2026. március 7. szombat

márc. 7
0:13
Buda Péter: Azt kell vélelmeznünk, hogy a kormány az oroszok behívásával kíván hatalmon maradni (444.hu)
A nemzetbiztonsági elemző szerint a magyar kormány érdekében áll az orosz hírszerzők budapesti tevékenysége, ezért akarja azt elhallgatni.
márc. 7
0:13
Amerikai hírszerzés szerint Oroszország célzási adatokkal segíti Irán támadásait (444.hu)
Így az Egyesült Államok egyik nukleáris fegyverrel rendelkező riválisa közvetve is beléphet a konfliktusba. Elemzők szerint azonban Moszkva továbbra is elsősorban az ukrajnai háborút tekinti stratégiai prioritásnak.
márc. 7
0:13
Sokkoló tempóban, csak péntek este 10 százalékkal drágult az olaj, a forint olyan tempóban gyengül, amire négy éve nem volt példa (444.hu)
Egy hordó kőolaj ára forintban számolva csaknem 40 százalékkal magasabb, mint egy héttel ezelőtt. Egyre közelebb a 400 forintos euró, az OTP csaknem 4 százalékot esett, egyre drágább az államadósság.
márc. 7
0:13
Minden másodperce kincs ennek az 1986-os fedélzeti kamerás felvételnek, és több szempontból is (Player)
Ez a 40 éves felvétel igazán egyedülálló. Megmutatjuk, ha már hétvégén Ausztráliában látogat a mezőny.
márc. 7
0:13
Nem véletlenül ez a csillagjegyed, ezt akarja üzenni neked az élet önmagadról (Glamour)
Az asztrológiai jegyek sorrendje nem véletlenszerű. Karmikus nézőpontból a zodiákus az emberi tudat fejlődési ívét rajzolja ki, ami egy spirituális tanulási folyamat állomásait mutatja meg.
márc. 7
0:13
Nem, nem fogjuk finanszírozni az ukrajnai öldöklést (Demokrata)
Szóba sem kerülhet az, hogy magyar katonák békefenntartóként megjelenjenek Ukrajna területén.
márc. 7
0:13
Most érkezett: átlépték a határt az "ukrán aranykonvoj" tagjai, örvendeznek Zelenszkijék (Mandiner)
"Már biztonságban vannak" – fogalmazott az ukrán külügyminiszter.
márc. 7
0:13
Orbán Viktor: minden magyar gyereket megvédünk (rtl.hu)
Orbán Viktor szerint ők minden magyar gyereket megvédenek. A miniszterelnök egy pásztói lakossági fórum előtt válaszolta ezt az RTL Híradónak, amikor arról kérdeztük, hogyan történhet meg, hogy minden ötödik állami gondoskodásban élő gyereket abuzálnak. Azt is szerettük volna megtudni, hogy nevezhették ki a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját úgy
márc. 7
0:13
Aggódnak a rajongók: a háború miatt külföldön ragadt Nagy Bogi (rtl.hu)
Nagy Bogi ijesztő hírt jelentett be követőinek Instagram 24 órás történetben. Az énekesnő Thaiföldön ragadt a BSW-vel, és nem tudja, hogy fog hazajutni. Mutatjuk, miért aggódnak érte rajongói!
márc. 7
0:13
Kiderült a toxikológiai vizsgálat eredménye Egressy Mátyás ügyében (rtl.hu)
A fiatal január közepén tűnt el egy budapesti szórakozóhelyről való távozás után, majd február végén találták meg a holttestét a folyóban.
márc. 7
0:13
Ukrán pénzszállítókra csapott le a NAV és a TEK Magyarországon (rtl.hu)
Az egyik ukrán bank pénzszállító autóin ütöttek rajta a NAV és a TEK kommandósai csütörtökön. Az ukrán külügyminiszter szerint a magyar hatóságok gyakorlatilag túszul ejtették az állampolgáraikat és ellopták a pénzt. A NAV azt közölte, pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást, és csaknem 28 milliárd forint értékben foglaltak le dollárt, eurót, v
márc. 7
0:13
Már visszatért Ukrajnába a hét elfogott pénzszállító, Ukrajnában túszejtés miatt eljárást indítottak (Telex)
Ügyvédjük szerint semmivel nem gyanúsították meg őket, és Ukrajna egyelőre nem kapta vissza a lefoglalt pénzt.
márc. 7
0:13
Orbánék emelték a tétet, és ebben Zelenszkij is partner (Telex)
A 2022-es kampány hajrájában a Fidesz az országot "háborúba sodró" ellenzék ellenpontjaként, a biztonság zálogaként határozta meg magát, most viszont a fordítottját látjuk: az ukránokkal szembeni konfliktust erősítik fel eddig sosem látott, már-már ijesztő szintre.
márc. 7
0:13
Szerdán kezdi a Mol az Adria-kőolajvezeték hosszú távú tesztelését (Telex)
Tizenegy hónapon át tesztelik a kapacitását.
márc. 7
0:13
Magyar: Orbán haladéktalanul hívja össze a nemzetbiztonsági bizottságot, akkor is, ha ő hívta be az oroszokat, akkor is, ha maguktól jöttek (Telex)
A Tisza Párt elnöke arról beszélt két kampányeseményén is, hogy fedésben lévő orosz hírszerzők érkezhettek Magyarországra.
márc. 7
0:13
Visszavágott a három nappal ezelőtti vereségért a Liverpool, 3-1-re nyert az FA-kupában (Telex)
A Wolverhampton ezúttal nem tudta meglepni Szoboszlai Dominikékat.
márc. 7
0:13
Az azerieket különösen felbőszítette, és Törökországot is magára húzhatja a mindenfelé lövő Irán (Telex)
A NATO légvédelme szedett le egy törökök felé tartó rakétát, Azerbajdzsánban azután csapódtak be drónok, hogy Alijev elnök is meggyászolta az iráni legfelsőbb vezetőt. Az azeri erőket a legmagasabb harckészültségbe helyezték. Irán mindkét incidenst tagadja. Közben egyre több európai ország küld hadihajókat és vadászbombázókat, összefogtak a dróntám
márc. 7
0:13
Meghalt Stephen Hibbert, a Ponyvaregény Bénája (Telex)
A 68 éves színész szívrohamot kapott.
márc. 7
0:13
Budapestről is felkerült egy mozi a világ legjobbjai közé (Drive)
A moziélmény messze túlmutat a vásznon futó filmeken. Az építészeti és belsőépítészeti megoldások sok esetben legalább annyira meghatározzák a hangulatot, mint a vetítések. Számos ilyen helyszín évszázados múlttal rendelkezik, és idővel jóval több lett egyszerű vetítőhelynél. A Time Out nemrég egy átfogó gyűjtésben válogatta ki a világ legjobb mozi
márc. 7
0:13
Murakami Haruki hatása Harry Styles-ra, film készül Enid Blyton könyvéből és Hollywood utolsó királyainak öröksége (Litera)
Murakami Haruki inspirációjára lett maratonista Harry Styles, Paul Fischer csoportos biográfiát írt Steven Spielberg, George Lucas és Francis Ford Coppola Hollywoodra gyakorolt hatásáról, 2026-ban érkezik Enid Blyton gyermekkönyvének filmadaptációja és Simukai Chigudu kutató a gyarmatosítás utáni memoárjáról – Heti külföldi híreket mondunk.
márc. 7
0:13
Vegyes kvíz érkezett 8 agymozgató kérdéssel – 5 pont már átlag feletti eredmény (Kvízguru)
Egy izgalmas vegyes kvíz érkezett, amely nyolc agymozgató kérdéssel teszi próbára a tudásodat a legkülönfélébb témákban. Ha sikerül legalább öt pontot elérned, már biztosan átlag feletti eredménnyel büszkélkedhetsz. Az irodalmi utazásunk során az Isteni színjáték pokoli bugyraiba ereszkedünk, hogy kiderítsük, vajon Homérosz, Ovidius vagy Vergilius
márc. 7
0:15
Merz szerint ha elhúzódik, ellenőrizhetetlenné válik az iráni háború (Magyar Hírlap)
A német kancellár partnereivel egy békeprogramon dolgozik.
márc. 7
0:15
2026.03.07. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Isten megmutatta Jézusban magát.
márc. 7
0:17
Gondba került Kuvait: nincs hova tenni az olajat (Infostart)
Megkezdték a termelés visszafogását, ez pedig az olajárak újabb emelkedését vetíti előre.
márc. 7
0:17
Krausz Gábor úgy kiakadt a Séfek séfe műsorában, mint még soha: "Akkora a kosz, hogy inkább nyugdíjba megyek" (Blikk)
Ahogy telnek-múlnak a versenynapok, úgy nő a feszültség a Séfek séfe stúdiójában. A TV2 gasztrorealityjének versenyzőire mindig komoly feladatok várnak a konyhában, s nemcsak az idővel futnak versenyt, hanem sokszor még a saját csapattársaikkal is nagyot küzdenek... és sokat veszekednek. A stressz és a fokozódó nyomás miatt ezen a héten rosszul let
márc. 7
0:17
Szijjártó Péter: Ukrajna mindent egy lapra tesz fel, hogy ukránbarát magyar kormány legyen (Infostart)
A honvédség gépével, de bérelt utasszállítókkal is hozza haza a külügy az iráni háború miatt külföldön rekedt magyarokat. Az elmúlt napokban az ukránok bemutatkoztak, kiderült, milyenek is valójában – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter vázolta azt is, meddig eszkalálódhat a magyar-u
márc. 7
0:17
Hatezer éve nem kellene léteznie annak az állatnak, amit most találtak egy szigeten (Blikk)
Hatezer éve kihaltnak hitt állatfajt fedeztek fel újra Nyugat-Pápuában, ami a tudományos világ számára rendkívüli jelentőségű esemény. A törpe hosszú ujjú oposszum egy apró, csíkos erszényes, amelynek különleges ismertetőjegye, hogy mindkét kezén a negyedik ujja kétszer olyan hosszú, mint a többi. Ez az anatómiai sajátosság segíti abban, hogy a fák
márc. 7
0:17
"A bombázást talán túlélem, de megöl az állandó idegeskedés" – Teherán hétköznapjai (Infostart)
Az internetes blokád ellenére a BBC perzsa nyelvű szolgálata kapcsolatba lépett Iránban élő emberekkel, hogy megtudja, milyen a helyzet jelenleg az országban.
márc. 7
0:17
Megrendítő fotó: valaki nyíllal lőtte át egy macska nyakát Debrecenben???? (Blikk)
Megdöbbentő eset történt Debrecenben, ahol valaki nyíllal lőtte egy macska nyakát. A közzétett fotón a szerencsétlen állat összegörnyedve fekszik egy autó előtt. A macskát a támadás után meg kellett műteni. A helyiek már el is nevezték: a Nyilas Misi nevet kapta.
márc. 7
0:17
Öngól döntötte el a Kisvárda–Puskás Akadémia hatpontos derbit (Blikk)
A labdarúgó-NB I 25. fordulójának nyitómeccsén a Kisvárda a Puskás Akadémiát fogadta. A hazaiak Nagy Zsolt öngóljának köszönhetően 1–0-ra győzni tudtak. Révész Attila csapata a sikerével feljött a negyedik helyre a tabellán.
márc. 7
0:17
Náci karlendítés miatt büntette meg az UEFA a Real Madridot (Infostart)
A Real Madridot 15 000 eurós bírsággal és felfüggesztett szektorbezárással büntette az európai szövetség a Benfica elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen történtek miatt. A szankció alapja, hogy azonosítottak egy szurkolót, aki a nácik köszöntését imitálva lendítette a karját a Santiago Bernabeu Stadion lelátóján..
márc. 7
0:17
Újabb világsztár csatlakozott a Fehér Lótusz már eddig is parádés stábjához, pedig csak elvétve vállal sorozatot (Blikk)
A Fehér Lótusz 4. évada igazi világsztárral tér vissza Vincent Cassel személyében. Nem ő az egyetlen nagy név a sorozat történelmében, hiszen a korábbi évadok olyan sztárokat is felsorakoztattak, mint Sydney Sweeney, Sabrina Impacciatore vagy Jason Isaacs. Bár a legújabb évad pontos megjelenési dátumát még nem jelentették be, a forgatások már elkez
márc. 7
0:17
Nők a munkában: sokat javítottunk, de Izland még messze van (HR Portál)
A nők munkaerőpiaci részvétele továbbra is érzékenyen reagál a gazdasági és társadalmi kihívásokra. A PwC idei Women in Work Indexe szerint tovább lassult a nemek közötti egyenlőség javulásának üteme, ugyanakkor több területen mérséklődtek a különbségek. Magyarország ismét javított korábbi pozíciójához képest, de a hazai piac jócskán elmarad az izl
márc. 7
0:17
A Szőlő utcáról kérdezték Orbánt, előbb hárított, majd próbált úgy csinálni, mintha nem hallaná a kérdéseket (444.hu)
A kérdések elől menekülő miniszterelnök csapatából végül valaki kiszólt az RTL riporterének, hogy igazán eldugulhatna már.
márc. 7
0:17
Trump feltétel nélküli megadást követel Irántól, Izrael újra bombázza Teheránt (444.hu)
Az amerikai álláspont az elmúlt napokban többször is változott. Trump vasárnap még azt mondta, hogy Irán tárgyalni akar, és ő is kész beszélni velük.
márc. 7
0:17
Mészáros Lőrinc szállodalánca veszi át azt a hotelt, amit még Princz Gábor húzott fel az osztrák határ mellett (444.hu)
Így a jelentős állami támogatásokkal is kitömött Hunguest Hotels 23 tagúra bővül.
márc. 7
0:17
Kozmetikumok és játékok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját (Player)
Betiltott vegyi anyagot is találtak.
márc. 7
0:17
Ez most a 10 legjobb Netflix film 2026-ban a legendásan szigorú Rotten Tomatoes listája alapján (Glamour)
Ha filmválasztás előtt gyors iránymutatásra van szükséged, sokan a Rotten Tomatoes listáira esküsznek. A kritikusok értékelései alapján összeállított rangsorok gyakran segítenek eligazodni a streamingplatformok hatalmas kínálatában. A legendásan szigorú oldal most azt is megmutatta, mely Netflix-filmek teljesítettek a legjobban eddig 2026-ban.
márc. 7
0:17
Tüntetés a magyar szabadságért (Demokrata)
A pénteki tüntetés tiltakozás volt a sötét, erőszakos fenyegetőzés ellen, és kiállás a magyar szabadság, a magyar önrendelkezés mellett.
márc. 7
0:17
Az amerikai hadsereg olyat tett, hogy azonnal beindultak a találgatások (Mandiner)
A döntés spekulációkat indított el arról, hogy az elit egységet a Közel-Keletre vezényelhetik.
márc. 7
0:17
Szabadon engedett vaddisznók okozhattak veszélyt a 12. kerületben (rtl.hu)
Önmagukat és másokat is veszélybe sodorhatták azok, akik néhány napja 10 befogott vaddisznót engedtek szabadon a 12. kerületben. Erről beszélt az RTL Híradónak a Vadászkamara szóvivője. A fővárosban hónapok óta problémát jelent az állatok jelenléte, egy környéken élőnek nemrég a kutyájára támadtak. Az önkormányzat szerint a csapdák a gyérítést és a
márc. 7
0:17
Németh Zsófi erre nem mondana nemet: két férfival szívesen randizna egyszerre (rtl.hu)
A Love Island és a Survivor sztárja, Németh Zsófi Balin várja az őt meghódító férfiakat. Az első randi előtt a műsorvezetővel, Köllő Babettel beszélgetett, aki alaposan kifaggatta a szerelemre áhítozó lányt, és többek között azt is megtudhattuk, hogy mi a zsánere, és hogy milyen tulajdonságokkal lehet igazán levenni a lábáról. Kattints a videóra, é
márc. 7
0:17
Orbán Viktor szerint nem lehet zsarolással megfélemlíteni Magyarországot (rtl.hu)
Nem lehet sem zsarolással, sem fenyegetéssel megfélemlíteni – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök az ukrán elnök szavaira. Volodimir Zelenszkij csütörtökön egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ha egy bizonyos személy blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, megadják a címét az ukrán fegyveres erőknek, hogy beszéljenek vele a
márc. 7
0:17
Nem nálunk vannak a jobb lapok, mégis úgy játszunk, mintha tele lennénk adukkal (Telex)
Orbán Viktor nagyon régóta mély ellenszenvvel viseltetik Ukrajnával és Horvátországgal szemben, de 2026-ra tényleg csúnyán megromlott a kapcsolat. A kormány elvileg a gazdasági semlegesség stratégiáját követi, valami miatt mégsem tesz semmit azért, hogy rendezze a viszonyt az energiaellátásunkban kulcsszereplő szomszédokkal.
márc. 7
0:17
A másik Magyar Péter és Tisza Péter is indulhat a választáson (Telex)
Sok közük nincs Magyar Péterhez és a Tiszához, de leadták az ajánlóíveiket.
márc. 7
0:17
Putyin a baráti országoknak adná el a földgázt, hamarosan átirányítja az LNG-szállítmányok egy részét Ázsia felé (Telex)
Nem akarja megvárni a következő EU-s korlátozásokat.
márc. 7
0:17
Az Élet és Irodalom 2026/10. számából (Litera)
Az ÉS idei 10. számában Gyenge Zoltán esszéje a felvilágosodásról. ÉS-kvartett Barnás Ferenc regényéről. Kállay Eszter verse, Csabai László prózája. Zenekritika Kurtág György CD-jéről. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
márc. 7
0:17
Műveltségi kvíz: Csodás eredménynek számít már a kérdések felének helyes megoldása is (Kvízguru)
Ezen a kihívásokkal teli műveltségi kvízen már az is csodás eredménynek számít, ha a kérdések felére megtalálod a helyes megoldást. A feladatsor a történelemtől a csillagászatig számos területet érint, így garantáltan nem fogsz unatkozni. A történelem sötétebb korszakaiba lépve az emberiség legpusztítóbb pestisjárványa, a fekete halál tombolásának
márc. 7
0:21
MABISZ: ügyeljünk arra, hogy ne váljunk alulbiztosítottá (Infostart)
Figyelni kell arra, hogy a biztosítás értéke megfelelően tükrözze ingatlanunk értékét.
márc. 7
0:21
Súlyos bejelentés az Otp-től: ez minden ügyfelet érint (Blikk)
Fontos figyelmeztetés érkezett a banktól.

Keresés