A street food kultúra a világ egyik legizgalmasabb gasztronómiai élménye: egyszerre tükrözi az adott ország hagyományait, ízeit és mindennapi életét. Készülj fel egy ínycsiklandó utazásra a világ legfinomabb street food falatain keresztül! Az utcai ételek gyakran gyorsak, olcsók és hihetetlenül változatosak – a fűszeres ázsiai fogásoktól a laktató
Minden élelmiszer változik az idővel - akkor is, ha ezt szabad szemmel nem érzékeljük. A Laborhírek.hu szakmai blog legfrissebb cikke egy független budapesti vizsgálólaboratórium szakértőinek közreműködésével mutatja be, hogyan válik ez a láthatatlan folyamat mérhetővé és előre jelezhetővé: hogyan tudják a szakemberek modellezni az idő múlását, és
Az elmúlt években látványos változás zajlott le a hazai munkaerőpiacon. Egyre többen döntenek úgy 30 éves koruk felett, hogy teljesen új szakmába vágnak bele, és nem ragaszkodnak ahhoz az úthoz, amit fiatalon választottak.
Szombaton az északias szél főként az ország keleti harmadán lesz élénk, míg vasárnap átmenetileg déliesre, majd a front mögött északnyugatira fordul az áramlás, melyet csapadékgócok környezetében erős széllökések is kísérhetnek - jelentette HungaroMet Nonprofit Zrt. Mint írják, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 20 és 24 fok közöt
A ZTE az őszi, hazai 5–0-s győzelem után ezúttal 4–0-ra győzte le Zalaegerszegen a sereghajtó és már biztos kieső Kazincbarcikát a Fizz Liga 30. fordulójának első szombati mérkőzésén.
A Hormuzi-szoros megnyitása után sokan azonnali hatást várnak a benzinkutakon. A valóság azonban összetettebb: miközben az árak napok alatt reagálnak, a fizikai üzemanyag csak hetek alatt érkezik meg. A tengeri szállítás, az aknamentesítés és a logisztikai lánc mind lassítják a folyamatot.
Egyre több kutatás igazolja, hogy az ártalmatlannak hitt tárgyak a termékenységre is hatnak. Már apró, tudatos cserékkel is sokat tehetünk az esélyeink növeléséért.
A második helyezett Budapest Honvéd 2-1-re győzött közvetlen riválisa, a negyedik Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó NB II 26. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
Pintér Bence, Győr polgármestere közösségi oldalán számolt be szombaton arról, hogy "óriási baj van" a győri városüzemeltető cégnél, a probléma megoldásához segítséget kér az ország következő kormányától, meghívta Győrbe Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét.
Már 825 mozgóképben tűnt fel valamilyen módon, ezzel ő a csúcstartó Hollywoodban! Nem semmi ez egy olyan színésztől, aki gyerekkora óta küzd a dadogással.
Az újabb közel-keleti háború közepette Kína és India összetett helyzete kerül előtérbe: a mostani krízis az eddigi legnagyobb tesztje a két ázsiai ország nagyhatalmi ambícióinak.
Szép képet fest a következő kormány uralmáról az, amit a HírTV stábjával történt Forsthoffer Ágnes fórumán. Hiába nyerték ugyanis meg a választást, a tisza hívei pont olyan erőszakosak maradtak, mint a kampány alatt és rátámadtak a nemzeti oldal tudósítóira.
A lasagne az olasz konyha egyik legismertebb réteges tésztaétele, amelynek legismertebb változata paradicsomos-húsos szósszal készül. Idővel azonban kialakult a fehér lasagne is, amelyből a paradicsom teljesen kimarad, a rétegeket pedig besamel, sajtok, illetve húsos vagy zöldséges töltelék fogja össze. Ettől az étel lágyabb, krémesebb karaktert ka
A pizzás snackek mindig nagyon jó vendégvárók. A legegyszerűbb és leggyorsabb eredményhez használhatunk tortillát, így hamarabb elfogy majd, mint ahogy elkészül.
Az Oscar-díjas színésznő szó szerint berobbant az Instagramra. Sandra Bullock néhány nap alatt több millió követőt gyűjtött maga köré, miután váratlanul megjelent a közösségi médiában. A színésznő azt is elárulta, milyen tartalmakkal biztosan nem találkozhatnak majd a rajongók.
A Forbes arra volt kíváncsi, hogy a legnagyobb hazai vállalkozók hogyan viszonyulnak az új kormány korrupcióellenes, a nemzeti vagyon visszaszerzésére irányuló terveihez. A vezetők nyugodtnak tűnnek, néhányuk konkrét javaslatokat is megfogalmazott.
Huszonöt év után jutott fel újra az angol labdarúgó Premier League-be a Coventry City, amely a magyar válogatott kapus Tóth Balázzsal felálló Blackburn Rovers vendégeként játszott 1-1-es döntetlennel biztosította be az első osztályba kerülést.