Kunszentmiklós határában, ahol a lakóházakat felváltják a karámok, istállók és hodályok, két olyan világba nyerhetünk betekintést, melyek bár különbözőek, mégis sok szálon kötődnek egymáshoz.
Megalakult a Vajdasági Magyar Újrakezdés nevű kezdeményezés Zentán, amelyet a Vajdasági Magyar Plénum, a Magyar Mozgalom, a Vajdasági Tisza Szigetek Közösségi Tér, valamint más civil csoportok tagjai hoztak létre - közölte a Vajdasági Magyar Plénum.
Szerinte Orbán azzal mutatta meg a nagyságát, ahogy a vereség után viselkedett. Még "a vereségben sem alázta meg magát", mondta Milos Vucic, a párt elnöke.
A Széchenyi István Egyetem nagy sikerű eseménye, az Állásbörze minden félévben találkozóra hívja a hallgatókat és a munkáltatókat. A napokban megtartott tavaszi rendezvényen a térség jelentős foglalkoztatói, az intézmény partnerei ezúttal is saját standokon mutatkoztak be az érdeklődőknek. Havasi Míra Imola nemcsak érdeklődőként, de – mint az Arra
Májusban a rohanást egyre inkább felváltja a tudatos jelenlét, köszönhetően a Bika szezon földelt energiájának. Ez az időszak segíti, hogy harmóniába kerüljünk önmagunkkal és a környezetünkkel.
A konyha az otthon szíve, de vajon mennyire használjuk helyesen az itt található eszközöket? Vegyük például a sütő alatti fiókot, amelyre sokan egyszerű tárolóhelyként gondolnak, pedig ennél jóval többre hivatott. De pontosan mit is jelent ez?
Valóságos népmozgalom indult a választások után: ami pár napja még csak egy darab papír volt az oszlopon, az mára méregdrága kincs lett. Az internetes piactereket ellepték a választási plakátok, s akár több tízezer forintot is elkérnek egy-egy jobb állapotú darabért. De vajon tényleg ez a jövő műkincse, vaagy csak egy múló hóbort? Utánajártunk az ú
Donáth Péter az ELTE film alapszak hallgatójaként, 2023-ban készítette el az Ebédszünet című vizsgafilmjét, amely meglepő nyíltsággal kritizálta az elmúlt rendszer filmtámogatási gyakorlatát, folytatva a magyar politikai szatírák hagyományát. A rövidfilmet online elérhetővé tette a rendező, akit többek között kérdeztünk az ELTE filmszak méltatlan f
A győzelmi táncáról elhíresült leendő egészségügyi miniszter, Hegedűs Zsolt arról beszélt, hogy leszereltetné a kórházakban működő arcfelismerő rendszereket, és átalakítaná az egészségügy működését: nyitottabb kommunikációt, új szemléletet és átláthatóbb működést ígér.
Mesélek, ha van kinek címmel hirdetett gyermekrajz-pályázatot a Kecskeméti Rajzfilmstúdió és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Cigánymesék című sorozathoz kapcsolódva - közölték a szervezők az MTI-vel.
A sárgarépa a hazai kiskertek egyik leggyakrabban termesztett gyökérzöldsége, amely viszonylag alacsony igényű, ugyanakkor érzékenyen reagál a termesztési hibákra.
A vállalat nemcsak a fenntarthatóságot, hanem a tálalás minőségét is új szintre emeli az ételkiszállításban. Michelin-csillagos éttermekből érkező séfek fogásait juttatják el a megrendelőkhöz, miközben az edényvisszaváltó rendszerük kiiktatja a hulladéktermelést. A legtöbb ételkiszállító cég jobb dobozt keres ahelyett, hogy változtatna a szemléleté
Öt megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Magyarországon zivatar veszélye miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Amikor a tavasz beköszönt az a legtöbb veteményes kerttel rendelkezőt rögtön fellelkesíti arra, hogy elvessék gyorsan a magokat. Viszont nem az a döntő ilyenkor, hogy mit mutat a naptár, hanem az, hogy milyenek a körülmények ott, ahova a magokat szánjuk. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen hőmérsékletű a talaj, mennyire vizes, és az sem, hogy amit […]
A kapacitás szempontjából nem indokolható a kétszer kétvágányos átépítés, amely mindent beleszámítva körülbelül ezer milliárd forintba került. Mi történt? A G7 összesítése szerint nem sok tehervonat gördült végig a Budapest-Kelebia vasútvonalon a február 27-ei átadás után. A rekorder április 14-i napon is csak 14 tehervonat használta mindkét irányb
A rövidített tanári mesterképzések iránt 2026-ban is erős az érdeklődés, több mint 13 ezer jelentkezést adtak be ezekre a szakokra. A jelentkezők döntő többsége levelező képzést választ, ami azt mutatja, hogy sokan munka mellett készülnek a tanári pályára.
Az Erste Group Bank AG éves közgyűlése pénteken szinte egyhangúlag úgy határozott, hogy részvényenként 0,75 euró osztalékot fizet az egy évvel korábbi 3 euró után, a lengyelországi akvizícióra való tekintettel. Három új felügyelőbizottsági tagot választottak, kettőt pedig újraválasztottak – közölte az osztrák bankcsoport.
A rapper elismerte, hogy a TV2 műsorvezetőjének nem kellett volna olyat posztolni, amit a választás után írt ki az oldalaira, de szerinte Ördög sosem volt meggyőződéses fideszes. Azt is mondta, hogy a NER-hez köthető fellépések szinte elkerülhetetlenek, Lengyel Tamás és Vadon János viszont nem értett egyet vele. szerint nem mindenki NER-közeli ren
Fecseg a politikai felszín, morajlik a demográfiai mély: tavaly kiderült, hogy Bécs tanulóinak 41 százaléka muszlim. Elemzés Bécs "ellondonosodásáról".
Jelentős erősödéssel fejezte be a múlt hetet a forint, hiszen péntek délután átmenetileg a 360-as szintig esett az euró ára. A befektetők továbbra is a kedvező választási eredményeket árazzák, abban bíznak, hogy egy hitelesebb és piacbarátabb gazdaságpolitika jöhet, aminek megkoronázása lenne az euró bevezetése a következő években.
Ha túl gyorsan hajtja végre gazdasági ígéreteit a választáson győztes Tisza Párt, akkor azzal a teljes rendszerváltást veszélybe sodorhatja - írja blogján Zsiday Viktor közgazdász.
Forsthoffer Ágnest jelöli a Tisza Párt az Országgyűlés elnökének – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter hétfő reggel. Ezzel a képviselő Kövér Lászlót válthatja a poszton, aki 2010 óta töltötte be a tisztséget.
A használt autók kínálati átlagára 5,61 millió forintra nőtt márciusban, miközben az olcsó, 2,5 millió forint alatti autók aránya egy év alatt 5,3 százalékponttal csökkent. Itt vannak a friss számok a Központi Statisztikai Hivatal és a Használtautó.hu kimutatásából.
Hosszabb Facebook-posztban reagált a róla szóló kritikákra Apáti Bence, a Megafon influenszere és az Operettszínház balettigazgatója. A bejegyzésben arról ír, hogy szerinte indokolatlan felháborodás övezi azt a tényt, hogy albérletben él, miközben a közösségi médiában sokan támadják emiatt.
Az RTL Reggeli pénteken végleg elköszönt a régi stúdiójától, amely hosszú évekig szolgált a népszerű ébresztőműsor otthonául. A búcsúadás különleges és nosztalgikus hangulatban telt, amelyet Peller Anna és Tihanyi Péter vezetett. A hétfő reggeli adás azonban már egy teljesen új korszakot nyitott: a műsor egy modern, letisztult stúdióból tért vissza