2026. február 28. szombat

febr. 28
18:21
Kovács Sámuel az Európa-bajnoki címet célozza meg az ERX3-ban (Racingline)
Kovács Sámuel idén is az ERX3-ban áll rajthoz, az idei évre azonban egy jóval versenyképesebb autóval készülhet, mellyel a bajnoki címet célozza meg.
febr. 28
18:21
Beiktatták hivatalába Fabiny Tamás utódját, Keczkó Pál püspököt (Telex)
Keczkó a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének új püspöke.
febr. 28
18:21
Visszaesett a Dacia, ezek a kocsik Európa éllovasai (Haszon.hu)
Jelentősen átrendeződött az európai újautó-piac az év első hónapjában: a tavalyi győztes is kiesett a tízes élmezőnyből, miközben a kínai márkák látványosan erősödtek. A kereslet összességében csökkent, de az elektromos és plug-in hibrid modellek továbbra is nagy lendületben vannak.
febr. 28
18:27
Vizsgálatot indított a debreceni akkumulátorgyárában a CATL a mérgezéses videó nyomán (Infostart)
Megszólalt a Miniszterelnöki Sajtóiroda is az ügyben.
febr. 28
18:27
Kiállításon látható, hogyan vasalja Korda György ingeit Balázs Klári (Player)
Fényképek, plakátok és tárgyak a művészházaspár életéből.
febr. 28
18:27
Orbán Viktor bejelentése: "Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal" (SzMo)
A miniszterelnök szombat délutánra hívta össze a Védelmi tanácsot, hogy egyeztessenek a közel-keleti helyzetről.
febr. 28
18:27
Családközpontúvá vált a magyar gazdaság (Demokrata)
Az elmúlt 15 évben folyamatosan erősítettük a családokat, mára a magyar gazdaság családközpontúvá vált – mondta Koncz Zsófia.
febr. 28
18:27
Súlyosbodik a helyzet: rakéta csapódott egy népszerű dubaji luxushotelbe – a Burdzs Kalifa lehet a következő célpont (Mandiner)
Irán haragja lecsapott a luxusvárosra.
febr. 28
18:33
Megemelte a terrorfenyegetettség készültségi szintjét a magyar kormány (Infostart)
A miniszterelnök az iráni háborúval indokolta a lépést.
febr. 28
18:33
Megfázás és edzés – mire figyeljen? (Magyar Hírlap)
A test jelzéseinek felismerése kulcsfontosságú a biztonságos visszatéréshez a sporthoz.
febr. 28
18:33
Harkivi és zaporizzsjai településeket foglaltak el az oroszok (Demokrata)
A moszkvai hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni.
febr. 28
18:33
Trump, Irán, olajválság - Nógrádi György, Robert C. Castel, Horváth József, Demkó Attila a Stratégában (Mandiner)
Trump és Izrael megelőző csapása után Irán és Amerika nyílt szembenállása globális olajválságot robbantana ki, a világ pedig a gazdasági összeomlás szélére sodródna.
febr. 28
18:33
A klubokban zajló razziák ellen tüntettek a Kossuth téren (Telex)
A volt politikus Juhász Péter is beszédet mondott.
febr. 28
18:33
Dragomán György: Hat dobókocka (Telex)
"Elég sokáig várdogáltak az út szélén, anyám volt a türelmetlenebb, kiszállt a kocsiból, le és fel járkált a szép piros szandáljában a kis Fiat mellett, néha meg-megállt, a balettpozíciókat gyakorolta, mint mindig, ha erőt vett rajta az idegesség." Dragomán György a 90 éves Bodor Ádámot köszönti.
febr. 28
18:35
Teljesen átalakul a foci: elég a színészkedésből és az időhúzásból! (Mandiner)
Már a világbajnokság is ennek szellemében telik.
febr. 28
18:45
Milyen jogai vannak most a légi utasoknak? (Portfolio)
A közel-keleti konfliktus számos repülőjáratot érintett, sokat töröltek és vélhetően sokan elhalasztják útjukat olyan turistaparadicsomokba is, mint Dubaj, amelyek rakétatámadás ért. Összeszedtük, mit érdemes tudni a légi utasok jogairól ilyen helyzetben.
febr. 28
18:45
Magyar Orbánnak: Attól nem lesz kőolaj a Barátság-vezetékben, mert Facebook-posztokat írogat (444.hu)
A Tisza elnöke felajánlotta Orbánnak, hogy szívesen elmegy vele Ukrajnába.
febr. 28
18:45
"Szerelmes vagyok abba a szódásszifon-szemüveges srácba" – Kiara Lord elárulta a titkos kapcsolatát (SzMo)
Számára is meglepő volt, hogy egy olyan férfi keltett fel az érdeklődését, aki teljesen más, mint ő. Elárulta, hogy milyennek látja a férfit.
febr. 28
18:45
Macron: Az iráni válság mindenki számára veszélyes (Magyar Hírlap)
A tárgyalás az egyetlen út.
febr. 28
18:45
A felesége temetésén sem tudott leállni szexmániás férfi, majd megszökött, amikor el akarták venni tőle a gyerekét (Mandiner)
Éjfekete utazásra invitál a Nick Cave regénye alapján készült sorozat.
febr. 28
18:45
Tyler Reddick agyonverte a mezőnyt a Nascar Cup austini időmérőjén (Racingline)
credit: Logan Riely/Getty Images Tyler Reddick elkapta a fonalat és esze ágában sincs azt elengedni....
febr. 28
18:45
Szoboszlai gólpasszt adott, hétgólos meccset nyert a Liverpool a West Ham ellen (Telex)
Szoboszlai és Kerkez is végigjátszotta a mérkőzést.
febr. 28
18:45
Ennyiszer normális naponta szellenteni: a kutatók most először mértek pontos adatokat (EgészségKalauz)
A gázképződés normális jelenség, de vajon mikortól túl sok?
febr. 28
18:45
"Kiderült, hogy a feleségemnek titkai vannak…" – Férfiak, mivel döbbentett meg a párotok? (Bien)
A házasságok során néha váratlan dolgok derülnek ki a másik félről. Ezek a férfiak megosztották, milyen meglepő titkokat fedeztek fel feleségeikről.
febr. 28
18:45
Így egy darab krumpliból több kiló terem, az erkélyen is elfér (Hóvége)
Kertben és erkélyen is nagyon egyszerű a krumpli termesztése.
febr. 28
18:51
Közel-keleti konfliktus: milyen jogai vannak most a légi utasoknak? (Portfolio)
A közel-keleti konfliktus számos repülőjáratot érintett, sokat töröltek és vélhetően sokan elhalasztják útjukat olyan turistaparadicsomokba is, mint Dubaj, amelyet rakétatámadás ért. Összeszedtük, mit érdemes tudni a légi utasok jogairól ilyen helyzetben.
febr. 28
18:51
Felfoghatatlan veszteség: 7,4 millió csirkét kellett leölni négy hét alatt (Agroinform)
Megdöbbentő adatok érkeztek az USA-ból: Pennsylvania államban a madárinfluenza rekordidő alatt pusztította el a baromfiállomány jelentős részét. A tömeges állományfelszámolások Lancaster megyét sújtják a legkeményebben.
febr. 28
18:51
Végleg eldőlt a nagy kérdés: Erre a szülőnkre tényleg jobban hasonlítunk (Femcafe)
Sokáig azt hitte az emberiség, fele-fele arányban örököljük szüleink tulajdonságait. Kiderült azonban, hogy a genetika mást mutat: egyes személyiségjegyeinket, vonásainkat mindig ugyanattól a szülőtől kapjuk.
febr. 28
18:57
Ilyen még nem történt a Liverpoollal a mostani idényben… (Infostart)
Gólokban gazdag mérkőzésen, 5–2-re nyert a Liverpool FC a Premier League szombati játéknapján a West Ham United ellen. Mind Szoboszlai Dominik, mind Kerkez Milos végigjátszotta a találkozót.
febr. 28
18:57
Több száz éves korallt találtak az óceánban (AQUA)
Az új-zélandi tengerkutatók egy hatalmas, körülbelül 400 éves fekete korallt találtak, amely egyedülálló betekintést nyújt az óceán mélyének életébe. Ez a rendkívüli lelet nemcsak méretével, hanem korával is elkápráztatta a szakértőket. A felfedezés rávilágít arra is, hogy milyen gazdag és feltáratlan élővilág rejlik Új-Zéland partjai mentén. A kut
febr. 28
18:57
Ennél a vércsoportnál magas az agyvérzés kockázata (Magyar Hírlap)
Nem csak az időseket, hanem a fiatalokat is veszélyezteti a stroke.
febr. 28
18:57
Bekövetkezett, amitől mindenki rettegett: Irán elzárta az olaj útját (Mandiner)
Most még nagyobb szükség lenne a Barátság kőolajvezetékre.
febr. 28
18:57
700 kilométernyi panoráma: ez Európa legjobb kerékpárútja (Drive)
Franciaország ismét bizonyította, hogy az aktív turizmus terén is élen jár. Egy hollandiai szakkiállításon a 700 kilométer hosszú, La Voie Bleue nevű kerékpárutat választották Európa legjobbjának, amely a zsűri szerint az ország legszebb vidékein vezet keresztül.
febr. 28
19:03
Most az ukrajnai béke is Iránon múlhat (Infostart)
A béketárgyalások következő fordulója a közel-keleti helyzettől függ - mondta az ukrán elnök.
febr. 28
19:03
Reese Witherspoon lánya mindenkit elbűvölt a vörös szőnyegen: a 26 éves Ava dívaként tündökölt (Femcafe)
Reese Witherspoon tehetsége mellett arról is híres volt mindig, milyen bájos vonásokkal áldotta meg a sors, melyekből láthatóan legidősebb gyermeke, Ava is sokat örökölt.
febr. 28
19:03
Csillagdából a csillagok közé (Utazási Élmények)
Harminckét kilométer magasból már kirajzolódik a Balaton íve, Ajka és a Bakony vonulatai pedig egészen új perspektívából látszanak. Egy veszprém vármegyei amatőrcsillagász csapat néhány év alatt jutott el a klubalapítástól a sztratoszféráig – szó szerint.
febr. 28
19:03
Melyik évben arattuk a nándorfehérvári diadalt? Történelmi Kvíz 8 kérdéssel (Hóvége)
Teszteld a tudásod, induljon a játék!
febr. 28
19:09
Xiaomi leleplezte a 17-es szériát: ennyibe kerül a Xiaomi 17 és a Xiaomi 17 Ultra - Ez bennük a pláne (Pénzcentrum)
A Xiaomi a barcelonai bemutatón hivatalosan is bemutatta a Xiaomi 17, a Xiaomi 17 Ultra, valamint a vállalat és a Leica közös fejlesztésében készült Leica Leitzphone modelleket. Az esemény mérföldkő a két cég együttműködésében: a korábbi K+F partnerséget mostantól közös termékfejlesztés váltja fel.
febr. 28
19:09
A világ öt legnehezebb sportja (Magyar Hírlap)
A végletekig próbára tehetik az embert.
febr. 28
19:09
Kinevették az államtitkár beszédét az állatorvosi diplomaosztóján (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 28
19:09
Történetekből világot (egy.hu)
Értékmentés szenvedéllyel, kitartással és rendíthetetlen hittel
febr. 28
19:09
Meghalt Ali Hamenei: ő volt Irán véreskezű vezetője (naphire.hu)
Ali Hamenei korlátlan hatalommal irányította az ország politikáját, haderejét és külkapcsolatait, miközben meghatározó szereplője volt a Közel-Kelet geopolitikai konfliktusainak.
febr. 28
19:09
Digitális hiperautót épített a Xiaomi a Gran Turismo 7-hez (Smarteast)
Miután a közúti elektromos autóival alaposan felkavarta az állóvizet, a Xiaomi most a virtuális versenypályákon próbál szerencsét
febr. 28
19:15
Irán elővette az olajfegyvert: leállt a Hormuzi szoros (Infostart)
Irán lezárta az olajszállítások szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi szorost, miután az Egyesült Államok és Izrael megtámadta az iszlám köztársaságot.
febr. 28
19:15
"Annyit féltünk már, hogy belefáradtunk" (444.hu)
Kisvárdán kérdeztük meg az embereket, mit szólnak ahhoz, hogy Orbán Viktor szerint ukrán akcióktól kell tartani, látták-e a Fidesz videóját és milyen hatással van rájuk a felfokozott kampány.
febr. 28
19:15
A párjukat megcsaló nők jelentős része a következő munkahelyeken dolgozik (Player)
A Victoria Milan társkereső weboldalon végzett felmérés során több mint 5 ezer olyan nőt kérdeztek meg, aki legalább egyszer megcsalta már az aktuális párját.
febr. 28
19:15
10 dolog egy esküvőn, amit a legtöbb pár általában megbán a nagy nap után (Glamour)
Az esküvők köré rengeteg romantikus mítosz épült. Ez kell, hogy legyen a tökéletes nap, ahol mindenki mosolyog, minden remekül sikerül, és persze olyan képek készülnek, amelyek utána évtizedekig prezentálják, hogy semmi sem sülhetett volna el jobban.
febr. 28
19:15
"Tanár úr, kimennék betétet cserélni!" – A könyv, amely tabuk nélkül beszél a menstruációról kiskamaszoknak (WMN)
Ez egy olyan könyv, amit jó lett volna gyerekként olvasni, de még most sem késő!
febr. 28
19:15
Az ön kertjében is hegyméretű vakondtúrások jelentek meg tél végén? Ne bánja! (Magyar Mezőgazdaság)
Tél végén feltűnőbbé válik a vakond jelenléte, aminek nagyrészt az időjárás és a talajállapot az oka. Mielőtt hadjáratot indítanánk ellene, gondoljuk át, nem jobb-e barátságban lenni az amúgy is védett állattal.
febr. 28
19:15
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet (Bien)
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Keresés