloyds Banking Group az Egyesült Királyságban elsőként vezetett be mesterséges intelligencia alapú befektetési eszközt, amelyet a Scottish Widows nyugdíjpénztári és vagyonkezelési üzletágán keresztül tesztel. Ez a lépés a szigorúan szabályozott pénzügyi tanácsadói piac átalakulásának újabb jele. Mindeközben az AI-alapú megoldások kockázatai is eg
ápr. 21
17:57
Súlyos vádak érték Teheránt (Magyar Hírlap)
Az Arab Liga szerint Irán katonai akciói megsértették a nemzetközi jogot.
ápr. 21
18:00
Balhé 3. évad: minden, amit eddig tudunk a folytatásról (in.hu)
A netflixes Balhé (Beef) második évada alig jelent meg, de máris mindenki a folytatásról beszél. A népszerű drámasorozat története és folyamatosan változó szereplőgárdája nagy sikert aratott a nézők körében, így nem meglepő, hogy sokakban máris felmerült kérdés: várható-e a folytatás. Összegyűjtöttük, mit lehet jelenleg tudni.
ápr. 21
18:00
Új botrány várható Magyarországon? - Étrend-kiegészítőket forgalmazó és értékesítő cégeket vizsgál a GVH (Médiapiac)
Étrend-kiegészítők kerültek terítékre. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a hollandiai iHerb Netherlands BV-vel és amerikai anyavállalatával az iHerb LLC-vel szemben. A GVH feltételezése szerint a cégek többek között jogszerűtlenül alkalmaznak egészségre vonatkozó, valamint gyógyhatást tulajdonító állításokat élel
ápr. 21
18:06
Ebben az európai fővárosban kedvezményeket kapnak azok a turisták, akik jól viselkednek (Roadster)
Az idei kampány központi témája a vízi turizmus.
ápr. 21
18:08
Egy hónapra bezár az egyik frekventált európai reptér, minden járatot törölnek (Roadster)
A térségbe utazók két alternatív reptér közül tudnak választani.
ápr. 21
18:09
Csökkenő bevételről számolt be a német Beiersdorf csoport (ProfitLine)
A Beiersdorf német kozmetikai és vegyipari csoport csökkenő bevétellel zárta a március végével záródott első negyedévet - áll a vállalat honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
ápr. 21
18:09
Kvíz: Mit tudsz gyönyörű bolygónkról, a Földről? Sokkal nehezebb 10 pontot szerezni, mint gondolnád! (Pénzcentrum)
Április 22-én tartják világszerte a Föld napját, amikor programokkal, eseményekkel ösztönöznek a bolygónk természeti környezetének megóvására. A környezetvédelmi világnap alkalmából a mai kvíz a Föld bolygóval kapcsolatos. Te mennyit tudsz még az általános iskolás tananyagból? Lássuk!
ápr. 21
18:09
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyar Péter kisstílű (Demokrata)
"Az emberi karakter nemcsak abban mutatkozik meg, hogy ki hogy viseli a vereséget, hanem abban is, hogy ki hogyan viselkedik győztesként."
ápr. 21
18:09
Mozgáskorlátozottak szállítására tervezett kisbuszt a Kia (Autószektor)
A PV5 WAV elnevezésű elektromos kisbusz a márka kereskedelmi járművekre vonatkozó stratégiájának részeként készült, és elsősorban a taxiszolgáltatók igényeire tervezték, hogy könnyen lehessen vele szállítani kerekesszéket használó utasokat.  Ez adja a modell különlegességét: kialakítása eleve figyelembe veszi a kerekesszékkel közlekedő utasok bizto
ápr. 21
18:09
Lecsapott Közép-Európára az aszály (Magyar Mezőgazdaság)
Csehországban erősödik az aszály, Lengyelországban már kiterjedt problémát jelent. A felső talajréteg kiszáradt, egyelőre nincs vészhelyzet, de tartós csapadékhiány esetén gyorsan romolhat a helyzet.
ápr. 21
18:12
Egyre több magyar ültetheti ezt a zöldséget: sokan már tudják, aranyat ér (Agrárszektor)
A fenntarthatóság sokszor visszatérés az alapokhoz: saját élelmiszer, tájfajták és a biotermékek tudatos választása. Erre hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) idei, Föld Napjához kapcsolódó bio tájfajta paradicsompalánta kezdeményezése, melynek célja, hogy minél többen megtapasztalják: habár a fenntarthatóbb élelmis
ápr. 21
18:15
Felszólító levelet kapott Magyar Pétertől a fideszes polgármester, máris visszaüzent Cser-Palkovics András (Portfolio)
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, a Facebook-oldalán jelentette be, hogy levelet kapott Magyar Pétertől, amelyben a leendő miniszterelnök "felszólította" őt. Ám tervei szerint kitölti ciklusát, nem mond le a polgármesteri posztról.
ápr. 21
18:15
A rejtélyes sziget, ami a őrületbe hajszolta az odalátogatókat - alig jutott ki valaki élve (Femcafe)
Egy apró, elzárt sziget a világ egyik legfontosabb kommunikációs pontja volt, miközben az ott szolgálók számára lassan az őrület színterévé vált.
ápr. 21
18:15
Időskorban kulcsfontosságú a mozgás a hosszabb repülőutak során (Hamu és Gyémánt)
A hosszú repülőutak sokszor észrevétlenül terhelik meg a testet. A többórás ülés izommerevséget, fáradtságot és lassuló keringést okozhat – különösen idősebb korban. Egy egyszerű gyakorlatsor azonban segíthet abban, hogy az utazás kevésbé legyen megterhelő.
ápr. 21
18:15
Trump fokozza a nyomást (Magyar Hírlap)
Magas szintű amerikai delegáció látogatott Kubába.
ápr. 21
18:15
Rézsűt megkötő növények (egy.hu)
Mit ültessünk nehéz terepre?
ápr. 21
18:21
Mi minősül folyamatos borítottságnak az Akg-ban? Tisztázták a mentesülés feltételeit (Agroinform)
Sok AKG-pályázó számára jelent komoly logisztikai feladatot a kötelező zöldtrágyázás vagy istállótrágyázás végrehajtása, ám létezik egy legális kiút: a folyamatos növényi borítottság.
ápr. 21
18:21
Ez is ritka: rövidesen egyetlen villanyautót sem kínál majd Európának a neves japán gyártó! (Autónavigátor)
Tisztán elektromos meghajtású autó nélkül maradt a Honda Európában, miután az egyetlen modelljük forgalmazását is megszüntették.
ápr. 21
18:21
Újra divatba jött ez a "tiltott" színpáros: így viseld 2026 tavaszán, hogy mindenki utánad forduljon (Femcafe)
Van két szín, aminek párosítása sokáig a divat egyik "tiltólistás" kombinációja volt – ma viszont épp ez az, ami igazán modernné és izgalmassá teszi az öltözködést. A 2026-os tavaszi–nyári szezonban a legstílusosabb nők és a kifutók világa egyaránt bebizonyítja, hogy ez a két klasszikus árnyalat együtt nemhogy működik, hanem kifejezetten kifinomult
ápr. 21
18:21
A mesterséges intelligencia segítségével keltették életre Val Kilmert, letaglózó a végeredmény (Igényesférfi.hu)
A mesterséges intelligencia segítségével "támasztották fel" a 2025-ben elhunyt Val Kilmert az As Deep as the Grave című filmben.
ápr. 21
18:21
Bekerült az ügyészségre a csádi misszió: hivatali visszaélés miatt vizsgálódnak (SzMo)
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el a kormány által tagadott csádi katonai misszió ügyében. Az eljárás hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt indult, a hatóság már iratokat kért be a Honvédelmi Minisztériumtól.
ápr. 21
18:21
Az Európai Bíróság kimondta: uniós jogot sért a melegeket pedofilokkal összemosó magyar törvény (WMN)
Történelmi ítélet: az Európai Bíróság most először mondta ki külön is, hogy egy tagállam megsérti az uniós alapszerződésekben rögzített alapértékeket, köztük az emberi méltóság, az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartását.

Keresés