2026. április 18. szombat

ápr. 18
19:06
Románia egyre inkább importra szorul a rizspiacon (Magyar Mezőgazdaság)
Romániában dinamikusan nő a rizsfogyasztás, miközben a termelés továbbra is korlátozott. Az ország ma már szinte teljes mértékben importra támaszkodik, ami fokozza a kitettséget a globális piaci zavaroknak.
ápr. 18
19:06
Megszorításokra hangol a kormánypártivá avanzsált sajtó (Pesti Srácok)
Furcsa, hogyan lesz az eddigi "független objektív médiából" hirtelen kormánypárti, akik már előre elkezdtek megágyazni a "fájni fog, de jó lesz" narratívának. Még be sem iktatták ugyanis az új kormányt, már a megszorításokra hangol a teljes sajtójuk.
ápr. 18
19:08
Félelem nélkül: az illegális migráció visszaszorításáért tüntettek a Patrióták Milánóban (Magyar Nemzet)
A rendezvényen Matteo Salvini üzent Orbán Viktornak, akit barátjának nevezett és a kormányfő migrációval kapcsolatos eredményeit is elismerőleg méltatta.
ápr. 18
19:12
Ezt az egy dolgot mindenképpen tedd meg az egészséged érdekében (Mindmegette)
Az egészségünk érdekében sok mindent elkövetünk. Kiegyensúlyozottan étkezünk, vagy akár diétázunk is, sportolunk, sok folyadékot fogyasztunk, vitaminokat, táplálékkiegészítőket szedünk. De már egyetlen egy apróság is sokat számít, ha egészségesek szeretnénk lenni.
ápr. 18
19:12
"Ha nincs negatív, valamit nem csinálsz jól" – Kitálalt a Megasztár felfedezettje a gyűlölködőkről (Ripost)
Megasztár: Pyfu szerint a kritika a siker legfőbb jele.
ápr. 18
19:12
Milák Kristóf rácáfolt a kétkedőkre, tönkreverte a mezőnyt (Ripost)
Nem volt esély ellene.
ápr. 18
19:12
Az MTK 2-1-re verte a Kisvárdát, és nagy lépést tett a bennmaradás felé (m4sport.hu)
Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel került a bennmaradáshoz.
ápr. 18
19:12
6 torokszorító alkalom, amikor Katalin hercegné megidézte Erzsébet királynő szellemét (Glamour)
Katalin hercegné több alkalommal is finom, mégis jelentőségteljes módon tisztelgett a néhai II. Erzsébet királynő emléke előtt az uralkodó halálát követően. Megjelenéseiben tudatosan választott olyan ékszereket, amelyek egykor Erzsébethez tartoztak, ezzel is kifejezve tiszteletét és a királyi hagyományok iránti elkötelezettségét.
ápr. 18
19:12
Szíjj László cége is megszólalt Magyar Péter vagyonvizsgálati terveiről (SzMo)
A befolyásos milliárdos érdekeltsége, a Duna Csoport a Forbesnak reagált az új kormány korrupcióellenes terveire. A cégcsoport jelezte, hogy készen áll minden vizsgálatnak alávetni magát, és fontosnak tartja az átlátható együttműködést.
ápr. 18
19:12
3 szuper sármos edző, akikkel élvezet együtt izzadni, ha otthoni edzésről van szó (Life)
Légy őszinte, egy héten hányszor érzed azt, hogy legszívesebben ellógnád az edzést? Pedig a bikiniszezon már itt van a nyakunkon.
ápr. 18
19:12
Mikler vallomása a rangadó után: itt a fájó szegedi igazság (Magyar Nemzet)
Mikler Roland és Ligetvári Patrik is a szerencsét emlegette a férfikézilabda Magyar Kupa-elődöntő után.
ápr. 18
19:12
Hosszú éveket vártak erre a pillanatra: új atomerőmű épülhet Romániában (Mandiner)
Az amerikai kölcsön érkezése után megkezdődhetnek a munkálatok.
ápr. 18
19:12
Történelmi kertek: The Butchart Gardens – Kanada (egy.hu)
.
ápr. 18
19:12
Lőfegyveres támadás és túszejtés történt egy kijevi szupermarketnél, többen meghaltak (vasárnap.hu)
Lőfegyveres támadás és túszejtés történt egy kijevi szupermarketnél szombaton, legkevesebb öten meghaltak – közölte Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter, hozzátéve, hogy a támadó férfit rendőrök a helyszínen agyonlőtték.   A férfi az utcán kezdett el lőni az emberekre, majd túszokat ejtett egy közeli szupermarketben. A tájékoztatás szerint a rendőrs
ápr. 18
19:12
Nagy a baj a Balatonnál: ezt a strandolók is megérezhetik (Agrárszektor)
A Balaton déli partján egyre nagyobb gondot okoz a víz sekélyesedése és iszaposodása, ami jelentősen rontja a strandolás élményét. A probléma kezelésére a part menti medertisztítás nyújt megoldást. Ez a beavatkozás nemcsak a fürdőzési feltételeket, hanem a vízminőséget is javítja. Farkas Tamás, Balatonfenyves polgármestere szerint azonban a munkála
ápr. 18
19:18
Horror a bolt előtt: mélybe zuhant egy férfi, nem élte túl (BorsOnline)
A férfi 52 éves volt. Egy épület tetejéről zuhant le a hírek szerint.
ápr. 18
19:18
Dordzsceren Csingisz: Belénk van kódolva, hogy tűrni kell. Pedig nem kell! (WMN)
Bullying, önbizalom és celebkritika – Dordzsceren Csingisz őszinte gondolatai a Popfilter legújabb adásában.
ápr. 18
19:18
Hét fűszer, ami segít csökkenteni a gyulladást (Magyar Hírlap)
Természetes vegyületeket tartalmaznak.
ápr. 18
19:18
Orbán Viktort éltették a patrióták a Dóm téren (Demokrata)
A patrióták olyan közösséget alkotnak, amelyben ha valaki nehéz helyzetbe kerül, több ezer barát segít neki – mondta Matteo Salvini.
ápr. 18
19:18
Igen, jól olvasod: ennyi kalóriát égetsz el, ha csak ülsz a forró vízben (Bien)
Veled is volt már úgy, hogy öngondoskodás céljából tartottál egy kis szünetet (például egy masszázzsal, jógával vagy zenehallgatással), de közben lelkiismeret-furdalásod volt amiatt, hogy nem valamilyen "hasznosabb" dologgal foglalkozol? Ha igen, akkor most megnyugodhatsz: tudományosan is bizonyított, hogy ezen tevékenységek mindegyike áldás a test
ápr. 18
19:24
A pápa nekiment a „háborúk urainak”: éles üzenetet küldött a világ vezetőinek (Igényesférfi.hu)
Leo pápa afrikai körútján éles kritikával illette a globális fegyverkezést és a háborús politikát.
ápr. 18
19:24
Hét fűszer, ami segít csökkenteni a gyulladást (Magyar Hírlap)
Természetes vegyületeket tartalmaznak.
ápr. 18
19:24
Klimatikus láncreakció: érkezik a szuper El Niño (Mandiner)
A Csendes-óceán rekordmértékű melegedése egy extrém erejű El Niñót hozhat, ami nyáron perzselő aszállyal, télen pedig szibériai fagyokkal sújtja Európát. A várható klímasokk veszélyezteti a mezőgazdaságot és az élelmiszerárakat , illetve próbatétel elé állítja az energiaellátást és a logisztikát.
ápr. 18
19:30
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 16. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2025/16. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Valaki elvitte a rekordnyereményt, 6 780 926 220 forintot!
ápr. 18
19:30
Megvan a végeredmény: újabb mandátumok kerültek a Tiszához, rekordtöbbséget szereztek Magyar Péterék (ATV)
Történelmi győzelmet aratott a TISZA Párt a választáson.
ápr. 18
19:30
Tatabánya-Veszprém döntőt rendeznek a férfi kézilabda Magyar Kupában (m4sport.hu)
A MOL Tatabánya KC legyőzte a NEKA együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa második elődöntőjében, a győri négyes döntő szombati játéknapján, így Tóth Edmond csapat lesz a Veszprém ellenfele a döntőben.
ápr. 18
19:30
Ezt árulja el egy férfi frizura a viselőjének a személyiségéről (Life)
A frizura nem csak a stílus része, hanem jelentősen hozzájárul az első benyomáshoz is. Mutatjuk, hogy mit mondanak el a férfiak személyiségéről a hajviseleteik.
ápr. 18
19:30
Donald Trump megerősítette, hogy Irán ismét megpróbálta lezárni a Hormuzi-szorost (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államok nem engedi meg, hogy zsarolják.
ápr. 18
19:30
Magyar Péter tombol (Demokrata)
Védjük meg a Fidesz-KDNP képviselőjét, mert lesz még gondunk ezzel a gátlástalan pszichopatával.
ápr. 18
19:30
Lavrov szerint Zelenszkij hazudik (Magyar Nemzet)
Az orosz külügyminiszter kijelentette: az ukrán elnök nem mond igazat a Barátság kőolajvezeték állapotáról.
ápr. 18
19:30
A Bosch 2026-ban is növekvő bevételre számít (Autószektor)
A kihívások ellenére a Bosch a 2025-ös pénzügyi évben 91 milliárd eurós árbevételt ért el, ezzel felülmúlva az előző éves 90,3 milliárd eurós eredményét. Árfolyamhatások nélkül ez az eredmény 4,1 százalékos növekedésnek felelt meg. Az árbevétel-arányos üzemi eredmény 2 százalékos értéke az előző éves alatt maradt (2024: 3,5 százalék). A vállalatcso
ápr. 18
19:30
Ligetvári Patrik szerint nagyon jól játszott a Szeged (vehir.hu)
Ligetvári Patrik szerint a bajnok Veszprém nagyon jól játszó Szegedet győzött le hétméteresekkel 33-32-re a férfi kézilabda Magyar Kupa első elődöntőjében, szombaton.
ápr. 18
19:32
Gyurta Dániel óta nem láttunk ilyen magyar mellúszót, Kós Hubert rögtön üzent (Magyar Nemzet)
A friss országos bajnok, 18 éves, békéscsabai Petróczki Zsombor nevét érdemes lesz megjegyezni.
ápr. 18
19:36
A Zalaegerszeg kiütötte a sereghajtót, nagy lépést tett a bennmaradás felé az MTK (Index)
Hatalmas bajban a Diósgyőr.
ápr. 18
19:36
Ősrégi hagyománnyal szakított Vilmos: senki nem rúgta fel ezt az udvari rendet korábban (Femcafe)
Vilmos hercegről köztudott, hogy nem fél szembe menni a régi szokásokkal, és ha arról van szó, akkor simán nemet mond egy nagy presztízsű eseményre is.
ápr. 18
19:36
Soha nem látott többség, soha nem látott felhatalmazás (Magyar Hírlap)
Működő és emberséges Magyarország felépítése a cél.
ápr. 18
19:36
Bajban a görög kormány: újabb kormányzati tisztviselő kényszerült lemondásra (Mandiner)
Alig két héttel a kinevezése után.
ápr. 18
19:38
A lengyel miniszterelnök meggyőzte Robert Ficót, aki nem veszi át Orbán Viktor negatív szerepét az EU-ban (Index)
Donald Tusk szerint a szlovák kormányfő nem fog gondokat okozni az EU-nak.
ápr. 18
19:40
Folytatódik a vita a pápa és Donald Trump között, az amerikai elnök valótlan állítást tett XIV. Leóról (Index)
Nagyot fordult egy hét alatt a világ az amerikai elnökkel.
ápr. 18
19:42
Tönkreteheti a kapcsolatokat az együtt alvás, átlagosan hatszor ébresztik fel egymást a párok (Index)
A sleep divorce a legújabb párkapcsolati trend, ami valójában még jót is tehet nekünk.
ápr. 18
19:42
Újabb bizonytalan fejezet a közel-keleti válságban (HírTV)
Elemzők szerint rendkívül törékeny az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti tíznapos tűzszünet.
ápr. 18
19:42
Miért ne ültess soha paradicsomot a burgonya mellé? (Agroinform)
A konyhakertben nem minden a locsoláson múlik. Léteznek növényi párosítások, amelyek valóságos biológiai hadviselést folytatnak egymás ellen.
ápr. 18
19:42
A mentősök sem hittek a szemüknek, lezuhant egy kisfiú az emeletről, mégis túlélte (Ripost)
A 4 éves kisgyerek több emeletet zuhant és a földre esett.
ápr. 18
19:42
Cher újra a bírósághoz fordult: gyámság alá helyezné fiát súlyos állapota miatt (Life)
Nehéz időszakon megy keresztül a világhírű énekesnő. Cher fia, Elijah Blue Allman február végén rendőrségi őrizetbe került birtokháborítás és könnyű testi sértés gyanújával, jelenleg pedig egy zárt pszichiátriai intézményben kezelik. A világsztár ezért ismét bírósághoz fordult, hogy gyámság alá helyezzék fiát, akinek állapota a beadvány szerint az
ápr. 18
19:42
Jó szórakozást kívánt mindenkinek a magyar klasszis, mert nekik ez nem volt az (Mandiner)
Ilyen egy igazi magyar rangadó 23 hetessel és 14 percnyi kiállítással.
ápr. 18
19:48
Itt a választás végeredménye: még több mandátumot szerzett a Tisza (Index)
A leendő miniszterelnök soha nem látott többségről írt.
ápr. 18
19:48
Itt a 2026-os választás végeredménye: ennyi mandátummal zárt a Tisza Párt, Fidesz, Mi Hazánk - 99,99% a feldolgozottság (Pénzcentrum)
A külképviseleti és az átjelentkezős szavazatok összeszámolásával biztossá vált a Tisza Párt kétharmados győzelme az országgyűlési választásokon, így 141 mandátummal alakíthatnak kormányt. A Fidesz-KDNP 52, a Mi Hazánk pedig 6 képviselői helyet szerzett, míg a DK és az MKKP kiesett a parlamentből. Az új Országgyűlés várhatóan május 9-én alakul meg.
ápr. 18
19:48
Matteo Salvini Orbán Viktort éltette a Patrióták milánói nagygyűlésén (hirado.hu)
A Félelem nélkül, Európában mi vagyunk a házigazdák elnevezésű találkozón Matteo Salvini – az összegyűltek nevében is – üdvözletét küldte Orbán Viktornak, akit barátnak és patriótának nevezett.
ápr. 18
19:48
A csücsörítős Jude Law sem menti meg a Putyin-filmet – A Kreml mágusáról (WMN)
Bár Jude Law kétség kívül izgalmas választás volt Putyin szerepére, A Kreml mágusa című film nem mond el túl sokat a diktatúrák vezetőiről.
ápr. 18
19:48
A kardozó Battai Sugár arany-, Szűcs Luca bronzérmes Athénban (Magyar Hírlap)
A harmadik magyar főtáblás, Spiesz Anna két győzelemmel a nyolcaddöntőig jutott.

Keresés