Ezen a héten is több olyan gazdasági és kriptopiaci eseményre lehet számítani, amelyet fokozott befektetői érdeklődés kísérhet. PPI Április 14-én, magyar idő szerint kora délután teszik közzé az Egyesült Államok márciusi termelői árindexét (PPI). A PPI a vállalati infláció egyik kulcsmutatója, ami gyakran előre jelzi a fogyasztói árak alakulását. H
A dél-koreai állatkertből szökött meg egy ritka farkas, majd három napig szabadlábon volt. Ez annyira lenyűgözte a közvéleményt, hogy egy kriptovaluta mémérmét inspirált, sőt még az ország elnökének aggodalmát kifejező üzenetét is kiváltva.
Gyakran felmerül az a kérdés, hogy mibe érdemes befektetni, mivel lehet a legtöbbet kihozni a már meglévő megtakarításból. Ahhoz, hogy erre a legjobb választ tudjuk adni, nem csak azt érdemes tudni, hogy mekkora a befektetésre szánt összeg, hanem azt is, hogy rövid vagy hosszú távú befektetésben gondolkodunk, illetve mekkora kockázatot vagyunk hajl
Életbe lép hétfőn az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat értékesíteni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
A brit pubkultúra sajátos szabályai alapvetően meghatározzák azt, milyen élményekben lesz részünk. Éppen ezért könnyen zavarba ejtő helyzetekbe kerülhetünk.
A hipokinézia főként Parkinson-kórhoz és más neurodegeneratív betegségekhez köthető, de stroke, fejsérülés vagy gyógyszermellékhatás is kiválthatja. Hormonális zavarok és depresszió is szerepet játszhatnak.
Elhunyt 87 esztendősen John Nolan, akit a Batman-filmek és A célszemély című alkotásból is sokan ismerhettek. A színész halálának okát egyelőre nem közölték.
A különadók fokozatos kivezetését, a sikeres állami támogatási programok továbbvitelét, a makrogazdasági egyensúlyt és a növekedésösztönzést, valamint a digitalizáció folytatását remélik a bankvezérek az új kormánytól, amellett, hogy hitet tesznek a szektorszintű együttműködés mellett. Csányi Péter, az OTP Bank; Peter Roebben, a K&H Bank és Hegedüs
A Tesla újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Európában. A holland hatóságok engedélyezték a gyártó Full Self-Driving rendszerének helyi használatát. Ez az első eset, hogy a sokat vitatott technológia zöld utat kapott az Európai Unióban.
A Horvát Rally végén Hayden Paddon 2018 után állhatott ismét dobogóra a WRC-ben, a kétszeres Európa-bajnok örömét azonban befolyásolta Thierry Neuville balesete.
A bob hosszú ideje megkerülhetetlen a hajtrendek világában, idén tavasszal pedig egy friss, játékos változata kerül a figyelem középpontjába. A "kicktail" bob könnyed esésével, finoman kifelé ívelő hajvégeivel és természetes hatásával egyszerre nőies és praktikus választás azok számára, akik stílusos, mégis könnyen kezelhető frizurára vágynak.
A romániai külképviseletekről eddig több mint 200 ezer levélszavazat érkezett be a Nemzeti Választási Irodához. A feldolgozott szavazatok túlnyomó többségét a Fidesz kapta, de az arány alacsonyabb, mint korábban - írta meg a Telex.
Az amerikai elnök azután bírálta nyilvánosan XIV. Leó pápát, hogy a katolikus egyházfő kritizálta az USA külpolitikáját. Trump szerint a pápának hálásnak kellene lennie.
Az MCC Brüsszeli központjának közleménye szerint Orbán Viktor veresége nem jelenti a populista fordulat végét: Brüsszel túl korán ünnepel, a kontinens hangulata nem változott.
A TISZA alelnöke soha nem látott ahhoz fogható elszántságot, amivel a párt vezetője végigdolgozta az elmúlt két évet. "Nem állt meg, nem lassított, és nem mondott le egyetlen egy eseményt sem."
A befagyasztott uniós forrásokra is utalt ezzel az Európai Bizottság elnöke, aki azt mondta, "kivételes este volt a tegnapi", Európa ma magyar, ez nem kérdés.
Leó pápa a Reutersnek elmondta, hogy továbbra is felszólal a háború ellen, miután Donald Trump amerikai elnök közvetlenül támadta az 1,4 milliárd tagú egyház vezetőjét.
Ha valaha is érdeklődtél a hegesztés iránt, vagy gondolkodtál már egy hegesztőgép beszerzésén, feltétlenül olvass tovább. A fogyóelektródás védőgázas hegesztés, más néven MIG/MAG, a legelterjedtebb és legkönnyebben elsajátítható módszerek közé tartozik.
Meleg légtömeggel szaharai por érkezik a Kárpát-medencébe. A jelenség miatt a napokban szűrt napsütésre, kedden és szerdán sáros esőre, valamint a levegőminőség átmeneti romlására kell számítani - tudósított az Időkép.
A választási eredmények gyorsan megnyugtatták a piacokat, de a politikai stabilitás csak a kezdet: a kétharmados felhatalmazással érkező Tisza-kormány súlyos gazdasági örökséget, bizonytalan költségvetési helyzetet és kedvezőtlen nemzetközi környezetet vesz át. Bod Péter Ákos szerint már az első hetekben kiderülhet, mennyire mélyek a problémák - és
Ismertették, hogy a NAV Infóvonala a 1819-es (külföldről: +36 1 461 1819) számon április 13-tól 15-ig meghosszabbított ügyelettel, 18 óráig várja azok hívását a gépjárműadó menüpontban, akik az adó befizetése ügyében kérnek segítséget. Tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető, a hívás ingyenes, ám fontos tudni, hogy a gépjárműadó összeg
A biodiverzitás drámai csökkenése már most veszélyezteti az ökoszisztémákat és az emberi élet alapjait. A szakértők szerint 2030-ig meg kell állítani a folyamatot, különben visszafordíthatatlan károk következhetnek be.
Az ellenzéki Tisza Párt kétharmados, alkotmányozó többséget szerzett a parlamenti választásokon, ami a UBS elemzése szerint jelentős reformpotenciált szabadíthat fel. A lehetőségek az uniós források feloldásától a költségvetési konszolidáción át egészen az euróbevezetés előkészítéséig terjednek, amik jó lehetőségeket kínálnak a magyar állampapírok
Percek alatt reagált a piac a választási eredményre: a Tisza győzelmére a forint látványosan erősödni kezdett, és olyan szinteket ért el, amire évek óta nem volt példa. A befektetők már most nagy változásokra számítanak. De ez nem csak a tőzsdések játéka: a változás a mindennapi életre, az árakra és a fizetésed értékére is hatással lehet.