A politológus egy konkrét Pest vármegyei körzet adatait elemezte, ahol a radikális párt szavazói a mérleg nyelvét jelenthetik. A Mi Hazánk szavazóinak másodlagos pártpreferenciája szerinte bonyolult téma, de így is inkább a Fidesznek okozhatnak fejfájást a szakértő szerint.
A természetes alapú egészségmegőrzés iránti érdeklődés évek óta erősödik, különösen a téli időszakot követően. Ilyenkor sokan keresnek olyan megoldásokat, amelyek segíthetik a szervezet „újraindítását”.
Március végével elindul a Budapest Airport nyári menetrendje, amely hosszú kihagyás után újraindított transzatlanti járatokkal, új európai célállomásokkal, valamint a meglévő útvonalak esetén megnövelt kínálattal készül a csúcsszezonra.
A keddi ellenfél, a görög csapat nehezebb erőpróbának ígérkezik a magyar labdarúgó-válogatott számára, mint a szombaton 1-0-ra legyőzött szlovén együttes volt.
Az ünnepi időszak változásokat hoz a boltok, szolgáltatások és intézmények működésében, ezért érdemes előre tájékozódni. A húsvéti nyitvatartás kapcsán összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy senkit ne érjen meglepetés.
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a lojalitás a közös élményekből fakad. A Mátra szívében található Hotel Ózon pontosan azt a kiszakadást és feltöltődést kínálja, amely a sikeres munkáltatói márkaépítés és a stabil, összetartó csapatok alapja.
Andrea Kimi Antonelli élre állt a bajnokságban – George Russell szerint némi szerencsével is. De készen áll-e a bajnoki küzdelemre és akár a rutinos csapattársa legyőzésére?
Sokak szerint a reggel ivott, citromos langyos víz segít a hidratálásban és az emésztésben. Itt egy lista, hogy miért lehet hasznos, mire kell vigyázni, és milyen tévhitek kerigenek róla.
A 4iG Csoport űr- és védelmi divíziója nem csupán egy újabb üzletág a holding portfóliójában, hanem egy olyan stratégiai tudásbázis, amely képes a régió meghatározó innovációs központjává emelni Magyarországot. Dr. Sárhegyi Istvánnal, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG Space & Defence Technologies) elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a m
Lengyelország érdeke a jó közép-európai együttműködés, ezért fontos Varsó számára, hogy Orbán Viktor győzzön a magyar országgyűlési választásokon – jelentette ki Mariusz Blaszczak.
Max Verstappen nem élvezi a vezetést és ahhoz is meg kell erőszakolnia magát, hogy 100%-ot nyújtson, ami szerinte nem egészséges. Tényleg hátat fog fordítani a sportágnak?
Két embert végzett ki az iráni terrorállam, akik ellen a vád az volt, hogy "betiltott szervezethez tartoztak és a hatalom megdöntésére tettek kísérletet".
Az iráni háború február 28-i kirobbanásával szinte biztossá vált, hogy a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az export idén sem tudja támogatni a hazai GDP-növekedést. Ráadásul a közel-keleti helyzet és az energiaárak elszabadulása a gyengülő forint miatt a cserearányt is ronthatják, ami pedig februárban még valamennyire ellensúlyozta a csökkenő kiv
A Kantar Media 1991 óta rögzíti a magyar nyelvű média reklám- és szponzori megjelenéseit. Reklámfigyelő és költésmérő szolgáltatásuk részeként TV, online, köztér, print, rádió és mozi médiatípusok hirdetéseit figyelik és sorolják be hirdető, márka, termék és piaci kategória szerint, kiegészítve ezeket az információkat a megjelenés formai paraméter
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a lojalitás a közös élményekből fakad. A Mátra szívében található Hotel Ózon pontosan azt a kiszakadást és feltöltődést kínálja, amely a sikeres munkáltatói márkaépítés és a stabil, összetartó csapatok alapja.
Az amerikai befektetők nem voltak olyan optimisták, mint európai partnereik, a tengerentúli részvények tovább estek pénteken, miközben a Wall Street egymás után az ötödik veszteséges hetét zárta, ami közel négy éve a leghosszabb ilyen sorozat.
Nyomozók jelentek meg februárban egy dunavarsányi gyermekháziorvos rendelőjében, akiről kiderült, hogy a szülők kérésére kenőpénzért cserébe nem adta be a gyermekeknek a kötelező védőoltásokat, és hamis igazolást állított ki. Az oltásellenesség nemcsak Magyarországon, világszerte növekvő tendenciát mutat, itthon az oltástagadó kisebbség egyre hango
Fülöp Attila kitért arra, hogy a Budapesti Szent Ferenc Kórház mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház 8,7 milliárd forintot kap energetikai fejlesztésre.
A vegetáció meginduláskor, illetve annak intenzívvé válásakor a legfontosabb feladatunk az őszi vetésűek fejtrágyázása. De milyen kérdéseket is kell feltenni és megválaszolni ilyenkor?
Egy kis konyha nem minden esetben zsúfolt és frusztráló. A megfelelő elrendezéssel és átgondolt döntésekkel még a legkompaktabb tér is rendkívül funkcionálissá és praktikussá varázsolható. A kulcs abban rejlik, hogy minden centimétert maximalizáljunk, miközben megőrizzük a tiszta, egységes megjelenést.
Az Egyesült Királyság búzaállományai több nehéz év után most ismét biztató képet mutatnak, ami a piaci túlkínálat szempontjából nem jó hír. Repcéből is rengeteg lesz.
Új internet-hálózat kiépítésébe kezdett Oroszország: saját műholdas rendszert indítanak, amely a Starlink riválisa lehet, és a tervek szerint országos lefedettséget biztosít majd.
Az előrejelzés szerint a hét elején még borult, szeles idő várható esővel, majd a hét közepétől érkezik a változás. A csapadékos idő elvonul és napos, enyhébb időre számíthatunk.