A Mol és szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft formális panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál a horvát Janaf kőolajvezeték-üzemeltető ellen, monopolhelyzettel való visszaéléssel és visszaélésszerű árképzéssel vádolva a céget. A lépés hátterében az áll, hogy a Barátság-vezeték januári leállása óta a Janaf az egyetlen életképes útvonal a közép-
A Volkswagen üzemi tanácsának elnöke, Daniela Cavallo a wolfsburgi üzemi gyűlésen élesen bírálta az Audi és a Porsche önállósodási törekvéseit, és a vállalatvezetéstől ezek "márkaegóizmusának" visszaszorítását követelte, miközben először mutatták meg a kilencedik generációs, teljesen elektromos Golf sziluettjét - közölte az Autohaus. A szektor l
A világ második legnagyobb gazdasága jelentős problémákkal küzd, alig költenek a háztartások. Ennek ellenére a kínai kormány a fogyasztás felpörgetése helyett más területekre fókuszál.
Miután rendőröknek és tűzoltóknak kellett rátörniük szerdán az ajtót Galla Miklósra, megszólalt a művész barátja és állandó alkotótársa, Laár András. A zenész-humorista a Tények Plusz kamerái előtt vallott arról, hogy bár az utóbbi időben bizakodó volt Galla állapotát illetően, a mostani hírek őt is váratlanul érték, egyben mélyen elszomorították.
A Séfek séfe legújabb évadában a pattanásig feszült hangulat már megszokott, ám a dráma most minden eddigit fölülmúlt a TV2 gasztroműsorában. Míg a séfek egyre keményebb kritikákkal illetik a tányérokat, a versenyzők közötti ellentétek is sorra robbannak ki. A csütörtöki adásban azonban újra hatalmas dráma zajlik, hiszen szirénázó mentőt kellett hí
François Villeroy de Galhau, a Francia Nemzeti Bank elnöke és az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja szerint a közel-keleti konfliktus ellenére sincs ok az irányadó kamatok emelésére, és a pénzügyi stabilitás nincs veszélyben.
Az Artisjus új podcastet indít Szinger–Songwriter címmel, amelynek műsorvezetője dr. Szinger András főigazgató. A március 4-én induló sorozat házigazdája minden epizódban egy-egy dalszerzővel beszélget a zenei világ történéseiről, pályájuk fontos dilemmáiról és közös kapcsolódási pontokról, egyszerre szakmai és személyes kérdésekről. A négy részes
Ma távoli vizekre evezünk, ugyanis összeválogattuk a skandináv konyhák kincseit, így belekóstolhattok az északi nemzetek ínyencségeibe. Ez a menüsor tartogat népszerű klasszikusokat, de találkozhattok teljesen új ízekkel is. Adjatok neki egy esélyt!
'56-ban kivágtam az újságból az Egy mondat a zsarnokságrólt, hogy eltegyem magamnak. Az íróasztalom nagy fiókjának papírbélése alá rejtettem a verset. Mikor anyám kiszimatolta, hogy ott van, elégette. Ez sokáig bántott. Nem magyarázták meg, de körülbelül tudtam, hogy miért tette. Elégették egyébként a Lenin- meg Sztálin-könyveket is, amiket apám ju
A Lockheed Martin és a 4iG együttműködésének eredményeként Magyarország is megvásárolhatja az amerikai HIMARS rakétarendszert – mondta az InfoRádióban Siklósi Péter. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint a cseh Tatra Trucks bevonásával olyan volumenű teherautó-gyártás is indulhat, ami az exportra való termelést is lehetővé teszi.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde piacán, miután a vezető részvények szerdán jelentős emelkedéssel zártak. A BUX index 3184,25 ponttal, 2,64 százalékkal nőtt, így 123 872,29 ponton fejezte be a napot.
A klímaváltozás nemcsak felmelegíti a bolygót, hanem egyre gyakrabban indít el földcsuszamlásokat és szökőárakat, amelyek túlmutatnak a helyi természeti katasztrófákon.
Kína felfüggesztette a benzin- és gázolajexportot, miután a Perzsa-öbölben kialakult fegyveres konfliktus megbénította a világ egyik legfontosabb kőolajtermelő térségéből érkező szállításokat. A lépés illeszkedik ahhoz az ázsiai trendhez, amelynek célja a belföldi ellátás elsődlegességének biztosítása - írja a Bloomberg.
Bár 2026 elején a lakosság jelentős része számíthat egyszeri juttatásra vagy fizetésemelésre, a tapasztalatok szerint a növekvő bevételek ritkán alakulnak át automatikusan tartós megtakarítássá. A szakértők rámutatnak: a jelenség hátterében nem pénzügyi, hanem pszichológiai okok, elsősorban a mentális könyvelés és az életszínvonal észrevétlen emelk
2026. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,7 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástó
Kína felfüggesztette a benzin- és gázolajexportot, miután a Perzsa-öbölben kialakult fegyveres konfliktus megbénította a világ egyik legfontosabb kőolajtermelő térségéből érkező szállításokat. A lépés illeszkedik ahhoz az ázsiai trendhez, amelynek célja a belföldi ellátás elsődlegességének biztosítása - írja a Bloomberg.
Az idén januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint kereken 3, naptárhatástól megtisztítva pedig 3,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Megismétlődött tehát a tavaly decemberi dinamika. Annyi a különbség, hogy az élelmiszereknél még az akkorinál is csekélyebb a növekedés.
Kritikus ponthoz közeledik a magyar zöldség-gyümölcs ágazat: csökken a termőterület és a termelés, miközben az import egyre nagyobb szerepet kap a hazai piacon.
A Fidesz bástyáinak számító választókerületekben is rengetegen vannak a Tisza országjárásán, míg a Fidesz eseményeit zárt térben tartják. A kampány állását elemeztük a Telex politikai újságíróival.
A HUN-REN Wigner FK kutatói új, univerzális és praktikus módszert javasoltak a kvantumos összefonódottság desztillálására, amely kulcsfontosságú a kvantumkommunikáció és kvantumszámítás területén. Az eljárás nyolc bemenő kvantumbit-párból közel tökéletes Bell-párt állít elő, előrelépést jelentve a korábbi technikákhoz képest.
2026. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 4,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 5,7 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástó
A Közel-Keleten kirobbant konfliktus (Izrael és az USA csapásai Irán ellen) elsőre talán távolinak tűnhet, de a hatásai nagyon hamar elérhetnek a magyar háztartásokig is. A kulcsszó: az olaj ára.
Az Associated Press amerikai hírügynökségnél kialakult vita jelzi, hogy a mesterséges intelligencia gyors térnyerése nemcsak a technológiai szektort, hanem a hagyományos újságírást is alapjaiban kezdi átalakítani.
Az egyéni vállalkozó nyugdíja nemcsak attól függ, hány évet dolgozott valaki, hanem attól is, milyen adózási formát választott és mekkora összeg után fizette meg a járulékokat. A különbségek jelentősek lehetnek: míg egy katás vállalkozó szolgálati ideje töredékére csökkenhet, addig egy átalányadózó teljes értékű éveket gyűjthet.
Az IRIS Dena fregatt éppen egy indiai nemzetközi hadgyakorlatról tartott hazafelé, amikor az amerikaiak lecsaptak rá. Az iráni külügyminiszter nyílt fenyegetéssel reagált a támadásra.