Az elmúlt napok eseményei egyszerre hoztak geopolitikai feszültséget és politikai fordulatot, amelyek együttesen határozzák meg a globális pénzpiacok hangulatát. Az XTB piaci elemzője, Szitás Lóránt szerint a befektetők egyre inkább kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, miközben a piac már aktívan árazza a további eszkaláció lehetőségét. Irán: bloká
A bázisjáték után kedden a Kihívók a jutalomjátékot is győzelemmel zárták, így a héten egyértelműen náluk van az előny. Az igazi téttel járó küzdelmek azonban ma este kezdődnek, hiszen jön a végjáték első fordulója, ahol eldől, melyik férfi versenyző az, aki biztosan párbajozik pénteken.
A Standard Life egy 2 milliárd fontos megállapodás keretében felvásárolja az Aegon brit üzletágát. Ezzel a lépéssel a kezelt vagyon alapján az Egyesült Királyság második legnagyobb lakossági nyugdíj- és megtakarítási platformjává válik – írja az FT Adviser.
A TISZA Párt programja szerint válás esetén nem kellene visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszhoz kapcsolódó kedvezményeket, ami érdemi fordulatot jelentene a mai szabályokhoz képest. Jelenleg ugyanis a válás nemcsak érzelmi és jogi törést okozhat, hanem komoly pénzügyi veszteséget is, mert bizonyos esetekben az állami támogatás, a kamattámogatás,
Két nappal a választási vereség után már elkezdték kivonni a katonákat az energetikai létesítmények mellől – pedig a kampányban még ukrán fenyegetéssel indokolták a kivezénylésüket.
Gina Schumacher most minden korábbinál őszintébben vallott arról, hogyan élte meg azt az időszakot, amikor édesapja, Michael Schumacher 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett. A 29 éves sportoló egy új dokumentumfilmben mesél arról, mi jelentett számára kapaszkodót a legnehezebb években.
Donald Trump szerint "nagyon közel" van, hogy lezáruljon az iráni konfliktus – az amerikai elnök erről a Fox Business gazdasági televíziónak adott, szerdán sugárzott interjúban beszélt. Utalt ugyanakkor arra is, hogy az Egyesült Államok még nem érte el a kitűzött célját Iránt illetően. Azt hangoztatta, hogy Teherán sürgősen meg akar állapodni, és m
Japán az elmúlt években rekordokat döntött a turizmusban, a növekvő látogatószám azonban egyre több helyen hoz magával szigorításokat és áremeléseket. 2026-ra országszerte több fronton is változnak a szabályok: emelkednek a szállásadók, drágul a vasúti bérlet, és a kilépési díj is jelentősen nő.
A magyar élelmiszerpiacon új korszak kezdődhet a kormányváltás után - legalábbis erre utalnak a szakértői várakozások. Raskó György szerint jelenleg nincs nyoma újabb árrobbanásnak, ami mozgásteret adhat az új gazdaságpolitikai lépéseknek. A kereskedelmi szektorra nehezedő politikai nyomás csökkenhet, ami megnyithatja az utat egy kompromisszumos me
A befektetők látványosan visszavettek kitettségükből az Euronext agrárpiacain: a nem kereskedelmi szereplők jelentősen csökkentették nettó vételi pozícióikat a malmi búza és a repce határidős és opciós piacán. A legfrissebb tőzsdei adatok szerint ez a mozgás a kockázatvállalási hajlandóság érezhető mérséklődésére utal.
2026. május 6-án ismét megnyitja kapuit a Hotel InterContinental Budapest, ahol idén is megrendezésre kerül a Vállalati Energiamenedzsment konferencia. Ráadásul egy olyan korszakban, amikor a tudatos energiamenedzsment már nem csupán lehetőség, hanem kötelezettség a vállalatok számára.
Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a fontos hírt. A bejelentésnek ellentmond, hogy az amerikai haderő a térségben továbbra is fenntartja az iráni kikötők elleni tengeri blokádot.
A Nemzeti Filmintézet a kormányváltásra való tekintettel a továbbiakban nem vállal hosszú távú pénzügyi kötelezettségeket – ismertette az NFI szerdán. Azt is hozzátették, hogy Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg.
Jennifer Lopez ismét megmutatta, hogyan lehet egy egyszerű szettet látványosan stílusossá tenni, bohém hangulatú összeállítása pedig tökéletes inspiráció a tavaszi ruhatár frissítéséhez.