A büntetőjogász korábban a Tisza Párt vezetőjének elszámoltatási programjáró pozitívan nyilatkozott, most azonban Magyar Péterékkel szemben foglalt állást.
Nem játszik többet a görög válogatottban, így már a magyar nemzeti együttes elleni jövő keddi barátságos találkozón sem lesz ott a vendégcsapatban Varga Barnabás athéni klubtársa, Petrosz Mantalosz.
A volt főtiszt szerint a kormány hallgatása felér egy beismeréssel a Tisza Párt elleni akció ügyében. Állítja, a Fidesz már nem tud kimászni a hazugságspirálból.
Bár a jövedékiadó-emelések miatt lassan realitássá válik a 3000 forintos cigarettaár, Magyarországon továbbra is jelentős problémát jelent a dohányzás, ami nemcsak az érintettek és környezetük egészségét veszélyezteti, hanem a társadalomra is jelentős anyagi terhet ró. Külföldi kutatási eredmények szerint pénzjutalommal hatékonyabban lehet ösztönöz
Történelmi jelentőségű ítélet született abban az ügyben, amely a nagy techcégek felelősségét vette górcső alá a fiatalok mentális egészségének romlásával kapcsolatban. A Los Angeles-i bíróság esküdtszéke megállapította, hogy a Meta és a Google szándékosan épített ki függőséget okozó közösségi média platformokat, amelyek károsították a felperes ment
A Fidesz szerint a Tisza Pártot az ukrán titkosszolgálat segíti. A Tisza szerint viszont a Fideszt a magyar és az orosz titkosszolgálat egyszerre támogatja. A két nagy rivális tehát egyaránt kémeket gyanít az ellenfelénél.
Szűcs Kornél sérülés miatt elhagyta a magyar labdarúgó-válogatott keretét. A Vojvodina védője majdnem másfél év után léphetett volna újra pályára a nemzeti csapatban. A mieink szombaton Szlovéniát, kedden Görögországot fogadják felkészülési mérkőzésen.
Irán átnézi a háború lezárása érdekében tett amerikai javaslatot, de a közvetítők közötti üzenetváltás "nem jelent az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokat" - közölte szerdán Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter.
A Medián 23 pontos Tisza-előnyére a Nézőpont 6 pontos Fidesz-vezetéssel válaszolt. A politológus szerint a példátlan eltérés miatt a választás után az egyik intézet hitelessége megkérdőjeleződik.
JD Vance, Donald Trump alelnöke április 7-8-án Magyarországra látogat, hogy az április 12-i választások előtt kifejezze a amerikai elnök támogatását Orbán Viktor felé.
A színész és Sabrina Carpenter párkapcsolata már rég véget ért, a szakítás visszhangja azonban még mindig érezhető. Keoghan nemrég egy interjúban arról beszélt, milyen hatással volt rá az énekesnő rajongói által rá zúduló online bántalmazás.
A rossz szokások károsítják a fejbőr természetes védőrétegét. A hormonális hullámzás miatt érzékenyebb bőrön ez a rutin fokozza a szárazságot és a viszketést.
A miniszterelnök António Costának, az Európai Tanács elnökének beszédére reagált így, aki szerint az európai döntéshozást nem lehet függővé tenni Oroszország döntéseitől.
Önállósul a több mint 25 éve alakult Medence Csoport két márkája, a környezettudatos közösségi installációk tervezésére szakosodott Medence Designlab, illetve a fenntartható táskákat, hordozókat és tárolókat készítő medencebag. Az új felállás révén a két tervezői terület formálisan is önálló keretek között működhet, miközben a közös történetre és t
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) szerint érezhetően lassíthatja működési térségének növekedését a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen megemelkedett olajár, nem utolsósorban azért, mert az olaj drágulása a világgazdaság egészének növekedési lendületét is visszafogja.
A gyönyörű táncosnő nem köntörfalazott: bár harmonikus kapcsolatban él, őszintén bevallotta, hogy vágyik a következő szintre. Stana Alexandra nyilatkozata után most minden szem a párjára szegeződik – vajon mikor kerül elő végre az a bizonyos gyűrű?
Mohamed Szalah 2017 óta a Liverpool kulcsjátékosa, ám a szezon végén távozik a klubtól. "Meghatározó volt a Liverpool történetében" – mondta róla Haraszti Ádám, a Bajnokok Ligája kommentátora. A 33 éves csatár döntését feszültségek, formahanyatlás és a csapat átalakulása indokolja. Szalah 2017 óta 435 mérkőzésen lépett pályára a Liverpool színeiben
Jelentős könnyítések és módosítások lépnek életbe a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) elérhető GINOP Plusz keretében finanszírozott hitelprogramoknál. Mind a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, mind a kkv Technológia Plusz Budapest Hitelprogram esetében emelkedik az igényelhető összeg maximuma, bővül az elszámolható költségek köre, illetve mérséklődik az
"Felszólítom Zelenszkij elnök urat, hogy azonnal parancsolja haza az ügynökeit", és tartsa tiszteletben a magyarok akaratát – mondta a miniszterelnök csütörtökön, a közösségi oldalán közzétett videójában.
Az akut légúti fertőzéssel, ezen belül influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma tovább csökkent 2026 tizenkettedik hetében - előbbi 3,7%, utóbbi 12,5%-kal. Miközben a légúti fertőzések szezonja az év ötödik hete óta enyhül, a 12. héten a súlyos akut légúti fertőzéssel kórházban kezeltek száma emelkedett, és több mint 55%-uk még mindig
Újabb árcsökkentést hajtott végre a Spar Magyarország a tejtermék-kategóriában: összesen 27 saját márkás termék normál fogyasztói ára mérséklődött. Az intézkedés kizárólag magyar beszállítóktól származó termékeket érint, így a vásárlók még kedvezőbb áron juthatnak hozzá hazai előállítású alapélelmiszerekhez.
Katalin hercegnét a világ egyik legstílusosabb nőjeként tartják számon, így nem meglepő, hogy édesanyja, Carole Middleton is gyakran merít inspirációt lánya ruhatárából. A szemfüles rajongók több olyan hivatalos eseményen is kiszúrhatták, hogy ugyanabba a kabátba bújt vagy ugyanazt a kalapot viselte, mint korábban a hercegné.
Panyi kényszerhelyzetbe került, ezért kellett idő előtt felfednie a nyomozása legérzékenyebb részleteit. Úgy véli, a hatalom elszámoltatása az ő feladata, ha az állami szervek nem lépnek.
Egy királyi öltöztető, egy végzetes szerelem és egy sokkoló gyilkossági ügy. A The Lady története garantáltan beszippant majd, ha érdekel a brit elit élete.