A memória nemcsak az emlékek tárolására szolgál, hanem mindennapi teljesítményünket is befolyásolja. Kutatások szerint az, hogy mit eszünk, jelentősen hat a rövid- és hosszú távú memóriánkra: bizonyos gyümölcsök, zöld tea vagy sötét csokoládé javíthatják, míg a feldolgozott ételek ronthatják a memóriát. Mutatjuk, mely ételek segítik az agyműködést
Még tavaly ősszel vettem zsákos virágföldet, hogy szobanövényeimet majd abba ültessem. Már karácsonykor észrevettem, hogy apró muslincaszerű rovarok bújnak elő belőle, egyre több. Próbáltam kevesebb öntözéssel megállítani őket, de nem jártam sikerrel. Sárga lapot is bevetettem, de még mindig sok repked a házban. Mit tudok még tenni? Szeretnék megsz
Kitört a botrány, miután kiderült, hogy világszerte mérgező alapanyagú gyermektápszerek kerültek a boltokba. Világszerte mérgező alapanyagú gyermektápszerek kerültek a boltokba, a botrány kipattanása után azonnal visszahívták azokat a gyártók. Franciaország közben szigorította a cereulid-toxin megengedett határértékét. Mindezt a Portfolio tette köz
Egy 2023-as, az amerikai nyérc előfordulását vizsgáló nemzetközi tanulmány még nem jelezte a faj magyarországi megjelenését, azonban az utóbbi években több hazai fotó is felbukkant a közösségi médiában az amerikai nyércről, és kutatók is igazolták jelenlétét az ország északnyugati részén.
Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, il
Megjelenésével és ízvilágával is kitűnik ez a gyümölcs, ráadásul sok pénzünkbe kerül, ha nem otthon termesztjük. A pomelo (Citrus maxima) Délkelet-Ázsiából származik, ahol évezredek óta termesztik. Malajzia, Thaiföld és Vietnam
Torinó csak egy tünet, de elég bármelyik német–holland–belga–francia tüntetést megnézni, a vörös fiatalok jelen vannak, és tényleg bármire hajlandók az "ügy" érdekében.
A háború és a gazdasági helyzet sem segít, de a magyar kormány is sokat tett azért, hogy a magyar vállalatfelvásárlási piac ennyire összeszűkült. A legnagyobb vállalati felvásárlások között több a NER-es, mint a külföldi befektető.
Halálos buszbaleset történt Törökországban: az Antalya régióban egy nedves úton felborult járműben legalább nyolcan életüket vesztették, több mint húszan megsérültek.
Újabb eredményes kötvénykibocsátást hajtott végre az MBH Bank a nemzetközi tőkepiacokon, miután jelentős túljegyzés mellett csaknem 2,2 milliárd euró értékű befektetői ajánlat érkezett a bank MREL-képes kötvényei iránt. Az MBH Bank 500 millió euró össznévértékű kötvénykibocsátásról döntött. Az idei tranzakcióval az MBH Bank az elmúlt 3 évben összes
Időjárás 2026. február 2., hétfő: szürke, borult idő várható, helyenként esővel és ónos szitálással, a közelgő melegfront az arra érzékenyeket megviselheti.
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Carlos Alcaraz 22 évesen legyőzte Novak Djokovicot az Australian Open döntőjében, és ezzel a tenisz történetének legfiatalabb játékosa lett, aki mind a négy Grand Slam‑tornát megnyerte.
Az utóbbi évek kutatásai szerint az Alzheimer nem csupán idegrendszeri probléma, hanem az immunrendszer működési zavara is kulcsszerepet játszik benne.
Az LVMH Watch Week nagy bejelentései mellett a kisebb márkák is hoztak újdonságokat. A Gerald Genta ráadásul két nagyon ígéretes órát mutatott be. Még nyáron, a Geneva Watch Day rendezvényen
A történet úgy kezdődik, mint egy romkom: két ismeretlennek véletlenül ugyanabban a szállodai szobában kellett aludnia – csak a vége nem románc lett, hanem 2,5 milliárd szétosztogatott Szentírás.
Finom, egészséges és sokoldalúan használható a konyhában. Egy baj van vele: kevesen tudnak a létezéséről. A kövér porcsint a fiatalság zálogaként is emlegetik a gyógynövények szakavatott ismerői. A drogériákban pedig
Ónodi Eszter pályakezdő színésznőként nem egyszer szembesült a szakma árnyoldalaival. A lelkesedés és a bizonyítási vágy időszakában számtalan alkalommal fordult elő, hogy kihasználták: a kemény munkájáért nem kapta meg azt az anyagi elismerést, amely szakmai szempontból indokolt lett volna. Fiatal művészként sokáig természetesnek vette ezeket a he