Mintegy négymilliárd forintból valósíthat meg energetikai korszerűsítést a II. kerületi Szent Ferenc kórház – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Fülöp Attila, aki a kormánypártok képviselőjelöltje a főváros 4. számú egyéni választókerületében a parlamenti választáson,
Ha idén valami különlegesebbre vágysz, összegyűjtöttünk hat izgalmas programot, amelyeket talán eddig még nem próbáltál, de garantáltan élvezetesek lesznek!
Nyolc évig tartó, hullámzó tárgyalássorozat végére került pont azzal, hogy az Európai Unió és Ausztrália szabadkereskedelmi megállapodást írt alá – egy olyan időszakban, amikor a globális kereskedelem újrarendeződése minden eddiginél nagyobb nyomást helyez a piacokra. Az egyezmény egyszerre ígér új exportlehetőségeket és fokozódó versenyt: miközben
Andor Éva szerint a kémkedés célja, hogy külföldi segítséggel - ukrán stb.- egy bábkormány kerüljön hatalomba, nevezetesen a Tisza, Magyar Péter vezetésével.
A Spar egyszerre erősíti saját márkás húskészítményeit és bővíti a gyors, azonnal fogyasztható ételek kínálatát, miközben kiemelt figyelmet fordít a minőségbiztosításra és a gyártási kapacitások fejlesztésére is. Érkeznek a sparos hot-dogok, és a Regnum Kölyök termékek is megújultak.
Nem telik el úgy gyermekkor, hogy ne legyenek esések, sérülések, sebek. Ez így is van rendjén, a gyerekek fejlődnek, tanulnak és közben néha megsérülnek. De miért sérülnek meg relatíve gyakrabban, mint a felnőttek? Az okokat két csoportba oszthatjuk: vannak az úgynevezett kognitív és vannak az anatómiai okok.
Bekérették az orosz külügyminisztériumba a moszkvai brit nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, akinek a tárca határozott tiltakozását fejezte ki az egyik brit diplomata „felforgató és kémtevékenysége” miatt, akit emiatt kiutasítottak Oroszországból.
A Škoda új fejezetet nyit elektromos portfóliójában a hamarosan érkező Peaq modellel. Bár az autó egyelőre álcázva mutatkozott be Olaszországban, a gyártó első videója alapján egy tekintélyt parancsoló, technológiával teli és rendkívül tágas családi autó érkezik majd az utakra.
A vásárt átitatja a politika, idén különösen. Az algoritmus már hetek óta dobja föl a híreket, hogy kit milyen díjra jelöltek, és főleg-főleg a Nagy Botrány részleteit! Mert Lipcsében nemcsak írók, fordítók és szakkönyvszerzők kapnak díjat, hanem a legkiválóbb, saját programokat vivő független könyvesboltok is. Csakhogy idén Wolfram Weimer kulturál
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Lengyelország számára nagyon fontos, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a közép-európai országokkal, hogy működjön a visegrádi csoport – fogalmazott egy rádióinterjúban Mariusz Blaszczak, a Jog és Igazságosság (PiS) frakcióvezetője.
Egy friss kutatás összefüggést talált az otthoni munkavégzés és a magasabb termékenységi ráta között. Harmincnyolc országot vizsgálva a kutatók azt találták, hogy a távmunkában dolgozó párok több gyermeket vállalnak, mint azok, akik kizárólag a munkahelyükről dolgoznak - írta meg az Euronews.
Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát a mindennapokban, de még mindig keveset tudunk arról, hogyan gondolkodnak róla a felhasználók. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös, nagymintás kutatása erre a kérdésre keresi a választ. Kérjük, segítsd a munkánkat, töltsd ki az alábbi kérdőívet. Köszönjük!
Max Verstappen besokallt, és a szuzukai 50 G-s horrorbaleset után a világbajnok kimondta, hogy a Formula–1 új szabályai életveszélyesek, azonnali változtatást követel.
A focaccia az olaszok ikonikus, levegős lepénykenyere, amelynek számos fajtáját ismerjük. Önmagában is ideális nassolnivaló lehet, salátával vagy sült hússal fogyasztva pedig igazi mediterrán hangulatot csempészhet bármelyik fogásba.
A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock 2025-ben erős évet zárt. A jelentős tőkebeáramlás és a növekvő befektetési termékek mellett a kriptovalutákhoz kapcsolódó alapok is gyors bővülést mutattak. Ebben a környezetben emelkedett a vállalat vezérigazgatójának, Larry Finknek a teljes javadalmazása 37,7 millió dollárra, ami körülbelül 23 százal
Nagy port kavart a hír, hogy egy magyar újságíró külföldi titkosszolgálati módszerek segítségével hallgatta le Szijjártó Pétert. Young G Béci nem tudott elmenni az eset mellett szó nélkül.
A Nato észtországi kibervédelmi központja cáfolja, hogy kiképezték volna "Gundalfot", írja az Átlátszó. Vagyis a kormánypárti elfogultsággal aligha vádolható portál is arra a következtetésre jut, amit a magyar titkosszolgálatok is kiderítettek.
A globális államadósság a 2000-es 19,7 billió dollárról 2025-re 111 billió dollárra emelkedett. A legnagyobb növekedés a 2008-as pénzügyi válságot és a 2020-as világjárványt követte.
Az Iráni Forradalmi Gárda hivatalos közleményben erősítette meg haditengerészete parancsnokának, Alireza Tangszirinek a halálát, akivel egy izraeli légicsapás végzett múlt csütörtöki izraeli bejelentés szerint – jelentették állami és félhivatalos iráni médiumok hétfőn.
Az Aldi minden üzlete nyitva lesz nagyszombaton: az Aldi idén is felkészülten várja a húsvétot, megnövelt készletekkel és széles választékkal biztosítva a zavartalan vásárlást az ünnepet megelőző napokban. Az áruházak nagyszombaton a megszokott szombati nyitvatartás szerint várják a vásárlókat, az ünnep többi napján zárva lesznek.
A kora tavasztól őszig tartó pollenszezonban az országban minden ötödik ember egy probléma megoldására koncentrál: az allergiás tünetek csillapítására. A gyakori kérdések megválaszolásához dr. Balogh Katalin allergológus segítségét kértük.
Kényszerhelyzetbe hozta Indiát az iráni háború. Az orosz olaj után már az LNG vásárlásáról tárgyalnak, Újdelhi erre is amerikai szankcióenyhítést szeretne.
Kényszerhelyzetbe hozta Indiát az iráni háború. Az orosz olaj után már az LNG vásárlásáról tárgyalnak, Újdelhi erre is amerikai szankcióenyhítést szeretne.