2026. március 4. szerda

márc. 4
9:09
Gálfi Dalma nem jutott az Indian Wells-i főtáblára (Magyar Hírlap)
A kaliforniai verseny főtábláján magyar részről Bondár Anna, illetve a férfiaknál Marozsán Fábián és Fucsovics Márton szerepel.
márc. 4
9:09
Elindult az első mentesítő járat Jordániába (Demokrata)
Olyan magyar állampolgárokat fognak hazaszállítani, akik a Közel-Keleten rekedtek a háború miatt, közölte Szijjártó Péter.
márc. 4
9:09
Megérkezett Ukrajna hivatalos magyarázata a magyarok elleni kőolajblokádra: "Kívülről nem látszik" (Mandiner)
Súlyos belső károkra hivatkozik a Barátság kőolajvezetéken Ukrajna, ugyanakkor senkit nem engednek a vezeték közelébe. Ez mennyire hiteles?
márc. 4
9:09
Szőlő utca: egy áldozat menekítette ki a bizonyítékokat (Forbes)
Egy fiatal lány bátorsága és ébersége tette lehetővé, hogy nyilvánosságra kerüljön a Szőlő utcai felvétel.
márc. 4
9:09
Történelmi mélyponton Orbán Viktor népszerűsége a hazánkban betiltott Polymarketen (BitcoinBázis)
A predikciós piacok megjelenésével az interneten kialakult egy olyan közeg napjainkra, akik már nemcsak névtelen, rosszindulatú kommentekkel árasztanak el egy-egy témát, hanem pénzt tesznek a véleményük mögé – ezzel a hazánkban betiltott Polymarket és Kalshi megbízhatóan mutatják a közvélemény várakozásait bizonyos témákban. A közelgő magyar ország
márc. 4
9:09
A duplázódó gázárak áramárrobbanáshoz, de kereskedői csődökhöz is vezethetnek (Telex)
A katari gázexport leállása után kialakult földgázpiaci rémület két nap alatt megduplázta a földgázárakat.
márc. 4
9:09
A jövő mezőgazdasága Budapest szívében (Magro)
Készen áll arra, hogy gazdaságát a legmodernebb technológiákkal emelje új szintre? Érdekli, hogyan forradalmasítja a mesterséges intelligencia, a robotika és a dróntechnológia a mindennapi termelést?
márc. 4
9:09
Gyakran veszel céklát, zellert? Akkor ezzel nem árt tisztában lenned (Agrárszektor)
Bár Magyarország az Európai Unió legfőbb tormatermesztője, 2025-ben jelentősen visszaesett a kivitel az előző évhez képest. A legfrissebb adatok szerint a gumós zeller kivitele tavaly csaknem a felére csökkent a 2024-es évhez képest, de a zeller exportjában is komoly visszaesés volt megfigyelhető. A tormát illetően Magyarországon a behozatal elhany
márc. 4
9:15
Komoly béremelési lehetőség a vendéglátásban (Piac és Profit)
Kedvezően változtak a felszolgálási díjra vonatkozó szabályok. 2026. február 1-től az éttermek és a cukrászdák a felszolgálási díj alapjául szolgáló árbevétel 20 százalékát is szétoszthatják felszolgálási díjként dolgozóik között – közölte az adóhatóság.
márc. 4
9:15
Portfolio Építőipar 2026: Még nem késő nevezni az Év Építőipari Személyisége Díjra (Portfolio)
Március 19-én újfent találkozik a hazai építőipar krémje a Portfolio Építőipar 2026 konferencián, a nap csúcspontja pedig idén is a szakma egyik legfontosabb elismerése, az Év Építőipari Személyisége Díj átadója lesz. A nevezési ablak azonban hamarosan zárul, így mindenféleképpen érdemes igyekezni. A díjátadó azonban csak a szakmai program megkoron
márc. 4
9:15
Tökéletes alakot varázsol ez a zsírgyilkos diéta: néhány nap leforgása alatt rengeteg plusz kilótól szabadulhatsz meg (Femcafe)
Noha még hosszú idő választ el a strandszezontól, már most sokan azon törik a fejüket, hogy miként lendülhetnének csúcsformába, mielőtt beköszöntenek a tűzforró nyári hónapok. Nos, most következő cikkünkben bemutatunk egy kiváló módszert, amit 2026-ban is óriási népszerűség övez majd.
márc. 4
9:15
Az USA felfüggeszti minden kereskedelmi kapcsolatát Spanyolországgal (Magyar Hírlap)
Trump bosszút állt, miután az amerikai gépeknek el kellett hagyniuk a spanyol támaszpontokat.
márc. 4
9:15
És átnyújtott egy rajzot egy üres szobában lévő ágyról (Demokrata)
A dzsinn azt mondta neki: nem a szexualitás mozgat téged, hanem a kisebbségi komplexusból fakadóan a hatalomra való törekvés. A nőket is erre használod.
márc. 4
9:15
Tragédia: öt fiatal halt meg Spanyolországban egy tengerparti sétányon összeomlott gyalogoshídnál (Mandiner)
A fából készült gyalogoshíd kedden omlott össze Santander közelében.
márc. 4
9:15
Rekordot döntött a Nemzeti Faültetés Napja (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Faültetés Napja - 2026 ültetési ünnep keretében közel 200 000 fát ültettek el 200 helyszínen országszerte, 150 csatlakozó szervezet részvételével, 40 000 ingyenesen igényelhető facsemetével 10 000 résztvevő közreműködésével.
márc. 4
9:15
Misty Roberts borzasztó tette (rtl.hu)
Egykori polgármester ellen zajlik büntetőeljárás kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. A 43 éves Misty Roberts neve az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban került a hírekbe a folyamatban lévő per miatt.
márc. 4
9:15
A Kutyapárt pártigazgatója szerint jobban gyűlnek az aláírásaik, mint 2022-ben (Telex)
Nagy Dávid arról is posztolt, hogy tapasztalataik szerint az Ózd, Salgótarján vagy Püspökladány melletti falvakban csak propagandát hallottak az emberek a Tiszáról és Magyar Péterről.
márc. 4
9:15
Ha lecsúsztál a márciusi tízmilliószoros napról, ne ess kétségbe, itt a többi sorsfordító dátum 2026-ban! (Sassy)
Nem veszítetted el az pozitív változás lehetőségét, a kozmikus energiák nem pihennek. Idén még három napon fogadhatod az univerzum áldását.
márc. 4
9:15
Önfejlesztő digitális munkatárs, aki önállóan dolgozik – szintet lépett az Ai (Digital Hungary)
Egyetlen hétvége alatt született és az OpenAI azonnal versenybe szállt érte. Az OpenClaw története egyben világos jelzés arról, merre tart a mesterséges intelligencia. Ami itt formálódik ugyanis, az a munka világának következő fejezete: megjelenik egy új szerep, az AI orchesztrátor, ami már nem feladatokat hajt végre, hanem digitális munkatársakat
márc. 4
9:15
Szegedi fehérjék kulcsszerepe a jövőbeni vakcinafejlesztésben (Helló Sajtó!)
A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatói mesterségesen előállított rekombináns antigének segítségével mérhetővé tették a vakcinák immunválaszát. A Szegeden fejlesztett fehérjék kulcsszerepet játszanak az mRNS-LNP vakcinák működésének megértésében, elősegítve a célzott vakcinafejlesztést.
márc. 4
9:15
5 csillagjegy, akinek a kreativitása extra lökést kap márciusban (Bien)
Március hónapja különleges ajándékot tartogat öt csillagjegy számára, akiknek kreativitása szokatlan erővel kap szárnyra ebben az időszakban.
márc. 4
9:17
Iráni háború: egymás után fújnak visszavonulót a kínai pénzintézetek (Portfolio)
Elkezdték visszafogni közel-keleti kitettségüket a kínai pénzintézetek, miközben a felügyeletek is szigorítani kezdték az ellenőrzést - tudósított a Bloomberg.
márc. 4
9:17
A tudás mellett identitást is adunk a diákjainknak – Szabó László a Mandinernek (Mandiner)
Rudolf Főgimnázium, Rózsa Ferenc Gimnázium, Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium. Három név, egy iskola, amely mintegy száz éve ugyanaz: Békés vármegye legnagyobb múltú középiskoláját Szabó László főigazgató mutatta be.
márc. 4
9:19
Tömegesen menekülnek Európa legnagyobb gazdaságából a munkavállalók – kiderült, mi áll a háttérben (Portfolio)
Egy friss, a német munkaügyi minisztérium megbízásából készült tanulmány szerint az Európai Unióból érkező munkavállalók egyre kisebb része tervez hosszú távú letelepedést Németországban, ami komoly kérdéseket vet fel az ország krónikus munkaerőhiányának kezelése szempontjából - közölte az Euronews.
márc. 4
9:21
Magyar Péter adócsökkentést vagy benzinárstopot sürget (Infostart)
Az iráni konfliktus miatt folyamatosan emelkedő üzemanyagárakat adócsökkentéssel és árstoppal kell megfékezni Magyarországon. Ezt a Tisza Párt elnöke mondta országjáró kampánykörútjának ózdi állomásán. Magyar Péter valódi együttműködést ajánlott az önkormányzatoknak.
márc. 4
9:21
Szijjártó Péter: indul a mentőjárat a Jordániában rekedt magyarokért (Blikk)
Elindult az első mentesítő járat Magyarországról Jordániába, amellyel olyan magyar állampolgárokat hoznak haza, akik a háború miatt rekedtek a Közel-Keleten.
márc. 4
9:21
Elektromos és hibrid offenzíva: a Leapmotor gyorsít Magyarországon (Alternatív Energia)
A kínai Nev-startup több mint 596 ezer járművet szállított le 2025-ben világszerte, és a magyar piacon is növekvő elektromos részesedéssel számol.
márc. 4
9:21
Amíg a világ Iránra figyel, új fronton csúszik háborúba az EU és az USA (Portfolio)
Washington megtorlással fenyeget, ha az Európai Unió az amerikai műholdas vállalatokkal szemben a saját szolgáltatóit részesíti előnyben – jelentette ki a barcelonai távközlési konferencián Brendan Carr, az Egyesült Államok hírközlési hatósága (FCC) elnöke a Politicónak adott interjúban. Az EU és az USA egyre több gazdasági területen kerül közelebb
márc. 4
9:21
Elindult az első mentesítő járat Jordániába (ATV)
Elindult az első mentesítő járat Magyarországról Jordániába, amellyel olyan magyar állampolgárokat fognak hazaszállítani, akik a Közel-Keleten rekedtek a háború miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon közzétett videójában.
márc. 4
9:21
Irányváltás az euróövezetben: inflációs nyomás és kamatemelési várakozások fűtik a hozamokat (Portfolio)
Vegyesen alakultak az euróövezeti államkötvény-hozamok szerdán, miután a befektetők a hét eleji, a közel-keleti háború miatt felerősödő inflációs aggodalmak nyomán indult éles eladási hullám után kivárásra rendezkedtek be.
márc. 4
9:21
Fantasztikus újítás a magvetésben és palántanevelésben, ez forradalmasítja a kiskerteket (Agrofórum)
Helytakarékos, mégis megfelelő módja a vetésnek és palántanevelésnek a magvető csiga (spirál) használata, amely mostanában van terjedőben a kertbarátok körében.
márc. 4
9:21
Valójában ekkora benzinár-emelkedés jöhet, százezreket lepett meg a szakértő száma (Promotions)
A magyar autósok körében az utóbbi hetekben ismét a bizonytalanság lett az úr.
márc. 4
9:21
Zuhan Magyar Péter népszerűsége – már saját szavazói is elfordulhatnak tőle (Demokrata)
"Aljas, mocskos senkik vagytok, hazaárulók!"
márc. 4
9:21
Jönnek a fiatalok és megdöntik a Fideszt! – valóban? (Mandiner)
Az internet buborékjaiban nagy erőkkel terjed ez az elképzelés, hogy a fiatalok mind lelkes ellenzékiek, és majd rajtuk múlik a kormányváltás. Szakértővel jártunk utána, mennyire igaz ez.
márc. 4
9:21
Szennyezett a víz Pestszentimre egy részén, a fúrt kutak használatának korlátozását kéri a polgármester (Telex)
A Cséry-telep felől évek óta szivárog a szennyezett víz a talajvízbe, Szaniszló Sándor polgármester szerint még idén meg kell ezt oldani.
márc. 4
9:21
Sokkoló tanulmány: ellenünk fordulnak a kutyák, ha kitör a háború? (naphire.hu)
Légiriadók, robbanások, állandó feszültség – mindez nemcsak az embereket viseli meg, hanem a kutyákat is. Egy új izraeli tanulmány elsőként bizonyítja tudományos módszerekkel, hogy háborús helyzetben világszerte megnőhet a kutyaharapások száma: a vizsgált időszakban a riasztások csúcsán egyharmadával ugrottak meg az esetek.
márc. 4
9:21
Nem Róma és nem Milánó: ez Olaszország legjobb úti célja idén (in.hu)
A Business Insider újságírója, Kaitlyn Rosati Olaszország mind a húsz régióját bejárta, és meglepő következtetésre jutott. Mutatjuk, melyik régiót kedvelte meg legjobban, és miért ajánlja mindenkinek.
márc. 4
9:23
Az üvegnegatívok titkai (Demokrata)
A vágatlan üvegnegatívok nemcsak fényképészeti kuriózumok, hanem az I. világháborús évek vidéki életének rendkívüli gazdagságát is őrzik.
márc. 4
9:27
A BUX leheletnyi eséssel nyitott (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,12 pontos csökkenéssel, 120 682,92 ponton nyitott szerdán.
márc. 4
9:27
Kivégeztek egy rendőr meggyilkolásáért halálra ítélt férfit Floridában (Infostart)
Egy rendőr meggyilkolásáért halálra ítélt férfit végeztek ki kedden Floridában; az 53 éves Billy Kearsen halálos injekcióval hajtották végre az ítéletet – közölte a floridai büntetés-végrehajtási hatóság.
márc. 4
9:27
Rátaposott 15 éves ellenfele gerincére: több mint egy évre eltiltották a megyei focistát (Blikk)
Botrányos jelenet játszódott le néhány héttel ezelőtt a Szabadszentkirály–Dávod edzőmeccsen. A hazaiak rutinos futballistája szabálytalanul állította meg 15 éves ellenfelét, majd rátaposott annak gerincére. A vétkes játékos 15 hónapos eltiltást kapott.
márc. 4
9:27
Lehet-e atomháború Irán és Amerika konfliktusából? (Magyar Hírlap)
Az öböl menti országoknak nem volt érdekük, hogy iráni rakéták hulljanak a városaikra.
márc. 4
9:27
A Molnár Áron főszereplésével készült kormányellenes film véletlenül Magyar Péterbe is beleáll (Mandiner)
Egy kezünkön is meg tudnánk számolni, hány jó magyar thriller készült eddig, és az Itt érzem magam otthon nem fogja gyarapítani ezt a mennyiséget.
márc. 4
9:27
Itt az allergiaszezon, izzik a Semmelweis Egyetem tünetellenőrző appja (Telex)
Tízszer annyian kerestek rá az elmúlt héten a pollenallergia tüneteire a Semmelweis HELP applikációjában, mint korábban.
márc. 4
9:33
Életjeleket mutatnak a tőzsdék, levegővételhez jutott a piac (Portfolio)
Eladási hullám söpört végig a tőzsdéken az elmúlt napokban, miután a közel-keleti háború már 5. napja tart, és ugyan eleinte csak az USA és Izrael mért csapást Iránra, a konfliktus már vagy egy tucat országra kiterjed. A befektetők részben az olajárak elszállása, és az ezek által generált inflációs- és növekedési kockázatok miatt aggódnak, miután I
márc. 4
9:33
Megszólalt a mérgezéses botrányról a CATL (autopro)
A kínai akkugyártó helyi leányvállalata szerint nem volt mérgezés a debreceni akkumulátorgyárban.
márc. 4
9:33
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek ugyanolyan erős függőséget okoznak, mint a dohányzás, állítja egy új kutatás (Hamu és Gyémánt)
Egy friss, a Harvard University, a Duke University és a University of Michigan kutatóinak részvételével készült áttekintés arra a következtetésre jutott, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek addiktív hatása a dohánytermékekéhez hasonlítható.
márc. 4
9:33
Ukrán kalóztámadás Málta partjainál (Demokrata)
Ukrán haditengerészeti drón borított lángba egy orosz kereskedelmi hajót a Földközi-tengeren Málta partjainál.
márc. 4
9:33
Már a Financial Times is leírta: "Zelenszkij hatalmas öngólt lőtt" – kár volt ujjat húznia Magyarországgal (Mandiner)
Az Európai Bizottság és több Ukrajna pártját fogja EU-tagállam is kérte a Barátság kőolajvezeték helyzetének felülvizsgálását.
márc. 4
9:33
Napokon belül streamingen a Zootropolis 2, minden idők legsikeresebb hollywoodi animációs filmje (Médiapiac)
Hatalmas sikert aratott a Zootropolis 2, amely pár napon belül streamingre is felkerül: a Disney+ platformon lehet majd megnézni minden idők legsikeresebb hollywoodi animációs filmjét.

Keresés