2026. március 10. kedd

márc. 10
9:57
Éhesen maradt bölcsisek, ovisok: mit tehet a szülő, a pedagógus, hogy napközben is egyen a gyerek? (WMN)
Nem válogatós, csak máshogy működik az idegrendszere. Sok kisgyerek egyáltalán nem, vagy alig eszik a bölcsiben, oviban, és a legrosszabb, amit tehetünk, ha erőltetjük a dolgot, vagy legyintünk, mondván: ha tényleg éhes lenne, megenné. De akkor mi az, ami működhet? Szakemberekkel járta körül a kérdést Kőrizs Kata.
márc. 10
9:57
Súlyos károkat okoz a deepfake (MMonline)
Azzal, hogy a mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapok részévé vált, a digitális manipuláció új szintjei is megjelentek. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász és pénzmosás elleni szakértő szerint elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az úgynevezett szintetikus médiatartalmak természetével és az ellenük való fellépés lehetőségeiv
márc. 10
9:57
Csaknem ezer embert hoztak már haza a mentesítő járatok a Közel-Keletről (Magyar Hírlap)
A légterek használata továbbra is korlátozott.
márc. 10
9:57
A kormány megvédi a magyar családokat az áremelésektől (Demokrata)
A kormány emeli a béreket, valamint folytatja a harcot az áremelésekkel szemben.
márc. 10
9:57
"Nem adaptálódni kell, hanem alakítani a jövőt" – Értékteremtés a mesterséges intelligenciával átszőtt gazdaságban (Digital Hungary)
A Digital Hungary Klub februári alkalmának záró fórumbeszélgetésén Szabó Béla (Magyar Telekom), Juhász Diána (Lounge Group), Darázs Attila (Addict Interactive), Kali Nóra (Mastercard), és Szabó Ákos (Studio Binär/Barion) beszélgetett Vernyik Imre és Csermely Ákos moderálása mellett.
márc. 10
9:57
Elrajtolt az Agrárium Konferencia, a tavasz csúcseseménye: Galéria (Agrárszektor)
Elkezdődött Kecskeméten a Portfolio Csoport Agrárium 2026 konferenciája, ami az évkezdet egyik legfontosabb rendezvénye a hazai agrárgazdaságban. A tavasz egyik csúcseseménye az agrárium legaktuálisabb, legfontosabb témáit vonultatja fel számtalan kerekasztal-beszélgetésben és előadáson. A konferencián szó lesz többek között arról is, hogy a kelet-
márc. 10
10:03
Zuhant a Tesla, a Mercedes-Benz és a Porsche márkaértéke (Piac és Profit)
A Tesla a világ legnagyobb márkái közül a legnagyobb márkaérték-csökkenést könyvelte el, körülbelül 15 milliárd dollárral esett a mutató az előző évhez képest. A márkaérték-csökkenésben autógyártók uralják a listát, ami a globális autóiparra nehezedő nyomást és a változó fogyasztói hangulatot tükrözi.
márc. 10
10:03
Aranyat ér, ha balesetet szenvedsz: már 700 ezren töltötték le az E-kárbejelentőt (Portfolio)
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) és tagbiztosítói 2019-ben fejlesztették ki az E-kárbejelentő mobilalkalmazást, amelyet indulása óta 709 975-en töltöttek le. A Mabisz és az Autós Nagykoalíció közös fellépést tervez annak érdekében, hogy a gépjárművezetők szélesebb körben megismerjék és használják az alkalmazást - közölte a Mabisz.
márc. 10
10:03
"Magyarország a törvénytelenség ördögi körébe süllyed" az ukrán külügyminiszter szerint (444.hu)
Andrij Szibiha azt írta: a hétfőn benyújtott törvényjavaslat nyílt beismerése annak, hogy a magyar állam jogalap nélkül ellopta az ukrán állami bank pénzét.
márc. 10
10:03
A magyar jövő újabb pillére a kárpátaljai magyar egyetem vásárosnaményi új képzési helye (Magyar Hírlap)
Hankó Balázs szerint ez egy nemzetmentés.
márc. 10
10:03
Illés Boglárka: Mintha a hazugság és az elhallgatás a Tisza krédójává vált volna (Demokrata)
A Tisza Párt a transzparenciát még névről sem ismeri, fogalmazott az államtitkár.
márc. 10
10:03
Létezik már megoldás az „örök vegyi anyag” lebontására (Transpack)
Egy kutatócsoport olyan fotokatalizátort fejlesztett ki, amely alkalmas lehet a Pfas-vegyületek lebontására.
márc. 10
10:03
Nahát: milliárdos ukrán csalást lepleztek le a spanyolok, dőlt a pénz (Mandiner)
Az ukrán elkövetők saját honfitársaikat is kihasználva építettek fel pénzmosó- és csalóhálózatot, még luxusingatlanokat is vettek.
márc. 10
10:03
2016 vége óta nem látott mélységbe süllyedt az infláció 2026. februárban (Üzletem)
A januári 2,1 százalék után 2026. februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
márc. 10
10:03
Generációk kézfogása: új eszközök beszerzésére fordítják a bál bevételét (Gyulatelevízió)
Szombaton negyedszer rendezte meg jótékonysági bálját a Nicolae Balcescu iskola Generációk kézifogása alapítványa. A rendezvényen több mint ötszázan vettek részt. Nagyszülők, szülők, unokák és gyermekek – egykor és ma valamennyien a Nicolae Balcescu román iskola padjaiban ültek, szombaton pedig egy közös célért gyűltek össze immár negyedik alkalomm
márc. 10
10:03
Szinetár Miklós bejelentést tett az Egyenes beszédben (Médiapiac)
A Halhatatlanok Társulata idén ismét nyolc új örökös taggal bővül. A rangos elismerésre jelölt előadóművészekről – a hagyományoknak megfelelően – ezúttal is a közönség dönt: május 31-ig lehet szavazni arra, kik kerüljenek be a magyar színházi, zenei és táncművészeti élet kiemelkedő alakjai közé. Szinetár Miklós bejelentette a részleteket.
márc. 10
10:05
Belenyúlna Brüsszel az európaiak pénztárcájába: kiderült, mit terveznek von der Leyenék (Portfolio)
Az Európai Bizottság Vásárolj európait! (Buy European!) elvre épülő új iparvédelmi csomagja első látásra vonzó ötletnek tűnhet, ám megvalósítása súlyos gazdasági kockázatokat hordoz – figyelmeztet Luc de Barochez a L'Express publicistája.
márc. 10
10:05
Teljesítik a parancsot: valami megmozdult Ukrajnában Zelenszkij halálos fenyegetőzése után (Mandiner)
Ezek az ukrán elnök kijelentésének első következményei.
márc. 10
10:07
Trükkös átverés ütötte fel a fejét Magyarországon, adóvisszatérítéssel csalják tőrbe az áldozatokat (Portfolio)
Az adathalász levelek egyre nehezebben felismerhetők és egyre célzottabbak: ezúttal egy olyan hivatalosnak tűnő levelet küldtek olvasónknak a NAV nevében, amely adóvisszatérítésel kecsegtet.
márc. 10
10:09
Valami történt, hatalmas fordulatot jelez a munkaerőpiaci mutató (Menedzsment Fórum)
Javuló kilátásokat mutatnak a hazai cégek toborzási tervei: 2026 második negyedévében a magyar munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
márc. 10
10:09
Már biztos: csak öt párt listája közül lehet majd választani áprilisban (Infostart)
Hétfő estére eldőlt, hogy a Szolidaritás–Munkáspárt szövetség nem tudott elegendő jelöltet állítani az országos listához.
márc. 10
10:09
A Progressive nyerte az OMV social media tenderét (Kreatív Online)
A reklámügynökség 2026. márciusától felel az OMV social media kommunikációjáért.
márc. 10
10:09
Váratlan húzás az ultragazdagoktól, bombabiztos helyre menekítették a pénzüket a kockázatok elől (Portfolio)
A vagyonos magánszemélyek egyre tudatosabban tartanak készpénzt portfóliójukban: a Flagstone fintechcég kutatása szerint több mint harmaduk növelte készpénzállományát az elmúlt három évben, a készpénz aránya pedig átlagosan már az összvagyonuk 19 százalékát teszi ki – írja az FT Adviser.
márc. 10
10:09
Belehajtott az energiaelnyelőbe a Suzukival: vajon te látod, hol hibázott? (Autónavigátor)
Fizikalecke hozzá nem értő sofőröknek: ezért ne becsüld túl az autód megállási és irányváltoztatási képességeit az autópályán!
márc. 10
10:09
Egyházon belüli szexuális visszaélésről szól Pion István első kisregénye (Könyves Magazin)
Tavasszal kisregénnyel érkezik Pion István slammer, költő, amiben egy pap által elkövetett szexuális visszaélést dolgozz fel egy kamasz szemszögéből.
márc. 10
10:09
"Lázár János nyilvánosan bevallott legalább két bűncselekményt" – állítja az ukrán pénzszállítók ügyvédje (SzMo)
Horváth Lóránt szerint a miniszter kijelentései után az ügyészségnek hivatalból kellene eljárnia. Az ügyvéd azt mondja, a hatóságoknak nem volt jogalapjuk a vagyon lefoglalására. Most egy új törvénnyel próbálják utólag megteremteni a jogi hátteret és bizonyítékokat gyűjteni.
márc. 10
10:09
Irán újabb támadásokat indított a Perzsa-öböl menti országokban (Demokrata)
Az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben légiriadók szólaltak meg a kora reggeli órákban.
márc. 10
10:09
Hogyan éljünk biztonságosabb és boldogabb életet? (rtl.hu)
A hosszú és boldog élet elérése érdekében fontos, hogy ne csupán egészségügyi, hanem pénzügyi szempontokkal is foglalkozzunk. Dr. Zsolnai Gábor, az NN Biztosító egészség üzletágának vezetője, a legfrissebb kutatások és stratégiák alapján osztja meg tapasztalatait a felkészülés fontosságáról. Az NN 2024-es Longevity kutatása rávilágít, hogy a magyar
márc. 10
10:09
"Ha van lánytestvéred, tovább élsz" – a Harvard 85 éve keresi a hosszú élet titkát, és a válasz sokkolóan egyszerű (Sassy)
A Harvard kutatói több mint 85 éven át figyeltek meg családok százait, és meglepő felfedezésre jutottak: Az, hogy valakinek van egy lánytestvére, erősebben hat rá, mint bármely más családi kapcsolat – és ez nem csupán a szeretetteljes érzésekről szól.
márc. 10
10:09
Tori Amos az Erkel Színházban ad koncertet 2026 májusában (Digital Hungary)
Budapesten ad koncertet Tori Amos amerikai énekes-dalszerző: a művész 2026. május 3-án lép fel az Erkel Színházban az In Times of Dragons című új stúdióalbumához kapcsolódó európai turné keretében. A világszerte mintegy 12 millió lemezt értékesítő zenész 18. albuma május 1-jén jelenik meg a Universal/Fontana gondozásában. A lemez első kislemeze, a
márc. 10
10:09
Bojár Gábor is igazságosnak tartja a Tisza tervét a vagyonadó bevezetésére (Kontroll.hu)
Elképzelhetőnek tartja a Graphisoft-alapító Bojár Gábor, hogy egy kormányváltás esetén egyes NER-milliárdosok érdekeltségei átmenetileg állami tulajdonba kerüljenek. A nemzetközileg is ismert nagyvállalkozó elmondta azt is: bár őt is érzékenyen érintené a vagyonadó bevezetése, de igazságosnak tartja a Tisza Párt erre vonatkozó tervét.
márc. 10
10:15
Nasdaq: 2027-ben indulhat a tokenizált részvénykereskedés (Kripto Akadémia)
A Nasdaq együttműködésre lépett az amerikai Kraken kriptotőzsdét üzemeltető Payward vállalattal egy blokklánc-alapú, tokenizált részvények kereskedésére alkalmas infrastruktúra létrehozására. A tervek szerint az új rendszer 2027 első felében indulhat el, számolt be róla több nemzetközi pénzügyi lap. Blokkláncra vinné a részvényeket a Nasdaq A proje
márc. 10
10:15
Közelebb a világháború, mint gondoltuk? Megint Magyarország lehet az egyik legnagyobb vesztese (Pénzcentrum)
Az utóbbi időben egyre többen úgy érezhetik, hogy a világ kibillent abból a viszonylagos egyensúlyból, amelyhez az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk. A bizonytalanság ma már nem csak a távoli lőporos hordók sajátja, hanem a gazdasági döntésekben, a politikai vitákban és a közbeszéd hangulatában is visszaköszön. A Total War Index legfrissebb adatai
márc. 10
10:15
2026 is Európa legerősebb gazdaságának vesszőfutásával kezdődik (Portfolio)
A német gazdaság gyengén rajtolt 2026-ban: folytatódott az export, az import és a kiskereskedelem visszaesése is. Bár az ipari és építőipari kibocsátásban enyhe javulás látszik, tartós fordulatra egyelőre nincs jel; a mintegy 200 milliárd eurós fiskális élénkítéstől várt fellendülés pedig egyre nehezebben egyeztethető össze a friss makroadatokkal -
márc. 10
10:15
Magyarország ezt az időszámítást vezeti be, ha eltörlik az óraátállítást (Femcafe)
Sajnos egyelőre még velünk marad az óraátállítás, de kiderült, melyik időszámítást támogatja majd Magyarország, ha az Európai Unió eltörli a gyakorlatot.
márc. 10
10:15
Margot Robbie drámaian rövidre vágatta a haját, elképesztően jól áll neki az új fazon (Glamour)
Még a rajongók is alig ismertek rá Margot Robbie-ra, aki a párizsi divathét Chanel bemutatójára egészen új külsővel érkezett. A 35 éves színésznő rövidre vágatta hosszú szőke haját.
márc. 10
10:15
Az EU eddig 195 milliárd eurót költött Ukrajnára és még többet fog (Magyar Hírlap)
Ez nem tartalmazza a folyamatban lévő 90 milliárd euró összegű hitel támogatást.
márc. 10
10:15
Teljes kudarc: döbbenetes számok mutatják, hogy Németország képtelen kitoloncolni a migránsokat (Mandiner)
Bezzegnyugat.
márc. 10
10:15
Szabályok az ivóvíz védelmében (Magyar Mezőgazdaság)
Az ivóvízforrásul szolgáló talajvíz minőségének védelme érdekében külön környezetvédelmi szabályok érvényesek Hollandiában.
márc. 10
10:15
Új popsztár a láthatáron – Henry Kettner meghódítja a színpadot? (rtl.hu)
Úgy tűnik, Henry Kettner újdonsült hobbija hatalmas lázban tartja a rajongókat, és könnyen lehet, hogy hamarosan a Budapest Park színpadán is láthatjuk a youtubert!
márc. 10
10:21
Trump mozgatja az olajárakat, most éppen jót mondott, ezért estek (Piac és Profit)
Az amerikai elnök arról beszélt, hogy az árak megfékezése érdekében enyhíthet az olajjal kapcsolatos szankciókon, emellett ismét felvetette, hogy a haditengerészet kíséretet nyújthat a Hormuzi-szoroson áthaladó olajszállító hajóknak.
márc. 10
10:21
Léptek az ausztrál hatóságok az iráni női focicsapat öt tagjának ügyében (Infostart)
Irán női válogatottja egy mérkőzésre érkezett az országba, a szálláshelyükről szállították őket egy "biztonságos helyre".
márc. 10
10:21
A digitális aranybányászok válaszút előtt: Ai vagy Bitcoin? (Kripto Akadémia)
A legnagyobb digitális aranybányász cégek eladják bitcoinjaikat és AI-infrastruktúrára váltanak. Történelmi hiba vagy zseniális húzás?  A világ legnagyobb digitális aranybányász vállalatai történelmi fordulóponthoz érkeztek: miközben a Bitcoin-hálózat hashrátája új csúcsokat ostromol, a nyilvánosan jegyzett amerikai bányászcégek sorra szabadulnak m
márc. 10
10:21
Napokon belül leállás lesz az OTP-nél, a kártyás fizetéseket is érinti (ATV)
Március 15-ére leállást hirdetett az OTP Bank.
márc. 10
10:21
Egy olasz séf szerint ez a 10 legnagyobb hiba, amit elkövethetünk tésztafőzés közben (Hamu és Gyémánt)
A tészta az egyik legkedveltebb alapanyagunk, amihez nagyban hozzájárul látszólag egyszerű elkészítése is. Valójában a hibalehetőségek száma a nem megfelelő edény kiválasztásától a rosszul párosított szószon át a végtelenségig terjed, ami jelentősen befolyásolhatja a végeredményt is. Összegyűjtöttük tíz olyan hibát, ami a tökéletes tésztaétel útjáb
márc. 10
10:21
Kaja Kallas harca az "orosz imperializmus" ellen (Demokrata)
A főképviselő kijelentette: fel kell gyorsítani az uniós bővítési folyamatokat.
márc. 10
10:21
Csak a szokásos: miközben Brüsszel épp levág minket az orosz gázról, két pofára vásárolják az orosz LNG-t (Mandiner)
Hamarosan életbe lép az orosz gáztilalom, mit csinálnak ennek élharcosai? Természetesen orosz gázt vesznek, akinek meg nincs tengerpartja, az úgy járt.
márc. 10
10:21
Elindult a rendőrségi megarazzia az utakon (Autószektor)
Az európai szintű ellenőrzés keretében Magyarország teljes területén elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek használatát, valamint a segédmotoros- és motorkerékpárral közlekedők bukósisak-viselését ellenőrzik a rendőrök. "A passzív biztonsági eszközök használatával a balesetek során bekövetkező személyi sérülések jelentős része m
márc. 10
10:21
Solberg már alig várja, hogy Rally1-es autót vezethessen a Szafari Rallyn (Racing)
Oliver Solberg kiválóan kezdte az idei WRC-szezont, és már nagyon várja a bajnokság egyetlen afrikai futamát is, ahol azonban korábban még egyszer sem tudott nyerni.
márc. 10
10:21
Érzelmek és művészet: Az "Art of Coffee" tulajdonosának egykori tanítónője inspirálta a kávé csomagolását (rtl.hu)
Egy különleges történet rejtőzik az "Art of Coffee" kávék csomagolása mögött: a színes rajzot egy tanítónő készítette, aki évtizedekkel ezelőtt inspirálta a márka egyik alapítóját. A Caffé Perté dél-amerikai hangulatú illusztrációját Rékasi Tiborné, vagyis Jutka néni rajzolta, aki korábban Boda Andrea tanítónője volt."Én már ötéves koromban tudtam,

Keresés