2026. március 10. kedd

márc. 10
9:33
Kínai kamionokat gyárt szomszédunkban a Steyr (autopro)
A Steyr Automotive megkezdte a kínai Sinotruk teherautók szerződéses gyártását Ausztriában.
márc. 10
9:33
Monumentális római kori lelet került elő Barcelona belvárosa alól (Hamu és Gyémánt)
A Barcelonában található Gran Hotel Barcino felújítási munkái közben egy római kori kőburkolara bukkantak az épület alatt. A feltételezések szerint ez egy egykori fórum része lehetett, ám elhelyezkedése egészen új perspektívába helyezi az ókori város szerkezetéről alkotott képet.
márc. 10
9:33
A Tisza elmosná az idősotthonokat is – Interjú Latorcai Csabával (Demokrata)
Ha jönne a Tisza Párt, ötszáz településen az lenne a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán idősek otthona vagy iskola – mondta Latorcai Csaba a Demokratának.
márc. 10
9:33
Eddig 892 magyart hoztak haza a Közel-Keletről (Telex)
Szerdán is lesz egy mentesítő járat, közvetlenül Dubajból.
márc. 10
9:33
A koptatott farmer visszatér, de nem úgy, ahogy gondolnád (in.hu)
Idén több meglepő farmertrend tér vissza, de mind közül az egyik legmegosztóbb a koptatott farmer. A kifakult, foltos hatású farmerek több évtized után friss lendülettel hódítanak, több új variációval inspirálva tavaszi összeállításainkat. Mutatjuk hogy érdemes viselni őket, ha még ismerkedünk a darabbal.
márc. 10
9:35
Kilőtt a magyar tőzsde, tépik az OTP-t (Portfolio)
Javul a hangulat a nemzetközi piacokon, amiből a magyar tőzsde is kiveszi a részét. Itthon a blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban, a bankpapír árfolyama 5 százalékot ugrott a nyitás után.
márc. 10
9:37
Jó híreket kapott az ázsiai nagyhatalom (Portfolio)
A felülvizsgált adatok alapján Japán gazdasága a vártnál jobban teljesített 2025 utolsó negyedévében. Bár a háztartási kiadások januárban visszaestek, a mögöttes fogyasztási trendek továbbra is stabilnak tűnnek. Az olajárak emelkedése ellenére a kormányzati intézkedések egyelőre féken tartják az üzemanyagárakat, ami mozgásteret adhat a Japán Jegyba
márc. 10
9:39
Befagyasztva: a privát hitelezés válsága 2026-ban (Kripto Akadémia)
A BlackRock, a Blackstone és a Blue Owl egymás után korlátozza a kifizetéseket – befagyasztva tartva a befektetők milliárdjait. Ez nem pánik, hanem egy strukturális válság első repedése a privát hitelezési szektorban. A pillanat, amikor a pénzügyi elit elveszítette hitelességét? Képzeld el, hogy évek óta fizetsz egy biztosítási kötvényt, életjáradé
márc. 10
9:39
Itt az új lista a legvonzóbb lakossági állampapírokról (Portfolio)
Egy hét alatt 117 milliárd forintért vettek magyar lakossági állampapírokat a befektetők, nem számítva a statisztikában nem szereplő Babakötvény és Euró Magyar Állampapír értékesítését – derül ki az Államadósság Kezelő Központ friss adataiból. A megelőző hét kiemelkedő értékéhez képest ez nagy visszaesést takar (-46%), de így is az év második legna
márc. 10
9:39
Egy nap után, szinte ugyanott csaptak fel a lángok a Tisza-tónál (Infostart)
A tűzoltóknak ismét Tiszafürednél volt dolga.
márc. 10
9:39
Kvíz: Általános műveltség - íme tíz kérdés! (SzMo)
Oly gyakran pufogtatjuk az "általános műveltség" kifejezést. Nézzük, te mennyire vagy képben az alap tudományokban és a művészeti kérdésekben?
márc. 10
9:39
Irán addig fog harcolni, ameddig szükséges (Magyar Hírlap)
Ezt az iráni külügyminiszter kedden közölte.
márc. 10
9:39
Kijev dühöng az ukrán aranykonvoj lekapcsolása miatt (Demokrata)
Éles diplomáciai vita alakult ki az úgynevezett ukrán aranykonvoj ügyében.
márc. 10
9:39
Most már teljesen biztos: egy nap választ el minket attól, hogy kettészakadjon az ország (Mandiner)
Jobban teszik szerdától a Dunántúlon élők, ha visznek magukkal esernyőt.
márc. 10
9:39
Ezt az alapanyagot Rácz Jenő sem tudta megszeretni (rtl.hu)
Rácz Jenő meglepő kulisszatitkot osztott meg konyhájából: egy olyan alapanyaggal dolgozik, amit még nem sikerült megszeretnie. Vajon mi lehet az, amit még a séfnek se sikerült tökéletesítenie?
márc. 10
9:41
Orbán magyarellenes háborúja (Mandiner)
Orbán Putyin titkosszolgálata mellett most már csak Zelenszkij indulataiban bízhat, bár ez sem olyan biztos.
márc. 10
9:45
A forint szárnyalása után nézze, hogyan nyitott a hazai tőzsde: az OTP részvényesei igazán boldogok lehetnek (Privátbankár)
Bár a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,29 pontos csökkenéssel, 120 426,81 ponton nyitott kedden, hamar jelentős, 3,4 százalékos erősödésbe kapcsolt. Az iráni helyzet enyhülésébe vetett hit miatt szárnyalnak a börzék.
márc. 10
9:45
Március 31-éig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat az utazási kedvezményhez (Adózóna)
A felsőoktatási diákigazolványokat március 31-éig kell érvényesíteni – hívja fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
márc. 10
9:45
Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel (HR Portál)
A két minimálbéres jövedelem jelentősen növeli a hitelképességet, a kedvezményes konstrukciók esetén pedig még magasabb lehet a felvehető összeg.
márc. 10
9:45
Kemény éven van túl a Volkswagen, lefeleződött a profit (Portfolio)
A Volkswagen nehéz évet zárt 2025-ben: üzemi eredménye több mint a felére esett, és a vállalat idénre is csak mérsékelt javulást vár, miközben az amerikai védővámok és a kínai piaci térvesztés továbbra is erős nyomás alatt tartják Európa legnagyobb autógyártóját.
márc. 10
9:45
Zöldborsó vetése: mikor és milyen mélyre kell vetni? (Agroinform)
A zöldborsó vetésének sikere nagymértékben múlik a talajhőmérsékleten és a vetési mélységen. Cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a gyors és egyöntetű kelés érdekében.
márc. 10
9:45
Nem gondolnád, hogy egy kínai autó ilyen is lehet – Omoda 9-teszt (Player)
Ha egy kínai autó 530 lóerőt kínál, akkor arra azért érdemes odafigyelni, különösen akkor, ha plug-in hibrid létére képes 145 kilométert megtenni tisztán elektromosan. Az Omoda 9 ezekkel a számokkal rúgja rá az ajtót az autópiac prémium felére, ráadásul olyan áron, ami egészen hihetetlennek hangzik ezért a tudásért. Kipróbáltuk a kínai autót, ami m
márc. 10
9:45
Timothée Chalamet eljátszotta élete legvisszataszítóbb szerepét és minden percét élvezte (Glamour)
A Marty Supreme műfaji szempontból nem, de hatását tekintve egy akciófilm: Timothée Chalamet úgy pattog végig, mint egy pingponglabda és nemcsak a filmbéli karakterek, hanem a nézők idegeit is próbára teszi.
márc. 10
9:45
Az operatív igazgató szerint nem halasztják el a vb-t (Magyar Hírlap)
A 48 csapatos vb-t júniusban és júliusban 11 egyesült államokbeli, három mexikói és két kanadai helyszínen rendezik meg.
márc. 10
9:45
Politico: Oroszország az iráni háború legnagyobb győztese (Demokrata)
Az elnöki hivatal tanácsadója stratégiai hibának nevezte Európa leválását az orosz energiáról.
márc. 10
9:45
"A választás megnyerése számomra csak a kezdet és nem a cél!" (Demokrata)
Az elmúlt 16 évnek Kecskemét és térsége abszolút a nyertese volt. Cseh Tamással, a Fidesz jelöltjével beszélgettünk.
márc. 10
9:45
Nemzetközi szinten is egyedülálló a magyar családtámogatási rendszer (Demokrata)
Magyarországon több mint harminc féle családtámogatási intézkedés van.
márc. 10
9:45
Új luxushotel nyílik a budapesti Klotild-palotában (Helló Magyar)
A The St. Regis Budapest a lenyűgöző Klotild-palotában nyitja meg kapuit, a magyar főváros szívébe hozva el a márka gazdag örökségét, úttörő szellemiségét és ikonikus rituáléit. A Dunától néhány lépésre, a történelmi Buda és pezsgő Pest találkozásánál elhelyezkedő szálloda érkezése mérföldkő Budapest luxusturisztikai életében. Lenyűgöző luxushotel
márc. 10
9:45
Rendeletbe írta a kormány, hogy a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme (Telex)
Szerintük a szállítás sem a megszokott nemzetközi gyakorlat szerint történt, Ukrajna viszont továbbra is állítja, hogy de.
márc. 10
9:45
Trump Kubáról: Lehet, hogy baráti átvétel lesz, de lehet, hogy nem (Telex)
Szerinte Marco Rubio foglalkozik a kérdéssel, de a kubai kormány állítja, nem folytatnak tárgyalásokat az USA-val.
márc. 10
9:45
Fáradtság, nyugtalanság, herpesz: ezért lehet nehéz a tavasz kezdete (EgészségKalauz)
Március a megújulás hónapja, de a testünk nem mindig vált ilyen gyorsan. A téli fizikai és mentális terhelés ilyenkor üt vissza: mintha most érkezne meg igazán a fáradtság. Belső nyugtalanság, torokszorítás, lassabb emésztés vagy visszatérő ajakherpesz – sokaknál jelentkeznek ezek a furcsa, mégsem betegséget jelző tünetek.
márc. 10
9:45
5 öltözködési tipp, amit a sikeres nőktől leshetsz el (Bien)
Amikor a sikeres nőkre gondolunk, nem csak a karrierjük és személyes eredményeik jutnak eszünkbe, hanem a karizmatikus jelenlétük is.
márc. 10
9:47
Elszálltak az üzemanyagárak, átfogó csomaggal lépett fel a kormány - Ez benne a legnagyobb újdonság (Portfolio)
Új intézkedéscsomaggal avatkozott be a kormány az üzemanyagok áremelkedésébe. Ezzel kapcsolatban tartott háttérbeszélgetést a minisztériumban Gerlaki Bence, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, és Steiner Attila, az Energiaóügyi Minisztérium államtitkára. Az esemény legfontosabb üzenete az volt, hogy a stratégiai készletek felszabadítása ny
márc. 10
9:47
Utolsó esély, érdemes sietni: 10 tonna hal sorsa dől el (Agroinform)
Március 14-én még egyszer lehet busát vásárolni a Holt-Körös partján, ahol közel tíz tonna hal talál gazdára.
márc. 10
9:51
A forint nehéz napjai rávilágítottak a gazdaság gondjaira is (Menedzsment Fórum)
Több tényező látszott a forintgyengülés mögött.
márc. 10
9:51
Ursula von der Leyen magához ragadná a tagállamok legerősebb jogát Magyarország miatt, már letörnék a terveit (Portfolio)
Időről időre felmerül a terv, hogy az Európai Unió külpolitikai döntéseinél leszámoljanak a konszenzusos döntéshozatallal, most pedig Ursula von der Leyen újult erővel próbálja ezt átverni a tagállamokon. Az Európai Bizottság elnökének terve most azért került elő, mert Magyarország blokkolja az Ukrajnának folyósítandó, erősített együttműködéssel me
márc. 10
9:51
Irán tagadja, hogy rakétákat küldött volna Törökország légterébe (ATV)
Maszúd Peszeskján iráni elnök tagadja, hogy a Törökország felé indított két rakéta Iránból származott volna - közölte a török kormány.
márc. 10
9:51
Megtépte a saját mezét a Honvéd-játékos, hogy utána elküldhesse valahova a játékvezetőt (444.hu)
Pinte Patrik előtte szétrúgta a Kecskemét egyik futballistáját, de csak sárga lapot kapott érte.
márc. 10
9:51
Margot Robbie új frizurára váltott: behódolt a legszebb hajtrendnek, amit a férfiak is imádnak (Femcafe)
Tőle igencsak szokatlan módon Margot Robbie nemrég úgy döntött, átlépi a saját határait és lecseréli mostanra ikonikussá vált, hosszan leomló aranyszőke frizuráját.
márc. 10
9:51
"Mi határozzuk meg a háború végét" – Irán olajblokáddal fenyeget, így vágtak vissza Trumpnak (SzMo)
Az amerikai elnök hétfőn már arról beszélt, hogy hatalmas sikert értek el az Irán elleni hadművelettel, és hamarosan lezárulhat a háború. Az Iráni Forradalmi Gárda erre reagálva azzal fenyegetőzött, hogy egyetlen liter olaj sem hagyhatja el a térséget, ha az amerikai és izraeli támadások folytatódnak.
márc. 10
9:51
Eltűnt egy falu Magyarország közepéről, többszáz éves történelem veszett oda pillanatok alatt (Promotions)
A gazdag történelemmel rendelkező falu eltűnt a térképről.
márc. 10
9:51
A világ nagyon veszélyes hely lett – ez döntheti el, hogy a Fidesz vagy a Tisza nyeri az áprilisi választásokat (Mandiner)
Az ügyek egymásra rakódnak: a Barátság kőolajvezeték el nem indítása, a zsarolás, valamint immár a politikai erőszakkal való fenyegetés is.
márc. 10
9:51
Fotonikus chip mesterséges intelligenciához (Gyártástrend)
A chip a másodperc trilliomod része alatt futtatja az Mi-t, csökkentve ezzel a hő- és energiafelhasználást.
márc. 10
9:51
Hogyan lehet hatékony a tápanyagfelvétel a regeneratív gazdálkodásban? (Magro)
Az utóbbi évtizedek kutatásai azt mutatják, hogy a tápanyagfelvételben sokkal jelentősebb szerepe van a mikrobáknak, mint azt korábban hitték a szakemberek
márc. 10
9:51
Ekkorák most a legcsábítóbb banki betéti kamatok (Haszon.hu)
Csaknem másfél év  után csökkentette az alapkamatot 6,50%-ról 6,25%-ra a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ennek fényében a Bank360.hu megvizsgálta, jelenleg milyen kamatokkal találkozhatnak azok az ügyfelek, akik bankbetétben tartanák a pénzüket.
márc. 10
9:57
A ciprusiak nem kérnek a brit katonai jelenlétből (Infostart)
Drón csapódott a ciprusi brit támaszpont területére – ezen létesítmények kérdése több mint hatvan évvel a függetlenség után is érzékeny politikai témának számít a szigeten.
márc. 10
9:57
Már lehet jelentkezni a 2026-os Golden Drumra (Kreatív Online)
Idén a fesztivál bemutatja az Unfpa Inclusion Excellence Award díjat, amelyet az ENSZ Népesedési Alapjával (Unfpa) együttműködésben adnak át, és a nemek közötti egyenlőséget és a társadalmi befogadást előmozdító kreatív munkákat díjazzák.
márc. 10
9:57
A törvénytisztelő állampolgárok engedélyt kaphatnak, hogy elrejtsék a kriptós tranzakcióikat (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának friss jelentése új hangnemet ütött meg a kriptovalutákhoz kapcsolódó adatvédelemmel kapcsolatban. A dokumentum először rögzít hivatalos állásfoglalást arról, hogy a digitális eszközök birtokosaii bizonyos esetekben legitim okokból is használhatnak olyan technológiai megoldásokat, amelyek elrejtik a tranza
márc. 10
9:57
Drámai videón: lángolt a nádas a Tisza-tónál, hatalmas füst borította el a környéket (Pénzcentrum)
Ismét fellángolt a nádastűz a Tisza-tónál: a lángok ráadásul olyan partszakaszon csaptak fel, amelyet tűzoltóautóval nem lehetett megközelíteni.
márc. 10
9:57
Cinege a postaládában: ártatlan jelenségnek tűnik, de komoly veszélyt rejt (SzMo)
A postaládákban fészkelő széncinegék egyre gyakoribb jelensége a madarakra nézve is kockázatos. A bedobott küldemények ugyanis kárt tehetnek a tojásokban és a fiókákban is.

Keresés