2026. március 9. hétfő

márc. 9
9:33
Fekete Pákóék végül megúszták, de a humorista és partnere nem, ők búcsúztak A Nagy Duettből (Sassy)
Drámai volt a vasárnap esti adás vége, ahol egy ponton a zsűrinek kellett döntenie.
márc. 9
9:35
Kiderült az igazság a hatalmas nyugdíjalapokról: hiába dől a pénz, van egy időzített bomba a háttérben (Portfolio)
A Milliman Inc. friss jelentése szerint az Egyesült Államok száz legnagyobb, meghatározott szolgáltatású (DB) nyugdíjalapjának fedezettségi szintje november végén elérte a 84,7 százalékot, ami közel négy éves csúcsot jelent – írja a Pension Policy International. A nagy hozamok ellenére azonban továbbra is elmaradnak a megtakarítások az összes válla
márc. 9
9:39
Elhallgatta a Humánreprodukciós Intézet a valós adatokat? (Menedzsment Fórum)
Február elején napvilágot látott a Humánreprodukciós Intézet jelentése a lombikcentrumok beavatkozásairól és eredményességéről – de a pontos adatokat már nem közölték. Most azonban arra is fény derült, hogy jelentős különbségek lehetnek egyes hazai lombikintézetek eredményessége között.
márc. 9
9:39
Régóta az egyik legrosszabb hetüket zárták az európai indexek (ProfitLine)
Egy százalékos pénteki esését követően a Stoxx 600 index közel egy éve nem látott heti esést produkált pénteken, miután 5,5%-kal csökkent a hét egészében, köszönhetően a fokozódó közel-keleti bizonytalanságnak, illetve a negatív meglepetésnek az amerikai foglalkoztatottsági adatokban, mely árnyalja a Fed kamatpályáját. Pénteken a DAX 0,9%-kal, a CA
márc. 9
9:39
Elszállt az olajár, esnek az európai piacok, szakad az OTP (Portfolio)
Elszállt az olajár hétfő reggelre az olajár, az ázsiai tőzsdéken jelentős eséseket látni, a Nikkei több mint 5 százalékot zuhant, Dél-Koreában még a kereskedést is fel kellett függeszteni 20 percre és Európában is komoly mínuszokkal indul a nap. Az olajár emelkedését és a tőzsdei esést mérsékelte, hogy Szaúd-Arábia szokatlan módon, spot piaci tende
márc. 9
9:39
Nav-bekötés és rendszámfigyelés: meglepő megoldással kezelnék a benzinkutak a krízist (Agroinform)
A közel-keleti konfliktus felhajtotta az olajárat, de a hazai kutakon a verseny mérsékli az árnövekedést.
márc. 9
9:39
XII. Lóversenygála: a legjobbakat köszöntötték (HírTV)
A témáról Krebs András, a Kincsem Park ügyvezető-helyettese nyilatkozott a Napindítóban.
márc. 9
9:39
Ilyet még nem látott a világ: lerúgta a cipőjét, majd nyilvánosan perdült táncra Katalin hercegné (Femcafe)
A brit trónörökös felesége híres arról, hogy még akkor is megvillantja elragadó báját és káprázatos közvetlenségét, amikor az adott szituáció erre nem is igazán teremt lehetőséget.
márc. 9
9:39
Összeért Magyar Péter és Zelenszkij gyűlöletpolitikája (Demokrata)
Brüsszelig érhetnek az ukrán aranykonvoj szálai, amely számos kérdést vet fel.
márc. 9
9:39
Jó hír a gazdáknak: februári áremelkedés, de mi jön eztán? (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: jelzésértékűen nőtt a Fao élelmiszerár-indexe, de a háborús kockázatok drágítják a fuvart és az inputokat.
márc. 9
9:39
Ismét bebizonyosodott: Ukrajnában a béke az egyetlen megoldás (Mandiner)
Oroszország 2022-es támadása óta mindkét fél óriási veszteségeket szenvedett. A front állóháborúba fulladt, a béketárgyalások megrekedtek. Magyarország az első naptól a béke pártján áll: csak kompromisszum hozhat megoldást.
márc. 9
9:39
Mark Ruffalo reagált Magyar Péter pécsi fórumának tömegére: Szabadítsátok fel magatokat! (Telex)
Az amerikai színész nem először szólal meg a magyar politikával kapcsolatban.
márc. 9
9:39
Elszabadultak az árak: Megérkezett az iráni háború hatása a magyar kutakra, Magyar Péter már reagált is (Most Hír)
Drágul a benzin és a gázolaj is a magyar kutakon is. Az iráni háború miatt kilőtt az olajár, ami természetesen begyűrűzött ide is. Magyar Péter hétfő reggel hosszú posztban követeli a kormánytól, hogy csináljon valamit.
márc. 9
9:41
Figyelem, új feltételek a sertés állatjóléti támogatásoknál! (Agroinform)
Megjelent a kincstári tájékoztató a sertéstartók 2026-os állatjóléti támogatási kérelmeiről.
márc. 9
9:45
Ausztráliában előbb megtiltották a 16 év alattiaknak a közösségi médiát, most meg a 18 év alattiaknak a pornónézést (Blikk)
Ausztráliában új törvények lépnek életbe, amelyek előírják, hogy a pornóoldalak és más, felnőtt tartalmakat kínáló platformok szigorúan ellenőrizzék a felhasználók életkorát. Az intézkedés célja, hogy megvédje a gyermekeket a káros online tartalmaktól, ugyanakkor a szabályozás adatvédelmi aggályokat és technológiai kihívásokat is felvet.
márc. 9
9:45
Megtört a lendület a bérlakáspiacon: de hogyan látják az ingatlanközvetítők? (HírExtra)
2025 őszén több hónapon át csökkentek az albérletárak, és 2026-ban sem várható jelentősebb drágulás. A szakértők szerint a 3 százalékos támogatott hitel sok bérlőt terelt a vásárlás felé, ami mérsékelte a kiadó lakások iránti keresletet és a bérleti díjak növekedését is.
márc. 9
9:45
Kövesi Eszter távozik a Varázslatos Magyarország éléről (Kreatív Online)
Az ország legnagyobb természetfotós- és természetvédelmi szervezetének ügyvezetője hat év után másképp támogatja a természetvédelem ügyét.
márc. 9
9:45
Ígéret vagy kockázat? Amit a cég valóban ajánlhat a külföldi jelölteknek (HR Portál)
Komoly dilemmát jelenthet a HR-szakemberek számára, hogy milyen ajánlatot tehetnek a kiszemelt külföldi munkavállalónak, hiszen a lehetőségeket számos jogszabályi korlát befolyásolja. Hogyan maradhat vonzó a munkáltató a törvényi megfelelés mellett? Ebben segít eligazodni Cziczárdi Györgyi, az Expat-Center Kft. ügyvezetője.
márc. 9
9:45
Pánik a piacon, mégis esik az arany - Mi történik? (Portfolio)
Az arany árfolyama hétfőn jelentősen csökkent, miután az emelkedő olajárak által fűtött inflációs félelmek megerősítették a dollárt, és egyre távolabbra tolták a várt amerikai kamatcsökkentések időpontját.
márc. 9
9:45
Amiért a külföldi szakemberek is Budapestre jönnek: világszínvonalú vetőmag-minősítés Magyarországon (Agroinform)
15 ország szaktekintélyei gyűlnek össze a fővárosban, hogy a Nemzetközi Vetőmagvizsgáló Szövetség (ISTA) legszigorúbb módszertani előírásait és a globális minőségbiztosítási trendeket összehangolják.
márc. 9
9:45
Robbanás Liege egyik zsinagógája előtt (444.hu)
A belga hatóságok szerint a robbanás gyújtogatás eredménye volt.
márc. 9
9:45
A magyar vezetők fókuszában a technológiai átalakulás kényszere áll (Márkamonitor)
A hazai vállalatvezetők egyszerre szembesülnek erősödő rövid távú fenyegetésekkel és a technológiai átalakulás folyamatos kényszerével, amely hosszú távú, stratégiai fókuszt követel. Bár a világgazdaság kilátásaival kapcsolatban továbbra is optimisták, a hazai környezetben növekvő bizonytalanság uralja a vezetői gondolkodást. A PwC Magyarország 15.
márc. 9
9:45
Sipos Orsi és Török Ádám: "Már arra kelünk, hogy piszkáljuk egymást" (Glamour)
Gyermekvállalás. Párterápia. Ugyanaz a hivatás, közös estek. Eljegyzés. Egy elképzelt közös élet. De mi van, ha egy valamiben mégsem értenek egyet? Mi van, ha az egyikük szeretne gyereket, a másikuk viszont nem? Meddig lehet elmenni egy kapcsolatban tudva, nem ugyanaz a cél? Sipos Orsi és Török Ádám humoristák felvillanyozó őszinteséggel meséltek a
márc. 9
9:45
Kínos rímek és vicces versek árasztják el a Facebokot Varró Dani versíró versenye miatt (Könyves Magazin)
Több ezren küldenek rövid verseket Varró Dani facebookos játékára, amelyben a költő és műfordító különféle versformájú költemények írására ösztönöz. Már az első feladatra 3000 ezer vers érkezett.
márc. 9
9:45
Rémálom lett egy repülőútból: 16 órát ültek az utasok a gépen, majd visszafordították a Dubajba tartó járatot oda, ahonnan indult (SzMo)
A VS400-as járat Szaúd-Arábia felett fordult vissza, majd Budapesten tankolt. Az utasok a Közel-Keleten kirobbant konfliktus miatt élték át a történteket.
márc. 9
9:45
Trump nem örül Irán új vezetőjének (Magyar Hírlap)
A Fox News szerint az amerikai elnök röviden reagált Modzstaba Hamenei kinevezésére, miközben a térségben tovább eszkalálódik a háború.
márc. 9
9:45
Na mi van, fiúk? (Mandiner)
És akkor jön a kazincbarcikai időközi, és győz a Fidesz–Kdnp jelöltje, a tiszás támogatott meg a harmadik helyre fut be.
márc. 9
9:45
Nyaralásra készülve: így válts eurót okosan! (rtl.hu)
Sokan követik el azt a hibát, hogy csak az indulás előtt, kapkodva váltják át a nyaralásra szánt eurót. 2026 márciusa azonban megmutatta: a forint bármikor képes meglepetést okozni. Míg februárban még nyugalom volt és stabilan 380 körül mozgott az euró, március elején a 390-es szintet kezdte karcolgatni. A BiztosDöntés.hu szakértői megmutatják, hog
márc. 9
9:45
Ezért kihagyhatatlan a Parkinson-kórnál a rendszeres orvosi kontroll (EgészségKalauz)
A Parkinson-kór rendszeres orvosi ellenőrzése kulcsfontosságú a betegség előrehaladó, úgynevezett progresszív jellege miatt, mivel lehetővé teszi a terápia folyamatos, szükség szerinti korrekcióját, a tünetek enyhítését és az életminőség lehető leghosszabb megőrzését.
márc. 9
9:45
5 növény-inspirálta dekor, ami új szintre emeli a lakás hangulatát (Bien)
A növényi dekorációk nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem hozzájárulnak a nyugalom és harmónia megteremtéséhez az otthonunkban.
márc. 9
9:45
Az Axel Springeré lesz a The Telegraph – ketten már bukták a vételt (Médiapiac)
Megvásárolja a The Telegraph brit napilapot az Axel Springer német médiacsoport. A vétel kiütött egy korábbi, 2025 novemberében kötött megállapodást a volt tulajdonos Redbird IMI és a, a DMGT között, utóbbi a Daily Mail kiadója.
márc. 9
9:47
Ezért van most óriási bajban Európa, pedig Orbán Viktor előre figyelmeztette Brüsszel vezetőit (Mandiner)
Újabb, az előzőnél is nagyobb energiaválság jöhet, ha nem rendeződik a közel-keleti helyzet.
márc. 9
9:51
Vége a találgatásoknak: Tóth Gabi megszólalt a második babáról (Blikk)
Nem fogta vissza magát, őszintén kitálalt.
márc. 9
9:51
Meglepő hírek jöttek a hazai hipermarketekből (Piac és Profit)
Drágult a tea, a csoki és a kávé.
márc. 9
9:51
Sors Tamás is gyászolja a legendás edzőjét, Petrov Anatolijt: "Számomra mintha egy harmadik nagypapa lett volna" (Blikk)
Kiemelkedő egyéniségét gyászolja a magyar úszósport: Petrov Anatolij mesteredző 86 éves korában hunyt el. Az ukrán származású tréner a pécsi uszodában eltöltött évtizedek során nagyszerű úszók sorát nevelte fel: a keze alól került ki többek között Jakabos Zsuzsanna és még a most beérő Jászó Ádám is, valamint két paralimpiai bajnokunk, Pásztory Dóra
márc. 9
9:51
Történelmi mélypontra ütötték a Wizz Airt! (Portfolio)
Az elszálló olajár különösen érzékenyen érinti a légitársaságok részvényeit, esnek is a ma reggeli kereskedésben a nagy európai légitársaságok, a Wizz Air történelmi mélyponton áll.
márc. 9
9:51
Gépbemutató és Szakmai Nap: Precíziós takarmányozás kontroll alatt (Agroinform)
A Strautmann Gépgyártó Hungária Kft. szervezésében megvalósuló szakmai napon, a gyakorlatban ismerheti meg a modern tehenészeti telepek hatékonyságának kulcsát: a homogén TMR-t és a precíziós etetési technológiát.
márc. 9
9:51
Így drágul az életünk az iráni háború miatt (ATV)
Hétfőn történelmi mértékben, 25 százalékkal ugrott meg az olaj ára, miközben az arany több mint 2 százalékot esett. Az eszkalálódó iráni konfliktus megbéníthatja a globális energiaellátást, és újabb inflációs hullámot indíthat el a világgazdaságban.
márc. 9
9:51
9 arcpirítóan merész ruha a Women of the Year gáláról, amit bevállaltak a magyar hírességek (Glamour)
Áttetsző anyagok, merész hasítékok és drámai kivágások. A GLAMOUR Women of the Year gálák történetében az évek során számtalan emlékezetes szettet vonultattak fel az ismert emberek meztelenruha stílusban. Ezek az öltözékek nem csupán a pillanatnyi trendekről szólnak, hanem a női magabiztosság és az önkifejezés szabadságát is ünneplik.
márc. 9
9:51
A magyarok vérszemet kaptak, ezt a terméket követelik ingyen, hatalmas fordulat a boltokban (Promotions)
Egy olyan terméket szeretnének ingyen kapni a magyarok, ami minden háztartásban elengedhetetlen.
márc. 9
9:51
Díjazták a BMW Group Magyarország rendezvényeit (MMonline)
A BMW Group Magyarország több díjat nyert a 2025-ös Live Communication Awards-on, a vállalatok és szakmai szervezetek „élő kommunikációs” megoldásainak seregszemléjén. A BMW iX3 modell hazai premiereseménye a „Best B2B Event Hungary 2025” kategória megosztott első helyét, a „Best Event with „Out of the Box" Element 2025” kategória harmadik helyét,
márc. 9
9:51
Felrobbant az olaj árfolyama, sokk érte a bitcoint is: ez vár ránk a héten (BitcoinBázis)
A világgazdaság 2026 márciusában egyértelműen az energiahordozók árfolyamára figyel, miután a szűnni nem akaró konfliktus Irán és Izrael-Egyesült Államok között további nyomást helyez a földgáz és az olaj árfolyamára. Természetesen ez kihatással van a teljes pénzpiacra, valamint a globális gazdaságra. Március 9-én mindenki tűkön ülve figyeli, mi le
márc. 9
9:51
Elszállt az olaj ára, a stratégiai tartalékok felszabadításáról tárgyalnak a G7-országok pénzügyminiszterei (Telex)
Az Egyesült Államokban körülbelül 20 százalékkal emelkedtek az olajárak, ami 2022 júliusa óta a legmagasabbnak számít, Dél-Koreában 30 év után benzinársapkát vezethetnek be.
márc. 9
9:51
Minden évben erre a csodás tengerpartra özönlenek a hollywoodi filmsztárok (Roadster)
Elsőre azt hihetnénk, ez a csodahely valahol a Francia Riviérán rejtőzik, de nem ott kell keresni.
márc. 9
9:51
38 évig titkolta, hogy ő Cseh Tamás fia, most Bereményi Gézával robbantja be az új Cseh-korszakot (Sassy)
Cseh András sokáig külföldön bujkált a hírnév elől, mert egyszerűbb életre vágyott. A sorsdöntő fordulat egy filmes bulin jött el, amikor a legendás dalszerző váratlanul feltette neki a kérdést.
márc. 9
9:51
A befektetés, a pályázatok és a nemzetközi kapcsolatok miatt is hasznos volt a Ready4Invest és a Knowledge to Money Club programja (Magro)
Célzott, gyakorlatias tanácsokat adott a vállalkozásfejlesztés kérdéseire a Ready4Invest és a Knowledge to Money Club program.
márc. 9
9:51
Megtámadták, megütötték a Mi Hazánk plakátozó aktivistáját (Most Hír)
A Mi Hazánk Mozgalom aktivistáját brutális támadás érte Mezőtúron, miközben önkéntesként segítette a kampánymunkát választási plakátok kihelyezésével.
márc. 9
9:51
Így mondj nemet a munkahelyen (Haszon.hu)
Munkahelyi környezetben a „nem” egyszerre konfliktusforrás, a lojalitás kockáztatása vagy a rossz megítélés megidézője lehet. Így különösen nagy kihívás lehet elutasítani egy feladatot. Valamikor mégis célszerű. Hogyan lehet ezt jól megtenni?
márc. 9
9:51
Az orosz nagykövetség tagadja, hogy hírszerzők érkeztek volna Budapestre (Kontroll.hu)
A budapesti orosz nagykövetség furcsán tagadja a választásokba való beavatkozás vádját. Az ügyet feltáró újságíró azonban azt állítja, hogy kiképzett csapat érkezett Moszkvából Budapestre, sőt az USA is szólt erről a partnereinek.
márc. 9
9:57
Mennyi vizet kellene innod? Felejtsd el a 2 litert, a szakértők erre esküsznek (Blikk)
Sokan még mindig úgy élnek, mintha mindenkinek ugyanannyi vizet kellene innia naponta. A napi nyolc pohár szabály azonban jóval ingatagabb, mint ahogy elsőre hangzik, mert a szervezet folyadékigénye nem egyetlen szám alapján működik.

Keresés