2026. április 18. szombat

ápr. 18
14:12
Erre nagyon figyeljen, ha tavasszal napozik! (EgészségKalauz)
Ahogy megérkeznek az első igazán meleg napok, sokan alig várják, hogy végre kifeküdjenek a napra. A tavaszi napsütés azonban csalóka: nem érezzük olyan erősnek, mint nyáron, közben viszont már komoly UV-terhelés éri a bőrt.
ápr. 18
14:12
Eltűnhetnek a nagy multik Magyarországról? Nyílt hadüzenetet kaptak a láncok (Agrárszektor)
Bár a magyarok az árrésstop miatt az elmúlt hónapokban olcsóbban megúszták a vásárlást, ez a piaci szabályozó intézkedés a kereskedelemben nemcsak piacidegen, de éves szinten 500 milliárd forintos kárt is okoz. Emellett a korábban megszokott napi gyakorlat megváltoztatására és a beszállítói kapcsolatok átalakítására is kényszerítette a szereplőket,
ápr. 18
14:18
Vége a találgatásoknak: ez volt az idei év eddigi legmelegebb napja (Agroinform)
Míg a hegyekben hűvös maradt a levegő, a síkvidékeken szinte égetett a nap. Mi okozta ezt a hirtelen jött extrém meleget, és vajon fel vagyunk-e készülve arra, ami ezután következik?
ápr. 18
14:18
A töredékszavazatok miatt szerzett még egy mandátumot a Tisza Párt (SzMo)
A Választási Földrajz számítása szerint a külképviseleti és átjelentkezős voksok a Tiszának kedveznek a listás elosztásban. A párt így a győztes- és veszteskompenzációval szerezte meg a 141. helyet.
ápr. 18
14:18
Worldcoin: 11%-os esés az új Zoom- és Docusign-integrációk bejelentése után (BitcoinBázis)
A Worldcoinhoz kapcsolódó WLD token árfolyama péntekről szombatra közel 11%-kal, mintegy 0,28 dollárra esett, miután a projekt mögött álló World több új együttműködést jelentett be. A fejlesztések célja, hogy segítsenek megkülönböztetni a valódi embereket a mesterséges intelligencia által generált tartalmaktól, ami az AI térnyerésével egyre nagyobb
ápr. 18
14:18
5+1 jel, hogy a születési számod alapján most egy új ciklus kezdődik az életedben (Bien)
Lehet, hogy új lehetőségek tárulnak fel előttünk, vagy éppen fontos kapcsolatok alakulnak ki, amelyek meghatározzák a jövőnket.
ápr. 18
14:24
Melyik az ingatlanpiac kedvenc kerülete? (Piac és Profit)
Ezen a téren nem történt változás.
ápr. 18
14:24
Hódít a sportág, amit akár ötvenévesen is elkezdhetsz, és világklasszissá válhatsz (Index)
Komoly dartsverseny Érden.
ápr. 18
14:24
Nagy Feró gyogyónak nevezte Rétvári Bence tiszás legyőzőjét (ATV)
Nagy Feró szerint április 12-én egy gyűlöletszavazás zajlott le.
ápr. 18
14:24
A Szentszék diplomáciája kiemelkedik minden más állam közül (hirado.hu)
A Szentszék diplomáciai tevékenységét egy meglepő helyről is elismerték.
ápr. 18
14:24
Újrahasználható a tavalyi virágföld? (Agrofórum)
Mihez kezdjünk az előző évről megmaradt virágfölddel? A döntés nem csupán gazdasági, hanem növényegészségügyi szempontból is meghatározó.
ápr. 18
14:24
Zelenszkij javaslata a világ vezetőinek (Magyar Hírlap)
Ukrajna kész felajánlani tapasztalatait.
ápr. 18
14:24
Alapjaiban forgatná fel az európai agrártámogatásokat az Európai Bizottság (Magyar Nemzet)
Szigorodnak a finanszírozási feltételek 2027 után.
ápr. 18
14:24
Rendkívüli: megrohamoztak egy nyugat-ukrajnai toborzóközpontot (Mandiner)
A helyszínen tartózkodó katonai személyzetet is megtámadták, de történt incidens a létesítmény körül is.
ápr. 18
14:24
Németék defekttel kezdtek, a címvédő kiesett Spanyolországban (Racing)
A Német Gábor, Németh Gergely kettősnek balszerencsésen indult az ERC-szezonnyitó, Marczyk kiesett, Suárez vezet Spanyolországban.
ápr. 18
14:24
Rendszerváltás (Pesti Srácok)
Sem a leendő Tisza-kormány, sem a szavazói nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ráadásul a nemzetközi térben is egyre tolakodnak a válságok meg a fenyegető veszélyek.
ápr. 18
14:30
Nagy a baj Baranyában: eltűnt egy 1 hónapos kisbaba, teljes a készültség (BorsOnline)
Keresőakció indult. Az eltűnt kisbabát nagy erőkkel keresik.
ápr. 18
14:30
Bayer Zsolt: Nincs mit mondanunk a kormányváltást akaró fiataloknak, és nem játszhatjuk el, hogy ez valójában szexi és modern és remek (SzMo)
A Fidesz-közeli publicista a Magyar Nemzetben arról írt, hogy a pártnak nem kell a változást akaró fiatalok kegyeit keresnie. Szerinte áthidalhatatlan a szakadék ezzel a tömeggel, és a "nem ilyen" fiatalokra kellene koncentrálniuk.
ápr. 18
14:30
Sztárok és házi kedvenceik: vadállatokkal osztják meg otthonukat ezek a hírességek (Life)
Egyes világsztárok egészen elképesztő társat választottak maguk mellé. Nem a legbiztonságosabb egy tigrissel vagy egy majommal megosztani az otthonunkat, de ők az izgalmat keresték. Hírességek kedvencei következnek.
ápr. 18
14:30
Német pénzügyminiszter: megalapozottak az aggodalmak (Demokrata)
Az iráni konfliktus gyors lezárása esetén is csak lassan normalizálódhat az energiapiaci helyzet.
ápr. 18
14:30
A Fidesz csepeli jelöltje szerint teljes megújulásra van szükség (Magyar Nemzet)
Király Nóra kifejtette, szerinte mi okozta a vereséget.
ápr. 18
14:30
Nyílt levelet kapott Magyar Péter, a Tisza párt nevére hivatkozva kérik ezt tőle (naphire.hu)
A Momentum képviselője, Gelencsér Ferenc írt nyílt levelet a Tisza Párt elnökének.
ápr. 18
14:36
Izrael további területek elfoglalására törekszik? (Demokrata)
Fidan Hakan korábban azt vetette a zsidó állam szemére, hogy Törökországot tenné meg következő ellenségének.
ápr. 18
14:36
125 éve született Nagybányán a magyar szellemi függetlenség óriása (Magyar Nemzet)
Nem csupán József Attila- és Kossuth-díjas író, de egyszemélyes intézmény is volt.
ápr. 18
14:42
Nem hiszed el, ki énekli a legújabb James Bond címadó dalt! (Metropol)
A dalt a filmzenés nagyágyú, David Arnold jegyzi.
ápr. 18
14:42
Kiderült, csúcstechnológiából vásárol be Ukrajna: tízezrével küldenének autonóm robotokat a frontra (Pénzcentrum)
Ukrajna 2026 első felében 25 ezer földi robotrendszert vásárol. Ez a mennyiség a tavalyi beszerzés kétszerese. A nagyszabású beruházás célja, hogy a frontvonal logisztikai és evakuációs feladatait idővel teljes egészében ezek az autonóm eszközök lássák el - írta a Portfolio.
ápr. 18
14:42
Kutatás: A Fidesz szavazóinak 12 százalékát szívta el a Tisza Párt (SzMo)
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a kormánypárt a 2022-es támogatóinak jelentős részét elvesztette a választás előtt. Az adatokból az is kiderül, hogy a korábbi ellenzéki szavazók 87 százaléka szintén a Tisza Pártot választotta.
ápr. 18
14:42
Bébiszitternél hagyta 7 éves lányát az anya – ami ez után történt arra nincsenek szavak (BorsOnline)
Az autista kislány sosem tért haza.
ápr. 18
14:42
Fegyverrel védte meg Palvin Barbit és otthonát Dylan Sprouse – Betörtek a sztárpár házába (Life)
Betörő miatt hívták ki a rendőrséget a magyar modell és Dylan Sprouse házához. Palvin Barbiék nagyon megijedtek, de úgy tudni, később nem tettek feljelentést.
ápr. 18
14:42
Kvíz: 10-ből 9 magyar elbukik ezen a kérdésen, pedig mindenki ismeri a dallamot (Promotions)
Vannak dolgok, amiket évtizedek óta természetesnek veszünk, de elég egyetlen keresztkérdés, hogy kiderüljön: valójában egy ország él tévedésben.
ápr. 18
14:42
Russell megértené, ha Verstappen távozna az F1-ből (Magyar Hírlap)
"Imádnám, ha lenne rá lehetőségem és versenyezhetnék a Nordschleifén".
ápr. 18
14:42
Szétszedték az olasz antifa EP-képviselőt: egyetlen mondattal hergelte fel a követőit (Mandiner)
Hatalmas öngólt lőtt az X-en Ilaria Salis: csúnyán beleálltak a kommentelők a bevándorláspárti posztjába.
ápr. 18
14:42
25 éves lett a Bridget Jones naplója: durva titkok derültek ki a kultfilm forgatásáról (Sassy)
A Bridget Jones naplója nem azért maradt meg, mert tökéletes film lenne, hanem mert nagyon pontosan érzett rá valamire, amit addig a romantikus vígjátékok csak kerülgettek.
ápr. 18
14:48
Egy ember meghalt, miután robbanás történt egy németországi aluljáróban (Index)
A tragédia körülményeit még vizsgálják.
ápr. 18
14:48
Titkos fegyver a városi hőség ellen: ott van a te ablakodban is, mégsem tudsz róla (Agroinform)
Az egyetlen eszköz, amely képes lenne 10 fokkal visszavágni a perzselő hőmérsékletet.
ápr. 18
14:48
Megszületett a Kőgazdag fiatalok sztárjának kisbabája: Fotón a gyönyörű Nina! (BorsOnline)
Hatalmas az öröm a hazai sztárvilágban, ugyanis világra jött a népszerű reality-szereplő első gyermeke. Demény Vanda az Instagram-oldalán osztotta meg a hírt követőivel, miszerint kislánya, Nina végre megérkezett a családba. Ezzel a Kőgazdag fiatalok sztárja számára lezárult egy küzdelmes időszak és kezdetét vette élete legfontosabb fejezete, az an
ápr. 18
14:48
Már 141 képviselője van a Tisza Pártnak (Magyar Nemzet)
Végeredmény várhatóan ma 16 óra környékén lesz.
ápr. 18
14:48
Külföldi drogmaffiákhoz köthető gyilkosságok Magyarországon? Eltűnt áldozatok ügyében nyomoz a rendőrség (Helló Magyar)
Súlyos állítások a rendőrségtől: külföldi drogmaffiákhoz köthető gyilkosságok történhettek Magyarországon, egyes áldozatok holtteste máig nem került elő.
ápr. 18
14:48
Az állkapocs szorítása: egy gyakori szokás, ami a túlterheltség jele lehet (Bien)
Az állkapocs szorítása sokkal többet elárulhat rólunk, mint gondolnánk. Gyakran a mindennapi stressz és feszültség jele, amit érdemes komolyan venni.
ápr. 18
14:50
Új húsgolyók érkeznek az Ikeába, de nem úgy, ahogy gondolnánk (Index)
Azt hittük, csak áprilisi tréfa, pedig a svéd cég egyáltalán nem viccelt.
ápr. 18
14:54
Euró, uniós pénzek, védett árak és piaci bizalom: mi várható a gazdaságban a Tisza-kormánytól? Klasszis Podcast (Privátbankár)
Több olyan vállalást is tett az április 12-i választáson kétharmados többséget szerző Tisza Párt, amelyek új korszakot nyithatnak a magyar gazdaságpolitika történetében. Ennek talán legszimbolikusabb lépése az euró bevezetése lenne, ami ebben a ciklusban biztosan nem, inkább a 2030-as évek elején valósulhatna meg – mondta el a Klassz
ápr. 18
14:54
Tudtad? A szomszédban található Európa legmagasabb csúszdája, amelytől neked is eláll majd a szavad (Blikk)
Te is szívesen kipróbálnád?
ápr. 18
14:54
Hikikomori: az aggasztó japán jelenség, ami mára az egész világon elterjedt (Hamu és Gyémánt)
Sokáig úgy tűnt, hogy a hikikomori egy sajátosan japán társadalmi jelenség: egy szűk réteg problémája, amely egy különleges kulturális közeghez kötődik. Az utóbbi évek kutatásai azonban mást mutatnak. A szélsőséges társadalmi visszahúzódás egyre több országban jelenik meg, és már korántsem tekinthető elszigetelt esetnek.
ápr. 18
14:54
Tippek a frissesség megőrzésére, egy csepp parfüm nélkül (Magyar Hírlap)
Illatozzon természetesen.
ápr. 18
15:00
Magyar Péter csalást emleget, nem ismeri el a fideszes Ágh Péter győzelmét (Index)
A miniszterelnök-jelölt új választást akar a Vas vármegyei választókerületben.
ápr. 18
15:00
Csányi Sándor: Kétségtelen, hogy a növekedésben Európa sereghajtójává váltunk (SzMo)
Csányi Sándor az OTP közgyűlése után élesen bírálta a leköszönő kormány elmúlt négyéves gazdasági teljesítményét. A bankvezér szerint bár rendkívüli körülmények voltak, a növekedésben Magyarország Európa sereghajtójává vált.
ápr. 18
15:00
Magyar Péter nem ismeri el a választások eredményét, új voksolást követel (Magyar Nemzet)
Felszólította a győztest, hogy ne vegye fel a mandátumát, a saját jelöltjének pedig azt üzente, hogy viselkedjen győztes képviselőként.
ápr. 18
15:06
Baleset az M1-es autópályán, több kilométeres a torlódás (Portfolio)
Tatabánya környékén baleset történt az M1-esen, és több más akadály is nehezíti a közlekedő autósok dolgát szombat délután - derült ki az Útinform híreiből.
ápr. 18
15:06
Özbas Szofi megvédte címét, aranyérmes a cselgáncs Európa-bajnokságon (m4sport.hu)
Özbas Szofi aranyérmet nyert 70 kilogrammban a tbiliszi cselgáncs Európa-bajnokságon, ezzel megvédte címét. A magyar dzsúdós egész nap remekül teljesített, a döntőben a francia Melkia Auchecorne ellen egy percet sem töltött a tatamin.
ápr. 18
15:06
Magyar Eb-arany, Özbas Szofi címet védett Tbilisziben! (Magyar Nemzet)
Georgiában vasárnapig tart az Európa-bajnokság.

Keresés