Sokan küzdenek a darazsakkal, de van hatékony és biztonságos módszer! Fedezd fel, hogyan tarthatod távol őket a kertedtől, és mitől működik ez a meglepő megoldás.
A Rádió 1 műsorvezetője a saját adásában ismerte el, hogy a hallgatók a közmédiát választották, mikor Magyar Péter a választási győzelme után először adott interjút a köztévének és rádiónak.
A teljes fogyasztás 980 millió liter volt az év első negyedében, ezen belül 369 millió liter motorbenzint és 611 millió liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe a vásárlók a MÁSZ-tagvállalatok összesített adatai alapján. A 95-ös motorbenzinből az autósok 302 millió litert tankoltak, ami éves összevetésben 6,3 százalékos növekedés, míg a prém
Az American Eagle Outfitters részvényei közel 6 százalékot ugrottak, miután a farmerruházatáról ismert amerikai kiskereskedelmi lánc bemutatta második közös kampányát Sydney Sweeney színésznővel. Az újabb együttműködés egy évvel azután indult, hogy az első, vihart kavaró reklám jelentős árfolyam-emelkedést hozott a vállalatnak.
"Ezt a korszakot ezzel a könyvvel szerettem volna lezárni" – fogalmazott Pion István első regényéről a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, amelyben egy gyerekkori abúzustörténetet dolgoz fel.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadta az első olyan üzemminősítést, amely megújuló hidrogén előállítására és származási garancia bejegyzésére jogosít. A hazai szinten mérföldkőnek számító engedélyt a Magyar Földgáztároló Zrt. kardoskúti üzeme kapta meg - számolt be a MEKH.
Írország az óránkénti GDP tekintetében az első helyen áll 151 dollárral, messze megelőzve versenytársait – de az adatot nagymértékben befolyásolják a multinacionális vállalatok. Az európai gazdaságok uralják a rangsor élét, Norvégia és Luxemburg is meghaladja az óránkénti 120 dollárt.
A közel-keleti háború az energiahordozók drágulásán és az ellátási láncok zavarain keresztül újabb finanszírozási sokkot okozhat a fejlődő világban, ami az IMF szerint 20–40 milliárd dollárnyi plusz forrásigényt és akár egy tucat új hitelprogramot is eredményezhet. Kristalina Georgieva igazgató arra figyelmeztet, hogy a széles körű energiatámogatás
Valami megváltozott. Egyre több nő fogalmazza meg ugyanazt az érzést: mintha felborultak volna a szerepek az ismerkedésben. Nem a férfi kezdeményez, nem ő viszi a kapcsolatot, sőt – sokszor inkább kivár, visszahúzódik, és elvárja, hogy őt válasszák.
A vasárnapi parlamenti választások után meredeken estek a magyar állampapírhozamok, évek óta nem volt ilyen olcsó az ország finanszírozása. Ez megjelenik a hozamkülönbözetekben is, a régiós és a fejlett kötvényeket is felülteljesítették a magyar kötvények. Egyelőre ez egyfajta megelőlegezett bizalomként fogható fel a piac részéről, néhány hónapon b
Az elszabadult, üres autóbusz a vasúti sínek felé vette az irányt, ahol nem sokkal később egy vonat is felbukkant; a baleset miatt jelenleg teljes útlezárás van érvényben a Mésztelep utca környékén.
Ha biztosra mennél a cukkinivel, az időzítésen múlik minden. Megmutatjuk, mikor vesd el, hogyan készítsd elő a talajt, és mire figyelj, hogy egész nyáron bőven teremjen a kertedben a cukkini.
A nyomda részvényesei elfogadták a 71,9 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt és 8,521 milliárd forint mérleg szerinti eredményt tartalmazó üzleti beszámolót.
A magyarországi biztonsági kőolaj- és üzemanyagkészletek az elmúlt hónapokban veszélyesen alacsony szintre csökkentek. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet által a kikért, friss, április 12-i állapotot mutató készletadatok alátámasztják, hogy az üzemanyagtermékek esetében a stratégiai tartalék kockázatosan alacsony szintre csökkent még úgy is, hogy
A román rendőrség a szászrégeni ügyészséggel együttműködve sírgyalázás vádjával indított vizsgálatot az ügyben az elkövetők azonosítása és felelősségre vonása érdekében.
Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy ne ebben aludjunk, pedig eredetileg utcai viselet volt. Utazzunk vissza 3000 évet és ismerd meg a pizsama történetét!
A kriptovaluta-világ máig felfedezetlen rejtélye, hogy ki valójában a titokzatos alkotó, Satoshi Nakamoto. Email-kivonatok, pereskedések, de még belsős információk sem tudták megfejteni, hogy ki lehet a bitcoin feltalálója, most pedig a filmiparban is egyre nagyobb horderejű kísérletek zajlanak erre. Korábban már beszámoltunk a Hollywood-i „Killing
A 2026-os tavaszi szezonban a divat világa viselhető, stílusos darabokat kínál. Fedezd fel, hogyan kombinálhatod ezeket a trendeket hétköznapi szettjeidben.
Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy megváltoztatja a brit kereskedelmi megállapodás feltételeit. Az összes világlap kicenzúrázta Trump szavait a Nagy-Britanniába irányuló, koordinálatlan bevándorlásról.
Donald Trump amerikai elnök kedden az ABC News riporterének, Jonathan Karlnak elmondta, hogy nem aggódik Orbán Viktor veresége miatt Magyarországon, és hogy kedveli a leendő miniszterelnököt, Magyar Pétert.