A vásárt átitatja a politika, idén különösen. Az algoritmus már hetek óta dobja föl a híreket, hogy kit milyen díjra jelöltek, és főleg-főleg a Nagy Botrány részleteit! Mert Lipcsében nemcsak írók, fordítók és szakkönyvszerzők kapnak díjat, hanem a legkiválóbb, saját programokat vivő független könyvesboltok is. Csakhogy idén Wolfram Weimer kulturál
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Lengyelország számára nagyon fontos, hogy jó kapcsolatokat ápoljon a közép-európai országokkal, hogy működjön a visegrádi csoport – fogalmazott egy rádióinterjúban Mariusz Blaszczak, a Jog és Igazságosság (PiS) frakcióvezetője.
Egy friss kutatás összefüggést talált az otthoni munkavégzés és a magasabb termékenységi ráta között. Harmincnyolc országot vizsgálva a kutatók azt találták, hogy a távmunkában dolgozó párok több gyermeket vállalnak, mint azok, akik kizárólag a munkahelyükről dolgoznak - írta meg az Euronews.
Egyre többen használják a mesterséges intelligenciát a mindennapokban, de még mindig keveset tudunk arról, hogyan gondolkodnak róla a felhasználók. A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem közös, nagymintás kutatása erre a kérdésre keresi a választ. Kérjük, segítsd a munkánkat, töltsd ki az alábbi kérdőívet. Köszönjük!
Max Verstappen besokallt, és a szuzukai 50 G-s horrorbaleset után a világbajnok kimondta, hogy a Formula–1 új szabályai életveszélyesek, azonnali változtatást követel.
A focaccia az olaszok ikonikus, levegős lepénykenyere, amelynek számos fajtáját ismerjük. Önmagában is ideális nassolnivaló lehet, salátával vagy sült hússal fogyasztva pedig igazi mediterrán hangulatot csempészhet bármelyik fogásba.
A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock 2025-ben erős évet zárt. A jelentős tőkebeáramlás és a növekvő befektetési termékek mellett a kriptovalutákhoz kapcsolódó alapok is gyors bővülést mutattak. Ebben a környezetben emelkedett a vállalat vezérigazgatójának, Larry Finknek a teljes javadalmazása 37,7 millió dollárra, ami körülbelül 23 százal
A Nato észtországi kibervédelmi központja cáfolja, hogy kiképezték volna "Gundalfot", írja az Átlátszó. Vagyis a kormánypárti elfogultsággal aligha vádolható portál is arra a következtetésre jut, amit a magyar titkosszolgálatok is kiderítettek.
A globális államadósság a 2000-es 19,7 billió dollárról 2025-re 111 billió dollárra emelkedett. A legnagyobb növekedés a 2008-as pénzügyi válságot és a 2020-as világjárványt követte.
Az Iráni Forradalmi Gárda hivatalos közleményben erősítette meg haditengerészete parancsnokának, Alireza Tangszirinek a halálát, akivel egy izraeli légicsapás végzett múlt csütörtöki izraeli bejelentés szerint – jelentették állami és félhivatalos iráni médiumok hétfőn.
Az Aldi minden üzlete nyitva lesz nagyszombaton: az Aldi idén is felkészülten várja a húsvétot, megnövelt készletekkel és széles választékkal biztosítva a zavartalan vásárlást az ünnepet megelőző napokban. Az áruházak nagyszombaton a megszokott szombati nyitvatartás szerint várják a vásárlókat, az ünnep többi napján zárva lesznek.
A kora tavasztól őszig tartó pollenszezonban az országban minden ötödik ember egy probléma megoldására koncentrál: az allergiás tünetek csillapítására. A gyakori kérdések megválaszolásához dr. Balogh Katalin allergológus segítségét kértük.
A séf saját podcastjában vallott arról, hogy bizonytalansága miatt majdnem elszalasztotta a nagy lehetőséget. A baráti segítség és néhány pohár pezsgő nélkül talán sosem mert volna közeledni Mikes Annához.
Az ezüst árfolyama március végén ismét emelkedett, miután rövid korrekciót követően 70 dollár közelébe tért vissza. A piaci mozgás mögött makrogazdasági tényezők és tartós kínálati hiány áll. Az azonnali ezüst ára 69–70 dollár között mozgott március 29-én, miután március 26-án 67,75 dollárig esett vissza. A nemesfém március 25-én még 72,60 dolláron
A Nielsen Közönségmérés adatai szerint a március végi héten A Nagy Duett volt a legnézettebb műsor 750 ezer feletti nézőszámmal, miközben az RTL Híradó is stabilan az élmezőnyben szerepelt. A toplista alapján továbbra is a szórakoztató show-k és a híradó jellegű műsorok és közéleti tartalmak határozzák meg a televíziós piac nézettségi versenyét.
Országszerte az Aldi, a Lidl, a Spar, a Tesco, az Auchan, a Penny és a CBA pénteken, vasárnap és hétfőn zárva lesznek. Benzinkutaknál egyes Spar egységek nyithatnak, a csúcs csütörtökön és szombaton várható.
A Jóbarátok sztárja egy gálán tündökölt, mégis megfogadta, hogy soha többé nem botoxoltat. A színésznő azt is bevallotta, retteg attól, hogy egyszer a nagymamájára fog hasonlítani.
Kedden zárul az idei lakásbiztosítási kampány, amelynek utolsó napjai hagyományosan kiugró érdeklődést hoznak: sokan az utolsó pillanatban mondják fel régi szerződésüket, hogy évfordulótól függetlenül köthessenek kedvezőbb, modernebb biztosítást. A váltók jelentős része nemcsak olcsóbb díjat talál, hanem magasabb fedezetre is vált, miközben a bizto
Mintha nem is lenne háború! Elképesztő módon növelte árbevételét a kétszáz legnagyobb cég Ukrajnában. 14 százalékkal több pénzt kerestek tavaly, mint egy évvel ezelőtt. Érdekes módon a legjobb üzlet Ukrajnában a nagyvállalatoknak még mindig az energiaszektor.
Bár a többség szerint ma már a lányok előtt is nyitva állnak a hagyományosan "fiúsnak" tartott szakmák, a nemekhez kötődő pályaválasztási sztereotípiák továbbra is erősen jelen vannak a társadalmi gondolkodásban – erre mutat rá a Yettel legújabb kutatása. A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalabb generációk több területen már jóval nyitottabba
A legtöbben nem is gondolnák, hogy egy ártalmatlannak tűnő konyhai alapanyag hosszú távon komoly terhelést jelenthet a szervezet számára, pedig egyes hétköznapi élelmiszerek súlyosan veszélyeztethetik a máj egészségét.
Mihalik Enikő legújabb, New Yorkban készült felvételein az őszinteség és a felszabadultság dominál. A világhírű magyar szupermodell egy merész, mégis rendkívül finom és művészi fotóval jelentkezett, amelyen félmeztelenül, kendőzetlen természetességgel állt a kamera elé.
Visszatér hazánkba a méltán listavezető acapella csapat, a Pentatonix. Az öttagú énekeggyüttes április elején lép fel az MVM Dome-ban és biztosak lehetünk benne, hogy egészen fantasztikus műsort adnak majd elő. Na de kik ők és miért vagyok ilyen optimista velük és a koncertjükkel kapcsolatban?