Németországban és Spanyolországban különösen aggasztó a helyzet. Bár a magyar sertésállományt egyelőre nem veszélyezteti a fertőzés, az európai sertéshúspiacon várható áremelkedést mi is megérezhetjük.
Csaknem 135 ezer hagyatéki eljárás indult tavaly a közjegyzőknél, az ügyek majdnem kilencven százaléka pedig egy éven belül lezárult a Magyar Országos Közjegyzői Kamara összesítése szerint. A hagyaték átadása jellemzően akkor tart ennél hosszabb ideig, ha vita van az örökösök között és bírósághoz fordulnak vagy olyan külföldi vagyontárgy – például
Nagy Kálmán első nagyjátékfilmterve közelebb került a megvalósuláshoz. Az osztrák-magyar produkcióban készülő A Borbély család szégyene támogatást kapott az Európa Tanács Eurimages kulturális alapjától.
Érezhetően gyengült a forint a közel-keleti háború egy hónapja alatt, így a korábbi 380 alatti szintről 390-ig emelkedett az euró jegyzése. Az utóbbi napokban csökkentek a kilengések a magyar deviza piacán, de azt nem lehet állítani, hogy immunis lenne a háborús hírekre a magyar deviza.
A politológus egy konkrét Pest vármegyei körzet adatait elemezte, ahol a radikális párt szavazói a mérleg nyelvét jelenthetik. A Mi Hazánk szavazóinak másodlagos pártpreferenciája szerinte bonyolult téma, de így is inkább a Fidesznek okozhatnak fejfájást a szakértő szerint.
A természetes alapú egészségmegőrzés iránti érdeklődés évek óta erősödik, különösen a téli időszakot követően. Ilyenkor sokan keresnek olyan megoldásokat, amelyek segíthetik a szervezet „újraindítását”.
Március végével elindul a Budapest Airport nyári menetrendje, amely hosszú kihagyás után újraindított transzatlanti járatokkal, új európai célállomásokkal, valamint a meglévő útvonalak esetén megnövelt kínálattal készül a csúcsszezonra.
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a lojalitás a közös élményekből fakad. A Mátra szívében található Hotel Ózon pontosan azt a kiszakadást és feltöltődést kínálja, amely a sikeres munkáltatói márkaépítés és a stabil, összetartó csapatok alapja.
Sokak szerint a reggel ivott, citromos langyos víz segít a hidratálásban és az emésztésben. Itt egy lista, hogy miért lehet hasznos, mire kell vigyázni, és milyen tévhitek kerigenek róla.
A 4iG Csoport űr- és védelmi divíziója nem csupán egy újabb üzletág a holding portfóliójában, hanem egy olyan stratégiai tudásbázis, amely képes a régió meghatározó innovációs központjává emelni Magyarországot. Dr. Sárhegyi Istvánnal, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG Space & Defence Technologies) elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a m
Lengyelország érdeke a jó közép-európai együttműködés, ezért fontos Varsó számára, hogy Orbán Viktor győzzön a magyar országgyűlési választásokon – jelentette ki Mariusz Blaszczak.
Max Verstappen nem élvezi a vezetést és ahhoz is meg kell erőszakolnia magát, hogy 100%-ot nyújtson, ami szerinte nem egészséges. Tényleg hátat fog fordítani a sportágnak?
Az iráni háború február 28-i kirobbanásával szinte biztossá vált, hogy a magyar gazdaság egyik húzóágazata, az export idén sem tudja támogatni a hazai GDP-növekedést. Ráadásul a közel-keleti helyzet és az energiaárak elszabadulása a gyengülő forint miatt a cserearányt is ronthatják, ami pedig februárban még valamennyire ellensúlyozta a csökkenő kiv
A Kantar Media 1991 óta rögzíti a magyar nyelvű média reklám- és szponzori megjelenéseit. Reklámfigyelő és költésmérő szolgáltatásuk részeként TV, online, köztér, print, rádió és mozi médiatípusok hirdetéseit figyelik és sorolják be hirdető, márka, termék és piaci kategória szerint, kiegészítve ezeket az információkat a megjelenés formai paraméter
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a lojalitás a közös élményekből fakad. A Mátra szívében található Hotel Ózon pontosan azt a kiszakadást és feltöltődést kínálja, amely a sikeres munkáltatói márkaépítés és a stabil, összetartó csapatok alapja.
Az amerikai befektetők nem voltak olyan optimisták, mint európai partnereik, a tengerentúli részvények tovább estek pénteken, miközben a Wall Street egymás után az ötödik veszteséges hetét zárta, ami közel négy éve a leghosszabb ilyen sorozat.
Fülöp Attila kitért arra, hogy a Budapesti Szent Ferenc Kórház mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház 8,7 milliárd forintot kap energetikai fejlesztésre.
A vegetáció meginduláskor, illetve annak intenzívvé válásakor a legfontosabb feladatunk az őszi vetésűek fejtrágyázása. De milyen kérdéseket is kell feltenni és megválaszolni ilyenkor?
Az Egyesült Királyság búzaállományai több nehéz év után most ismét biztató képet mutatnak, ami a piaci túlkínálat szempontjából nem jó hír. Repcéből is rengeteg lesz.
Új internet-hálózat kiépítésébe kezdett Oroszország: saját műholdas rendszert indítanak, amely a Starlink riválisa lehet, és a tervek szerint országos lefedettséget biztosít majd.
Az előrejelzés szerint a hét elején még borult, szeles idő várható esővel, majd a hét közepétől érkezik a változás. A csapadékos idő elvonul és napos, enyhébb időre számíthatunk.
Ha idén valami különlegesebbre vágysz, összegyűjtöttünk hat izgalmas programot, amelyeket talán eddig még nem próbáltál, de garantáltan élvezetesek lesznek!
Nyolc évig tartó, hullámzó tárgyalássorozat végére került pont azzal, hogy az Európai Unió és Ausztrália szabadkereskedelmi megállapodást írt alá – egy olyan időszakban, amikor a globális kereskedelem újrarendeződése minden eddiginél nagyobb nyomást helyez a piacokra. Az egyezmény egyszerre ígér új exportlehetőségeket és fokozódó versenyt: miközben
A Spar egyszerre erősíti saját márkás húskészítményeit és bővíti a gyors, azonnal fogyasztható ételek kínálatát, miközben kiemelt figyelmet fordít a minőségbiztosításra és a gyártási kapacitások fejlesztésére is. Érkeznek a sparos hot-dogok, és a Regnum Kölyök termékek is megújultak.
Nem telik el úgy gyermekkor, hogy ne legyenek esések, sérülések, sebek. Ez így is van rendjén, a gyerekek fejlődnek, tanulnak és közben néha megsérülnek. De miért sérülnek meg relatíve gyakrabban, mint a felnőttek? Az okokat két csoportba oszthatjuk: vannak az úgynevezett kognitív és vannak az anatómiai okok.
Bekérették az orosz külügyminisztériumba a moszkvai brit nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, akinek a tárca határozott tiltakozását fejezte ki az egyik brit diplomata „felforgató és kémtevékenysége” miatt, akit emiatt kiutasítottak Oroszországból.