2026. március 26. csütörtök

márc. 26
12:35
Nincs erő a forintban, az euró és a dollár is drágul – az OTP esése nyomja a pesti tőzsdét (vg.hu)
A forint tegnapi ereje hamar elillant, az euró és a dollár is nagyot drágult délelőtt.
márc. 26
12:39
Táncosnak állt Dudás Miki halála után Szigligeti Ivett: ebben az előadásban lesz látható (Blikk)
Szigligeti Ivett nem titkolja, jelenlegi lelkiállapotát a mély gyász és a tragédia feldolgozása határozza meg a párja, Dudás Miki januári halála után. Ivett elmondása szerint érzelmi hullámvasúton megy keresztül: vannak jobb és sokkal nehezebb napjai, de próbál erős maradni a gyermekei miatt. Ezúttal egy régi szenvedélyéhez tért vissza, egy jubileu
márc. 26
12:39
Váratlan: elkaszálta üdvöskéjét az egyik legnagyobb AI-cég (Infostart)
Így a Disney-vel nemrégiben kötött, milliárd dolláros partnerséget is elbukja a mesterségesintelligencia-cég.
márc. 26
12:39
Meghalt dr. Kordos László (Blikk)
Életének 76. évében elhunyt dr. Kordos László (1950–2026) paleontológus, geológus, egyetemi magántanár, a földtudomány akadémia doktora, a Magyar Állami Földtani Intézet egykori igazgatója, a hazai paleontológia szaktekintélye, aki számos szenzációs felfedezést tett az emberré válás korai szakaszáról. Tudományos hírnevét a rudabányai ásatások alapo
márc. 26
12:39
20 éves a Szájbergyerek: Két gigantikus koncerttel tér vissza a Kistehén zenekar! (Blikk)
Négyévnyi szünet után idén ismét színpadra lép a Kistehén zenekar. Újra felcsendülnek az együttes legnagyobb slágerei, köztük a húszéves Szájbergyerek is. A Kistehén összeállásával a frontember, Kollár-Klemencz László 60. születésnapját is megünnepli.
márc. 26
12:39
Februárban sem fékezett a hazai turizmus: a vendégek száma 4,6 százalékkal, a vendégéjszakák száma 5,2%-kal nőtt (ProfitLine)
Magyarország népszerűsége a hazai és nemzetközi utazók körében is töretlenül növekszik: idén februárban közel 1,1 millió vendég, összesen 2,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. A vendégek száma 4,6 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 5,2 százalékkal nőtt 2025 azonos időszakához képest.
márc. 26
12:39
Szép számokat közölt az OTP, jócskán hozzátett az öngondoskodási piac szárnyalásához (Portfolio)
Erős évet zárt 2025-ben az OTP Egészségpénztár és az OTP Nyugdíjpénztár: a két piacvezető szereplő egyre fiatalodó tagság mellett növelte tovább a piaci részesedését, miközben az OTP Nyugdíjpénztár újabb mérföldkőként a 300 000. tagját is köszönthette 2026 márciusában – közölték az OTP Pénztárak.
márc. 26
12:39
Meccs előtt 2 nappal váratlanul elhagyta Telkit a magyar válogatott focista (BorsOnline)
Újabb játékos dőlt ki Marco Rossi csapatából.
márc. 26
12:39
Egyszerre kiáltottak fel Magyarországon és Athénban: itt van Varga Barnabás első diagnózisa (Mandiner)
Nem halogathatták a sérülten hazatérő csatár MRI-vizsgálatát.
márc. 26
12:39
Ingyenes filmvetítésekkel indul újra a Filmio Moziklub, 130 magyar filmből és sorozatból válogathatnak a nézők (Magyar Nemzet)
Április elsején indul országszerte a művelődési házakban a Nemzeti Filmintézet és Nemzeti Művelődési Intézet országos filmklubhálózata, a Filmio Moziklub.
márc. 26
12:39
"Nem elképzelhetetlen az 1000 forintos benzinár" – Simonyi András az USA–Irán háború gazdasági kockázatairól (rtl.hu)
"Irán nem akar megállapodni, a halálig harcolnak."  – így fogalmazott az RTL Reggeliben Simonyi András. A volt washingtoni nagykövet szerint Donald Trump elszámította magát. Február vége óta tart az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus, amely a kezdeti katonai sikerek után mára bizonytalan, stratégiai patthelyzetté vált. A háború gazdasági h
márc. 26
12:39
Lekerült a maszk T. Dannyről (AC News)
T. Danny maszk nélkül posztolt, a rajongók azonnal találgatni kezdtek: vége a rejtőzködésnek, vagy csak újabb húzás?
márc. 26
12:39
Szexuálisan bántalmazhatott egy magyar turistát egy férfi Dél-Koreában (Telex)
A nő állítása szerint a férfi videóra is vette az erőszakot.
márc. 26
12:41
Brüsszel simulékony és engedelmes kormányt akar (Magyar Nemzet)
Dömötör Csaba szerint a magyar választásokba való beavatkozási eszköztár rendkívül széles.
márc. 26
12:45
Követelések értékvesztése és leírása. Mit, mikor szabad, mit szükséges? (Adózóna)
A kintlévőségek kezelése minden vállalkozás könyvelésének kritikus pontja. A behajthatatlan vagy kétessé vált követelések helytelen számviteli és adójogi kezelése egyszerre okozhat adóhiányt és eredménytorzítást. A két jogterület – a számvitel és a társasági adó – eltérő szabályokat alkalmaznak, és ezek összekeverése az egyik leggyakoribb hiba, ame
márc. 26
12:45
Orbán Viktor a fiataloknak: Kössünk szövetséget! Legyenek a legjobbak a szakmájukban, mi pedig megvédjük annak eredményét a háborútól! (hirado.hu)
Kérem önöket, hogy legyenek a legjobbak a szakmájukban. Ha ezt teszik, önök is, családjuk is és a hazájuk is sikeres lesz – mondta a miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján.
márc. 26
12:45
Történelmi összevetésben is alacsony volt a drágulás év elején Magyarországon, most azonban ennek vége lehet (Portfolio)
A 2026-os év eleji adatok alapján jelentősen, 1,4 százalékra esett vissza a februári infláció, ami történelmi viszonylatban is ritkának számít. Ezt elsősorban az üzemanyagok és az élelmiszerek áralakulása támogatta. Ezzel szemben az iparcikkek az átlagnál nagyobb mértékben drágultak, aminek oka részben a mesterséges intelligencia térnyerése okozta
márc. 26
12:45
Itt az újabb kereskedelmi alku: kik a nyertesei és a vesztesei? (Agroinform)
Az EU és Ausztrália aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást. Leépülnek a tarifák, növekednek a vámmentes kvóták. Mennyire érinti ez az európai termelőket?
márc. 26
12:45
24.hu: munkaidőben gyűjtöttek aláírásokat állami alkalmazottak az esztergomi fideszes jelöltnek (444.hu)
"Nem akarom elhinni, hogy munkaidőben valaki ilyet csinál" – így reagált Erős Gábor az ügyre.
márc. 26
12:45
Íme a sokkoló igazság a márciusi óraátállításról: csak most derült ki, hogy tényleg ez vár a magyarokra pár nap múlva (Femcafe)
A belföldi és a nemzetközi vonatok, illetve a helyi és a helyközi buszok menetrendje is változni fog a vasárnap, azaz március 29-én esedékes óraátállítás miatt.
márc. 26
12:45
Rakétasebességgel törne fel a SpaceX: minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetésére készül (vg.hu)
A SpaceX értékelése az egekbe emelkedhet.
márc. 26
12:45
Új botránykönyv miatt akadt ki Harry herceg: érzékeny pontra tapintott a szerző (Life)
Ritkán reagálnak nyilvánosan, most mégis megtették: Harry herceg és Meghan Markle élesen bírálta Tom Bower új könyvét. A megszólalásuk sokak szerint azt mutatja, hogy az állítások érzékenyen érintették őket.
márc. 26
12:45
Amikor a térkép téved (Magyar Hírlap)
Térképhibák, amelyek évszázadokon át félrevezették az embereket.
márc. 26
12:45
Itt van Von der Leyen bosszúja Orbán Viktor vétója miatt (Demokrata)
Immár 19-ből 18 ország biztosan hozzáfér a SAFE-program forrásaihoz.
márc. 26
12:45
Lantos Csaba: A bizonytalanságban felértékelődik minden helyben előállított energia (Demokrata)
Európa több mint hatvan százalékban a kontinensen kívülről importálja az energiát.
márc. 26
12:45
Halálos összecsapásokra készül az ellenzék a Fidesz győzelme esetén (Magyar Nemzet)
Egy amerikai liberális újságíró már halálos összecsapásokat vizionál.
márc. 26
12:45
Nagyon sötét történelmi párhuzamok jutnak eszembe – Róna Dániel a titkosszolgálati akcióról (Telex)
A 21 Kutatóközpont vezetője és László Róbert, a Political Capital választási szakértője a Medián friss kutatásáról és arról is beszélt a 2026 élő adásában, hogy a Fidesz mindig is kisebbségben volt, csak egy nagyon nagy kisebbséget jelentett a többi kis párttal szemben.
márc. 26
12:45
Klasszikus, villantós és pénztárcabarát húsvéti menüötletek (Street Kitchen)
Nyakunkon az ünnep, és még gőzötök sincs, mit tegyetek az asztalra? Nyugi, hoztunk nektek három fullos menüsort, hogy idén a húsvét ne a stresszről, hanem a brutál jó ízekről szóljon!
márc. 26
12:45
Figyelem! Ha lejárt az okmányod, szavazás nélkül küldenek el a szavazókörből április 12-én (Sassy)
Az április 12-i választáson kizárólag érvényes személyivel, útlevéllel vagy jogosítvánnyal lehet szavazni. A lejárt okmányok pótlására a kormányablakok rendkívüli nyitvatartással készülnek.
márc. 26
12:45
Miért vagyunk fáradtabbak tavasszal? Nem képzeli be – a szervezet valóban átáll ilyenkor (EgészségKalauz)
A tavasz nemcsak hangulatunkra hat: a kutatások szerint többféle biológiai folyamat is megváltozik ilyenkor a szervezetben.
márc. 26
12:45
"Segítség, zombikat rajzol a gyerek!" – Ezért nem aggaszt a lányom horror-mániája (Bien)
A lányom már egészen kicsi korában is a "fura" lényeket szerette a mesékben. Most hét éves, imád rajzolni, és egészen elképesztő fantáziája van.
márc. 26
12:45
Korhatár-besorolás miatt az ír médiahatósághoz fordult a Médiatanács (Médiapiac)
Ismét intézkedett a Médiatanács: több állampolgári bejelentés nyomán indított eljárásban is döntést hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa március 24-i ülésén. Az NMHH egy lekérhető médiaszolgáltató által közzétett tartalom korhatár-besorolása miatt az ír médiahatósághoz fordult.
márc. 26
12:45
Felszólítják a vadászokat: fontos változás lépett életbe Magyarországon (Agrárszektor)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) frissítette az Edu távoktatási felületén elérhető „Asp járványügyi képzés vadászok számára” című tananyagot. A módosítások célja, hogy a képzés naprakész, átlátható és a mindennapi gyakorlatban is hasznosítható legyen a vadászok számára.
márc. 26
12:45
Ismét csak a feszültséget gerjesztették a tiszások: bűncselekmény hiányában lezárt nyomozások (Pesti Srácok)
A tiszások csak a feszültséget gerjesztették, amikor kirobbantották az applikációs a botrányt.
márc. 26
12:47
AI a kommunikációs és PR-szektorban: barát vagy ellenség? (Portfolio)
A mesterséges intelligencia már most is érezhető hatást gyakorol a kommunikációs és PR szakmára. A szövegírástól a videóvágáson át a közösségimédia-stratégiák optimalizálásáig egyre több feladat válik automatizálhatóvá. De vajon milyen munkakörök tűnhetnek el teljesen, melyek alakulnak át, és milyen új szerepkörök jelennek meg a horizonton? Áttekin
márc. 26
12:47
Magyar gazdaság: elkezdte felmérni az iráni háború okozta károkat az MNB, sűrűsödnek a sötét felhők (vg.hu)
A Magyar Nemeti Bank csütörtökön közzétette márciusi inflációs jelentését, amely már számol az iráni háború hatásaival.
márc. 26
12:47
A EP jóváhagyta az EU új korrupcióellenes szabályait (Demokrata)
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén új uniós szintű szabályokat fogadott el.
márc. 26
12:47
Gulyás Gergely: Ez nem újságírás, ez kémkedés (Magyar Nemzet)
A kormány felszólította Volodimir Zelenszkij elnököt és az ukránokat, hogy szüntessék be az ukrán állami kémtevékenységet a magyar választási kampányban.
márc. 26
12:47
Panyi Szabolcs a kémvádról: Oknyomozó újságírók megvádolása kémkedéssel példa nélküli, ez tényleg a putyini Oroszország (Telex)
Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, hogy kémkedés miatt feljelentést tettek az oknyomozó újságíró ellen, Panyi Szabolcs egy közleményben reagált, amelyben egy szerinte még súlyosabb ügyre is utalást tett.
márc. 26
12:49
Németországban teljes lejtmenetben: tévéműsorban gyalázták a kereszténységet (Demokrata)
Az eset nyomán a ZDF vezetése is megszólalt, és belső vizsgálatot ígért.
márc. 26
12:49
Szijjártó Péter: Durva támadás zajlik hazánk szuverenitásával szemben (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter: Van itt már minden.
márc. 26
12:51
Drága lehet: sokan benézik ezt az új táblát Budapest egyik forgalmas pontján (Infostart)
Hetek óta megváltozott forgalmi rend van érvényben a Flórián tér közelében: korábban minden jármű haladhatott itt a Szentendrei út irányába, ám mostanra a Tavasz utca egy szakasza gyakorlatilag forgalomtól elzárt terület lett. A behajtani tilos táblát igen sokan nem veszik észre, vagy nem akarják figyelembe venni.
márc. 26
12:51
Gattuso altatókat szedett az olasz válogatott sorsdöntő mérkőzése előtt (Blikk)
Ma este megkezdődnek Európában a labdarúgó-világbajnokság pótselejtezői. Az olasz válogatott Észak-Írországgal csap össze Bergamóban (Spíler 2, 20.45). A szövetségi kapitány, Gennaro Gattuso nem tagadja, hatalmas nyomást érez magán.
márc. 26
12:51
Gulyás Gergely szerint a kettős kémügy az igazi Watergate (444.hu)
Vitályos Eszter szerencsés kézzel választotta ki a kérdezőket, időből sem volt sok, ma nem kellett izzadnia a miniszternek.
márc. 26
12:51
"Nem tudtam gyászolni" – Dolly még mindig nem dolgozta fel Fenyő Miklós halálát (Ripost)
Január 31-én hunyt el a legendás zenész.
márc. 26
12:51
Nagy lépésre szánta rá magát Dudás Miki özvegye: közeleg a visszatérés (BorsOnline)
Egy korábbi szenvedélyhez tér vissza.
márc. 26
12:51
4,2 milliárd éves ősünk védőpajzsa ma is véd minket a környezeti stressz ellen (Rakéta)
Ez a rendszer segített a legelső sejteknek, hogy ne essenek szét a forró, savas közegben, és stabilan örökíthessék tovább az információt.
márc. 26
12:51
Gázolajpénz: ezt most kell visszakérni (Mezőhír)
A mezőgazdaságban a gázolaj-visszaigénylés sokat ér, de egy rossz számla vagy késés miatt könnyen bent ragadhat a pénz.
márc. 26
12:51
Mostanában dől el a kalászosok növényvédelmének sikere (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban a kalászosok tavaszi növényvédelme most lép kritikus szakaszba, ezért a szemle és az időzítés dönt.
márc. 26
12:51
Nexat világrekord: 637 tonna szója 8 óra alatt (GépMax)
A brazíliai Bahia államban a Nexat rendszerrel egyetlen gép 8 óra alatt 637,76 tonna szóját takarított be. A RankBrasil által hitelesített eredmény nem pusztán rekord, hanem a nagy munkaszélességű, moduláris mezőgazdasági gépek gyakorlati alkalmazhatóságának látványos bizonyítéka is. Moduláris rendszer, extrém teljesítmény A rekordot a Fazenda Bana

Keresés