Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó felhasználói felülete sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendeletet (DSA) – közölte a brüsszeli testület. A vállalatnak lépnie kell, különben komoly bírságot kaphat.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Surján Orsolya, Papp Bence, Zsigmond Gábor, Káel Csaba, Varga Zsolt, Pető Attila, Tárnok Balázs, Palkovics László.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Pénteken mikromobilitási eszközökkel foglalkozó szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása. A résztvevők az életkori szabályok
Cigányozás, kiszivárgott bűnügyi adatok, bűnözőzés, magyarázkodás és vádaskodás. Ha nem érti, mi történt az elmúlt napokban Lázár János körül, elmagyarázzuk.
Több mint kétéves csúcsot döntött a forint az euróval szemben pénteken. Estére maradt a 378 alatti árfolyam, a dollárral szemben pedig 320 alá erősödött a magyar fizetőeszköz.
Visszaesett az euró árfolyama a 2023 decemberi szintjére a forinttal szemben: napközben 377 közelében is járt. A dollár estére ismét 320 forint alá csökkent, ez azonban még magasabb a múlt heti szintnél.
Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal – közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal, és Donald Trump amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel folytatott tárgyalásai első fordulóját követően.
Olvasónk tizennyolc évesen szórakozni indult, de hirtelen teljesen kiesett az emlékezete. Az egyetlen megmaradt képe, hogy a Lánchídon, a korláton kívül áll.
1000 tejelő tehén ellátásáról gondoskodik mindössze 6 etetőrobot egy dunántúli gazdaságban, és a rendszer még koránt sem érte el a kapacitása felső határát.
Tragédiába torkollott egy hegyi túra a Magas Tátrában: egy pénteken lezúduló lavina két magyar férfit sodort maga alá a Csorba-tó közelében, a 30 és 37 éves áldozatok életét már nem tudták megmenteni.
A Fidesz elnökeként szólt a párt aktivistáihoz, és elismerte a mandátumok és a szavazatok aránytalanságát. Szerinte a kampány utolsó két hete döntő lesz.
A Vespa kibővíti Csillagjegy kollekcióját az új Vespa 946 Horse modellel, egy limitált kiadással, amely a Ló Évének szimbolikája előtt tiszteleg. A Sárkány és Kígyó változatok után a Pontedera márka a dinamizmus, a kitartás és az elegancia értékeit kívánja értelmezni, ötvözve az olasz dizájnt és a kézművességet. A 946 Horse kiemelkedik pej színéve
Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműköd
A rezsistopot a kormány 30 százaélkos kompenzációként hirdeti, de a mértéke nagyban függ attól, hogy gázzal, távhővel, vagy árammal fűt a fogyasztó. Kiszámolták, kinél mekkora jóváírás várható.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó felhasználói felülete sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendeletet (DSA) - közölte a brüsszeli testület.
Ilie Bolojan román kormányfő levélben tájékoztatta az alkotmánybíróságot az igazságügyi nyugdíjreformmal kapcsolatos döntés további halogatásának lehetséges következményeiről – tudta meg pénteken az Agerpres hírügynökség az alkotmánybíróságtól, közölte az MTI.
A mindig bájos és kifinomult Lily James most igencsak vadítóra vette a figurát, és egy nem akármilyen szerelésben érkezett egy exkluzív Valentin-napi eseményre.
Kínában bemutatták a világ eddigi leggyorsabban futó humanoid robotját, amely a fejlesztők szerint új szintre emeli a két lábon közlekedő robotok teljesítményét. A Bolt nevű szerkezet valós körülmények között elérte a 10 méter per másodperces sebességet, ami közel 40 km/h-nak felel meg, és ezzel jelenleg nincs párja a humanoid robotok mezőnyében.
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
A bűnöket feljegyezzük és nem hagyjuk büntetlenül- ezt üzente Zelenszkijnek a miniszterelnök a kényszersorozások kapcsán. Orbán Viktor hangsúlyozta: Brüsszel gond nélkül feláldozza a magyarokat, falaznak az ukránoknak, de mi nem hagyjuk annyiban.
A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntése