Hírarchívum - 2026 március 22.

2026. március 22. vasárnap

márc. 22
4:42
Mikor érdemes paradicsomot ültetni? A szakértők szerint ezen múlik a bőséges termés (KertÉsRecept)
Amikor a saját termesztésű paradicsomunkat szedjük le a kertben és azt esszük az igazi örömet jelent. Nemcsak azért, mert nagyon friss, hanem azért is, mert az első, saját kertből szedett paradicsom íze egy teljesen más élmény. Ugyanis aki egyszer megkóstolja a kertjéből szedett friss paradicsomot, többé nem fog ugyanúgy nézni a boltban kaphatóra V
márc. 22
4:45
Ez volt az első, pesti kínai étterem? Bemutatjuk az első főszakácsot is, aki ráadásul magyar - olyan sorbanállás volt, ma már nem is hinnénk (Blikk)
Manapság már csak úgy leugrunk a sarki kínaiba egy csípős-savanyú levesért, meg egy ananászos csirkéért tojásos rizzsel. A nyolcvanas években azonban még igazán nagy szó volt a távol-keleti konyha, az pedig tényleg komoly dolog volt, ha a szerencsések bejuthattak az első pesti kínai étterembe, a Vörös Sárkányba. Ahol bizony sokáig egyetlen kínai se
márc. 22
4:48
Milyen pajorok vannak nagy számban a komposztban? (Agrofórum)
Milyen pajorok fordulnak elő nagy számban a komposztban? Kell ellenük tennünk valamit, vagy nem kártékonyak?
márc. 22
4:48
Dick Van Dyke emiatt a szokás miatt érte meg a 100. születésnapját (Hamu és Gyémánt)
Dick Van Dyke tavaly decemberben töltötte be 100. életévét. A színész még ma is aktív életet él, saját bevallása szerint pedig egyik legnagyobb titka az, hogy kerüli a haragot és igyekszik pozitívan gondolkodni. Bár a hosszú élet számos tényezőtől függ, a tudományos kutatások valóban alátámasztják ezt a megközelítést.
márc. 22
4:48
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény (Promotions)
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
márc. 22
4:48
A térképeken nem látható világ (Magyar Hírlap)
Tíz hely a Földön, amit még mindig alig ismerünk.
márc. 22
4:48
6 hátborzongató szellemváros, ahol mintha megállt volna az idő (in.hu)
Valaha pezsgő életű helyek, mára csak üres házak, elhagyott utcák és természet által visszahódított terepek maradtak. A háborúk, gazdasági összeomlások vagy a kimerült természeti erőforrások miatt elnéptelenedett települések között akadnak kifejezetten lenyűgözőek, amelyek ma turisták és történelmi kutatók számára is különleges látványt nyújtanak.
márc. 22
4:48
Napi horoszkóp 2026. március 22.: az apró jelek hoznak nagy felismeréseket (Bien)
Több jel is mutatja, hol lehet könnyebb a szív, gördülékenyebb a munka és tisztább a beszélgetés. Ma a kis megérzések segíthetnek a legnagyobbat.
márc. 22
4:52
Tömeggyilkosok mindkét oldalon, ki tudja, hányan menekültek tiszta lelkiismerettel az Ördög-árokba (Promotions)
Mai napig megemlékeznek róla, hogy mi vezette az embereket az Ördög-árokba.
márc. 22
4:54
Hidegháborús relikviákkal újult meg a budapesti Csernobil szabadulószoba (KKV Magazin)
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön, és a túlélési ösztöneink vegyék át az irányítást. Sokan tudatosan keresik a félelemmel járó helyzeteket, legyen szó horrorfilmekről, extrémsportokról, vagy a napjainkban felkapott szabadulószobákról.  A szakértő szerint a kontrollált félelem vonzereje egy különleges neurobiológiai folyamatban rej
márc. 22
4:54
Larson dominált, de a végén mégis Allgaier nevetett a leghangosabban Darlingtonon (Racing)
credit: David Jensen/Getty Images Justin Allgaier nem bonyolította túl a taktikát a Nascar O’Reilly Series...
márc. 22
4:54
Súlyos büntetés is lehet a fakivágásból (Haszon.hu)
Március 1. és augusztus 31. között a földeken található fák, bokrok és sövények esetében szigorú korlátozás lép életbe: ezekhez ebben az időszakban nem szabad hozzányúlni. A mezőgazdasági támogatások egy részének megvonása is lehet belőle. Mi az oka?
márc. 22
4:57
Larson dominált, de a végén mégis Allgaier nevetett a leghangosabban Darlingtonon (USAracing)
credit: David Jensen/Getty Images Justin Allgaier nem bonyolította túl a taktikát a Nascar O’Reilly Series...
márc. 22
5:00
Itt az ideje, hogy jobban hasznosítsuk az olajat és gázt (Telex)
A közel-keleti válság nemcsak a megújuló energiát hozhatja kedvezőbb helyzetbe, előtérbe kerülhetnek olyan megoldások is, amelyek a fosszilis források hatékonyabb alkalmazását szolgálják.
márc. 22
5:03
Megvan az örök fiatalság titka? Ausztrál kutatók rájöttek, mi lassítja le az öregedést (Blikk)
Itt az ideje végleg elpakolni a téli kabátokat, hiszen a tavaszi napsütéssel megérkezett a pillanat, hogy elkezdjük kitalálni, idén hova menjünk nyaralni. Egy friss ausztrál kutatás szerint a vakáció tervezése nem csupán szabadidős elfoglaltság, hanem egyenesen az egészségünk záloga, hiszen az utazás bizonyítottan lassíthatja az öregedés folyamatai
márc. 22
5:06
2026 — Dalai Láma különleges jóslata a 12 csillagjegynek erre az évre! (ÉrdekesMagazin)
Fedezd fel, hogyan alakíthatja át 2026 a csillagjegyek életét a Dalai Láma különleges jóslata alapján, és milyen hatásai lehetnek a mindennapokra.
márc. 22
5:09
Életmentés négy lábon- Mentőkutyák élete (Vital)
A kutyák a történelem során mindig nagyobb szerepet töltöttek be, mint egyszerű házikedvenc. Őrizték a nyájat, segítették az embereket a mindennapi munkában, sőt, már a harcmezőkön is felbukkantak. A világháborúk idején azonban szerepkörük jelentősen kibővült, többek között életmentő feladatokkal is felruházták őket. Kiképzett katonai kutyákat alka
márc. 22
5:09
Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t (ProfitLine)
Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
márc. 22
5:12
Meglepő ajánlatot tett Putyin Trumpnak (Magyar Hírlap)
Washington visszautasította az ajánlatot.
márc. 22
5:12
Ellenőrizd, hogy a telefonod szerepel-e a listán: Ezek a Samsung, Apple és Google okostelefonok 2026-ban elveszítik a frissítési támogatást (Lender)
Sok felhasználó nem is tud róla, de 2026-ban számos népszerű okostelefon elveszíti a szoftveres frissítési támogatást. Ez azt jelenti, hogy ezek a készülékek többé nem kapnak biztonsági javításokat vagy új funkciókat. A listán több Samsung, Apple és Google modell is szerepel. Érdemes most ellenőrizni, hogy a te telefonod érintett-e, mert ez komoly
márc. 22
5:15
Növényvédőszer-maradvány miatt hívott vissza egy népszerű mazsolát a Nébih (ATV)
Veszélyes növényvédőszer-maradvány jelenléte miatt több tételnyi mazsolát vont ki a forgalomból a Nébih, mivel az érintett termékek fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet. A hatóság azt kéri, a megadott azonosítókkal ellátott csomagokat ne fogyasszák el.
márc. 22
5:15
3 napos időjárás-előrejelzés: záporok és zivatarok a láthatáron (Agroinform)
Hétfőn végre kaphatnak némi vizet a földek.
márc. 22
5:15
Húsvágó kést lóbált a gyilkos, a rendőrök családi mészárlás helyszínére érkeztek ki (Ripost)
A rendőrségi felvételek megrázóak.
márc. 22
5:18
Óriási csapadék szakad ránk, itt a pontos nap, ekkor jöhet a drasztikus változás a friss időjárás előrejelzések szerint? (Promotions)
Ekkor jöhet a nagy változás az időjárás-előrejelzések szerint.
márc. 22
5:18
Meglepő ajánlatot tett Putyin Trumpnak (Magyar Hírlap)
Washington visszautasította az ajánlatot.
márc. 22
5:18
Látványos színek a nyárra: Új Orient Stretto típusok érkeztek (Kronometer)
Hosszú évekig, talán évtizedekig a fekete, a fehér, és jobb esetben az ezüst vagy a tengerészkék uralta az elérhető árú mindennapi órák piacát. Aztán valami megváltozott a világban, és szerencsére
márc. 22
5:18
Időjárás 2026. március 22.: Szeles, napos vasárnap (Bien)
2026. március 22.: tavaszias idő több napsütéssel, közepesen vastag felhőréteggel. Csapadék nem jellemző, a csúcshőmérséklet 12-16°C között mozog.
márc. 22
5:18
Tetves lesz és felkopaszodik a leander, ha nem ilyen földet kap: hiába tápoldatozod, nem az a baja (Hóvége)
A leander állapota sokszor a virágföldön múlik.
márc. 22
5:21
Kvíz: mennyire vagy képben a leghíresebb horrorfilmekkel? (Player)
A horror a filmművészet egyik legősibb műfaja, aminek nagyon egyszerű oka van: imádunk rettegni. Halloween közeledtével itt az ideje, hogy elbeszélgessünk egy kicsit erről a témáról.
márc. 22
5:36
Égtél már, mert kiderült, hogy AI-képet osztottál meg? Ezekre figyelj, hogy időben kiszúrd! (Prove)
Gombamód szaporodnak a közösségi médiában a félrevezető információk, amelyeket gyakran mesterséges intelligencia által létrehozott, mély érzelmi hatást kiváltó képekkel igyekeznek hihetőbbé tenni. Az empátiát, nosztalgiát vagy csodálatot ébresztő tartalmak terjedése növeli a manipuláció kockázatát – az intenzív érzelmi hatás sokszor felülírja a fel
márc. 22
5:36
Itt a TV2 közleménye A Nagy Duettről (Médiapiac)
Bollywood, vikingek és lóverseny - tíz duettel és öt párossal jön A Nagy Duett hatodik adása, ahol minden páros két-két produkcióval vág neki az estének, hogy végül a legjobb négy közé kerülhessenek. Az este zárásaként ráadásul a showműsor egyik ítésze, Horváth Tomi is színpadra lép majd, aki Nótár Mary-vel közös újdonságával debütál a stúdióban.
márc. 22
5:39
20 mágnest nyelt le egy gyerek, sebészt kellett hívni (Infostart)
Sebészeti beavatkozással mentették meg az életét annak a tízéves gyermeknek, aki húsz darab kisméretű mágnest nyelt le a fővárosban. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen esetek kezdeti tünetmentességük ellenére is életveszélyes belső sérüléseket okozhatnak.
márc. 22
5:42
Négy módszer a medencefenék fitten tartására (Magyar Hírlap)
Az élet minden szakaszában.
márc. 22
5:42
Brutális lendületet vett a jobboldal, Magyar Péterék kétségbeesetten keresik a megoldást (Magyar Nemzet)
Fordulópontot jelentett a március 15-i Békemenet, minden megváltozott.
márc. 22
5:42
Megható üzenetet küldött a demenciával küzdő Bruce Willisnek a felesége (BP Kurir)
„Arra teremtettek, hogy szeressem”
márc. 22
5:45
A szülők legnagyobb rémálma vált valóra: 9 éves lányuk egy internetes trend miatt vesztette életét (Ripost)
Édesapja talált rá holtan a 9 éves lányára.
márc. 22
5:45
Az olaszok dühösek a magyarokra, ha ezt teszik a tésztával (Femcafe)
Van néhány magyar tésztafőzési szokás, amit az olaszok szerint jó lenne, ha kinőnénk.
márc. 22
5:45
AI-vezérelt robotok tisztítják Európa tengereit (NRGreport)
Az EU innovációja a tengerfenéken is új szintre emeli a környezetvédelmet.
márc. 22
5:48
Sokkoló figyelmeztetés az univerzumtól: Ha pontban ekkor kelsz, annak hátborzongató oka van (Promotions)
Nincsenek véletlenek ebben az esetben sem.
márc. 22
5:48
Jó lesz sietni: már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból (KKV Magazin)
Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy m
márc. 22
5:48
Négy módszer a medencefenék fitten tartására (Magyar Hírlap)
Az élet minden szakaszában.
márc. 22
5:48
A kevesebb néha több (Mezőhír)
A mezőgazdaságban a no-till napraforgó Homokhátságon aszályban is tartható: a számok beszélnek mutatjuk ma is.
márc. 22
5:48
Az ABB és az Nvidia együtt viszi el a gyártósorra a fizikai AI-t (newtechnology.hu)
Az ABB Robotics és az Nvidia olyan együttműködést jelentett be, amely a fizikai mesterséges intelligenciát közvetlenül a gyártásba emeli. A két vállalat az Nvidia Omniverse könyvtárait építi be az ABB
márc. 22
5:48
Szökés a szokásból: a szója jövője Magyarországon (Agrárágazat)
A szója szerepe felértékelődhet a mezőgazdaságban, ha nem az aktuális ár, hanem a többéves hozamátlagok alapján döntünk.
márc. 22
5:48
Szoboszlai Gerrard nyomában – vagy már előtte jár? (Helló Magyar)
Szoboszlai Dominik gyorsan kulcsemberré vált Liverpoolban, statisztikái már most Gerrardhoz mérhetők.
márc. 22
5:48
Ma, március 22.: Beáta és Izolda névnapja van – Tudtad, hogy ezt jelképezi a nevük? (Bien)
Ma, március 22-én ezeket a névnapokat ünnepeljük: Beáta és Izolda. Ha van köztük ismerősöd, ma igazán jó alkalom egy kedves üzenetre!
márc. 22
5:54
Több millió eszközt fertőző botneteket számoltak fel (Mínuszos)
Az amerikai, német és kanadai hatóságok közös akcióban négy jelentős botnet infrastruktúráját bontották le, amelyek
márc. 22
5:54
A Dolomitok sztárséfje nem reptet luxusalapanyagokat, helyette azt használja, amit a hegy ad (Forbes)
Sí- és még inkább gasztrotúra a Dolomitokban a hegyi ízek három Michelin-csillagos mesterével, Európa egyik legeredetibb séfjével. Norbert Niederkofler varázslatos világa a Dolomitokban. "Isten hozta önöket a Kronplatz lábánál!" – mosolyog ránk magyarul az elegáns Falkensteiner szálloda recepciója mögül egy kedves, magas hölgy, majd németül és olas
márc. 22
5:54
A homokra épült mesevilág (Magyar Nemzet)
Langy Esők Jönnek – Homokra házat építeni nem tanácsos, már a Bibliában is benne van, régi bölcsesség ez.
márc. 22
5:54
Évelők, amelyeket márciusban érdemes visszavágni – és amelyekkel jobb még várni (KertÉsRecept)
Tavasszal amint beköszönt a jó idő minden kertész alig várja, hogy végre kimenjen a kertebe és elkezdje a tavaszi munkálatokat. Ilyenkor a legtöbben metszőollóért nyúlnak és elkezdik megmetszeni növényeiket, pedig nem minden növénynek tesz jót a túl korai visszavágás. Vannak olyan évelők amelyek kifejezetten hálásak a kora tavaszi metszésért, mások

Keresés