2026. február 2. hétfő

febr. 2
5:45
Az erős forint árnyoldala az ezermilliárdos gazdasági teher – Klasszis Befektetői Klub (Piac és Profit)
Sorozatban a harmadik évben nem sikerült számottevő növekedést elérni a magyar gazdaságban. Sőt, ezen periódus átlagában gyakorlatilag stagnált az ország GDP-je. Ennek egyik fontos oka, hogy a magyar költségvetés a GDP 4-5 százalékát költi kamatkiadásokra. A másik oldalon viszont a forint szárnyalt az elmúlt egy évben, de mi várható a magyar fizető
febr. 2
5:45
A jövőben az egészség van a középpontban (Vital)
A jövőben nem a betegség, hanem az egészség lesz a középpontban
febr. 2
5:45
Bajban a magyar munkavállalók (Azenpenzem)
Repülőrajt helyett stagnált a magyar gazdaság, a gyárbezárások és iparágak eltűnése elbocsátásokat hozott. Egy friss kutatás szerint a magyar munkavállalók biztonságérzete és jövőképe is megingott, egyre nehezebbnek érzik az elhelyezkedést. A legrosszabb helyzetben a fiatalok vannak, a cégek egyre kevesebb junior munkavállalót vesznek fel.
febr. 2
5:45
Hátborzongató csend az óceánban: elhallgattak a kék bálnák, ez figyelmeztetés az emberiség számára (Ripost)
40 százalékkal csökkent a kék bálnák éneke.
febr. 2
5:45
Mit tudnak ma a csúcskategóriás ekék? (Agrárágazat)
A váltvaforgató eke a mezőgazdaságban a szántás alapgépe, ahol a modern szerkezetek a talajhoz igazodnak.
febr. 2
5:45
2026 legnagyobb trendje nem más, mint a látványos fazonú szoknya (in.hu)
A kifutókon és az utcai divatban egyaránt a szoknya került a középpontba, legyen szó élénk színekről, merész mintákról vagy látványos formákról. Mutatjuk, idén hogyan viseljük a feltűnőbb darabokat és hogyan illesszük be a ruhatárunkba.
febr. 2
5:45
Miért fagynak le az autista tanulók a szóbeli feleltetésnél? Szakértői tanácsok (Kölöknet)
Az iskolai felelés a legtöbb diáknak és tanárnak magától értetődőnek tűnik, mégis az autista tanulók számára óriási kihívást jelenthet. A neurodivergens tanulóknak nem a tudás hiánya okozza a nehézséget, hanem a helyzet "megfelelő" értelmezése. A kérdés megértése, a válaszok gyors megszervezése, a társas helyzetben való helytállás és a st
febr. 2
5:45
Vendégként is segíthetsz: így lehet zavartalan a szállodai pihenés (Roadster)
Néha egészen apró odafigyelés is elég lehet.
febr. 2
5:45
Ma, február 2.: Karolina és Aida névnapja van – mit üzen a nevük? (Bien)
Ma, 2026. február 2-án a magyar naptár szerint a Karolinák és az Aidák ünneplik a névnapjukat. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van.
febr. 2
5:45
Sokan csak így tudnak elaludni – nem is sejtik, hogy szívbetegség kockázatát növelhetik vele (Prove)
Lefekvéskor sokan szeretik égve hagyni a hálószobai lámpákat. Legyen szó azonban az ébresztőóra halvány fényéről, az ablakon beszűrődő közvilágításról, vagy tudatosan felkapcsolt hangulatvilágításról, alvás közben az intenzív fénynek való kitettség komoly kockázatot jelenthet. Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint mindez jelentősen növelheti
febr. 2
5:45
Új lakossági energiatároló-pályázat: gyors beadás és precíz dokumentáció kell (Zöld Trend)
Óriási roham várható az új lakossági energiatároló programnál: a 2,5 milliós támogatás sok esetben elég lehet, de a szűk határidők, az adminisztráció és az áremelkedési kockázatok komoly buktatókat rejtenek.
febr. 2
5:47
Ilyen Ferrarit biztosan nem láttál még (Roadster)
Két éven át három kontinensen dolgoztak rajta.
febr. 2
5:48
Újra divatba jönnek a terepjárók? Visszatér a valódi off-road korszak (NRGreport)
Egyre több autógyártó hoz vissza valódi terepképességekkel rendelkező modelleket. Jimny, Wrangler, Defender, Land Cruiser, elektromos off-roaderek és új trendek a globális piacon.
febr. 2
5:48
Nem titok többé: jön Harrison Ford fergeteges sikerű tévésorozatának negyedik évada (Igényesférfi.hu)
A Direkt terápia harmadik évada január 28-án indult, és az Apple TV már a premier előtt berendelte a következő szezont.
febr. 2
5:48
Grammy 2026 – Itt van az idei nyertesek listája (Life)
Az idei díjátadón is a pop, a rap és az alternatív zenei előadókról szólt. Több kategóriában papírforma szerint hirdettek győztest, de voltak meglepetések is.
febr. 2
5:48
Rákosi Mátyás titokzatos dolgot épített Budapest alá, felszínre került a brutális kinézetű szerkezet, ettől leesik az állad (Promotions)
Rákosi Mátyás titkára fény derül.
febr. 2
5:48
Magnit: Új kereskedelmi kijelző az LG-től (Mínuszos)
Az LG Barcelonában mutatja be legújabb MAGNIT Micro LED kijelzőjét, amely a képminőség mellett a
febr. 2
5:48
Így viseli a mobilhálózat a szélsőséges időjárást (MMonline)
Az elmúlt hetekben tapasztalható zord időjárás nemcsak nekünk jelent kihívásokat. A szélsőséges hideg a mobilhálózatot is meg tudja viselni, ezért az infrastruktúraszolgáltatónak fel kell készülnie, hogy a felhasználók ilyenkor is zökkenőmentesen tudják használni mobileszközeiket.Összességében elmondható, hogy a mai korszerű mobiltávközlési berende
febr. 2
5:48
Már csak 85 „másodperc” az emberiség végéig – Ismét közeledett az Ítéletnap Órája (newtechnology.hu)
A közszereplőket, törvényhozókat és tudósokat tömörítő Bulletin of the Atomic Scientists nonprofit világszervezet január utolsó hetében 85 másodpercre közelítette az éjfélhez az Ítéletnap Óráját. A jelképes óra azt mutatja, mennyire
febr. 2
5:48
Farm Machine 2026: díjazott gép Hannoverből – 4. (Mezőhír)
A mezőgazdaságban a Lindner Lintrac 160 sokoldalú megoldást kínál rakodási és vegyes üzemű feladatokra.
febr. 2
5:48
Továbbra is előre megyünk, nem hátra! – Takács Péter a Mandinernek (Mandiner)
Bár nem vagyunk készen, sok teendő van még, az egészségügyben jó pár területen léptünk előre akkorákat, hogy azt lehet mérföldkőnek tekinteni – mondja Takács Péter. Mi a terve egyéni képviselőként? Mi a gondja a Tisza Párt egészségügyi programjával? Mikor folytatódhat a béremelés? Interjú az egészségügyért felelős államtitkárral.
febr. 2
5:48
Az emberi élet rövid, a fák élete hosszú (Magyar Nemzet)
Enyedi Ildikó új filmjében is a magány és a kapcsolódás igényéről mesél.
febr. 2
5:48
Brutális időjárási fordulat jön Magyarországon: északon fagy, délen tavasz – 14 fokos különbség is lehet a héten! (Helló Magyar)
Komoly időjárási különbségeknek lehetünk tanúi a héten. Te várod már a tavaszt?
febr. 2
5:50
Ellentétes tendencia – a kiskereskedelem felfelé, az ipar lefelé húz (Magyar Nemzet)
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
febr. 2
5:51
Több turista is meghalt, miután ugyanabban a hotelben szálltak meg (Infostart)
Több brit turista is meghalt, miután a Zöld-foki-szigeteken megbetegedtek. Mindegyikük ugyanabban a szállodában szállt meg, a helyi kórházakban pedig nem kaptak megfelelő ellátást.
febr. 2
5:51
Ha ebben a vegyes kvízben eljutsz 6 helyes válaszig, az már szép teljesítmény (Kvízguru)
Ez a legújabb vegyes kvíz remek lehetőséget kínál arra, hogy próbára tedd a tudásodat a történelem, a biológia és a földrajz világában. A feladatsor nem adja könnyen magát, hiszen ha ebben a vegyes kvízben eljutsz 6 helyes válaszig, az már szép teljesítménynek számít. Készülj fel egy változatos szellemi tornára, ahol a néphagyományoktól az orvosi k
febr. 2
5:54
Mi a feladatunk télen a komposztdombbal? (Agrofórum)
Sokan gondolják úgy, hogy a komposztálás kizárólag a melegebb hónapok tevékenysége, pedig a komposztdomb télen sem „áll le” teljesen.
febr. 2
5:54
Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése (Mandiner)
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.
febr. 2
5:54
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba (Magyar Nemzet)
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!
febr. 2
5:57
Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve (Privátbankár)
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
febr. 2
5:57
Egy hónapra letartóztatják a vesztegetéssel gyanúsított dunaújvárosi DK-s alpolgármestert (Telex)
A bíróság harminc napra elrendelte Mezei Zsolt letartóztatását.
febr. 2
5:57
Sosem gondolnánk, melyik hétköznapi fűszerünk okoz függőséget: a kutatók is megdöbbentek (Vince)
Az állatok messzire elkerülik, az ember a függőjévé vált. A csípős paprikában található kapszaicin egy igazán különleges vegyület. Úgy okoz ugyanis függőséget, hogy alapvetően kellemetlen hatása van. Szinte mindenki által
febr. 2
6:00
Grammy 2026: Ők az idei Grammy-díj nyertesek (BorsOnline)
A 68. Grammy-gála felejthetetlen pillanatokkal volt tele. A tavalyi Kanye West botrány után, idén a Grammy 2026 díjátadó nyertesei kerültek reflektorfénybe.
febr. 2
6:00
"Lefolyórendszert" találhattak az agyban (Magyar Hírlap)
Az amerikai kutatók szerint egy különleges rendszer éjszaka átmossa az agyunkat.
febr. 2
6:00
Kipofozták az orosz rémet, aki mindent bukott a ringben (Magyar Nemzet)
A padlót is megjárta Murtazalijev, pályafutása során első alkalommal hagyta el vesztesen a szorítót.
febr. 2
6:03
Olyasmit találtak a kutatók egy sötét, víz alatti barlangban, ami ablakot nyit a Föld gyerekkorára (Infostart)
Kínai kutatók olyan biológiai világra bukkantak egy, a Dél-kínai-tengeren található, sötét víznyelő mélyén, ami alapjaiban változtathatja meg az életről alkotott elképzeléseinket.
febr. 2
6:03
Januártól duplán jár: így igényeld, hogy ne maradj le a családi adókedvezményről (Hóvége)
Több pénz marad az érintetteknél, a családi kedvezmény összege megduplázódott.
febr. 2
6:06
Koplalás nélkül vékonyak a japán nők: a 80 százalékos szabályt követik (Femcafe)
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.
febr. 2
6:06
Hatvankilenc nap (Magyar Nemzet)
Világrendszerváltás zajlik, így, mint minden emberi közösségnek, a magyar társadalomnak is éppen arra lenne szüksége, hogy minden eddiginél erősebb összetartó energiákkal készüljön az elkerülhetetlen megpróbáltatásokra.
febr. 2
6:06
Gál Kinga: Erősödnek a Patrióták, repedeznek a brüsszeli falak (Mandiner)
A brüsszeli vezetők a kezdetek óta élesen támadják az Orbán Viktor által életre hívott európai pártcsaládot, de hiába próbálják "elföldelni" őket, már új szelek fújnak Európában.
febr. 2
6:06
A Tisza "álomország tengerpartján" várja a csodát, miközben a kormány a magyar családokat segíti (vasárnap.hu)
Most már milliók érezhetik a saját bőrükön, mit jelent a magyar kormányzati gondoskodás a gyakorlatban. Február elsejétől 300 ezer forintra duplázódott az ingyenes készpénzfelvételi keret, megérkezett a 14. havi nyugdíj első részlete, a kétgyermekes 40 év alatti anyák szja-mentesen vihetik haza fizetésüket, a minimálbér és garantált bérminimum emel
febr. 2
6:09
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek (Infostart)
A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő
febr. 2
6:09
A hét első napja igazi rémálom: fronthatás, havas eső és pára (AC News)
Borult, párás, helyenként ködös időjárás várható hétfőn. Elszórtan hószállingózás, havas eső, mérsékelt szél kíséri a -1, +5 fokos hőmérsékletet.
febr. 2
6:12
Íme a szakértő tanácsai, ha te is egyből a telefonodhoz nyúlsz, amikor unatkozol (Glamour)
Sorban állás, pár emelet a lifttel vagy csak két perc üresjárat két megbeszélés között, és már automatikusan nyúlunk is a telefonért. Miért ennyire kellemetlen a puszta semmittevés? Az unalmat sokszor nem valamiféle semleges ürességnek, hanem apró vészhelyzetnek éljük meg, amit azonnal orvosolni kell. Ez a folyamatos menekülés a semmittevés elől vi
febr. 2
6:12
Marad a borongós időjárás: mutatjuk, mikor jön némi enyhülés (BorsOnline)
Borongós időjárás uralja a február első hetét.
febr. 2
6:12
Nem csak a sportszerűtlenség sokkolta a dánokat a kézilabda Eb zárónapján (Magyar Nemzet)
A négy vb-cím és az olimpiai aranyérem után sem tett olyat a dán kapitány, mint az Eb-döntőt követően.
febr. 2
6:12
Díjat nyerő beruházással indította az évet a Pannon Genetic (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint öt évtizedes szakmai múltra tekint vissza a Pannon Genetic Kft. 2019-ben elindított, a közelmúltban megvalósított beruházása új szintre emelte a Kalocsai Mezőgazdasági Zrt. működését, és világszínvonalú technológiai hátteret teremtett.
febr. 2
6:12
Férje elvesztése után négy fiával valósította meg gasztro-álmait a Cápák között vállalkozója (rtl.hu)
Bognár Aranka egy párizsi úton kóstolta meg a híres Five Guys hamburgerét, ami arra inspirálta, hogy itthon megnyissa saját helyét. A telített hazai street food piac miatt azonban egy másik ételt szemeltek ki bisztrójuk ékének: a hot-dogot. A Cápák közöttben bemutatkozó vállalkozó férje halála után négy fiával megvalósította álmát, és megalapítottá
febr. 2
6:14
Abu-Dzabi előtt, Abu-Dzabi után (Magyar Nemzet)
AZ Elmúlt Hét Eseményei – Az orosz–ukrán béketárgyalások Európa teljes kihagyásával zajlanak.
febr. 2
6:15
Kinek a győzelmének örülne a forint áprilisban? (Menedzsment Fórum)
Talán meglepő módon kétéves csúcsra erősödött a forint a Magyar Nemzeti Bank idei első kamatdöntő ülését követően az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz szárnyalása folytatódik, a hosszabb távú kilátásokat illetően pedig meghatározó lehet az április 12-i választás végeredménye. A Klasszis Befektetői Klub elemzői kerekasztal-beszélgetésén nem volt

Keresés