2026. március 2. hétfő

márc. 2
12:57
Azonnal kilőttek az árak: dróntámadás bénította meg a világ egyik legfontosabb olajipari létesítményét (Pénzcentrum)
Dróncsapás érte a szaúdi Aramco Rasz Tannúra-i finomítóját, amely a térség egyik legfontosabb olajipari létesítménye. Bár a támadás nem okozott komoly károkat, a komplexumot leállították. Az eset jelentős fordulatot jelezhet a közel-keleti konfliktusban, mivel az iráni akciók eddig jellemzően nem az energetikai infrastruktúrát célozták - számolt be
márc. 2
12:57
Jámbor András javaslatával azonos tartalmú határozatot fogadott el a parlament fideszes többségű Külügyi Bizottsága a Beneš-dekrétumokról szóló szlovák… (444.hu)
A független képviselő még decemberben nyújtotta be javaslatát, melyet csak most vett napirendjére a bizottság. Jámbor szerint teljesen egyértelmű, azért jött ez a határozati javaslat, hogy beelőzzék az övét, és a saját határozatukat fogadják el.
márc. 2
12:57
A kuvaiti légvédelem tévedésből lelőtt három amerikai gépet (444.hu)
Sikerült katapultálni, de ha szerencséjük van, Donald Trumptól ma eldugják a távkapcsolót.
márc. 2
12:57
Kína azonnali tűzszünetet sürget az iráni konfliktusban (Magyar Hírlap)
A katonai műveletek beszüntetésére és az eszkaláció elkerülésére szólította fel az érintett feleket.
márc. 2
12:57
Lelepleződtek Magyar Péterék (Demokrata)
A Telex megerősítette a Politico értesülését, amely szerint az ukrán kormányzat rendszeresen egyeztet Magyar Péter stábjával.
márc. 2
12:57
Gallusz Niki és Gajdos Tamás tündérmeséje véget ért (Kárpátmedence)
Gallusz Niki és Gajdos Tamás produkciója szürke volt A Nagy Duett harmadik élő show-jában, a nézők hazaküldték. Befejeződött Gallusz Niki és Gajdos Tamás tündérmeséje, kiestek A Nagy Duett élő show-jából. A vasárnapi adásban a hazai slágerek domináltak. Újabb duettekkel, és nyolc mindenre elszánt párossal folytatódott A Nagy Duett harmadik élő show
márc. 2
13:03
Közleményt adott ki a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter látogatása után (ATV)
Magyar Péter hétfőn bement a Legfőbb Ügyészségre, hogy kérdéseket tegyen fel Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek.
márc. 2
13:03
Irán rakétatámadást indított Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök irodája ellen (SzMo)
A Forradalmi Gárda légicsapásokkal próbál végezni az izraeli vezérkarral. A másik célpontjuk az izraeli légierő parancsnokának főhadiszállása volt.
márc. 2
13:03
Ennyit ér ma 10.000 forint, háromfogásos vacsorát és még ebédet is főzhetsz belőle a családnak, ha itt vásárolsz (Promotions)
Egekben a bolti árak, azonban találtunk egy olyan üzletet országban, ahol háromfogásos menüt készíthetsz 10.000 forintból az egész családnak. Sőt, a másnapi ebédre és a nasira sem lesz probléma.
márc. 2
13:03
Több jármű karambolozott az M1-esen (Autószektor)
Összeütközött két kisteherautó és két személygépkocsi az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Biatorbágy közelében, a 20. kilométernél. Utoléréses baleset történt, amelyhez a törökbálinti hivatásos tűzoltók vonultak ki. A közelben egy másik hasonló karambol is bekövetkezett, ott egy kisteherautó és egy személygépkocsi futott egymásba. A ra
márc. 2
13:03
Győr-Szol-ügy: amikor még az ellenzéki polgármester sem tudhatja meg, mi van a város 1,7 milliárd forintjával (Telex)
Ellenzéki polgármester, fideszes többség a városi cégek vezetésében is: Győrben 2024 óta megy a birkózás, ahol a polgármester még egy önkormányzati cég működésére sem láthat rá. A győriek indulatát most az 1,7 milliárd körüli polémia váltotta ki, de jó ideje más is táplálja.
márc. 2
13:09
Gyors iramban fogynak Putyin szövetségesei (Piac és Profit)
Donald Trump amerikai elnök eddig két véreskezű diktátort távolított el a hatalomból. Nicolás Maduro venezuelai elnököt január-3-án rabolták el amerikai kommandósok és szállították az USA-ba, míg az iráni legfelsőbb vallási vezetőt február 28-án este gyilkolták meg.
márc. 2
13:09
Kis-Benedek József Iránról: egy rendszerváltás nagyon bonyolult és nehéz ügy, de most talán több a támogatója (Infostart)
Az iráni társadalom jelentős része most támogatja a változásokat az ország élén, részben a rezsim korábbi brutalitása miatt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az amerikaiaknak biztosan vannak forgatókönyveik a rendszerváltásra, ami nagyon nehéz dolog – mint azt Irak vagy akár Magya
márc. 2
13:09
Minimum 50 százalékkal növekednek az egyetemi tanulmányi ösztöndíjak (ProfitLine)
A tavaszi félévben minimum 50 százalékkal növekednek az egyetemi tanulmányi ösztöndíjak - mondta el a kultúráért és innovációért felelős miniszter az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.
márc. 2
13:09
Magyar bravúr Jerevánban (Magyar Hírlap)
Fináléba lőtte magát Dénes Eszter.
márc. 2
13:09
Iráni háború: "Dani biztonságban elhagyta az országot" – Gera játékosügynöke a Mandinernek (Mandiner)
Ivan Rados adott megnyugtató helyzetjelentést az Iránból kimenekített játékosáról.
márc. 2
13:09
Itt vannak a műholdképek, amiket Orbán ígért a Barátság kőolajvezetékről (Telex)
A miniszterelnök szerint ezek a képek bizonyítják, hogy a Barátság kőolajvezetéket nem érte kár.
márc. 2
13:09
Fakó és erőtlen az anyósnyelved? A megoldás ott lapul a hűtődben (Sassy)
A konyhai alapanyag tele van azokkal a tápanyagokkal, amikre a növényed vágyik. Mutatjuk, hogyan kell helyesen használni, hogy ne tedd tönkre vele a virágot.
márc. 2
13:09
Evakuálták Ciprus nemzetközi repterét (Roadster)
A közeli légibázist az éjszaka folyamán pilóta nélküli eszköz, feltehetően drón találta el.
márc. 2
13:09
Ez az 566 éves fa ötszáz év éghajlati titkait őrzi, a tudósok is megdöbbentek, mit találtak benne (PlanetZ)
Egy 566 éves ausztrál eukaliptuszfa évgyűrűi több mint ötszáz év éghajlati történetét őrzik. A kutatók a fa növekedési mintáiból rekonstruálták a régió múltbeli szárazságait, áradásait és vízviszonyait.
márc. 2
13:15
Milyen a budapesti ivóvíz minősége? (Alternatív Energia)
Biztonságosan fogyasztható és egészséges a budapesti vezetékes ivóvíz, a csapvíz megfelel minden hatályos hazai és uniós egészségügyi előírásnak.
márc. 2
13:15
Ursula von der Leyen: véget kell vetni az atomprogramnak (Portfolio)
Az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen először európai majd több közlek-keleti vezetővel is egyeztetett, hogy tisztábban lásson az Iránban kirobbantott háború ügyében. Az európai biztosok kollégiumának mai ülése előtt három gondolatban összegezte az eddig kialakult uniós álláspontot.
márc. 2
13:15
10 csodaszép ruha a Sag-gála vörös szőnyegéről, amire még sokáig emlékezni fogunk (Glamour)
Lezajlott a 2026-os SAG-gála, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket a káprázatos ruhaköltemények láttán: a hírességek ezúttal is egy pillanat alatt kifutóvá varázsolták a vörös szőnyeget. Mutatjuk a díjátadó legemlékezetesebb kreációit, melyekbe első látásra beleszerettünk!
márc. 2
13:15
Itt az út a boldogsághoz: 15 perc és nulla forint is elég lehet, hogy jobban legyél – ez a 7+5 pontos lista (SzMo)
A Psychology Today listája a viselkedésaktiváció elveire épülve kínál ingyenes mentálhigiénés tippeket. A mikroörömök, mint a séta vagy a rendrakás, bizonyítottan és ingyenesen javítják a közérzetet.
márc. 2
13:15
Körkép a beléptetőrendszerekről: mik az opciók? (x) (MMonline)
A vállalati biztonság ma már jóval túlmutat egy portásfülkén vagy egy kulcscsomón. A modern irodaházakban, gyártócsarnokokban és intézményekben a beléptetés technológiai kérdés lett – egyszerre szól biztonságról, adatkezelésről és hatékonyságról. A megfelelő rendszer kiválasztása pedig nemcsak a nagyvállalatok számára fontos. Egy kisebb cég vagy di
márc. 2
13:15
Savanyú káposztás tészta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
márc. 2
13:15
Baleset és autótűz bénította a forgalmat az M0-son és az M3-ason (AC News)
Tömegbaleset volt az M0-son: Öt autó ütközött Vecsésnél, a forgalom torlódik, az M3 bevezetőjén pedig egy kigyulladt jármű okoz lassulást.
márc. 2
13:15
Az amerikai hadsereg betiltott AI-t használt egy Irán elleni légicsapás során (KriptoMagazin)
Az Egyesült Államok hadserege állítólag az Anthropic által fejlesztett Claude mesterséges intelligencia-modellt használta egy Irán elleni nagyszabású légicsapás során – mindössze néhány órával azután, hogy Donald Trump elnök elrendelte a vállalat technológiáinak betiltását a szövetségi ügynökségek számára. A Wall Street Journal információira hivatk
márc. 2
13:15
A tavaszi megújulás nem klisé – hanem biológiai szükséglet (Bien)
A tavaszi megújulás a közvélekedéssel ellentétben nem egy romantikus klisé, hanem egy mélyen gyökerező biológiai szükséglet.
márc. 2
13:15
Lewis Hamilton éve lesz az idei – állítja a Forma-1 guru (Kárpátmedence)
A Ferrari hétszeres világbajnoka, Hamilton éve lehet az idei Forma-1es szezon – ezt állítja a Forma-1 guru. Bernie Ecclestone Forma-1 guru szerint az idei Lewis Hamilton éve lesz, jobban fekszenek az új szabályok alapján megépített autók, mint a riválisoknak. Mindezt a 95 éves Ecclestone a német hírügynökségnek nyilatkozta. Szerinte honfitársa rájö
márc. 2
13:17
Egy dél-koreai és amerikai páros tarolná le a magyar nukleáris piacot (Portfolio)
Akár már 2033-ban, Európában elsőként érkezhet Magyarországra egy modern technológiájú kis moduláris atomreaktor (SMR) – mondta Rafael Marin, a Holtec Europe igazgatója és Changhee Yun, a Hyundai Engineering and Construction (HDEC) globális atomenergia-üzletágának üzletfejlesztési vezetője a Portfolionak. Az interjúban beszéltek arról is, hogy miér
márc. 2
13:21
Elismerték: baráti tűz miatt veszett oda három amerikai harci gép Kuvaitban (Infostart)
Az Irán ellen indított Epic Fury hadműveletet támogató három F–15E Strike Eagle típusú amerikai harci repülőgép baráti tűz miatt zuhant le Kuvaitban hétfőn. Az amerikai gépeket a kuvaiti légvédelem lőtte le tévedésből – közölte az amerikai hadsereg térségért illetékes középső parancsnoksága (CENTCOM).
márc. 2
13:21
Élőben elemezzük az iráni konfliktus piaci, gazdasági hatásait (Portfolio)
Érkezik a Checklist Extra: élőben jelentkezünk Budapestről, a Portfolio stúdiójából. Adásunkban az iráni a konfliktus gazdasági, piaci hatásait vizsgáljuk - Madár Istvánnal és Nagy Viktorral, a Portfolio vezető elemzőivel. 14.00-kor kezdünk!
márc. 2
13:21
"Aki Hámenei útját követi, hamarosan a pokol mélyén találja magát" – Izrael Bejrútot bombázta, legalább 31-en meghaltak (SzMo)
A támadássorozat válasz volt a Hezbollah rakéta- és dróncsapására. Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, a libanoni fegyveres csoport "súlyos árat" fog fizetni.
márc. 2
13:21
Mikor érkeznek a tavaszi fagyok? Érdekes következtetésre jutottak a meteorológusok (Agrofórum)
A globális klímaváltozással elbúcsúzhatunk a tavaszi fagyoktól, vagy továbbra is veszélyben lesznek a gyümölcsöseink és a nyári kapásnövényeink?
márc. 2
13:21
Oroszország a Hormuzi-szoros lezárásának következményeire figyelmeztet (Magyar Hírlap)
Moszkva a feszültség mielőbbi enyhítésére, az ellenségeskedés beszüntetésére szólít fel.
márc. 2
13:21
Donald Trump lesújtó nyilatkozatot tett: "nagyon csalódott" a brit kormányfőben (Mandiner)
Megromlani látszik az amerikai-brit jóviszony.
márc. 2
13:21
Szerencsejátékra cseréli profilját a Magic Eden NFT-tőzsde (BitcoinBázis)
Az NFT-k a 2021-2022-es bikapiac során óriási népszerűségnek örvendtek, miután egyre felkapottabbak lettek a digitális tulajdonjogokat megtestesítő képek: először az Ethereumon jelentek meg ezek az OpenSea-nek és a Blur-nek köszönhetően, később azonban a Solanán is megjelentek ezek a termékek, és a Magic Eden hamar az ökoszisztéma egyik vezetője le
márc. 2
13:21
"Nem ebből a nyugdíjból fogok élni" – Galambos Lajos elárulta, mekkora összeget kap az államtól (Sassy)
A 65 éves zenész megkönnyezte, amikor meglátta a számláján az utalást. A mulatós sztárnak vannak befektetései és ingatlanjai, így nem ez a fő bevételi forrása.
márc. 2
13:21
Megmenekülhetnek az olaj- és gázkazánok az EU-ban (Haszon.hu)
A német kormánykoalíció váratlanul kihátrál az olaj- és gázkazánok betiltását előíró törvényből. Az új jogszabályt várhatóan húsvétig elfogadják és az év közepén léphet hatályba. De miért fontos ez nekünk?
márc. 2
13:21
Revolut befektetések adózása 2026-ban (Biztos Döntés)
A Revolutot ma már messze nem csak utazási kártyaként és olcsó devizaváltásra használjuk: az appban több mint 3 000 amerikai és európai részvény, ETF-ek, kötvények és nemesfémek is elérhetőek. Bár a felület egyszerű és barátságos, az adózási oldal már jóval több odafigyelést igényel. Az Adózóna adószakértőivel összefoglaltuk a teendőket arra az ese
márc. 2
13:27
Lakáskulcsok és igazolványok helyett okostelefonok? Már csak egy lépésre vagyunk ettől (Portfolio)
A Deutsche Telekom a telekommunikáció világának legfontosabb éves eseményén, a ma kezdődő barcelonai MWC-n mutatta be legújabb fejlesztéseit. A bejelentések középpontjában a mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatások, a hálózatkezelés új megközelítései, valamint a 6G és a kvantuminternet terén elért eredmények állnak.
márc. 2
13:27
Veszélybe került Irán világbajnoki szereplése – a háború miatt visszaléphetnek az amerikai tornától (Mandiner)
A háború miatt kétséges, hogy részt vesznek a viadalon. Irán Új-Zélanddal, Belgiummal és Egyiptommal csapna össze.
márc. 2
13:27
Egyre kevesebb a párkapcsolat világszerte – mi áll a háttérben? (in.hu)
A szociológusokat és demográfusokat már jó ideje foglalkoztatja, hogy miért növekszik az egyedülállók száma világszerte. Az elmúlt öt évtizedben duplájára nőtt az egyedülálló nők és férfiak aránya az Egyesült Államokban, a pandémia és a megnövekedett képernyőidő lassította a párkapcsolati "gyakorlást", és az online társkereső alkalmazások is átírjá
márc. 2
13:27
A szakadt plüssmacitól a régi naplóig: 11 gyerekkori tárgy, ami elárulja, hogy te is az átlagnál szentimentálisabb vagy (Sassy)
Lehet, hogy mások csak kacatnak nézik a régi holmikat, de ezek valójában az identitásunk legfontosabb horgonyai. Megmutatjuk, mely tárgyak jelzik, hogy neked mélyebb az érzelmi világod az átlagnál.
márc. 2
13:29
Izrael nem totojázott, odavert a libanoni Hezbollahnak is (Mandiner)
Bejrút lángol, alaposan "lenyírják a füvet", ahogy lapunknak Robert C. Castel mondta.
márc. 2
13:33
Gyors ütemben emelkedik az olaj ára (Piac és Profit)
A vezető nyugat-európai tőzsdék erőteljes mínuszban álltak hétfőn délben. Közép-európai idő szerint 12 órakor a londoni FTSE100 index 0,94 százalék, a frankfurti DAX index 1,90 százalék mínuszban állt, a párizsi CAC40 index pedig 1,65 százalék veszteséget jelzett. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 1,90 százalék csök
márc. 2
13:33
Magyar Péter javaslatot tett Orbán Viktornak a Barátság ügyében – a kormányfő reagált is (Infostart)
"Javaslom, hogy hazánk energiabiztonságát szem előtt tartva, személyesen és közösen tekintsük meg a helyszínen a Barátság kőolajvezeték állapotát, és győződjünk meg a tényleges körülményekről" – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az Orbán Viktornak címzett levelében. Az üzenet eljutott a miniszterelnökhöz, aki válaszolt is.
márc. 2
13:33
Magyar Péter az javasolta Orbánnak, nézzék meg közösen a Barátság kőolajvezetéket (444.hu)
Orbán: szégyellje magát, aki ebből színjátékot csinál!
márc. 2
13:33
Védelmi ipari központtá válhat a Rába Közép-Európában (autopro)
Stratégiai védelmi ipari megállapodások révén a Rába új növekedési pályára állhat, és közép-európai járműipari gyártóközponttá válhat.

Keresés